Nagyon állat a PIKO V200! A börzén már láttam párat, de mint leharcolt állapotban volt sajna. Azért nem adom fel, szeretnék egy ilyet, meg valamilyen motorkocsit is.
Szinte ropogósan friss vagyok a fórumon, ma bukkantam rá erre az egészre.
Digitális berendezésekkel, PC-vel "hajtott" terepasztalom első nekifutásának
tervei nagyjából már elkészültek, de még nem tudtam nekiállni, pedig már itt
a nyár egy ideje.
Legújabb elképzeléseim pedig egy rádiós összeköttetés elvére épülnének a mozdony
és a központi forgalomirányító között, de ehhez még egyenlőre anyagokat kutatok,
hogy hogyan lenne célszerű megvalósítanom.
Akinek felcsillantottam az érdeklődését, az jelentkezzen bátran, tevékenységemhez
társa(ka)t keresek.
Köszi a javítást, amint ráérek kijavítom a lapot.
Azért látszik a képeken, hogy a Faller modelljei nem a legjobb kidolgozásúak, hiába a sok reszelgetés, igazítás...némely Kibri épület sokkal szebb náluk.
A katalógust újabb résszel bővitettem, a villamosmozdony-részt is felmásoltam. Lesz még néhány N-es modell, 1-2 teher ill. személykocsi. Ime az eredmeny.
Az új terepasztalos képeimet egyenlőre csak FTPvel lehet meglesni, aug2 könytárban.
Nyaralni ugyan nem, de kirandulni voltam.
A katalogust igerem, nemsokara befejezem; meg van egy csomo uj kepem a terepasztalrol de nincsen Thumbsplus-om; majd megirom, hogy legalabb az FTP-sek meg tudjak nezni. Kozben erosen affele korrigalok, hogy ha ezt az asztalt befejezem, elkezdek egy uj, nagyobbat tervezni az eddigi tapasztalatok alapjan. Termeszetesen az mar profibb vaganyrendszerrel, mas epuletekkel keszulne.....de mar megint belelog a kezem a bilibe :-))
Eléggé leült a topic. Mindenki nyaral?
Elkezdtem a 68/69-es PIKO katalógust sok linkkel matiz 70-es katalógusához. Egyúttal a 64-es oldalba beszúrtam egy linket az E69 eredetijéhez.
Ez mit jejent etwg!
A bhv az pedig azt jelenti elővárosi termeskocsi!
Nos a kiállítás a LÁNG Művelődési házban lessz!
November 10-13ig Péntek-Szombat-Vasárnap!
Kinnt lessz a modulonk kb.160M igazi Magyar mellék vonal! HO-ban Ha érdekel benneteket írj a következő E-mail-re: nohab2@yahoo.com!
Ui: merre felé laksz?
a feliratozáshoz a legjobb a Matrica, mert azt relative egyszerüen lehet csinálni. Van Sopronban egy kis cég, ahol elvállalnak ilyen munkát, azaz, ha megrajzolod valamennyi feliratod (a legjobb számitogépen) akkor azok átviszik neked a foliára, amit aztán vizesen rá lehet helyezni a mozdonyra. Söt kapni "üres" alapanyagot is, amire akár kézzel is ráirhatod amit akarsz (finom festékes filc tollakal, csötollal vagy nyomtatoval is - sajnos az europai tipusok nem tudnak fehér festéket használni - de van egy ilyen az USA-ban, ALPS nyomtatonak hivják, amelyik akár fehér betüket is tud nyomtatni, és nem is drága, csak errefelé nincs). Utánna kivágod a feliratod - minnél közelebb a szöveghez vagy az ábrához, belemártod vizbe, megvárod mire elindul az alapon, és egyszerüen áttolod a modell felületére.
A másik technologia e Letraset, vagy alfaset, vagy Propisot stb. néven árult átnyomhato feliratok. Ezek elöállitása kissé bonyolultabb, és nehezebb is velük dolgozni, mert ha egyszer rányomtad a mozdonyra, azt már onnan csak kaparással lehet levenni, azaz egy ujabb felirat kell.
A vizes eljárásnál a filmet addig lehet igazgatni mig meg nem felel. Ha kiszárad a nedvesség, akkor egy csepp "nedves" vizzel (nagyon kevés mosogatoszer a vizben) ujra mozdithato az egész film. Ha már jo helyen van, és nem fekszik teljesen fel a felületre van egy un. Solvaset folyadék, ami teljesen rugalmassá teszi a filmet és kinyom minden buborékot. (Pontosan olvasd el az utasitást, mert különben tönkre is teheted a feliratot). Amikor ez is megszáradt, akkor le kell lakkozni a felületet.
Mind a két eljáráshoz, ellenkezöleg a megszokott nézettel a modelleket magas fényüre (csillogosra) kell lakkozni mielött feliratozva lesznek. Ezen a felületen remekül ragad mind a két tipusu felirat, és utánna matt lakkal átfujva (nem spray dobozbol, hanem tisztességes pisztollyal) gyönyörü egyöntetü felületet kapsz, és nyoma sem látszik majd a mikrofilmnek ami a feliratot hordozza.
Minden modell-festékgyár gyárt ilyen jo minöségu matt lakkokat. A Solvaset ovatosan Isopropil alkohollal is helyettesithetö, de nem egészen ugy müködik mint az eredeti.
Sziasztok!
Mozdony feliratozáshoz szerintetek mit érdemes használni? (M61 019 :)) A topic elején szó volt valami "alfaset"-ről. Ez olyan mint a repűlőmodellek szám- vagy felségjelmatricája? Hol lehet ilyesmit beszerezni? Üdv: Zsolt
Mivel az épületek és egyéb részek már szinte elkészültek, szeretnék felsővezetéket építeni. Egyenlőre tervezni kellene és árakat beszerezni. Ha valakinek van tapasztalata felsővezeték-építésben ne tartsa vissza!
mar van a PECO-nak is honlapja, es mar majdnem jo is - meg hianyoznak a kepek, de legalabb gyors
http://www.peco-uk.com/products.htm.
A PECO vagy mint a katalogus reszekent, vagy sokszor ingyen osztogatva van egy sinrajza (railtemplate) ahol minden sin es kiterö 1:1- ben le van rajzolva (A3 lap). Ezeket sokszorositva fel lehet hasznalni vaganytervezeshez. Ha megkered öket, akkor a portoert elküldik biztosan neked is. Ezen rajta van a kivant nyomtav valamennyi vaganyeleme.
Üdv.
(elnezest az ekezetekert ezen a PC nincs magyar ekezet)
Ez lehet. Mindenesetre megkérdeztem a bácsit, hogy van-e neki katalógusa. (Körülbelül két héttel Karácsony előtt jártunk.) Úgy nézett rám, mintha azt kérdeztem volna, hogy ideadja-e ingyen.
De a rocosokat se kell félteni. Az októberben - vagy akkor tájt - megrendelt angol nyelvű könyvemet még mindig nem hozták meg. Bemegyek a boltba egy ismerőssel a múlt héten. Eszembe se volt már a könyv, de az eladó srác mondja, hogy ugye az X könyvet keresem, mert az nincsen még most se. A titok az, hogy nekem nem a kutykurutty, hanem az angol verzió kellett volna. Persze az se volt, amit a fiú akart... Szóval tudnak a rocós fiúk is!
lehet, hogy csak ki volt egy kicsit ugorva, vagy valaki már piszkálta a váltot. Nekem eddig meg soha nem volt semilyem problémám a PECO váltokkal, és sokkal megbizhatobbak mint a ROCO. Már maga a beépitett változár is nagyban növeli a megbizhatoságot. A magasabb nyelvek (ha ilyen tényleg elöfordul) még nem jelentik, hogy rosszaban mennek a vonatok rajta, söt a kicsit nagyobb nyomás a kerekekre inkább jot tesz. (Persze egy kicsit meg is lehet reszelni, ellenkezöleg az esettel amikor a nyelv tul alacsony, és a kerék csak késöbb veszi "észre", hogy ki kellene térnie.).