Nos, felettem álló erők döntöttek arról, hogy nem mehetek Euthanasie koncertre. December 19-én (kedden) reggel 8.30-kor ugyanis Szervezés- és vezetéselmélet vizsgám lesz. Hát erről ennyit. Inkább nem is mondok semmit.
Kagerou feloszlásáról nem lehet semmit tudni. Az okokat egyenlőre megtartották maguknak. Január 8-án lesz a búcsúkoncert a Zepp Tokyo-ban, és ennyi. Csak remélni tudom, hogy nem hagyják abba a zenélést. Idővel kiderül.
Az elkövetkezendő időkben egészen január 19-ig teljes káosz lesz az életem. December 15-ig esszéket kell leadnom. Januártól 3 naponként vizsgáim lesznek. Legjobb, ha senki nem szól hozzám semmilyen találkaügyben ez idő alatt. Amikor ennek vége, akkor örömmel iszom le magam majd a sárga földig.
A hétvégén Sárkánynál voltam , nagyon jól éreztem magam- ezúton is ezer köszönet!!!:-)))
Sütött csokis muffint, meg pizzát is( nyami) + beszélgettünk( beszéltem), ettünk kínaiban, találkoztam Oolonggal, és marha jó filmeket néztünk!:-))
Képzeljétek el: egyik kezemben egy pohár finom házibor, a másikban egy frissen sült forró muffin, körülöttem gyertyák + füstölő és tök jó filmet nézünk gyönyörű ázsiai pasikkal a főszerepben!!!-hát lehet ezt még űberelni???( na jóó mondjuk ha kipattannak a tv-ből és besímultak volna a mögénk hátatmasszírozni- hi-hi-hi-na az igen);-)))
szóval úgy jöttem vissza mintha kivasalták volna az idegeimet:-)))-remélem lesz legközelebbi alkalom is és a többiek is eljönnek
(na most jól meghívtam Sárkányhoz 4-5 embert):-DDD
S&H totál beteg, a legjobb fajtából. maga a rövidfilm experiment stílusú, de akár egy hosszabb videoclip-nek is vehetjük (szövegnélküli, csak gesztikulációk és zene). még talán metafizikai/filozófiai tartalmat is közvetít annak, aki képes venni. Hide álomszép benne (Seth), Tusk (Holth) detto (mint ős-ős-istenségek). Tusk szívem csücske, ép mostanában népszerűsítem a bandáját. Jah, Holth valami északi istenség volt a skandinávoknál, de különösebben nincs mitológiai vonatkozása a szerepüknek, inkább csak olyan goth-os és cool-os beütés.
-------------
Euthanasie koncert: na, nem reménytelen, lehet, hogy fogok tudni menni, de én sem tudok hazamenni éjfél után, mert nem a fővárosban lakom. ami annyit jelent, ha összejön a dolog: 18-a hétfö, 21h-tól koncert (ami valszeg csúszni fog, ismerve a magyar viszonyokat), éjfél előtt nem lesz vége, de utána még éjszakába menően after party lesz, talán hajnalig is. a kora reggeli, hajnali vonattal már vissza lehet utazni, csak pár órát kell kihúzni addig, ami Bp-en nem reménytelen, valahova tuti be tudunk ülni, ha mást nem. Bp. éjszaka pedig csodálatos, ilyenkor mászkálni a városban tiszta kéj, pláne egy ilyen klassz gothic koncert után. a jó goth cuccokért pedig odavagyok meg vissza:)))
adj valami elérhetőséget (email, msn, ...) és megbeszéljük, valszeg csak pár nappal, vagy egy héttel előtte lesz nálam fix a dolog. én is nagyon szeretnék menni:)
felhagynak a zenéléssel, vagy mi?? ilyenkor az szokott lenni, hogy új formációkba kezdenek a tagok, vagy szóló-project. valszeg ők mással is foglalkoznak, én mindig csodálkoztam, hogy nemigen hájpolják magukat, ennek ellenére borzasztóan népszerűek J-ban és azon kívűl is, sőt inkább azon kívűl, németek imádják őket (teljes joggal). biztos tudatosan nem építették agyon az image-küt, fő a zene és nem a körítés jelszóval, meg ugye indies banda, a pénz sem vetette fel őket. na mindegy, 7 szép év volt (azt hittem idősebbek). szerencsére az uccsó koncertjük megvan (2005-ös) és a teljes discography is.
hát, van még néhány képem (nem sok), beteszem, hátha hiánycikk valamelyik és legyen egyben R.I.P. is. viszlát Daisuke és a többiek!
én is nagyon sajnálom, jó kis banda voltak és EU-ban sokat koncerteztek, talán még az USA-ba is eljutottak. különösebben nem vertek maguk körül nagy port, reklámot, annyira nincsenek bent a köztudatban, de a lényeg, hogy NAGYON JÓK.
Seth & Holth: na majd mesélj, hogy tecc. két ekkora arc együtt, mint ők ketten, ahhh.
Euthanasie: hát úgy néz ki, én sem fogok ráérni akkor, nagyon K előtt van már.
Tudod, hogy nem erről van szó. Ha nyugodt lélekkel tudtam volna veletek találkozni, akkor a legnagyobb örömmel tettem volna. De hidd el, hogy még tegnap este is a francos prezentációval foglalkoztam (és még most sincs kész). Amikor nagyon nehezen rászánom magam, hogy csináljam amit KELL, akkor nem szakíthatom meg, mert sohasem ülök vissza hozzá. Nálam ez így megy. Nem beszélve arról, hogy most vasárnap nyelvvizsga. A múlt hét valahogy belefért volna, ez meg nem. Ennyi. Így jött ki. Nem csak én nem értem rá. Tudtommal itt a nép nagyja még kifogásokat sem írt, csak egyszerűen azt mondták, hogy nem jönnek, vagy nem is mondtak semmit. (:
Amúgy tényleg sajnálom, mert biztos jó volt. De biztosan lesz még ilyen alkalom, és akkor majd lehetőleg előbb kiderül a pontos idő, és jobban be tudom tervezni a talit. Ez van, világéletemben képtelen voltam nagyon előre tervezni az időben. Egyszerűen nem megy, mert a körülmények (+ iskola) mindig másként alakítják az életem.
Igen oszlanak. Szeptemberben jelentették be. ;___; Azóta hasadozik a szívem.
Ja amúgy Seth et Holth lejött!! (^^)/
Euthanasie-ra meg attól tartok nem tudok menni. ;___; December 3-án japán nyelvvizsga miatt már egyszer fizetnem kell a szállásért Pesten. 2 hétre rá húzós lenne megint. Reggelig meg nem fogok csövezni a vonatállomáson. Meg nem is hiszem, hogy innen bárki velem jönne. Namind1. Ez voltam én.
"A feloszlás előtt álló Kagerou még egy utolsó, rövid látogatásra szintén ellátogat a németekhez (dec 15, Berlin, Huxleys) és a franciákhoz (dec 17, Párizs, Bataclan), hogy búcsút vegyen itteni rajongóitól is." --- SoundOfJapan.hu
Bárcsak eljuthatnék. Elég sok mindent megadnék érte. ;__;
...
Bocsi a hétvégéért gyerekek. Még most is dolgozom a házidolgozatokon. :(
Gomen, én is eltűntem...nekem a gépem a szokványos betegségekkel küzd, de nem vészes, inkább velem van a baj... a tanárok azt hiszik, gépek vagyunk, lassan be kell érnem a napi 3-4 óra alvással....ah, ki mondta hogy az érettségitől nem kell félni?? o.O Legalábbis az előtte lévő hajrától bizony kell félni. :(
egyik barátom szerkeszti ezt az oldalt, néha én is besegítek neki, nézzétek meg:
Nade hogy ne csak írjak,a képet egy kis cseh városban csináltam, az egyik kirakatban volt ez a gyönyörű poszter, el is akartam kérni, csakhogy nem tudták kiszedni nekem, mert egy hatalmas szekrény a kirakat elé volt tolva :(((((((
Már mér menne szombaton, amikor nincs itthon a macska.... :-) Ráér itt tarózkodni szép városunkban. Szóval ha valamelyikőtök tud időt szakítani ránk a hétvégén, teflon, jön, vagy akármi. De pénteken összejöhetünk a kínaiban egy bambira, vagy akármi...
Én azt hittem lulu pénteken jön és szombaton megy. Azért mondtam, hogy Riell már biztosan nem tud jönni. Szombatra szerintem ő is itt lesz, de kétséges hogyan alakul a napja, mert más programja is akadt úgytudom. A helyzet az, hogy a szombat még rosszabb nekem. Najó, ha semmit nem terveztetek holnapra, akkor részemről inkább semmi, mert nekem az amúgy is zűrös lett volna. Szombaton halljuk majd egymást, hogy akkor mi is legyen, oké? ^^
Szerintem ezt csak pénteken tudom majd megmondani. Mostmár nagyon szorosak a határidőim... :( Ha mást nem, 17.30-kor még elmehetünk kínaizni. Az még beleférhet. :) Amúgy mit terveztetek? Riellnek már biztosan nem jó. :(