Régóta fontolgattuk többen, hogy szükség lenne olyan topicra, amelyik a nagyobbacska (kb. 6-10 éves) gyerekekről szól, mert sok "régi" fórumozó gyerekeivel együtt "kiöregedett" a várandós-szoptatós-babázós-kisgyermekes topicokról. Pedig ahogy nőnek a gyerkőcök, egyre tágul a világ, egyre több megbeszélnivaló merül fel az emberben. Úgy gondoltam, hogy itt mindenről essék szó, ami ezt a korosztályt és szüleit érinti, vagyis lehet az iskola, szabadidő, különóra, evés, játék és minden, ami belefér...
Na persze ez a lányos változat. :-)) Úgy vettem észre, hogy a fiúknak nem jelent olyan nagy gondot a gatyaváltás, de lehet, hogy a fiús anyukák megcáfolnak. :-)))
Az iskolai öltözködés nekem a mai napig gond, pedig már "rutinosak" vagyunk. Ráadásul azt is be kell kalkulálni, hogy pl. a mi sulinkat embertelenül fűtik, egy szál pólóban is meg lehet pistulni az osztályteremben. Mindezt össze kell hangolni a folytonos udvarozással... Minden iskolában van átöltözési lehetőség, csak az a baj, hogy többnyire nem elzárt helyen, hanem nálunk pl. az osztály előtt vannak a szekrények, asztalok, padok. Ebben a korban viszont már szemérmesek, "ciki" a többiek előtt mondjuk nadrágot váltani. Így a nagy hidegben a legpraktikusabb a cicanadrág/harisnya+szoknya, arra a vastag naci, amit csak levesznek odabenn. Most a havas időben ilyen kinti nadrágból és plusz egyet küldtem még velük... :-))
Az én nagyobban most nagycsoportos, szeptemberben (valószínűleg) elsős lesz. Már gondolkodtam azon, hogy télen, hidegben hogy járnak a gyerekek suliba? Van lehetőség átöltözésre? Ha tornaórán kimennek hógolyózni, akkor síruha kell, de abban nem ülhetik végig a többi órát. Ott is van lehetőség átöltözésre, cserecipőre?
Ámulva olvasom a lehetőségeket...Jégkori? Nálunk családdal, csak ha befagy a tó... Úszás? A sulival csak nyár elején 1 hétig napi 1 óra, amikor már jó idő van, hiszen strandról van szó... Sport? Foci. (De az enyém sosem focizott, ő durvának tartja, amit nem csodálok). Más nincs. Ja, néptánc, de az be van építve az órarendbe és kötelező 1-4. évfolyamon. Általában szeretik, csak hát én mindig idegenkedtem attól, ha ilyenekből Felelni kell és osztályoznak. Tesi óra, szerintem heti 2 v. 3 van, nem is tudom, de most készül a tornaterem (nyár eleje óta), így leginkább udvar, sportpálya. (Játszótér az nincs, csak valami kezdemény, messze a sulitól).
Nálunk heti három, mindhárom a tornateremben vagy a tornaszobában, teljesen átöltöznek mindháromhoz - három részre osztható a tornatermük és van egy dzsúdó terem, amit tornaszobában vannak, ott leveszik a cipőt meg a zokni mielőtt a szőnyegre felmennek. Általában a tornatermi órákon vannak a labdás, ugróköteles... stb órák, a tornaszobában pedig a talajon végezhető klasszikus tornázás.
Mikor nagy volt a hó, akkor kint voltak az udvaron és hógolyóztak, meg hóembert építettek.
Ja, és két órájuk van a saját tanítónénivel magyarul és egy angol anyanyelvi tanárral - de ez speciális, mert mind a kettő kéttannyelvű osztályba jár. Ja, és ugyanez a tanárnő hetente egyszer művészi tornát tart délután szintén angolul. Ez ingyenes, úgyhogy szinte minden angolos gyerek jár is rá.
nalunk egyelore szunetel a delutani uszas,olyan faradt a gyerek,hogy 4 orakor,mikor hazajon rendszeresen elalszik...Aztan este 11-kor tud csorikam visszaaludni,az meg nem a legidealisabb se neki,se nekem:)
Ugy latom,kifarasztja a suli nagyon,ami nem baj,sot lehet hogy egy kis fizikai munka nem artana meg neki,de hagyom egy kicsit aklimatizalodni....Bar mar mondogatja,hogy menne ujra...meglatjuk
Jaja, majd' elfelejtettem: másik kézben könyv, bekötve fehér papírral és ráírtuk az eredeti szöveget. :-)
Amúgy örökké hálás leszek neked, Babco, ugyanis midőn az előbbi hsz-t írtam, megvilágosodtam: minő poén lenne idén a gellérthegyi szabadságszobornak öltözni. Azt még könnyebb elkészíteni és még kulturálisan is jobban passzol, mint New York. :-)). Ezt most komolyan mondom, mindjárt be is dobom a gyerekeknél...
Torna-ügyben úgy látom, eléggé nagy a szóródás. Akinek 4-5 tesiórája van, az már tagozatosnak számít, nem? Most biztosan megszóltok, de én nem vagyok híve a mi esetünkben az úszásnak, ugyanis a mieink csak kéthetente járnak. Nagyon jó nevű úszóiskolába, de nagyon színvonaltalan az oktatás, szinte semmit sem haladnak, undokok a tanárok stb. Nem is lehet komolyan haladni egy osztálynyi gyerekkel, ez nyilvánvaló. Az odabuszozás, öltözés viszont elvisz egy jó fél délelőttöt és vagy három tornatermi tornaórát "kilök", ami pedig szerintem ezzel az úszás-bohóckodással szemben sokkal hasznosabb lenne. Persze nem olyan lényeges, mert úgyis megtaníttattuk már őket normálisan úszni egyéb úton, de egyszerűen irritálnak az értelmetlen dolgok.
Ha hetente járnának, tisztességes csoportbontással, biztosan más lenne a helyzet.
A levegőn való mozgással nagyon jól állunk, ez az egyik vesszőparipája az iskolának: az esőt és a szmogot kivéve a legvadabb időben is kihajtják őket szünetekben. Ebéd után pedig 1-2 órát folyamatosan kint vannak.
az enyemet is minden nap kiviszik,ebbol kovetkezoen ma is rovidgatya-harisnya komboban jott haza,mert csupa viz lett a hogolyozastol a nadragja.De en nem banom,ha nem nekem kell meg este 7-kor gondoskodnom a mozgasarol es a levegozteteserol...
A dolognak semmi USA-rajongás vonulata sincsen... :-))) Úgy esett, hogy nagyon szereti a híres, különleges építményekről szóló könyveket. Akkoriban folyton a Világ 100 csodáját bújta, és egyszer csak előrukkolt vele. Nem voltam ellene, mert viszonylag jól elkészíthető: hosszú fehér klepetus (mi egy ministráns-karinget kaptunk kölcsön:-)))), rá pl. bélésselyemből egy nagyobb darab, amit a vállán összefogsz, mint a rómaiak viselete, a fejdíszt keménypapírból vágtam ki, annak is a hátára erősítettem egy lelógó selyemdarabot, arcát fehérre festettük, kezében fáklyának pedig egy ezüst papírtrombita volt. Különben tényleg nagyon jól mutatott.:-)))
Nálunka kerületben (Bp. XII.ker) minden önkormányzati ált. iskola alsó tagozatában heti 5 óra, azaz minden nap 1 átöltözéses tesi lesz. Án örülök neki, jobban tudnak majd koncentrálni a többi órán.
Azért nem árt, ha tudod,hogy pont a mozgás/tesi, ami fejleszti a mozgáskoordinációját egy ekkora gyereknek - igen a finommotorikát is. Pont ettől is fejlődhet pl. az öltözködési üteme. És ilyen korban elég speciálisan tornáztatják, bár látszólag sima gimnasztikának is tűnhet. Úgyhogy örülj neki. :)))
igen, használják, és én is utálom, hogy folyton szétpotyog. Mondjuk én azt a műanyag tgartót beragasztottam egy A4-es mappába, összekötözősre csináltam, így viszonylag kevésszer esik szét, de az sem mindegy, hogy pakoljuk vissza (olyan sorrendben kell, ahogy a betűket tanulják)
Pont, mint nálunk, mi is nemzetiségi falu vagyunk; minden nap van német, az oviban is sok német dalt-verset stb. tanulnak :) DE. Jövő héten lesz német szavalóverseny, az elsősömet és a másodikosomat is benevezte a némettanárnő. Ez nem lenne baj, de miért nekem kell nekik megtanítanom a nem is olyan rövid verseket???? a vizsgaidőszak kellős közepén biztosan erre van időm. Na meg a kiejtésem sem igazán németes - plusz az elsősöm még magyarul sem tudná elolvasni :S Na, az ilyen dolgokat nem szeretem.
Tulképp nem is magával a tesivel van bajom, hanem a folyamatos átöltözéssel! rövid a szünet, enni nincs idejük, ha pont úgy esik a tesi, némelyik gyerek lassan öltözködik (az enyém is) van, h nehezen gombolja be a nadrágot/húzza fel a cipzárt, nem mondom, h nem tud egyedül öltözni, tud, de mivel nincs finommozgása, nehéz neki. tannéni nem tud mindegyiknek egyszerre segíteni... és amikor a tízórai szünet rovására megy, és nem eszik szinte egész nap semmit a gyerek, mert nincs ideje, az felháborító. németet meg azért tanulnak, mert német nemzetiségi falu vagyunk, itt a fele lakosság az utcán is németül beszél, meg otthon is (jó, főleg az idősebbek) oviban is van már német foglalkozás játékos formában, a 3 évesem is tud 1-2 dalt már : ) ami nem baj sztem, olyan "kemény" nyelvórára én se vinném őket, de így, h adott a lehetőség...
Ne hülyéskedj, tesi kell! Naponta kellene, nem csak a kicsiknek, hanem az összes iskoláskorúnak.
Én speciel az alsósoknál egyáltalán nem tanítanék idegen nyelvet, heti két-három órában, informatikát sem, hanem helyette tesi menne, meg kézműveskedés.
Az én nagy ló 11.-eseimnek heti két tesiórájuk van, azon teljesen ki vagyok akadva, mert tényleg a legtöbbnek ez az egyetlen, amikor mozognak...
az enyem ma igen erdekes szerelesben jott haza,harisnya,rovidnadrag,hotaposo:)Udvaron voltak,hogolyoztak,enyhen atazott a gatyaja,ezert at kellett oltoznie:) Meg jo,hogy volt egy rovidgatya a tornacuccaban:)
Cseréljünk!! Nálunk meg túl sok a tesi sztem. 5 napból 4 nap van rendes átöltözős tesióra. elvileg úgy van, h egyik nap a teremben, másik nap az udvaron, de azért a tannéni nem viszi ki a 7 éveseket mínusz sokfokba meg esőbe, hóba, fagyba, olyankor vagy a teremben tornáznak kicsit most télen, vagy ha jó idő van viszonylag, kimennek az udvarra szánkózni. pedig nem is tesitagozat, merugye német nemzetiségi iskola, tehát német mindennap van, de h tesi méér???
Harisnyákból nekünk a H&M szuperül bevált, de a C&A is (múltkor akcióban vettem 400 ill. 250 ft-ért, igaz, egyszínűt, pamutot) Nextek is vmennyire, ill. most angliából rendeltem Matalan-t a kicsinek, és szuper! fogok még rendelni, nem jövök ki drágábban, mintha itthon venném. (2 db-os csomag volt 1600 ft) Ja, a cherokeek is jók voltak eddig... kínajit utálom : )
Jaj, én azt hittem hogy egy totyogóval a leglassabb a séta, amikor minden fűszálra rácsodálkozunk. De amióta a nagy is megtanult olvasni, most minden egyes szót el KELL olvasni az utcán.... Most egy ideig nem viszem magammal bevásárolni, mert megsavanyodik a tej mire a pénztárhoz érünk.
"Nálunk tavaly többek között a New-York-i szabadságszobor játszott, mint jelmez, az egyik gyerek találta ki és ragaszkodott hozzá."
Bár én nem vagyok nagy jueszéj rajongó, sőt... , de szerintem nagyon eredeti és jópofa ötlet. Még egyszer sem láttam senkin, ez tényleg szuper. A gyerkőc magától találta ki, vagy hallott róla?
Ti használtok betűkészletet? Tudjátok, azok a kétoldalas kivágnivaló papirbetűk, amik tartóban vannak. A tankönyvekkel narancsárga műanyag tartó jött. Az első nap elhagyta a fele betűt úgy hogy nem is használták még őket. Azóta már négy adag betűt vettem, volt ami le is lamináltam. Mindegy, hullanak, mint ősszel a legyek. Eleve a műanyag tartóból könnyen kihullanak, plusz még a szétszórt fiam. Aztán boldog voltam, amikor megláttam egy boltan a "régi" gumis tartót. De ha lehet ez még rosszabb, mert a gumi tág, ebbúl is potyognak a betűk. Akkor pillanatragasztóval leröviditettem a gumikat, nekem lejött a bőr az ujjaim hegyéről, de semmivel sem lett jobb. Megőrülök. Ráadásul alig használják, de mégis vinni kell mindig, és állandóan betűkeresés meg rakoskatás, pótlás van.
A farsangot már mi is felhoztuk, lehet hogy szegény gyerek megint Beckham lesz (angol válogatott mez meg egy jó adag hajzselé), pedig ezt már ellőttük a bölcsiben meg az oviban is.... De semmi ötlet (és bevallom kedv) sincs jelenleg.
Az a pingvin nekem is nagyon tetszik, lehetne még képet kérni róla???
Én a H&M harisnyákkal jártam meg, kinyúlt a derekánál a gumi és az nem az a pocaknál vágok egy pici lyukat és átfűzöm fajta.....Abból nekünk meg a kínai vált be....
3 "hivatalos" tornaóra (tornatermi) van egy héten, de ezen felül gyakran viszik ki őket játszótérre, udvarra. Pl. tegnap és ma is egy-egy óra helyett mentek szánkózni.
+ a különórák közül választottuk a heti egy úszást, 2x táncot és 1x a korcsolyát... Tudom hogy ez most durván soknak tűnik, de nem az én gyerekemnek, aki olyan mint egy zsák túlmozgásos menyét....
Az elsősömnek és a másodikosomnak is 1 tornaóra van tornateremben, egy dupla pedig úszás per hét. (és pluszban járnak mindketten heti egyszer úszni délután).
Lenne egy új "körkérdésem":a Ti gyerekeiteknek mennyi olyan tornaórájuk van hetente, amelyet rendesen, tornaruhára vetkőzve, tornateremben tartanak meg??? Nálunk ugyanis nagyon elsorvadni látszik ez a vonal és szóvá szeretném tenni. Az úszás miatt eleve kevés órarendbe iktatott órájuk van, de ebből is az egyiken csak az udvaron futkároznak - állítólag akkor foglalt a terem. Hétfőn pedig például magyaróra volt a torna helyett. November december folyamán pedig szintén alig volt, mert ezekben az órákban próbálták a karácsonyi műsort...
Természetesen hordjuk sportolni őket iskolán kívül, de nem hiszem, hogy helyes ilyen mértékben leépíteni az iskolai mozgást...
Igen, én se vagyok a kínaik híve, sőt! De ezt anyám vette Pesten a csajnak az őszi szünetben, így nem tudom visszavinni : ( kuka : ( most se kínait akartak amúgy, de csak tizensok ezerért lett volna októberben rendes, annyiért meg nem vett anyám. amúgy Lucának tul.képp csináltatott gyógycipő kéne, csak az 2 hónap, először el kell jutnunk ortopéd szakorvoshoz, ú.h. majd nyárra csináltatok szandit neki.