AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Szerintem Cselő már rég elengedte a nyomtatott újságot. Az online oldalon szereplő zenekarok nagy része nekem semmit nem mond,de ez nyilván az én bajom. Nem nagyon akartam ezt leírni, mert nem látok bele, de Lénárd Lacival az újság is meghalt...
Ezt azonnal vondd vissza, míg szépen mondom! Iszonyú régen nem hallgattam egyben Doors lemezt, de a héten valamiért betettem a Morrison Hotel-t, hát teljesen ütős még ma is, az billentyűhangzás az megporosodott, de azt leszámítva nagyon is rendben van. A pár évvel ezelőtti amerikai úton a los angeles-i autókölcsönzőből kihajtva első dolgom volt berakni a Roadhouse Blues-t, "Keep your eyes on the road, your hands upon the wheel!", vonyítottam együtt Morrisonnal, miközben száguldottam többnyire csak araszoltam a dugóban az autópályán, hát ez azért a dugó ellenére is adta a feelinget.
Tudom, ha LA, akkor kabrió kellett volna (nem az volt), meg valami jó kis hajmetált bömböltetni, miközben a rőzsémet fújja a menetszél, de az ilyet meghagyom a tudjukkinek...
A minecraftos újság kiadója, a Pesti Könyv nagyon jó példa arra, hogy pár év alatt mekkorát tud fordulni a világ. A kétezres évek végén minden képregény megbukott itthon: Sandman, Hellboy - három szám után kampó, a filmre időzített három részes Watchment is bagóért lehetett megszerezni nem sokkal a megjelenés után. A 2010- es évek jó része úgy telt el, hogy néhány fanzine-jellegű kiadvány mellett csak két képregényt lehetett rendszeresen kapni, az Asterixet, meg a pesti könyves Lucky Luke-ot. Aztán azt hiszem 2017 táján történt valami, a Fumax elkezdte újra kiadni a Sandmant meg a Watchment, A Vad Virágok a Hellboyt, a Pesti Könyv meg belefogott az Incalba meg a Sagába, és mire jött a covid, már évente több száz képregény jelent meg itthon, és talán 2-3 olyan sorozat volt, ami bukó volt és félbemaradt. Azóta a Sandman 10 ezres tömbjei már sokadik kiadásnál járnak, meg olyanok vannak, hogy Mignola amerikában aláír néhány ívet, elküldi a magyar kiadónak, aki elviszi a könyvkötőhöz, vagy a nyomdába, vagy nem tudom hova, és akkor a Mignola által dedikált, limitált, számozott omnibusokat lehet venni 35 ezer forintért. Ki gondolta volna ezt tíz éve, mikor konkrétan képregényt sem lehetett kapni?
Ez egy jó lemez, és még csak nagyon nyitottnak sem kell lenni hozzá. Az erőteljes orgonahasználat miatt simán a Doorsot is fel lehetne emlegetni, de rendben, hagyjuk a blaszfémiát, ez sokkal játékosabb, poposabb. Amúgy az IC és pont konkrétan ez az albumuk akkor került elő az életemben, amikor a 2000-es évek közepén rákattantam az épp nagyot menő indie rockra, mint fontos, csak kevésbé ismert előképet emlegették nekem a tudorok, pl. a Psychedelic Fursszal együtt. A This Is How It Feels elég nagy sláger volt innen, ez akár legelső hallásra is bárkinek átjöhet, tényleg kiemelkedő dal. Valóban még a Stone Roses és hasonlók merültek fel, szóval nagyjából erre az irányra gondoljon mindenki, aki életében nem hallotta az Inspiral Carpetset. Magyarán a kizárólag zúzós metálra esküdők nyugodtan skippelhetik. Én viszont zúzós metállemezekkel összevetve is simán meg merem rá adni a 10/7-et.
Lehet. Te jobban képben vagy a kiadványokkal, mint én. Bele se kéne ugatnom tulajdonképpen, hisz 15, de inkább 20 éve már nem veszem az újságot. És amit most elvesztek majd a vaterán, azt bőven megspóroltam 20 évnyi újság nem-vásárlással.
amúgy meg semmi értelme a világon egy nyomtatott újságnak
Én azért nagyon örülök, hogy a gyerek még elő tudott fizetni egy kéthavonta megjelenő minecraft-os újságra. Meg a könyvtárból ki lehet kölcsönözni a régi számokat. De lehet, hogy néhány év múlva már ez sem menne.
Ez olyan, mint a vinyl, a kazetta, de most már lassan a CD is. Vagy akár a könyv. Lehet mondani, hogy semmi értelmük, de mindig lesz egy nem is oly szűk kör, amelyik szeretné a kezében tartani, a magáénak tudni, fogdosni, szagolgatni. (Pokolgép CD minimum 10 ezerért...? Ezt tényleg wtf, és látjuk, mégis igaz.)
Ha a New York Timesnak még nem derogál a printes megjelenés, sőt, addig ne temessük a printet. Tudom, más méretű az olvasói bázis.
Szerintem egy negyedéves magazinnak pont hogy több értelme van, mint egy havi lapnak, utóbbi egyértelműen mindig mindenben lemarad és idejétmúlt lesz, egy negyedéves kiadvány viszont eleve teljesen máshogy pozícionálhatná magát, és lenne létjogosultsága. De legalábbis egy próbát megérne.
Ha jól emlékszem, akkor neres pályázati pénzekből eddig sem volt hiány a Hammernél (sem). Nekem egy kicsit, akkor is lett elegem a blogolásból (jó, nem pont emiatt, de mondjuk úgy 33%-ban) mikor megjelent az NKA, hogy akkor az "igényes" zenei blogok, akik kirakják az NKA- logót, és lehozzák a közleményeiket, azok kaphatnak néhány százezret pályázati pénzek képében. A legrosszabb az volt, hogy néhány percig komolyan elgondolkodtam rajta, hogy lenne helye a pénznek, csak kirakok néhány bannert, meg időnként bemásolom a dalversenyes pr szarjaikat, és akkor mi van? Végül is az egész országot így vásárolták fel.
És óvatosan, de azzal egyetértek, hogy a nyomtatott újság, mint információ átadó felület felett egyszerűen eljárt az idő. Ilyen tematikában manapság már a havi megjelenés is necces, a negyedéves teljesen értelmetlen. A jelenlegi küszködésnél több értelme lenne fizetős online-ra vinni az egészet.
NER faszat kéne szopni, és pályázni. több nemzeti rock. akos. most jön ki egy "make orwell fiction again" szlogennel reklámozott albuma. tökéletes mentális demagogia.
amúgy meg semmi értelme a világon egy nyomtatott újságnak, evtizedekkel vannak lemaradva szerencsétlenek.
Kétségtelen, hogy jó napot szereztél a fazonnak. Nem ismerem a vaterás liciteket, de ebayen a 47 egészen kiugró szám, főleg annak ismeretében, hogy tudvalevő, a legtöbb komoly licit igazából a lejárat előtt 10-20 perccel indul el.
Most már engem is érdekel a vége, jó eséllyel, a Syrius, Waters, Pokolgép hármas el fog menni annyiért, mint amit az egész pakkért kaptál. Ezt nem rosszmájúságból írom, csak tényként. Én nem licitáltam semmire.
Ez ráadásul nem is az eredeti, hanem a kétezres újrakiadás, ez még nekem is van. Az eredeti, '91-es, karcmentes kiadást 99 ezerért is hirdetik a vaterán, de hát nyilván ez már a vicc kategóriája, hiszen ha valakinek nagyon kell, akkor ennyi pénzért a CD mellett már az LP-t is meg tudja venni a Discogson :DDD Egyébként az Adj új erőt egy kurva jó lemez.
CD-nél ezt a karcmentes dolgot sosem értettem, hát nem tökmindegy, ugyanúgy szól mindig. Van egy olyan CD-m, amit balfaszságból véletlenül berepesztettem, a közepétől indulva megrepedt a műanyag, és bizonyos kompromisszumok mellett még az is lejátszható. A legidősebb CD-m egy '85-ös Live After Death, tiszta karc és ugyanúgy szól, mint 25 éve.
A vaddisznósült még hagyján, mikor legutóbb kezemben volt kb. két éve az aktuális Hammer, akkor egy szaki éppen azt ecsetelte, hogy kell házilag májkrémet készíteni. Az országgal kapcsolatos utolsó illuzióim akkor szálltak tova, mikor megtudtam, hogy vannak emberek, akik házilag párizsit csinálnak: megveszik a húst, ledarálják, megfőzik, pépesítik, majd a végeredményt beletöltik egy kettévágott üditős palackba, hogy a tartalomhoz meglegyen a forma is.
Ma is tanultam valami egykori belterjes brit hóbortot, a baggy-t, a ‘80-as, ‘90-es évek fordulóján Manchesterben divatos zenei irányzatot, aminek a mai AOTD is része volt. Legprominensebb képviselője meg a The Stone Roses.volt, na azoknak az első lemeze ennél sokkal színvonalasabb produktum volt, ez engem inkább arra a Happy Mondays-re emlékeztet erősen, akik a ‘90-es évek elejének MTV-jében sokszor (túl sokszor) bukkantak fel. Brit indie jópofáskodás, idiotikus billentyűnyomkodásokkal, olykor szignifikáns irritáló éllel. És ahogy általában az életnek nincs értelme, úgy ennek az Életnek sincs. De ha jókedvemben talál, elnéző tudok lenni az ilyesmivel. 6,5/10
A Ghosteen nem volt rossz lemez, de szerencsére nem éreztem magam olyan szarul, hogy kedvem legyen hallgatni. Kérdés volt, hogy Nick Cave fog-e még tudni olyan albumot csinálni, ami akut és súlyos gyászkrízis helyzettől függetlenül is élvezhető. A válasz: igen. Nick Cave mindig nagyon érzelmes volt, de nem volt mindig drámai és komor, volt egy réteg komédia és színház kikacsintásokkal benne, és ezek most megint nagyobb mértékben vannak jelen, annak ellenére, hogy az egészet még mindig átszövi a személyes tragédia árnyéka. Ennek így is kell lennie. De lehet mindez belemagyarázás, és szimplán annyiról van szó, hogy újra változatosabb és rockosabb a hangszerelés, a többi meg belemagyarázás.
Melt Banana - 3+5
Szegény Lénárd Laci anno epésen próbálta cikizni ezt a japán bandát, pedig igazából sokkal több nyitottság nem kell hozzá, mint az Enforcerhez vagy egy rakás '80-as évek metalhoz, itt is, ott is Miki egér énekel, illetve bocsánat, itt Minnie egér, a zene pedig nem tradicionális metal, hanem noise rock, de annyira markáns és erőteljes riffjei vannak ennek a bandának, hogy a gitárzenékhez fogékony embernek eléggé nyilvánvaló kellene hogy legyen a Melt Banana klasszisa. Most már ők is 50 felett vannak persze, de nyugodtan kijelenthető, hogy semmit nem romlott a színvonal, a hosszú kihagyás után a banda legjobb pillanataival versenyezni képes kiadvány született.
Krallice - Inorganic Rites
Ez már bőven nem EFB, hónapok óta hallgatom ezt a lemezt, és szerintem ez az eddigi legizgalmasabb kiadványa a Krallice-nak. A banda 2007 környéki felbukkanásakor erőteljesen kérdéses volt számomra, hogy Marston és Barr mennyire őszintén érdeklődik a black metal iránt, mennyire érti valójában a műfaj lényegét, és mennyire próbálják a saját kényszeres progresszív / experimentális megoldásaikat ráerőltetni a műfajra, viszont így 18 év után már igazából mindegy: még mindig csinálják, tehát tényleg akarnak valamit mondani. És bár fenntartásaim most is vannak, ennyire sok erőteljes pillanatot egyik eddigi kiadványuk sem tudott felmutatni. Ha csak bele akar valaki hallgatni, hogy mi ez, akkor a Death by Misadventure-t vagy Fatestorm Sanctuaryt hallgassa meg.
szerintem is black metal alapvetés ez a lemez, noha nem a legelső és nem is a legsúlyosabb (» Ceremony of Opposites), sem a legkísérletezőbb (» 666 Intl) album ez a stílusban.
számomra ez volt az első Emperor anyag, amit hallottam; a Burzumot, Enslavedet, valamint a Samaelt ismertem már eléggé (mind a Ceremony, mind a Passage megvett azonnal és azóta is).
sőt ha jól emlékszem - DaemonLaz a tudója - a Wolf’s Lair Abyss kislemezt is pár hónappal előtte hallgattuk (vö: a kezdő gitáratémája mindkét anyagnak ugyanaz, viszont a hangzás és zenei kontextus erősen más).
ennek ellenére teljesen lehidaltam az itt hallható gitár hangzástól (semmi mély, középmagas, magas, jókora presence).
a szintik hosszan beúszó (óriási attack) nagyon lassan lecsengő (sustain / decay) hangszínei egy az egyben hasonlítottak az ekkori ambient / triphop kedvenc anyagaimnál hallottakra, viszont teljesen más zenei szerepet játszottak ebben az első hallásra áthallhatatlan káoszban (= ensorcelled by khaos).
mint bass player, rohadtul sajnálom, hogy ezen az anyagon Alver basszus témái egyáltalán nem érvényesülnek, viszont Trym iszonyú durva, máig érvényes dobsulit tart szűk negyedórában. szuperlatívusz is kevés, ami itt ütésre kerül és amiíyen tempóban megszólal.
ugyan 4x felett gyűlölöm a dalszövegeket és megosztásra szánt “elmés” gondolatokat; ám ezen a lemezen roppant fontos minden sor, minden gondolat, minden szó. teljesen borzongok az intróban, ahogy a fekete éjszellemhez (aka Lucifer) csatlakozik Ihsahn nyomán a hallgató és végig járja a megértés és felfogás stációit, mire végül néma vándorként teljesíti be sorsát. könnyen azonosulunk ezzel a szerepkörrel.
nehéz osztályozni ezt a műalkotást és korlenyomatot, amelyet utólag számtalanszor és sikertelenül igyekeznek utánozni.
minden elismerésem, hogy ezt a norvég ifjak is azonnal felismerték és meg sem kísérelték újra alkotni.
