500 km a gépben, eddig semmi. Illetve egy: mintha a múltkor említette volna valaki, hogy állóhelyben levett gyújtásnél enyhe kopogást hallott mozgatásnál a kormánytól. Ma én is ezt tapasztaltam, amikor kicsit megmozgattam leállítás után. Talán nem lesz belőle gond!
Szerdán kap egy szolíd fóliát a kicsike!
Remélem ha pár nullával többet mutat az ötös után az óra, akkor is ennyire elégedett leszek vele!
Hát IGEN ,kedves R*R barátunk jóvoltából igen gyorsan ,tényleg 24 órán belül hozzájutottam az Ő légszűrőjéhez!! De DRÁGA volt!!:-))))))))))))))))))))))))))))
Bevallom kissé furcsa volt az hogy ,kb 3000-es fordultaszámnál igencsak meglódul az autó,nem beszélve az öblös hangról amit a direkt produkál!
Holnap telitankolom a kocsit ,megpróbálom megállni hogy ne nyomjam neki,
aztán pedig lemérem, hogy valóban van-e fogyasztás csökkentő hatása.
Történt ugyanis, hogy Bzsazsa direkt kíván szűrni-de gyorsan (24 ÓRÁN BELŰL)! Nem volt mit tenni, mivel szűrőméretet akartam növelni, a saját szet került az Ő Lacsijába- nekem meg a légszűrőház vissza. Ő mosolyog a szívóhangon - én meg szívom a régit= micsoda különbség, csökkent deciB és teljesítmény. Nem számítottam, hogy érezni fogom a különbséget, de aki majd megy szervizbe ugyanezt érzi a visszaszerelés után. Hogy Bzsazsa beszámol, azt reméljük!
A 2000 - 3000 rpm-ről szó van ugyan az üzemeltetői kézikönyvben, de nem a bejáratás címszónál. Azt írja: a leggazdaságosabb üzemanyagfelhasználás érdekében vezessen úgy, hogy a fordulatszám az alsó, 2000 -3000 fordulat/perc közötti tartományban legyen. Sokan nem a bejáratás, hanem a gazdaságos fogyasztás miatt kezdenek el ebben a fordulatszám-tartományban vezetni, aztán ezt hamarosan elfelejtik és abban a hitben vagy tudatban tartják továbbra is ebben a fordulatszám-tartományban a motort, hogy ezt a megfelelő bejáratás érdekében teszik. Ez a tudatmódosulás. Aztán így adják tovább az (ál)információt.
Üdv R*R, és mindenki! A cég honlapja www.perkor.hu. Sajna a legkisebb rendelhető méret 2 méter, az ára viszont nagyon kedvező: 1 méter 3100 Ft (70x1.5 mm-es).
Tegnap egy indulatosabb megfordulás során az első lökhárító aljával elsímítottam egy kis utcaföldet. 'Szép macskakarmolások' lettek rajta eredményképpen. Nos ha már alatta voltam ránéztem a kipufogó részre. Ugyanúgy taknyolva és ugyanolyan állapotban van, mint a Tiéd csak még nem folyik lyukon a víz...:-(((
Szépjónapot!
..."6000 km után megprobáltam egy kicsit bántani az autót, hát nagyon nyügös volt. Nem igazán adta azt amit szerettem volna, lusta mint az állat."
Miben segíthetünk- esetleg bántás nélkül is?!
Üdv
Tudnunk kell hogy ezek a mai autók már nem azok amiket én is új vezetői engedélyemmel hajtottam/ Warsawa,Warburg,Trabant,Moskvics,vagy akár Zsiguli/.Ezek olyan megmunkásáson mennek keresztül ami után szinte a bejáratás szó lassan fölösleges lessz.Természetesen én is kíméletesen hajtottam 2-3 ezer km-ig. A másik dolog a "szakibácsi" aki lehet hogy inas korában és a munkájának nagyrészét az imént felsorolt autók között végezte és most 1 hónapos átképzés után ide kell jönni a mai technikához...Bizony bajban vannak!!!Lásd nagyon sok hsz.-t hogy csak tapogatóznaka servizben 1 bizonyos hiba esetén, de kénytelenek vagyunk oda vinni garanciális javításra.Én pl.80 km-re viszem az autóimat mert ott találtam olyan társaságot aki nekem megfelel mind emberileg mind szakmailag. Megjegyzem mindíg az autóm mellett vagyok és olajat mindíg én viszem.Na megint bele melegedtem.. Bocs... :-)))
Nem néztem meg a listán, hogy milyen autód van de gondoltál már a klíma kompresszorára? Ismert, hogy a klíma levesz a teljesítményből de amikor a kompresszor is bekapcsol akkor lehet érezni hasonlót (állítólag nem megy mindig). Persze ez tényleg csak a vezetőnél jelentkezik, annyira kicsi dolog. Nem vagyok szaki a klíma működésében , nem akarok butaságot írni, ezt csak hallottam , nem tapasztaltam.
Üdv: Kalóz
Ui: az alsó fordulaton hallatszó dízeles kattogás lehet, hogy nem konkrétan a "motor" miatt van, hanem a kuplungnak van ilyen hangja. Ammenyiben hirtelen megugrasztod a kocsit rövid kuplunggal , akkor alig hallani. Persze nem ez a cél, csak ezt tapasztaltam tegnap dugózás közben.
Ne kövezz meg érte, de a szervízből engem is úgy bocsátottak el, hogy első időszakban 2000-3000 fordulatot javasolták...
Nyilván nem lehet határidőnapló alapján bejáratni egy autót, ebben igazad van!!:-)
Saját érzetem szerint a fenti tartomány igen kellemes ahhoz, hogy hozzá szokjál az új autóhoz. A nejem mostanába ült át bal oldalra és bizony a fenti tartományt használja ösztönösen. R*R kis tuningja érintette ezt a tartományt és a nejem rögtön jelezte, hogy másként viselkedik az autó..
Milyen gyár ajánlotta neked a 2-3000-es fordulatot??????Ez akkora HÜLYESÉG!!!! Nem olvastad az Üzemeltetői Kézikönyvet ?????? Ott levan írva "érhetően" mire kell ügyelni az első pár ezer km alatt. De szó sincs 2.3 ezres fordulatról!!Ha így járattad és nem olvastad el a könyvet megis érdemled!!! Bocs..de Isten bizony bosszant a hülyeség!Nem vagyok lusta beírom mit ír a könyv a gyengébbek kedvéért a bejáratás címszó alatt.
Az első néhány száz km alatt tartsa be a következő óvintézkedéseket:
1,KERÜLJE A TELJES GÁZZAL VALÓ INDULÁST. 2,ELINDULÁS ELŐTT HAGYJA 1 KICSIT A MOTORTBEMELEGEDNI. 3,NE PÖRGESSE A MOTORT ÜRES JÁRATBAN. 4,INDOKOLATLANUL NE VÉSZFÉKEZGESSEN. 5,KERÜLJE A GYORS ELINDULÁSOKAT,HOSSZANTARTÓ NAGY SEBESSÉG HASZNÁLATOT. 6,ALACSONY SEBESSÉGI FOKOZATBAN KERÜLJE A TELJES GÁZZAL VALÓ GYORSÍTÁST. 7,NE VONTASSON MÁS JÁRMÜVET.
11 hónap, 12 ezer Km, SW. Bal tompított el. Kb egy óra volt a csere, a fél autót szét kellett szerelnem hozzá...pár karcolással megúsztam. Ilyen izzót érdemes? Philips volt benne, Tunsgram lett (csak ezt kaptam a közelben). Mintha nagyon az orrom elé világítana.
Üdvözletem! Biztos hogy lehet kapni. A tuningosoknál marokszám hever egy papírdobozban mindenféle krómcső, de van egy cég is, ami kifejezetten ilyeneket gyárt. Ha érdekel utánnanézek a címnek, elérhetőségnek.
Üdv! Gázelvételnél néha történő bólintás már nálam is volt, de ez szerintem attól függ, hogy a gázelvétel a dúgattyúkat milyen ütemben találja. Ez biztosan nem hibás jelenség, viszont a néha érezhető motorgyengülés viszont nem! Ez sokminden lehet (Gyújtás, gyergyakábelek és még sorolhatnám...) Ha alapjáraton történik plussz fogyasztó bekapcsolása, az érezhetően megfogja a motort, de szerintem terheléses üzemnél a klíma bekapcsolásán kívűl nem lenne szabad másnak is ily mértékben érezhetőnek lennie. Ha ez tényleg sorozatosan érezhető (tehát a szervíznek is meg tudod mutatni) akkor minél hamarább szervíz. Üdv
"Ha hirtelen leveszem a gázt van hogy ránt egy kicsit a kocsi, máskor meg simán lassul a motorfékkel."
Ilyet már produkált nekem is talán kétszer is, de aztán rögtön meg is szűnt a jelenség, így nem foglalkozom vele. Én olyankor vettem észre, ha hirtelen gyorsítottam és hirtelen el is vettem a gázt. Lehet, hogy a bekerült naftát ilyenkor nem tudja normálisan elégetni, vagy egy pillanatra nem tudja a vezérlés, hogy mit is csináljon, és ez okozza. Fene tudja, szerintem no para.
Már régen nem tudtam hozzászólni a topikhoz. Egy új jelenséget figyeltem meg a kocsimon, ha egyenletes tempóban megyek pl. 60-70 körül akkor néha úgy érzem mintha egy két másodpercre visszafogná valami az autót - gondolom az elektronika. Ezt az utasok észre sem veszik, csak a vezető. És nem rendszeresen csak néha néha csinálja. Ha hirtelen leveszem a gázt van hogy ránt egy kicsit a kocsi, máskor meg simán lassul a motorfékkel. Nem tudom ti tapasztaltatok -e hasonlót? Különben nagyon jól gyorsul és húz is a motor, alapjárat is sima. Szerintetek szóljak a szervízbe, de a próbauton biztos nem fogja produkálni, ahogy az lenni szokot. Várom tapasztalatotokat.
Tegnap Kaposváron egy Budapesti kollégát kalauzoltam és ez olyan jól sikerült, hogy hátulról belém "zúgott" az Opel Astrájával. Talán max. 10-15 km/h sebeséggel. Nagyon hangos volt, de a Lacin (SW) egy karcolás nem sok annyi hiba nem esett.
Üdv! Csatlakoznék az előttem szólóhoz. Engem is érdekelne szélterelő, de a szalonban és az interneten is csak 8000-ért találtam, amit nagyon sokallok. Úgyhogy aki tud barátibb árat, csak szóljon!!!
Üdv Márkatársak! Használt már valaki tetőcsomagtartót a Lacsihoz? Valaki irta hogy az első ablakra szélterelőt talált nem nagy pénzért. Esetleg ha nem nagy dolog meg tudná adni a webcimet. Nagy KÖSZÖNETTEL fogadnám. 6000 km után megprobáltam egy kicsit bántani az autót, hát nagyon nyügös volt. Nem igazán adta azt amit szerettem volna, lusta mint az állat. A gyár által ajánlott 2-3000-res fordulat nagyon kimélő üzemmód lehet igy sosem kopna el. Igaz hogy akkor mindenki lealázna, de majd most egy kicsit felélesztem, hátha bele költözik a fürgeség. Jelenleg 7-8 között van a fogyasztás vegyes kevesebb használattal. További szépnapot mindenkinek!
Ezt már olvasta valaki?Igaz itt generálozott motorról van szó....
Kedves Levélíró!
Hát, ha jól csinálták meg, akkor ugyanúgy, mint eredetileg. Én a nagyjavítás után, a biztonság kedvéért 2000 km után lecserélném az olajat és a szűrőt, mert a frissen munkált felületekről lekopó mikroszkopikus fémrészek galádul tudnak koptatni.
A következő a vezérlés optimalizálás lesz,majd ősszel,addig a motorban is lesz 5-6000 km,talán erőre kap.A kipu-tuning majd akkor ha a gyári szétrohadt,addig megmarad...sajnálom azt a szép krómvéget amit felhegesztettünk :))