Lehet, hogy volt már róla szó, ha igen akkor elnézést. Bele futottam pár régebben kiadott film új fajta kiadásába (csatolt képen lévők), és az lenne a kérdésem, hogy ezek a régiek kiadása új borítóval, vagy esetleg van amelyiknél történt valami változás is?
Ha nem pont ugyan azok, akkor melyikek ezek közül azok, amiket szerintetek megéri lecserélni (mert a régiek közül mind meg van)?
a fekete kalóz,nincs bocsánat,akik csizmában halnak meg ill hannibal tekinthető kevésbé ismertnek ezek témája, hangulata nagymértékben el is tér a megszokottaktól
A magyarul két éve mrgjelent Terence életrajzi könyvről mi a véleményetek? Mennyire ajánljátok? Én általában az önéletrajzokat szeretem, van némi fenntartásom a más által írtakról.
Köszönöm a segítségeteket. Sikerült megszereznem a JO-JO-t, ezt kerestem. Most a második szinkronnal sikerült megszerezni, régen valószínűleg az elsővel láttam.
Sziasztok. Úgy emlékszek, hogy régen láttam egy filmet, amiben egy gyerek azt mondta Bud Spencernek, hogy látta Bud Spencer összes filmjét. Nem tudom ugyanebben a filmben volt-e, hogy egy gyerek apja meghalt, és a gyereknek nem mondták meg hogy bűnöző volt, hanem olyasmit mondtak, hogy hősként halt meg. Melyik film(ek) lehet(nek) ez(ek)? Köszönöm.
Akkor sem lett volna módjukban vetíteni az ő hangjával, ha még élt volna, amikor a sorozat készült (2010 májusában volt az olasz premier, Bujtor István 2009 szeptemberében hunyt el), mert 1995 környékén leállt a szinkronizálással, onnantól csak színházzal és tévéfilmekkel foglalatoskodott. Nem véletlen, hogy Kránitz-ot választották már akkor is, amikor még Bujtort felkérhették volna a feladatra. Nem volt az a pénz, amiért elvállalta volna.
Szép napot mindenkinek! Megszeretném kérdezni hogy tud e segíteni olyas valaki nekem aki jártas ritka bud spencer és terence hill filmekben!? Ezen a mailon tud megkeresni spencer89@freemail.hu. Köszönöm előre is a segítségeteket! Szép hétvégét mindenkinek!
Megköszöni a magyar közönségnek, hogy őnekik is nagy és sok szerepük volt abban, hogy Ő híres színésszé válhatott (mert hát ugye, mit ér bármelyik színész munkája, fáradozása jó és népes közönség nélkül, akiknek a kedvéért játszik - no így érthette Ő ezt).
A vége felé, mikor az Arany Fácán-ról versenyről szól, akkor a legvégét nagyon ötletesen és szellemesen fejezi be:
"[...]de végezzetek jó munkát, különben dühbe jövünk!" ---> utal itt nem kis célzással egyik legjobban sikerült filmjére, melynek címét ugye, nem kell külön ecsetelgetni??! :)l
A fenti film egyik legjobb jelenete, amikor Terence Hill-t úgy látjuk viszont benne, hogy lefegyverzi a bérgyilkost, puska helyett valódi hegedűt tesz a hegedűtokba, megadásra kényszeríti a bérgyilkost, őt annak saját fegyverével, és utána meg még kényszerhegedültet is vele a mulatóban, miközben a saját puskáját fogja rá! :)))
Szia! Hub-on nincs fent a Krónikás könyv, illetve egyik sem (nem is lesz). Azt hiszem, megtisztelendőek a mesterek a megvétellel, és a kiadó, hogy behozta őket, és a szerzők, hogy megírták. A filmek más tészta, tudni illik a legtöbbje nem éppen úgy jelent meg ahogy kellett vagy méltó lett volna, és van ami soha nem volt megjelenésben, vetítésben, így a korabeli filmek legtöbbét nem is ismerik az emberek.