"Amit mi megtehetünk (a fanatizmuson és a fanatikusokon való
szórakozáson túl), az pedig az informálás, a felvilágosítás.
Leleplezni a fő feminista hazugságokat a patriarchális elnyomásról,
női kvótáról, családon belüli erőszakról, bérkülönbségről, stb.,
egyáltalán kétségeket és gondolatokat ébreszteni a femináci agymosás
ellenében."
abból cirkuszt kell csinálni, hogy a férfiak megnéznek egy csinos nőt ábrázoló fotót? Ráadásul Britney nyakig fel volt öltözve... 😛
Ez most már kezd egy olyan irányt venni, hogy aki jól néz ki, az kvázi szégyellje magát és bujdosson el... mert hogy merészel szebb lenni, mint az átlag?
Endre... legtöbbünknek önmaga az első. De nem feltétlenül más kárára kell megvalósítani önmagunkat.
Ha nem tetszik a tükörkép, nem a tükröt kell szétzúzni.
Nem tudom, hogy mennyire lesz szomorú a jövő, és mennyire lesz atomizálódott a társadalom.
Valószínűleg eléggé.
De attól, hogy önzőek vagyunk, nem muszáj totálisan elvágni magunkat mindentől, és úgy gondolkodni, hogy mindenki ellenség, mert mindenki más. Igenis vannak pontok, ahol szót kell emelni másokért, kiállni mások mellett, mert ha szó nélkül tűrjük, hogy másokat bántanak, értünk ki fog szót emelni, ha ránk kerül a sor?
(Valahol egyszerre érzem siralmasnak és nevetségesnek, hogy háború robban ki néhány fénykép miatt... hihetetlen, komolyan.)
Azt tudom, hogy ha a különbözőségeinket kezdjük el keresni a hasonlóságainkkal szemben, az egy atomizálódó társadalomhoz vezet, ahol mindenki acsarog a másikra, mert az "más"...
Én ezt a topikot azért nyitottam, mert már azt se akarom elfogadni hogy a nőnemű embernek nincs szüksége rám ahhoz hogy nő legyen.
Sőt azt se hogy gond nélkül élhessen, de amíg van elég pénze addíg hazudhatja hogy a közös gyermekeink majd megoldják neki a ház körüli bigyókat.
Szóval önálló nőnemű ember lehet - de nő ..?
És ugyanez a fiatalokra is érvényes.. mert nem lehet egyszerre eltörölni előlük sem hogy vannak a boldogságnak és a beteljesülésnek is fokozatai. És ha vannak fokozatok, akkor lesz aki nem elégszik meg az alapfokozattal.
Persze lehet hogy a Harrison Bergeron című Vonnegut novella szerint lesz a világ..
Szerintem a változást, ami eddig (is) történt férfi és nő közötti kapcsolatban, nehezen tudjuk elfogadni (a mi korosztályunk, és kicsit még a fiatalabbak is), mert újdonság.
Mert nagyon sok évig nem ez volt, és mi abban a régiben nőttünk fel, az a példa, és jó példa volt, és ez szabad újdonság már/még/soha nem megy nekünk.
A gyerekeinknek már biztos könnyebb lesz, az övéknek még könnyebb, de jó ez a világnak? Az Embernek?
Szia Krisztina, ide hoznám a hozzászólásodról való beszélgetést.. ha elfogadod.
Azt idézted, hogy nincs az a női összetartás ami volt.. és úúgy hiányzik.
Nekem ebből is az következik, hogy a gazdagság magányossá tesz.
Persze nem úgy ahogyan most ezt mindenki cáfolná, hanem sokkal egyszerűbben : Amikor már nem szegény az ember, akkor megengedhet magának egy kicsit többet. És ez a "kicsit több" részben megszünteti a másoktól való függést, részben pedig könyörög a "mégtöbb" -ért.
Csak közben az az egymásra utaltság ami az összetartást eredményezte, az is elkezd fogyatkozni.
És mire az apályt észreveszi akinek egyáltalán szeme van látni, addígra már a kopoltyúsok haldokolnak. Haldoklás közben pedig már késő értetlenkedni.
Én is így haldokoltam mikor a feleségem nem volt rám utalva.. muszáj volt kitalálnom a tüdőt.
Ha te is haldokolsz a női összetartás fogyatkozásától, akkor dönts és cselekedj - vagy valami belőled meghal.
Azt hiszem hogy nem mondanak ellent egymásnak az álláspontjaink :
Nem az egészséges önismerettel rendelkezőkre illesztették a mai világot.
Illetve ha eleget hallja, akkor elhiszi hogy elég csak a fontosaknak megfelelnie - és férfiból ..izéé.. hímneműből úgyis jön másik.
Amit a megrendülésről írtál, az szörnyű érzés.. mikor rágondol az ember hogy nemcsak az ő meggyőződése nem számít, hanem az övéi összes meggyőződése sem.
Szóval szerinted nem a nőknek akarnak megfelelni a nők..
Férfiak igénye lenne a divat? Vagy az ajándéktenger elvárása?
Azt elfogadom hogy vannak vicces tanácsok és nem őszinte segítőkészség.. deszerintem ha nem egymásnak, akkor a Facebook -nak, vagy a saját küldetéstudatuknak - de nem a férfi-igényeknek szándékoznak megfelelni.
(mert ha az egyiküknek nem felel meg az új ötletem, akkor majd a másiknak úgyis)
Én arra alapozom a véleményem, hogy ha egy bálra készülődő nő megkérdezi a férfiját hogy szerinte hogyan mutat ebben vagy amabban a ruhában, legfeljebb egymondatos választ fog kapni.
De ha bármelyik barátnőjét kérdezi meg, akkor részletes és tíz percet is kimerítő választ.
És szerintem a részletes válasznak akar megfelelni.
Valóban meg akar felelni a nő a másik nőnek, de nem gondolnám, hogy egyiknek jobban (nőknek), másiknak kevésbé (férfi).
A nőknél is van hierarchia, legalább olyan fontos, hogy melyik lépcsőfokon áll a nő a többivel, mint a férfiaknál, bár ez is munkahely- és közösségfüggő, ahol a legtöbbet van.
A küzdés "nyelve" a nyelv (alig hangúaknak nehezebb), a külső, a kor, a pasi pénztárcája.
Okos és bölcs nő, egy idő után kilép ebből, mert amikor már nem fiatal, nem olyan szép, a pasija pénztárcája sem dagad, vagy nincs is pasija, akkor oly felesleges versengeni az új játékosokkal, akik aztán szintén elöregedenek majd, de ott, akkor ezt még nem igazán gondolják át, hiszik, tudják, illetve
bíznak valami csodában.
De az első a férfinak megfelelés (ami ellőtt jó, ha önmagának megfelelni képes).
A mostani libakorosztályról nem tudok nyilatkozni, de nekem ők nem nők, csak még libuskák, sajnos a fiam korosztálya, de hogy ő aztán
ezt hogy éli meg, mennyire "osztályoz", mit tart most még fontosabbnak, az már az ő dolga, nem az enyém.
Csak nagyon kevesen akarnak műanyag idomokat markolászni. Csak van akinek ez jut.
Inkább azt mondanám, hogy az a magas jövedelmű férfi aki szinte hibátlant keres, annak a szemét akarják a nem eléggé hibátlanok műanyaggal megtéveszteni.
A gyakorlatlan szemeket meg is tudják.. ettől pedig föllendül a szépségszabó ipar.
És a nők nem a férfiaknak akarnak megfelelni, hanem egymásnak. Úgyhogy szerintem a világ felszíne most a retusált nőké..
A nők jelentős része azt hiszi/meg van győződve róla, hogy egyedül is boldogul. Így is van amig minden úgy működik ahogy szeretnék. Ha valami beüt, akkor rájönnek, hogy mégsem olyan egyértelmű. Meg idős korukra, ha a gyerekeik elmentek. Nagyon jó elmenni a barátnőkkel valami közös programra. Hazamenni az üres lakásba már nem olyan jó még akkor se ha várja a kutyája vagy macskája. Vagy mindkettő. Ilyenkor mondanám nekik szívem szerint, hogy: Na, most mond, hogy éljen a komszomol! De nem vagyok ennyire gonosz.
Itt a cikk-csontváz, gyere már és segíts felvizezni.. te mondtad hogy ez olyan sűrű mint a málnaszörp, és hogy azt kevesen szeretik töményen :
Lássuk be :
Legyünk őszinték : túl sokat kívántunk.
Nem volt elég a hozzáférhető nemiszerv. Nem volt elég ha nem forrón adták, nem volt elég hogy ennek ellenére is lehetett belőle gyerek.
Nem volt elég a férfi fizetése, nem volt elég hogy a nőtől (csak az ottlététől) otthonná változott a közös tulajdonunk. Nem volt elég hogy megszülte, nem volt elég hogy mellette felnövekedhettek.. az kéne, hogy jó anyjuk is legyen. Nem volt elég hogy embertársunk, nem volt elég hogy a munkában társunk – a feleségünknek kellene lennie.
Be kell lássuk, ez a mai.. a ránk nem szoruló nőnemű számára túl sok
Várhatunk a ránk utaltságára, de mostanság a fiatalja csak a sperma ügyében van ránk utalva. Az idősebbjének mint közönség, öreg korában pedig mint segítség vagyunk fontosak.
Várhatjuk a nagy összeomlást, vagy próbálhatunk feltűnőekké alakulni – de a kényszerűség sem eredményezne vonzó nőt, az esetlegesen kialakult feltűnőségünkre való kíváncsisága pedig ahogy jött, úgy menne is.
Nem javaslom az én megoldásomat, de lehet létezni „igazi” nélkül is.
