Az alkotmánytervezet négy részből áll. Az első fejezet címe még kérdéses: vagy a Nemzeti hitvallás, vagy a Nemzeti nyilatkozat címet viseli majd. Ezt követi az Alapvetés című rész, amely egyebek mellett rögzíti, hogy hazánk neve Magyarország; majd a Szabadság és felelősség címet viselő fejezet következik az alapjogok és kötelezettségek felsorolásával; a negyedik rész Az állam, amely az államszervezetről szól.
– a paragrafus előző két pontjához nem pásszol. Nincs közöük egymáshoz. ha már ezt beleírták, akkor miért nem a kultúra megörzésével, vagy a magyar nyelv védelmével foglalkozókkal kerül egy csoportba?
– Az egész világ nem tőlünk vette át a jelnyelvet, nem is egységes, nem is új. A különböző anyanyalvű emberek nem épp úgy nem értik a másik jeleit, mint a hangos beszédet sem. A magyar jelnyelv jelentősen el is tér más országokétól. 2009 óta hivatalos nyelv Magyarországon.
Bizony, elolvastam, méghsozzá mielőtt véleményt alkottam volna róla. Úgyhogy már a hisztériakampány elejétől tisztában vagyok vele, hogy semmilyen szsinten nem sérti a sajtószabadságot, nem véletlen, hogy Kroes is csak technikai jellegű részletekbe tudott belekötni. A médiatörvény hiszti a baloldal nagy, üres, hamis hecckampánya.
A médiatörvény 181 oldalas és még hozzátartozik a korábban elfogadott média alkotmány is. A kettő együtt értendő.
Az EB mind a kettöt vizsgálta, s négy helyen inkább technikai és szövegértelmezési problémák voltak. Az egyik törölte a túlterjeszkedő szöveget kereken három szót.
Kloes és Riender asszony rendben találta a modosítokkal, sőt dicsérte. Ami meg egyeseknek nem tettszik benne az vegyük magánvéleménynek, mint más törvényeknél is. Ott sem tettszik mindekinek egy-egy törvény, attól függetlenül mindenkire kötelező.
Lehet még cirkuszolni meg kifogásokat találni, de egyenlőre az eu.-ban csak magyarországon van egyedül olyan érvényes médiatörvénye amire az EU ráütötte a pecsétjét. Ezért köszönet jár a hözöngöknek, akik ezzel azaktussal őntökönszúrást végeztek.
Ha valaki seggfej az csak Te lehetsz, ha nem tudod, hogy az egész világ tölünk vette át az egységes jelnyelvet, amit egy magyar ember talált ki és alkalmazott elöszőr. Ez azóta egy őnálló jelnyelvé alakult amit bárhol a világon a siketnémák megértenek és kommunikálnak egymással.
Az EP.-ben, de nálunk majdnem mindenhol használják, sőt a médiatörvényben szerepel, hogy 2015.-ig minden olyan közérdekü müsoroknál alkalmazni kell, de a teletexes oldalak már 2012.től kötelező.
Elolvastad a 70 oldalt? Figyelmesen, pontrol pontra, mondatról mondatra elemezve egyenként és egyben az egészet? Csak azért kérdem, mert ha értelemmel bíró, egyenes ember vagy, akkor nem írhatod azt a médiatörvényre, hogy rendben van.
ha olyan kíváncsi kiskutyus vagy ird be googliba az általam megadott kulcsszavakat ;)
pl:
Alkotmánybíroság és nézd meg, hogy mi is történt...
Tagok kinevezése/alkotmányellenesnek talált visszamenőleges 98% különadó/alkotmányos korlátozása az ABnek nagyhirtelen/törvény újra elfogadása/Új alkotmányba is AB jogainak megnyirbálása/a beadványi rendszer tervezett átalakítása és tsa...
aki mantrát tanul az te vagy, nem én, én gondolkodom és kritikát fogalmazok meg, de egy kutya akit nevelnek és idomítanak ezt nem igen érti, végrehajtja a gazdi utasítását a jutalomért, ennyi...
amúgy nagyon mellényúlát pártállás vonatkozásábna is :D