Hadd ne fejtsem ki, milyen apró különbség volt a bajnok és későbbi BL-döntős Sampdoria oda-visszavágós megszorítása és a tét nélküli meccs az EL-ből és (jó eséllyel)a bajnokságból is kieső genovaiak legyőzése között, vagy a mostani bolgár, szlovák, svéd topcsapatok elleni párharcok és mondjuk a Honvédnál maradva 89-ben a jugoszláv (nem szerb vagy horvát vagy bosnyák) bajnok kiverése vagy a Fradi Real elleni döntetlenje, az Anderlecht kiverése, vagy a Newcastle legyőzése között. Attól tartok, hogy nem érdemes erről beszélgetni, mert ha szerinted a klubcsapataink olyan erőt képviselnek, mint a 90-es években, akkor nincs értelme a további diskurzusnak.
Igen, az erőnlét, a tempó nyilván sokat javult. Csak ez kicsit olyan, mint mikor nagyanyámnak kell elmagyaráznom, hogy attól, hogy a háború romjaihoz képest a kommunizmus alatt fejlődött az ország, az nem azt jelenti, hogy az klassz dolog volt, mert ha egy picit nugatabbra tekint, akkor láthatja, hogy mások, hasonló romokból a többszörösét építették fel. Tehát érdemlegesen fejlődésről beszélni csak a környezet viszonylatában lehetséges, ilyen szempontból pedig tetemes lett a lemaradásunk.
De mesélhetsz arról, hogy hol vannak most a magyar bajnokságban az épkézláb magyar csatárok (mint a 90-es évekből pl. Vincze Pilu, Horváth Feri, Fodor Imi), vagy a légiósok között - Szalait is beleértve - hol vannak Kiprich vagy Kovács Kálmán hatékonyságú csatáraink.
A '82-es csapat jobb volt szerintem az agyonfavorizált '86-osnál.
A '86-os selejtezőkön hoztuk kb. a papírformát, az egyetlen nagy eredmény a rotterdami győzelem volt, de a visszavágón már az Oranje győzött, ja, és Cipruson is az utolsó percben rúgta Nyilasi a győztes gólt. Ha visszanézünk annak a válogatottnak az eredményeire, olyan nagy győzelmek nem voltak. Egy németek elleni győzelem olykor ma is becsúszik (l2004-ben), a brazilok tényleg nem a legjobb csapatukkal jöttek, alig páran játszottak abból a keretből két hónappal később a vébén (Leao pl. az 1970-es csapatnak volt a tagja...), a többi győzelem meg: Wales, Ausztria, Ciprus, Ázsia, Katar...
'82-ben viszont a románokkal, norvégokkal, angolokkal, Svájccal voltunk egy selejtezőcsoportban. S kijutottunk.
Előtte pár évvel már volt. És ha az első meccsre a Bernabeuban nem úgy kell kiállnunk (a klub történetének legpéldátlanabb sérülési hullámja), hogy az ifista Balogh Malájnak kezdenie kell, a kispadon szószerint csak Árky és Polónyi volt, nagyobb esélyeink is lehettek volna. Kint úgy lett 3:1, hogy a 90. percben kaptunk gólt.
A nyolcvanas évek elején Spanyolországban nyertünk 3:0-ra, talán Valenciában. Egy beadásra úgy jött ki, hogy Nyíl tanár urat és két spanyolt percekig kellett ápolni utána. Nem sportszerűtlen, nem durva volt, iszonyatos erő sugárzott belőle.
Trevor Brooking gólja után, ahogy próbálja a labdát kiütni a hálótartó vasba szorult labdát (valami BBC felvételen talán fent is van a Youtube-n a meccs).
A Fradi bajnoki címénél az uccsó fordulóban Fradi-Pécs. A híres Nyilasi vs Szlavkov eset. Egy haverommal mentem ki, a Fraditáborból néztem a meccset. Minden kapus autómatikusan megkapta a "szervusz, paraszt" köszöntést. Béla is sunnyogott a kapu felé, fej, tekintet leszegez, várta a dolgot. Fantasztikus volt, többezer fradista egyszerre kezdte a "szervusz, Béla"-t.
Katzirc Béla pécsi kapust látta valaki védeni? Sajna én már nem láttam, de itt lakik tőlünk párszáz méterre, még mindig olyan kondiban van 58 évesen, hogy az hihetetlen.
azért, mert a karika egy papírkorongot fogott le, aminek a közepén volt egy kis kép. A papírkorongra került ragasztásos technikával az új kép, de a karika továbbra is a korongot szorította le.
Igen. A Besiktas elleni kezdő: Veréb - Szántó, Salamon, Váradi, Kutasi - Oláh, Fükő, Tomesz - Tokár, Magyar és Fekete. Ebből Tomesz és Tokár nem rémlenek. Egy évvel később volt egy olimpiai selejtező, ahol, ha jól emlékszem, csak Kiss Laci, Fekete Golyó és talán Baranyi nem dvtk-sok voltak a kezdőből.
