Hadd ne fejtsem ki, milyen apró különbség volt a bajnok és későbbi BL-döntős Sampdoria oda-visszavágós megszorítása és a tét nélküli meccs az EL-ből és (jó eséllyel)a bajnokságból is kieső genovaiak legyőzése között, vagy a mostani bolgár, szlovák, svéd topcsapatok elleni párharcok és mondjuk a Honvédnál maradva 89-ben a jugoszláv (nem szerb vagy horvát vagy bosnyák) bajnok kiverése vagy a Fradi Real elleni döntetlenje, az Anderlecht kiverése, vagy a Newcastle legyőzése között. Attól tartok, hogy nem érdemes erről beszélgetni, mert ha szerinted a klubcsapataink olyan erőt képviselnek, mint a 90-es években, akkor nincs értelme a további diskurzusnak.
Igen, az erőnlét, a tempó nyilván sokat javult. Csak ez kicsit olyan, mint mikor nagyanyámnak kell elmagyaráznom, hogy attól, hogy a háború romjaihoz képest a kommunizmus alatt fejlődött az ország, az nem azt jelenti, hogy az klassz dolog volt, mert ha egy picit nugatabbra tekint, akkor láthatja, hogy mások, hasonló romokból a többszörösét építették fel. Tehát érdemlegesen fejlődésről beszélni csak a környezet viszonylatában lehetséges, ilyen szempontból pedig tetemes lett a lemaradásunk.
De mesélhetsz arról, hogy hol vannak most a magyar bajnokságban az épkézláb magyar csatárok (mint a 90-es évekből pl. Vincze Pilu, Horváth Feri, Fodor Imi), vagy a légiósok között - Szalait is beleértve - hol vannak Kiprich vagy Kovács Kálmán hatékonyságú csatáraink.
Kicsit idegesít, hogy olyan időkről beszéltek, ami nekem már vagy nagyon homályos, vagy nem is éltem akkor, vagy még tényleg jó volt a focink -70-es évek. Evezzünk egy kicsit sötétebb vizekre -ha már a boldog kései nyolcvanas, kilencvenes évek a téma.
Apám egy bizonyos eseménytől számítja a magyar foci igazi csődjét -pedig már akkor is füstölgött korábban, ha a németek, vagy az angolok vertek minket. No de akkor még nem tudta, hogy...piros pontot kap, aki eltalálja az alábbi játékos teljes nevét:
Jajj, nem birom ki. Hát nehogy már az a debill, Haynau fatty (sógoruk a kurva anyjuknak) konciliával, pezzey-jel, krankl-lal, degeorgival, stájnkoglerrel felálló idióta brigád kijusson arra a vébére. Igaz, a hollandoknál meg voltak emberevő, banánzabáló bantunégerek. Talán az szólt a javukra, Cocu, Zenden és Klujvert nem volt még fasorban sem. Istenem, ezeket de gyűlöltem.
Azért ott kellettek a csodálatos körbeverések, de teljesen igazad van. A kulcs az volt, talán mindenki megcsapta otthon az angolokat, mi meg mindenkitől elvettünk 3 (románok,Svájc) vagy 4 (Norvégia) pontot. Így megtehettük, hogy az uccsó meccsen leszartuk a Mikiegérfejű Keegan-nel felálló angolokat.
Hihetetlen tekintélye van még mindig Pécsen. Talán Garami Józsibának és a Dárdai családnak van hasonló. Szerintem még pakolt magára izmot az évek folyamán, olyan a keze, mint nekem a lábam.
Törő pedig legendás volt, hogy nem szerette a fagyasztást, a beinjekciózást. Félt a rásérüléstől. És mégis, ott és akkor nem volt más lehetőség, vállalnia kellett. Pedig egy szerencsésebb konstellációban bőven lehetett volna más eredmény, előtte a Dózsa úgy csapta meg az UEFA kupa nyertes Göteborgot, hogy 1 percig nem forgott veszélyben a továbbjutás. Az előzőleg vidis Kovács Józsi távoli bombájával már kint is vezettünk.
Bár egyetértek, a 82-es csapat szerintem is erősebb volt a 86-osnál, de a hazai hollandon számunkra már nem volt tétje a meccsnek, a hollandoknak annál innkább. Másnap tele is voltak az osztrák újságok, hogy lefeküdtünk a fapapucsosoknak, meg hogy eladtuk a meccset.
A '82-es csapat jobb volt szerintem az agyonfavorizált '86-osnál.
A '86-os selejtezőkön hoztuk kb. a papírformát, az egyetlen nagy eredmény a rotterdami győzelem volt, de a visszavágón már az Oranje győzött, ja, és Cipruson is az utolsó percben rúgta Nyilasi a győztes gólt. Ha visszanézünk annak a válogatottnak az eredményeire, olyan nagy győzelmek nem voltak. Egy németek elleni győzelem olykor ma is becsúszik (l2004-ben), a brazilok tényleg nem a legjobb csapatukkal jöttek, alig páran játszottak abból a keretből két hónappal később a vébén (Leao pl. az 1970-es csapatnak volt a tagja...), a többi győzelem meg: Wales, Ausztria, Ciprus, Ázsia, Katar...
'82-ben viszont a románokkal, norvégokkal, angolokkal, Svájccal voltunk egy selejtezőcsoportban. S kijutottunk.
Előtte pár évvel már volt. És ha az első meccsre a Bernabeuban nem úgy kell kiállnunk (a klub történetének legpéldátlanabb sérülési hullámja), hogy az ifista Balogh Malájnak kezdenie kell, a kispadon szószerint csak Árky és Polónyi volt, nagyobb esélyeink is lehettek volna. Kint úgy lett 3:1, hogy a 90. percben kaptunk gólt.
