Akkor serénykedtetek rendesen. :-) Én csak bevásároltam, 6 adag ruhát mostam ki, ebédet főztem.
Zorka aranyos, Kinga is mindig térképet rajzol még most is az apjának, ha külföldre repül, hogy hazataláljon. (megy megint hétfő este, pont ovi/suli első napján, de most szerencsére jön szerdán ha minden igaz)
Ma nekiálltunk, kipakoltuk újból a kamrát, aztán gletteltünk, meszeltünk. Messze van a tökéletestől, de nem is volt cél, hogy az legyen. Mostanra nagyjából vissza is pakoltam. Már nagyon vártam, hogy legyen egy hely, amire azt mondhatom, hogy készen van.
Holnap erőt kell vennem magamon és fel kell kutatnom, hol van pl. az oviszsák.
Zorka azt énekelgeti: óvodába járok, minden szép...Egyik nap eljött Zádor óvónője látogatóba. Ez elég rosszul esett neki. Mondta, hogy adjak az övének térképet, akkor biztos ő is idejön.
A kistevék nemrég születtek, az egyik áprilisban a másik június 18-án, ha jól emlékszem. Kristóf születése előtt voltunk még Kingával az állatkertben, amikor az etetéskor hirtelen eltűnt Kinga egyik keze a teve szájában, de apa 1 mp alatt kimentette.
Mivel a szülők nagyon elfáradnak a kicsik nevelésében, ezért sok-sok ennivalóra van szükségük, amiben Kinga is ...
Kristóf is...
és Kornél is segített. :-))
Ez a krokodil biztosan rosszalkodott, mert bezárták ide, míg a többiekben a szabadban sütkéreztek.
Az állatsimogatóban találkoztunk az igen falánk és mindig éhes kecskékkel is, egyikőjük igazán Kinga szívéhez nőtt.
Kornél is bemerészkedett közéjük, mert látta, hogy végre nem ő a legkisebb. :-)
Már az elején kiéheztek, úgyhogy pár perc alatt felfalták a készletet, de igyekeztünk sétával kifárasztani még a legkisebbet is.
Az orrszarvúk is egykedvűen pihentek, még a kicsi sem érdekelte őket, akik elzárva tartanak, és mesterségesen táplálnak május óta.
A vízilovakat sem érdekelte, hogy medencéjük még épphogycsak elkezdték feltölteni, azonnal birtokba vették.
Miután kellően elfáradtak a nagy sétában, "béreltünk" egy kiskocsit, és azzal folytattuk utunkat (nagyon jópofa, és kaució kell csak hozzá, ingyen van, ha valaki még nem tudta volna).
Én is ott voltam ám. :-))))
A zsiráfokat most nem sikerült megetetni.
Az elefánt etetésről jól lemaradtunk, mert befelé menet láttuk a kerítés mellett, de mire odaértünk már véget ért. (11-kor és 14-kor van)
Kristóf alig akarta otthagyni a prérikutyákat, tényleg ugattak mint a kiskutyák.
Ez pedig az én kedvencem volt.
Ezenkívül még nagyon sok állatot láttunk (itthon kb 31 félét számoltunk meg, alfajokat nem számítva :-) ), amikről nem csináltunk fotót. A kisoroszlánt éppen a gondozója fegyelmezte, mert megkapta, a nagysziklát átalakítják, fókashow is szokott lenni, stb...szóval nagyon jó volt, fárasztó volt nekünk is, a gyerekeknek is, egy gond volt, hogy ezeket a dolgokat (elefánt etetés, fokashow, stb) jó lett volna előre tudni, hogy mikor vannak.
Nálunk szerencsére nincs ilyen, nem igazán kell vitázni anyósékkal, az én szüleim már nehezebb esetnek számítanak, de csakis nekem, mert a párommal szemben nem mutatnak semmit. (Anyukám egy érdekes embertípus, még nem sikerült rá megfelelő szót találnom. :-)) )
Anyós/após téma: nekem akkor szerencsém van, nem akarom elkiabálni, mondjuk, lehet, hogy a 240 km is teszi?! vagy nem, nem tudom, de az is igaz, hogy még sosem voltak náluk úgy a gyerekek, hogy mi ne lettünk volna ott, 1-2 órát kivéve...és amióta a 3 megvan, azóta nem is aludtunk náluk, kettővel még 1-2 éjszaka belefért. Velük igazából annyi a "baj" de idézőjelbe téve, hogy más az életstílusuk, és ebből adódóan ott másként kell csinálnom dolgokat, de alapjában véve nekem semmi bajom velük. Sőt...segíteni sajnos azért sem tudnak, mert messze vannak, anyósom dolgozik még (vigyáznia kell, mert volt már munkanélküli és közel van már a nyugdíjkorhatárhoz, de még nem eléggé....), apósom rokkantnyugdíjas, néha dolgozik, ha akad munka, most éppen tanul, na meg ott van nekik közelben a másik 4 unoka, ahol a sógoromék dolgoznak/tanulnak, stb..szóval arra 4 kicsire is épp eleget kell vigyázni ovi/suli mellett is.
Szerintem az újdonsült anyukáknak kellene egy logisztikai tanfolyamot tartani, hogy azután a többgyermekes anyukák már saját maguk tarthassák eme tanfolyamot. :-)))
Azért neked sem egyszerű ez a plussz tornával, stb...
Párom azért érdekes eset ebben a tekintetben. Az elmúlt években kezdte csak reálisan látni az anyját, de tart tőle most is.
Tegnap lezajlott a telefonbeszélgetés. Mama azért volt megsértődve, mert én azt mondtam vasárnap, hogy köszönöm, hogy meghúzhatták magukat náluk. A szóhasználatom alapján őket menhelynek tekintem. A saját durvaságát azzal intézte el, hogy ők már öregek, amit a gyerekekről mondtak, azt nem kell komolyan venni, azt el kell felejteni.
Tegnap voltam a mhelyemen is. Okt. 10- től kezdek, onnantól még szabin leszek. Értekezleten is ott maradtam, eléggé kérdéses még a működésünk módja. Aki kitalálta a változásokat, az 5 hónap után felmondott, nem tudni, hogy kivel kell majd egyezkedni.
Tudod, hogy mi a legfurcsább? Legalább is számomra. Az, hogy férjeink is velünk értenek egyet. Szóval nem az van, hogy "drágám, ő mégis csak az anyám", hanem egy az egyben ugyanazt mondják, amit mi. Azért remélem, mi nem ilyen anyósok leszünk. Bár ki tudja:-)
Párom is sokat volt a nagyszülőknél, akik elég messze laktak tőlük. Tehát a nyári szünetet egy az egyben ott töltötte. Anyósom mesélte, hogy mikor 1-2 éves volt, kénytelen volt odaküldeni páromat huzamosabb időre. Mikor végre hazavitte, nem ismerte meg apját, kérdezte ki ez a bácsi.
Faggattam ma Zorkát, milyen volt mamáéknál.
-Furcsa.
- Játszottál mamával? - Nem emlékszem.
-Papával? -Vele csak ettem.
A napi telefonos kapcsolatnak nyoma sincs vasárnap óta. Párom ma akarta hívni őket, de meggondolta magát. Hogy ők tul. képpen min sértődtek meg, azt nem tudom. Küldtek nekem pólót, amit úgy kaptak, csak nekik nem kell, de mivel muszáj adni vmit, hát ezt kaptam. Idegesített a szaga, kimostam még aznap, azóta kint ázik az udvaron. Úgysem fogom felvenni. Igen, én sem vagyok egyszerű eset.
Nálunk is az ajtó mellett van a cipő helye. Bár jelenleg ettől nagyon messze vagyunk.
Hát igen, a mi nagymamáink. Én is nagyon sokat voltam náluk, mert anyukám akkor végezte az egyetemet. A férjem is rengeteget volt a nagyszüleinél, szerintem túl sokat is, mert ha a gyerekkoráról mesél, csak a nagyszülőkkel kapcsolatos emlékei jönnek elő. Mellesleg az anyósomnak sincs túl sok emléke az amúgy egyszem fiáról. Ha kérdezem tőle, hogy milyen gyerek volt, rendszeresen azt a választ kapom, hogy hát ő azt voltaképpen már nem is tudja. Arra sem emlékszik, hogy mi volt az első szava. Arra bezzeg igen, hogy mennyit hízott a terhesség alatt:-DDD És állandóan azzal jön, hogy Lora mikor alszik már náluk. Mert hogy náluk ez volt a leosztás, hogy a férjem a hétvégéket a nagyszülőknél töltötte. Nem érti meg, hogy én azzal semmit sem nyerek, ha az egyik gyereket elviszi, hiszen Soma itthon van, úgysem tudnánk elmenni sehova. Meg aztán Lorát el kell altatni: addig kell mellette feküdni, amíg el nem alszik. Na és persze éjszaka is mellette kell aludni. Amikor ezt elmondtam, csak nézett nagy szemekkel. Arról nem is beszélve, hogy Lora kerek perec kijelentette, hogy ő csak akkor akar náluk aludni, ha már Soma is nagy lesz, és ő is ott alhat. Mondtam is az anyósomnak, hogy ne féljen, lesz idő, amikor majd mindkét gyerkőcöt megkapja éjszakára. Erre annyira nem volt lelkes. Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy neki elsősorban Lora az unoka. Somával nem nagyon tud mit kezdeni. :-( Arról, hogy több napot is náluk maradjanak, nem nagyon lehet szó, mert az anyósom nem igazán tud főzni, és ők nem nagyon figyelnek arra, hogy melyik terméknek mikor jár le a szavatossági ideje. Én meg erre allergiás vagyok. És az sem tetszik, hogy cipővel bemászkálnak a lakásba, mikor a gyerekek csúsznak-másznak a földön. Nagyon sok időbe telt, mire megszokták, hogy nálunk a cipőnek a bejárati ajtó mellett van a helye. Tudom, hogy én sem vagyok egyszerű eset, de ez van:-)
Van pár klassz felső, pulcsi, meleg nadrág, szólok, ha töltök, OK? :-) És vannak cipellők is, bár nem tudom, azt szoktál-e használtan venni. Én nem nagyon...
Ezt sem értem. Eddig többségében olyan nagymamákat láttam, akik túlszerettek, túl engedékenyek voltak. És ez szerintem nem is olyan nagy baj.
Aztán hirtelen kiderül, hogy bőven van olyan, aki más.
Hosszú lenne leírni, hogy mit meg nem tett értem az anyai nagymamám. Ehhez képest, amit most anyósomék műveltek! Még azt is mondta, hogy neki arra külön készülnie kell, hogy a gyerekeknek legyen ennivaló. Mert nekik nincs annyi pénzük, hogy ez csak úgy legyen otthon. Igen, az én két nagyétkű gyerekemre gondolt. Erre párom ment el vásárolni. Aztán kipakolás közben dobálta ki a penészes dolgokat a hűtőből.
És muszáj volt ajándékot is vennie, ha már mennek. Mert úgy illik. Zorkának egy kánikulába való ruhát, Zádornak egy nyakas pólót, amiről tudnia kell, hogy nem bírja elviselni magán.
Nagyon jó olvasni, hogy ilyen jól sikerült minden. Én emlékszem arra a döbbenetre, mikor a 90- es években átugorhattunk végre Ausztriába. Utólag nem is csodálkozom, hogy addig nem engedték.
Brekus, nálunk is most folyik a ruha-project:-) Tegnap válogattam le a kinőtt cuccokat, most mosok, aztán jön a fényképezés-méricskélés. Ezt nagyon utálom:-(
Ancsúr, ez borzasztó... Hogy verték. Ezek után csodálom, hogy nem Új-Zélandra ment:-)
Nálunk csak az a gond, hogy az anyósom olyan furcsa nagymama. Hetente jön 2-szer másfél órára, de mindig olyan érzése van az embernek, hogy azért jön, hogy kipipálhassa a dolgot. Persze dolgozik reggel fél 8-tól du-n 4- fél 5-ig, megértem, hogy nem futja többre, de ő azt nem fogja fel, hogy Budapesten rajta kívül senki más segítségem nincs. (Néha még a barátnőm tud besegíteni félévente 1-1 fodrász-kozmetikus erejéig, de ennyi. Ő is csak azért, mert a főiskolán tanít, és ott sokkal szabadabb az órabeosztás, mint mondjuk egy álzalános- vagy középiskolában.) Lora születése óta soha nem volt olyan, hogy az anyósom azt mondta volna, hogy kiveszek a nyáron 2 hét szabadságot, ebből elutazom 1 hétre, 10 napra, és a maradékban az unokáimmal vagyok. Ááá, nem. Ehelyett dolgozik utoljára pénteken, szombaton elutaznak, és 2 hét múlva vasárnap megjönnek. Persze én meg locsoljam a virágokat... Ráadásul tavaly is meg az idén is úgy jött ki, hogy pont a szabadsga előtt kerültek a gyerekek kórházba: Lora tavaly a mandulaműtét miatt, Soma pedig most a lázgörcs miatt. És mindkét alkalommal elutazott, pedig csak Balatonra ment, az unokatestvéréhez, szóval nem előre lefoglalt szállásról volt szó, nyugodtan mehetett volna 1-2 nappal később is. Az idén kérte is a férjem, hogy ne menjenek el, mert be szeretne jönni hozzánk a kórházba, és kéne vigyázni Lorára délelőtt, menjenek el inkább délután, de annyira húzta a száját, hogy inkább mondta: „Menjen el, majd megoldjuk.“ Anyukám persze mondta, hogy feljön, de náluk meg éppen lakásfelújítás van, és nem akartam, hogy ezért 200 km-ről ide feljöjjön, szóval lebeszéltem róla. Na, mindegy. Szerencsére nem nagyon szól bele a dolgainkba, mert mindketten kapásból leszóljuk, ha olyat mond, ami nem tetszik. Tegnap pl. azt mondta Somának, aki nem akart uzsonnázni, hogy akkor megint bekerülsz a kórházba, ha nem eszel. Erre persze én rögtön mondtam, hogy ezt nem kéne. Egyrészt azért, mert egy alig 2 éves gyerek ezt úgysem érti, másrészt azért, mert ez nem igaz. Szóval a mi helyzetünk azért nem olyan gázos, de azért lehetne jobb is. Amúgy a férjem egyszer már kérdezte tőle, hogy miért megy el ennyi időre nyaralni, erre az volt a válasz, hogy joga van hozzá… Mondjuk az biztos, hogy én ugyanannyit fogok neki öreg korában segteni, amennyit ő most segít nekem. Sajnos van egy elég rossz tulajdonságom: nem felejtek. Na ennyi. A szüleimmel nincs semmi gond, igaz, elég messze is élünk egymástól:-)
Sziasztok, akkor egy "kis" élménybeszámoló. 20-án a tűzijáték után indultunk el, olyan fél 11 körül. A gyerekek jól bírták az utat, Budaörsnél már aludtak, és csak a célállomás előtt ébredtek fel. Egy Tolmezzo nevű kisvárosban laktunk, a húgom barátnőjénél, aki szicíliai, és éppen otthon volt. Szóval szállásra nem kellett költeni :-) hat napot voltunk kinn, ezalatt jártunk Udineben, velencében, voltunk Lignanoban a tengerparton, no meg bejártuk a környékbeli kis hegyi falvakat és városokat. Rengeteg pizzát ettünk, meg isteni finom fagyikat. Hazafelé is éjszaka jöttünk, így legalább nem kellett azt hallgatni, hogy "mikor érünk már oda" és "messze vagyunk még"?
Elég régen voltam utoljra külföldön, gyerekesként pedig még soha. Teljesen megdöbbentő, hogy mekkora a különbség Mo és Olaszo. között. Egy kb. 10 ezer fős kisvárosban kórház, uszoda, sportcentrum, rengeteg bolt (élelmiszer, ruházat, cipő stb.) van, tiszták az utcák, nem zárják az autókat, a kulcsot a lakásoknál kívülről hagyják a zárban (pedig mi Tolmezzo "szegénynegyedében" laktunk). A húgom barátnője, akinél laktunk, szociális bérlakásban él (tanárnő, elvált, 3 gyerekkel), de ez a lakás egyszerűen szuper volt. Bár itthon fele ilyen jól néznének ki az ilyen típusú lakások... Az autópályák szonyú drágák, de valami szuper minőségűek. Ehhez képest az osztrák egy kalap kaka. Szóval jó alaposan le vagyunk maradva :-(
Ancsúr, igen, megérte vrni, de a következő nyaralás azért remélhetőleg hamarabb lesz:-) Legközelebb el szeretnék már menni a Garda-tóhoz, mert ez valahogy mindig kimarad. Most se mentünk el, mert oda-vissza kb. 700 km lett volna. Majd legközelebb:-)
Sziasztok, tegnap hajnalban jöttünk meg. Minden szuper volt: sokat pihentünk, kirándultunk, kajáltunk:-) Majd jövök, és próbálok visszaolvasni. Látom, Anyós-pajtás a téma, ehhez én is hozzá tudok szólni :-DDD P.
Igen, nekem anyu tépte a hajam, de akkor már középiskolás voltam. Az a legmegdöbbentőbb, hogy párom kitünő tanuló volt mindig, tehát egy becsúszó hármasért nem kellett volna kapnia. Nem csavargott. Felnőttként is alázatos maradt velük szemben.
Már értem, hogy miért vágyott kollégiumba középiskolásként, majd miért ment utána egészen a Szovjetunióig, biztonságos távolságba.
Sógornőm véleményére annyira kíváncsi lennék. Ott laknak 2 percre tőlük, de csak akkor találkoznak, ha anyósomék átmennek.
Ezek szerint simán. Legalábbis nekik sikerült. Elég hamar. 6 évesen már kapott, sáros ruha miatt.
A terv egyszerű, lezártam velük a kapcsolatot. Háborgok még, de most annyi dolog lesz a héten, hogy el fogom felejteni.
Megkímélem Zorkát attól, hogy anyós sipítozzon az arcába, jajjj, mennyi gond van veled, milyen gyerek vagy te, stb. Kirohanást, ajtócsapkodást adott elő neki. Ugyanis Zorka rajzolt tulipánt, hogy azt majd átviszi a 10 hónapos unokatesónak, ajándékba. Mama rajzoltatott vele másikat, hogy neki is legyen. Azt leszólta, hogy nem szép, rajzoljon másikat. Az se tetszett neki, mondta, hogy kezdje újra. Erre Zorka nemet mondott. Itt következett a jelenet.
Itt a telepen 500 Ft-ért vállalja egy középiskolás lány, nekem ez a segítség. Azokra estékre, mikor ő ráér, nincs Bulcsú (én viszont vagyok). Igaz, ha nem ér rá, akkor sem dől össze a világ. Most már könnyebb Karsával is - ha a másik kettő képes nyugton és csöndben lenni negyedóra erejéig, míg lefektetem. Egy suliból/edzésről/oviból elhozást rá is mernék bízni, ha szükség lenne rá. Ilyen sincs a környéketeken? Vagy ez is túl sok lenne? :-( Mondjuk azt is megérteném, sokáig nekünk se futotta volna, most se az én gyesem állja.
