Terep:
Nálam a jobb oldalon jön be egy út, az egyik oldalán házak, a másikon fasor és raktár. Az állomásépület előtt egy buszpályaudvar van, innen az út kicsit eltolódva halad tovább, majd az állomási kijáratnál a sínekre merőlegesen egy útátjárókoz vezet, így ér az asztal széléhez. A két hátsó iparvágány között egy pft. rakodó van, az egyedülálló iparvágány pedig egy olajtelephez vezet. A többi részen főleg erdő van. Az állomáson az első, a harmadik és a negyedik vágány a személyvonatoké, de az elsőn tolatásokat is lehet végezni, ez kell is, ugyanis az I/a rakodóvágány, az I/b pedig az iparvágányokhoz vezet. A leghátsó csonkára pedig más asztalokat lehet felcsatlakoztatni.
Szerintem egy modul-asztalt kellene építeni. így mindenkinek csak egy kis részt kellene megépíteni. Egy nagy tervet készíteni, két állomás az asztal két végén (ezt közösen építeni) és közötte egy viszonylag hosszú rész, rajta falu/városrészletekkel. Vagy akár mindenki a saját asztalának a szélére egy csonkavágányt rakna, ahol a másik asztalhoz lehetne kötni.
Szerintem a TT is 12V egyen/16V váltakozó feszültségről működ, javítsatok ki ha tévedek.
A terv-összevetés OK, de ezek csak a "puszta" vágányok, ehhez még jön a környezet kialakítása, ilyen ötleteket is szívesen látnék. Mindjárt itt van pár saját.
Az asztalom közepére is lehetett volna vágányokat építeni, de közben felfedeztem a Faller CarSystem-et, úgyhogy a közepére inkább ennek a pályája került, egy hurok, két bevezető ággal. Az állomás mellé egy busz-fordulót építettem, ez alatt nincsen Car System, az ív nem jönne ki sajnos :-( .
Lesz két szintbeli kereszteződés is. Mivel a katalógusokban nem találtam megfelelőt, az átkelő elkészítésére elég elborult ötletet találtam ki. A művészellátókban lehet venni gyurmát, ami főzés/melegítés hatására megkeményedik, festhető. Ebből megformálni a burkolatot (még a tipikus beton-táblák mintáit is lehet utánozni), főzni és készre festeni, aztán bármikor feltehető. Még csak elméletben létezik, szerintetek megoldható?
Ha már a tervösszevetésnél tartunk, felrakok egy hivatkozást az én asztalomra is. Ugyan ez kisebb, mint az itteni legtöbb terv, de hátha jó ötleteket ad valakinek. Tehát Gyurmosz terve
A hétvégén elővettem terepasztalomat közel 4 éves csipkerózsika álmából. No comment hogy hogy néz ki :(((
Kérdésem: hogyan lehet az apró rozsdafoltokat eltakarítani ??
Illetve ma voltam a Lurdy beli modellboltban. Nos az államat a padlóról szedtem össze. Amikor még én vásároltam, az egyenes sín került 100 HUF-ba. Létezhet, hogy egy TT-s flexi sín cca. 900 Ft-ba kerül ??
Tudom, hogy ez nem mérvadó, mert a Lurdy drága, de akkor is.......
Más.
Valaki ide tudná linkelni, hogy honnan lehet letölteni a Winrail progit ?
Tudom, hogy már valahol le lett írva de nem találom. bocsi.
Ugyanis újra akarom építeni az asztalomat, aminek 2,2x1,2 m az alapterülete.
Van valakinek tapasztalata arról, hogy egy részben háromszintes asztal hogy néz ki ??
Illetve tudja-e valaki, hogy a TT milyen feszültségekkel dolgozik (váltók, sínek) ?
A tervösszevetés jó ötlet, ha kitaláltam, hogy hogyan fog kinézni megmutatom :))
Illetve lenne egy kissé merész ötletem. Mivel aránylag sokan vagyunk, nem lehetne e megcsinálni azt, hogy a következő évi vasütmodellkiállításra összeállni, és csinálni egy baromi nagy asztalt. (Döfjetek le nyugodtan ;))) )
kijavitottam a kep linkjet, ez nagyon szep. Esetleg egy masik tipust jobban tetszett volna nekem.
Mondjuk egy gozos(424, NOHAB) "Vasutbarat kor" szoveggel szivesen kinyomtatnam a polomra is.
A meredekségre vonatkozó kérdés jogos, ki fogom számolni. Ha valakinek van ötlete jobb, szebb, stb. vágányvezetésre ilyen méreten, ami tudja a 2 vágányú fővonalat + 1 vágányú mellékvonal + tároló + vontatási telep, akkor azt megköszönöm.
Azt tudtam, hogy html kód kell a linkhez, csak:
1. még nem próbáltam ki
2. sosincs rá időm (értsd lusta vagyok)
3. most is ketyeg a tefleonszámla, úgyhogy én most el, este vissza.
Egyébként gondolkodom egy nagyobb terven is (7m x 3m), egyszer papíron már megvolt. Ehhez előbb:
1. szigetelni kell a pincémet
2. kell hozzá sok-sok pénz :-((
Koszi Joem neveben is a gyorstalpalot ,kiprobaljuk.
Elosszor hegyi palya akart lenni. azert vezzem hozza 25000-ert egy viaduktot. 30 cm szintkulombseg van. Ha a palya hosszat nezed nem is meredek. Szabvany allatti emelkedese van. Ne kerdezz ezleleket.
Aztan a gyerek lebombazta a palyat, es ujraterveztuk. most megprobalom a mar oktatott modszerrel linkesitve:Lajos terve> mar az uj terv de folyamatosan modosul mert az XTrkCad-ban nem volt olyan sok tereptargy min A WinRailban. Bar szerintem konnyeb kezelni.
Azzal a kiegeszitessel, hogy a "<>" jeleket nem kell idezojelek koze tenni (de maskent nem tudtam leirni az elobb), csak a linket kell idezojelkoze tenni. De a legtutibb modszer, hogy egy web oldalnak (pl ennek is) megnezed a source-jat (netscape-ben ez eger jobb klikk es View Source) ott biztos talalsz majd link-re is es kepre is peldat.
Bocsika ha hosszu voltam...
B
Na ebbol nem lattszott semmi, mert a browser lenyeli a speci karaktereket, megprobalom megegyszer:
linkhez:
"<"parancs="link">szoveg"<"parancs veg>
kephez:
"<"parancs="link">
Lajos: Azt szerettem volna mar kerdezni, mi lesz a temaja a terepaztalodnak? Hegyi? Vontatatsi telep?
off
Ja link, en allandoan elb@szom, de ugy kell csinalni, hogy
szoveg (azer nem irom ki rendesen mer linket csinal belole!)
a parancs:A HREF
a link: http://www.satobbi/satobbi/satobbi.jpg vagy eppen akamilyen formatum
a parancs veg:/A
a szoveg: ami megjelenik highlighted-ben
figyelem: a linket mindig idezojel koze kell irni, a <> jelek mindig kellenek, kozte nem szabad space-t hagyni, csak ha a parancs tartalmaz (pl most A HREF-ben van egy space)
Kep kirakasa:
a parancs:IMG SRC
kep_link:lasd mint fenn csak tuti kep legyen es ide nem celszeru nagy kepet belinkelni.
celszeru a beirando linket elotte kiprobalni egy uj ablakban (pl. Lajos: a Te terepasztalrajzod csak akkor erheto el a lenn megadott link alapjan, ha kihagyom belole a /web-et)
end off
A kepedet megnezve jutott eszembe, hogy mi modon tudom megcsinalni jobb minosegben. (mint az elefant : lassantanul gyorsan felejt.)
nyomtato, scanner, es jo minoseg.ha-ha. hogy ez nekem nem jutott az eszembe.
A link miatt ne aggodj , nekem se arulja el senki . Bizonyosan valami szornyu titok lappang mogotte.:-))
BR130 6tengelyes es csak mind adja ell
Nem akartam a TT-sek lelki vilagaba tiporni.
Ennyiert adja mindet . (postasnak meg .........a seggibe) en csak kozvetitek. enis epitettem az ismerosomnek TT-s asztalt. Jartunk ki Pozsonyba csak cuccokert (meg sorozni).
Allj!
Rendes 6 tengelyes Szergely (vagy netan BR130-as)? Gyari?
Ha rendes M62-es Szergej, 6 tengely stb akkor 1 db erdekel 20e/5 FT aron.
B
off
Mi? hogy van ez? Ha TT, az mehet olcson? Az nudli? :-))
end off
Hi, All,
Nekem a tervem a WR-rel a közdarabok (talán) helyes alkalmazásával pontosnak tünik felraktam ide:
http://w3.datanet.hu/~joem/JOE4.jpg
(b0cs, linkelni meg nem tudok (Lámer vagyok))
Majd csinálok rá linket a honlapomról
Matiz: ez sajna nem a progi hibaja, egyszeruen csak pontos, en is megijedtem eloszor, de utana szamoltam a BTTB vaganyadatoknak es kijott, hogy azok nem pontosak, itt ott fel milimeter es negyed fok szoghiba es annyi. De egyszerubb 228 mm-es egyenest gyartani mint pl 227.4 mm-est, bar pont nem ezzel van a baj, TTnel eleg sok ganyt hozott be a keresztvalto anno decimal, mer hogy nem fert be a 114 mm-s hosszra, aztan jott a 16 mm-s kiegeszito es onnan borult minden. Egy egyszeru pelda: TT valtohoz van 105 mm-es kiegeszito vagany, a valto egyenes aga 114 mm es 22.5 fokos, ezek alapjan elvileg a 1/4-es vaganynak 57 mm helyett 56.888-nak a kiegeszito vaganynak meg 104.87 mm-nek kene lennie. Es ez meg jol atgondolt dolog volt, az ives valtok es a DKW ezt teljesen boritotta. (egyszer teljesen vegigszamoltam). Szoval egy kicsit ra kell hagyni a progira!
Csere nem érdekel? Milyen szergejek, nincs képed róluk? Működőképesek?
Nekem a következők vannak (cserére): DR A4 ge (4 teng. gyorsvonati 1 oszt, világítás, gyári áll. dobozzal); E69 (zöld, szép áll. doboz nincs); DR poggyászkocsi (4 tg. gyári állapot, dobozzal), 2 tengelyes DR poggyászkocsi (zöld, "púpos", hibátlan, dobozzal). Természetesen mind H0.
Meg van még 3 kocsi, 2tengelyes tehervagonok, alkatrésznek.
A Winrailt sikerült letölteni, korrekt, működ. A német nyelv kicsit ismeretlen számomra, úgyhogy ötletszerűen kattintgatok :-) Megrajzoltam a pályám tervét, de ami a valóságban hézagmentesen összeér, az itt kicsit hézagos. Nem tökéletes valami. Ha az eredeti tervet rajzolom, akkor is vannak kis hézagok. Kár érte, jó kis progi lenne.
Allo vonatok megvilagitasa ugyeben volt egy korszakalkoto kiserletem: szereztem nehany oldallepcsos regi kettengelyes PIKO kocsit, es az egyikbe beletettem egy radioelemet es egy zseblampaizzot. Az osszekoto vezetekeket kivezettem a kocsi aljara, es ott csavargattam ossze, ha beesteledett. A dolog mukodott, bar az elemcsere meglehetosen problemas.
En egy eve vettem egy nagy keszletet nagy megelegedesunkre meg mindig nagyon szepen fut.
Kicsi motor, jol megvalasztott attetel jellemzi.Vmaxrol 0-ra 5cm fut meg.At kellet a szigsineket epitenem mert kadarkas jelzo eseten atcsuszott az uj szakaszra. A kaszni nem a leg igenyesebb. a Lang borzen kinaltak 10000-ert SF szinezesu SD-40-es kasznit.(Leanyaztam). A kocsik is jo futokepesseguek. igaz a kapcsolok nem a legjobbak.
Kerunk palyatervet.:-))
Tisztelt Asztaltársak!
Érdeklődöm, van-e valakinak tapasztalata a MEHANO gyártású H0 mozdonyokkal, kocsikkal kapcsolatban. Itt Pécsen viszonylag olcsón lehet kapni őket (8000Ft). Kutatok NOHAB és Szergej után. Ha tudtok valami infót, kérlek irjatok ide. Bár régen abbahagytam a modellezést a topic ill. NOHAB site újra kezdek mindent ( az asszony némi rosszalása ellenére ). Előre is thanx. Üdvözlettel: Zsolt
En is megcsinaltam es feltettem a www.tar.hu/vasut/web/hev/tt/asztal.jpg
formedvenyt.(hogy kell leirni, hogy csak re keljen clickelni?)
tenyleg eleg nehez kiszedni. Ebbol jobb az XTrkCad
.
Mas: Tegnap neztem vasutromantikat az N3-on (sokadik ismetles). Marklinrol volt film ertheto karacsony elott.
De volt benne egy resz ami nagyon tetszett.
Igaz nem HO meretu volt.
De kerdezem barkitol mennyibe kerulhet egy minikamera a mozdonyba beszerelve es kepernyon latod merre jarsz. Gondolom a digitalis lenne mindeggyik mozdony akkor kulon szabalyzoval,monitorral mint a nyelvoktato studiokban egymastol elkulonitve lehetne iranyitani a vonatokat.Es persze kellene forgalmista-pista is aki "atlatja" az egeszet.
(Aztan felebredtem mert bilibe logott a kezem)
azert almodozni lehet.Mekkora a valoszinusege, hogy magyar ember(csoport) ilyet keszitsen?
Mik az anyagi vonzatai?
mi mennyibe kerul?