Ha van jo esztergapadotok, akkor csak egy befogopofát kell szerezni, csinálni, amivel be tudod pontosan fogni az egyik kereket. A másikat meg kell támasztani a csuccsal, és ezt nagyon ovatosan leesztergályozni. A valamikori NDK kerekek néha igen kemény anyagbol készültek (a mai napig sem tudom milyenböl) ezeket csak csiszolni lehet. Fogj be egy kézi minifurogepet (12V) egy csiszolokoronggal a szupportba, és azzal remekül le lehet csiszolni a karimát. (kell hozzá egy befogo szerszám). Ha az egyik kerék kész meg kell forditani.
A NSWL (meg egy néhány europai szerszámcég) szállit kerékbefogot, de elég drága, igy olcsobb a házi gyártás.
A legjobb duraluminiumba vagy esetleg kemény müanyagba beesztergályozni egy lyukat amibe jol szorul a kerék. Ezt pontosan befogni az esztergapadba, majd a csuccsal benyomni a kereket, ugy hogy az ütésmentesen forogjon.
Schnitzer ur valamikor a puha kerekeket magán a mozdonyon csiszolt le, mégpedig ugy, hogy a mozdonyt egy lapos köszörü kövön egy helyben járatta. Én ezt pont akkor akartam megprobálni, mikor azokra a kemény kerekekre bukkantam. Nem müködött az eljárás, igy kerestem másikat. Amugy is probléma van, ha nem minden kereke van a mozdonynak meghajtva.
> ha kapsz is megfelelő kialakítású (átmérő, forma) kereket,
> még mindig ott van a fogaskerék hajtás, mert ez szinte
> biztos, hogy nem fog egyezni.
Manapság a legtöbben 2mm-es tengelyeket használnak (H0), a PIKO tengelyek 2,5mm átmérôjűek. Nem nagy gond a csere, csak egy pár apróságra kell vigyázni.
Ha kalapáccsak és tüskével ütöd ki a tengelyt a kerékbôl, SOHA ne a kerék pereme támaszkodjon le! Az ütéstôl a műanyag keréktárcsa morzsává törik! Még könnyebben törik a küllôs kerék. Én készítettem egy kis alátétet két fél csôbôl, azt fogom a kerék alá, és ez a kereket közvetlenül a tengely körül támasztja alá. Ott, ahol a PIKO kerekeknek a réz betétje van.
A kereket meg a fogaskerekeket úgy kell felhúzni a tengelyre, hogy mindig merôleges maradjon. Ha nem ezt teszed, olyan nyolcast kapsz bele, hogy csak úgy kacsázik a sínen. Ez ráadásul javíthatatlan, el lehet dobni az ilyen kereket. A felhúzás különösen nehéz gôzmozdony modellnél, mert ott a hajtókar csap alatt a kerekek rendszeint egy picit magasabbak, az öntvény jobban kiáll, mint a kerék közepén. Legjobban egy elegendôen párhuzamosan futó satuval lehet a kerekeket felhúzni, vigyázva arra, hogy a hajtókar csap lyuk környéke már ne legyen a satupofák között.
> a kereket fúrógépbe téve, leszedni, lecsiszolni a felesleges
> kb 0,4mm-t a karimából?
Persze. Sôt, lehet a saját tengelyt is használni a befogáshoz. A PIKO kerekek felnije azonban ACÉLBÓL (!!!) van. Igen rövid idô alatt kikészíti a reszelôt.
Ha hozzájutsz esztergához, azzal még könnyebb. Csak meg ne próbáld a kereket az esztergatokmányba befogni, mert örökre háromszögletű marad! Kell elôször esztergálni rézbôl egy gyürüt, aminek a külsô átmérôje 3-4mm-rel nagyobb, mint a kerék futófelület-átmérôje, a belsô pedig nagyon pontosan ugyanannyi. Ezzel be tudod fogni a kereket a tokmányba még akkor is, ha le sem szeded a tengelyrôl. Le lehet esztergálni a nagyját, sajnos a tokmány közelsége miatt nem lehet szépen lekerekíteni. Azt aztán reszelôvel meg egy kis lapra ragasztott csiszolópapírral lehet elkövetni. Így szedtem le eddig minden modellemrôl, amibe PIKO kereket tettem, a nyomkarimát. Normális sínen tisztességes mozdonyok 0,7-0,8mm-es nyomkarimával simán elmennek. Ha nem, ott más baj van.
Hello Oszi, és a többiek.
Erre a lecsiszolásra már én is gondoltam, mint végső megoldásra de elég durva megoldásnak tűnik. A végrehajtás módján is gondolkodnom kell...
Sziasztok!
Még egy tipp a vágányok rögzítésére. TT-s terepasztalomnál a vágányzatot asztalra helyezése után körberajzoltam, majd leszedtem. A körberajzolt részt beragasztóztam és a méretnek megfelelően kívágott kartoncsíkot ragasztottam rá. Majd azt is beragasztózva megszórtam parafadugó reszelékkel. Igy alakítottam ki az ágyazatot.
A vágányzat rögzítésére vékony lecsupaszított (telefon)drótot használtam. A talpfa két oldalán az asztalba átmenő 1mm-es lyukakat fúrtam, a drótot U alakban meghajlítva a talpfa melletti lyukakba fűztem és az asztal hátoldalán (alján) összecsavartam. A csavarás mértékét ki kell tapasztalni, néha eltörött a drót, ilyenkor ismételni kell.
Remélem segítettem a vágányzat rögzítsi megoldásában.
Sziasztok!
Eddig csak olvastam a topicot, végre sikerült olyan témát találni amihez hozzá is tudok szólni, és nem bírom magamban tartani. Egyébként nem vagyok nagyon "büfé" a vasutazásban, de érdekel, föleg az asztalok építése. TT vasutam van otthon, évek óta félkész állapotban, a megboldogult NDK-ból származik a 99%-a.
A vágányok rögzítését úgy oldottam meg anno, hogy a sínek talpfáin levö lyukakon keresztül, 0,8 esetleg 1 milis fúróval átfúrtam az alapot, ami farostlemez. Ezen keresztül gombostüt szúrtam, ami már eleve megszorult a furatban, és az asztal alatt elhajtottam a túlnyúló részt. Megfelelö sürüséggel végezve ezt stabilan rögzíthetö a sínrendszer. Óriási elönye, hogy bármikor szétkapható (ez nálam fontos szempont). A gombostük fejét fekete festékkel álcáztam.
Vsanci! Szuper a WebZin! A sokezer látogató között vagyok én is.
Szerintem nehéz ügy a kerékcsere, ha kapsz is megfelelő kialakítású (átmérő, forma) kereket, még mindig ott van a fogaskerék hajtás, mert ez szinte biztos, hogy nem fog egyezni. Van ötlete valakinek, hogyan lehet átteni a fogaskereket egyik tengelyről a másikra. Vagy van-e értelme annak, hogy eseteleg egy spéci befogót kialakítva, a kereket fúrógépbe téve, leszedni, lecsiszolni a felesleges kb 0,4 mm-t a karimából?
Üdv!
Még a sínekhez. Úgy döntöttem az új 3.95mX2m-es terepasztalom vágányhálózatának alapja a ROCO 2.1mm-es rendszere lesz. Mivel az asztal a temperált garázsban lesz - plafonra felhúzható megoldás - a Fleischmann sárgaréz sín felejthető. Egyébként a régi PIKO vagonjaim 90%-a fut a ROCO sínen. A mozdonyoknál már rosszabb az arány ott fele-fele. Érdekesség van két klasszikus Gützold 118-asom, az egyik veszi a ROCO sínt a másik nem. Szerintetek kapok valahol ehhez a mozdonyhoz a 2.1 milis sínhez való kereket?
Yakshee
Nem olyan egyszerü ilyen vékony bronz lemezt szerezni. A jobb szinesfémmel foglalkozo kereskedöknél lehet itt ott valamit kapni. Ha nem tudtam sokáig szerezni, akkor egy fém gitárhurral oldottam meg a problémát. A hur remek anyagbol készül (a legvékonyabbakat keresd), amit kitünöen lehet forrasztani, igen rugalmas és jol vezeti az áramot. (Ráadásul ha van gitáros haverod akkor ingyen is hozzájuthatsz, hiszen neked a szakadt hur is jo.)
sajnos egy élethü megoldáshoz elengedethetlen, hogy a talpfák között is beszorjuk kaviccsal a sinágyat. Ennek az a hátránya, hogy az ilyen vágány nagyon nehezen bonthato, ha bár már vannak olyan ragasztok is, amiket vizzel oldani lehet, ennek ellenére hozzáradadnak a müanyaghoz. Ha jo a sin alap (puhafa, homesote stb.) akkor a szögelés a legegyszerübb, mert az apro szögeket egyszerüen belenyomjuk az anyagba, majd ugyanigy ki is huzhatjuk. Kemény alapon ez az eljárás nem müködik, ott csavarni vagy elöfurni kell (nagyon körülményes). Ha ilyen anyagbol készült a sinalap akkor jobb ráragasztani valamilyen puhább anyagot, esetleg parafát (mostanában könnyen beszerezhetö a DIY boltokban mint parkettalávalo). Legalább 5 mm-es réteg kell, hogy a szög tartson is valamit.
A ragasztopisztolyos megoldás sem rossz, mert azt aránylag könnyen lehet oldani (hajszáritoval felmelegiteni).
A profik inkább flexisineket használnak, és én ilyen darabokra gondoltam az áramellátás kapcsolatán. Nyilván minden kis darab sint lehetetlen külön táplálni, de annyira nem szokott veszélyes lenni a dolog. Ha a csatlakozok egy kicsit is rugalmasak és jo az anyag akkor minden menni szokott. Az ilyen táplálás tényleg csak rosszabb anyagbol készült sinekre vonatkozik. (Remekül be lett mutatva a különbség a volt terepasztalunkon, ahol kb. 6 méteres darab alpakka sinre lett cserélve. A másik vágányon sokkal több volt a "lassu szakasz" mert ott az acélsinek csatlakozoi sokszor egészen égésig melegedtek az áram hatására.)
Sok kisérletezés után én visszatértem a megbizhato fa szerkezethez, valamint a réteges lemezhez. Ez adja a legnagyobb stabilitást (sok évre is) meg aránylag könnyü is, igy hordozhato is lehet a terepasztal. Más anyagok lehet hogy olcsobbak (MDF) meg stabilabbak, se sokkal nehezebbek, egy iránybol használhatatlanok (a szélében nem tart semmi a beragasztott csavaranyán kivül). A habasztal (HUNGAROCELL) kisebb terepasztalokra nagyon jo, de nagyobbakra alig, mert az anyag föleg a ragaszto hatására görbül, dolgozik, igy nem stabil. Ennek ellenére egy kisebb terepasztalt (kb 1x2 m) mindenképpen ezzel az anyaggal csinálnám, persze egy stabil fa keretbe befogva es kb. 30 cm ként alulrol alá is támasztva. Az ilyen keretre aztán ott ahol kell annyi réteg habos müanyagot kell felragasztani, amennyit a terv kíván. A sineket természetesen csak ragasztani lehet (vagy gombostüvel letüzni). Ezzel az eljárással nagyon gyorsan nagyon szép terepasztalt lehet késziteni, ami még könnyü is, és a domborzata nagyon igényes is lehet.
Sziasztok. Azt szeretném kérdezni,hol lehet olyan vékony rugalmas lemezt beszerezni,amivel a járművek az áramot szedik a sínről?Ti.Fuggerth kocsiba szeretnék halvány fényt(úgy sincs benne semmi),De a zárjelző ,szeretném,ha működne.A hét elején voltam Deákék két boltjában ,de nem volt kocsivilágításhoz semmi.Az Erkel utcát most hívtam, de csak Roco- hoz van és csak úgy ,ha ők teszik be.Régebben lehettett kapni a váci utcai boltban vezérlőkocsit világítással,meg azt hiszem külön világítást is.Ja meg csörihez (M41)minden alkatrészt.Amióta Deákék odakerültek ez megszűnt(érdekütközés?)Most ott tartok hogy kölömböző eszközöket vizsgálok a háztartásban,van-e valamelyikben? Akármilyen lemez nem jó,mert különben elveszti a Roco kerekek által nyert egészen jó futástulajdonságát.Na keresek tovább. Ha tudtok valami okosat légyszi írjátok meg. Köszi san
Kivancsi lennek, h. Ti milyen modszereket hasznaltok a vaganyok rogzitesehez? Ha terepalakzatok megkivanjak a valtozatossagot, hogyan dontitek el, hogy melyiket?
Azt hiszem, nem könnyű olyan pici csavarokat találni, amelyeknek a feje nem lesz feltűnô. Az amerikaiak azt írják, hogy ott leginkább szögezik a sineket, de ôk egyszerű emberek :-) A németek sokszor írnak ragasztásról, mégpedig azzal a pisztolyos melegragasztóval. Egyszerűen egy golyót odanyomni, bele a sint és amíg meleg, el lehet igazgatni. A fölösleges ragasztót éles késsel le lehet vágni.
> Betáplálás meg valahogy úgy...hanem vágánymezőnként.
Hát az nem egy apróság: 20 centinként két lukat fúrni, alul-felül forrasztani...
Én a csavarozásra gondoltam alapvetően. Betáplálás meg valahogy úgy, ahogyan etwg érthetőbben megfogalmazta, csak nem 1-2 méterenként, hanem vágánymezőnként.
> arra a megfontolásra jutottam, hogy a sínszálak
> összeforrasztása után már nem lehet azokat
> egyszerű eszközökkel szétbontani
Szerintem nem olyan vészes. A szétforrasztáshoz két páka kell (meg négy kéz! :-) ) Másik megoldás, hogyha sínösszekötô helyett csak egy vastagabb rézdrótot, pl. 1,5mm**2-es fali vezeték, forrasztasz a sinek külsô oldalára. Ezeket aztán egyenként is le lehet forrasztani.
Egyébként, ha szét akarod szedni, akkor nem is szabad a sineket leragasztani! Mit csinálsz ehelyett? Leszögezed?
A sinek összeforrasztása még terepasztalon is csak akkor ajánlott, ha stabil a hömérséklet. Különben görbülnek a sinek, és töredezik a forrasztott hely (rosszabb megtalálni, mint bármilyen más hibát). Ahogy rézgaras is mondta a sinek egyik felére jo felforrasztani a csatlakozo elemet, de a másikra már nem, mert akkor sem a szétszedés nem könnyü, sem a hibakeresés. Jobb megoldás hosszutávon is , ha a sinmezök (kb 1-2 m-es darabonként) külön tápvezetékkel vannak ellátva, ha ügyesen forrasztod fel azokat, akkor nem is láthatók és a sinek alatt furt lyukakon egyenesen az asztal alá vezethetök. Igy születik egy táprendszer ami áttekinthetö, és a sinek érintése nélkül változtathato.
Sajnos a modellvasuton is számolni kell a dilletácioval (a modellhelységünk hetente csak egyszer van fütve, és a hosszu egyenesek bizony igen kacsgaringossá tudnak válni). Az uj vágányokba már eleve beépitettünk apro réseket, igy azok már jobban birják e hömérséklet változásokat (meg az a sok mindenféle ragasztot amivel a terepasztal lett megépitve - azok sokkal érzékenyebbek a hömérsékletre, és huzzák magukkal a sineket, meg mindent).
"azt hiszem, komoly modellezô úgyis összeforrasztja a csatlakozásokat a terepasztalán."
Én - hangsúlyozottan elméleti alapon - arra a megfontolásra jutottam, hogy a sínszálak összeforrasztása után már nem lehet azokat egyszerű eszközökkel szétbontani, ezért leendő asztalomon a vágányelemeket inkább a pálya és az asztal alatti vezetékről táplálnám meg, a síncsatlakozásokat érintetlenül hagyva. Kinek van erről gyakorlati tapasztalata?
> én sem a fajlagos ellenállásra gondoltam, hanem pont a
> csatlakozokra...
Persze. Bár azt hiszem, komoly modellezô úgyis összeforrasztja a csatlakozásokat a terepasztalán. Nekem nincs terepasztalom, vsz. nem is lesz, én csak az egyik oldalon forrasztom fel a csatikat. A végüket meg rendszeresen megdolgozom a pici laposfogóval, mert a fiam nem nagyon kíméli ôket. :-(
Egyébként van egy csomó vas (acél, de nem korr) sínem. Volt Németországban egy kereskedô, Neussner úr - már régebben feladta, nem tudom, él-e még. Ô árusított meglepôen olcsó dolgokat, többek között az amerikai gyűjteményecském alapjait is nála vetettem meg. Ô árult olasz, Model Reli feliratú síneket acélból, sárgarézbôl és újezüstbôl. A sárgaréz kb. 20%-kal volt drágább, mint az acél, az újezüst meg több, mint a duplájába került. Ezzel együtt 20-30%-kal volt olcsóbb, mint a (régi) Roco sín. Nos, ebbôl a vassínbôl van nekem egy pár. Nincs vele bajom, jól tapad, nem koszolódik úgy, mint a sárgaréz. Ugyanakkor valószínüleg nem szabad nedves helyiségben hagyni.
LGB-hez árulnak korracél síneket is. Jó drágán.
A Model Reli sínek mind amerikai geometriával készültek, és váltókat nem árultak hozzá.
Ha igy gondolkozol, arra is van átmeneti megoldás. A digitális trafok többsége (a jobbak) amugy is a WalkAroundControl alapon vannak gyártva, azaz nincs bennük trafo, csak a vezérlö egység. Ilyen esetben az analog (klasszikus) trafokat is igy kell beszerezni, tehát olyanokat, amelyikhez külön kell megvenni a trafot (halozati egység), és külön a vezérlést. Ha majd áttérsz a digitális világra akkor csak a vezérlöt kell majd kicserélni a tényleges trafo maradhat. Nézz be pl. az ATLAS webre, nekik már teljesen ilyen alapon van megoldva az áramellátás, de a LENZ meg a többiek is ilyen rendszert ajánlanak. Miután a digitális többnyire kombinálhato az analog vezérléssel, lehet, hogy még az analog vezérlöt sem kell majd kidobni. (ugy sem reális öreg mozdonyokat hiánytalanul digitalizálni).
Kerem azokat, hogy akik raernek sziveskedjenek a
www.railhu.net cimen latogatast tenni es ha van honlapjuk es erdemesnek tartjak itt kozzetenni, tegyek meg.
Termeszetesen meg sok valtozas elott all.
Kerem a velemeny nyilvanitast , javaslatokat kozreadni sziveskedjetek, annak erdekeben , hogy minel hasznosabb legyen az oldal.
On!!
Egyébként a trafót csak rövidtávú megoldásnak szánom ( 1 év ), mert aztán át akarok térni a digitális vezérlésre és akkor úgy is cserélni kell. Viszont, gondolom az eleve digitális vezérlésre tervezett trafók tök drágák (és jelenleg még úgy sincs semmim se, tehát nincs mit vezéreljen), meg azt úgy is magam akarom csinálni.
ma már alapvetöen két fajta trafot találni a boltokban.
A primitiv berendezések nagyon hasonlitanak az FZ1 stb trafokra, az egyenirányiton kivül alig van bennük elektronika (néha a biztositék elektronikus). Azaz az áramot egy a trafo tekercslésén mozgo kontaktus vagy átkapcsolo szabályozza. Kb. annyit tudnak mint a valamikori FZ1. (Ilyen a modellgyári trafok nagyrésze - Titan, stb.)
A másik kategoriába tartoznak a többnyire a nem modellgyártok által szállitott trafok (kivétel talán a ROCO a maga ASC trafojával).
Ezek rendszerint nagyon komoly elektronikával rendelkeznek, változtathato áramfajtával (sima egyenáram, impulzus, illetve a kettö keveréke). A modern trafoknak sokszor van egy külön csatlakozojuk, ahova egy kábeles (söt van már kábelnélküli) távvezérlöt (Walk Around Control) is csatlakoztatni lehet, amivel követni lehet a vonatot a terepasztalon, és szabályozni annak a mozgását.
Eme trafok optimális teljesitményt nyujtanak ugy a klasszikus motorokhoz, mint a modern forgoharangos egységekhez (Minimotor, Faulhaber,Maxxon stb), külön lehet szabályozni a minimum meg a maximum sebességet, a gyorsulást meg a lassulást stb. Rendszerint ugy vannak kifejlesztve, hogy a legjobban védjék a motorokat (ami az FZ1 meg hasonlokrol nem nagyon mondhato el).
Van néhány jo cég, akik kitünö eredményt értek el (angol valamint amerikai egységek). Az ASC is nagyon jo, még ha egy kicsit formátlan is. Persze az áruk egyenesen arányos a teljesitményükkel, és összehasonlithatatlan az FZ-vel. (Nem egyikben mikroprocesszor van a vezérlés céljára).
Ha érdekel irhatok a Vsancinak egy cikket ezekröl az áramforrásokrol, illetve hatásukrol a terepasztalon.
A harmadik fajta most terjedö áramforrás a digitális, de az azt hiszem más lapra tartozik.
