Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy "a rend őrei önjáróvá és öntörvényűvé váltak, az elmúlt hetek eseménysorozatai mind erre engednek következtetni".
Az eseménysor ártatlan emberek megverésével kezdődött, majd rablással folytatódott, emellett a rendőrök korrupcióba is keveredtek - sorolta Pelczné Gáll Ildikó. Kitért arra, hogy a rend őrei a gyanú szerint erőszakot is elkövettek; egy 21 éves lány május 7-én tett feljelentést a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, mert állítása szerint május 4-én, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcában megerőszakolta. A lány múlt hét csütörtökön felismerte támadóit, valamennyi rendőr a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) állományába tartozik.
A fideszes politikus hangsúlyozta: a rendőrség kötelékében nagyon sok nő és férfi becsülettel teszi a dolgát. Tőlük azt kéri a Fidesz, hogy határolódjanak el azoktól a társaiktól, akik lopnak, ártatlan embereket vernek meg, korrupcióba keverednek, nőket erőszakolnak meg.
Pelczné Gáll Ildikó azt mondta, a néma tüntetésre mindazokat várják, akik úgy érzik, a gyermekek biztonsága érdekében fel kell emelni a szavukat. Minden nőt és anyát arra kérünk, hogy emeljen szót a rendőri erőszak ellen - tette hozzá a fideszes képviselő.
Véleménye szerint a morális válság utolérte a rendőrséget is, eljutott ahhoz az intézményhez, amelynek éppen az állampolgárokat kellene szolgálnia és védenie.
Nem kérünk a rendőri erőszakból, azt várjuk, hogy meginduljon egy tisztulási folyamat a rendőrségen belül - jelentette ki az ellenzéki politikus. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszéde az oka annak, hogy idáig fajultak a dolgok Magyarországon.