JSB
Mint említettem, a flexi ROCO 2,1-es sinen nem zörögnek a régi PIKO mozdonyok, az ágyazatos, nem flexi sinen viszont igen (néhány tized mm eltérés van a két talpfa kialakítása közöt), bár ennek ellenére elkezdtem kicserélni a kerekeket.
Már én is gondoltam arra, hogy felfrissítem az ismereteimet új tankönyvekből, a régiek még megvannak, azokat átnéztem újból. Sajnos elég sokat felejtettem.
a rendszer igen hasonloan müködik. Azaz a jelzök nem "szabad " állásban beiktatják a megfelelö szakaszokba a STOP modult, amelyik leállitja a vontato jármüvet. Nem kell az egész vonatnak a STOP szakaszban lenni (hacsak nem tolatsz hátulrol). Ez utobbi is megoldhato a legujabb szoftwarrel, amikor a kapcsolt, stb mozdonyokat csoportokban lehet venni (külön cimkod), tehát ilyenkor a duplavontatást, illetve a tolatást is lehet kezelni (még nem láttam üzemben).
A vonat lassulását individuálisan lehet szabályozni (programozni), tehát hozzá lehet idomitani a fékezö szakasz hosszához.
A modul egyébként veszi a vezérlőközpont jeleit is, sajnos azt nem tudom, hogy ennek mi az oka, de van egy elképzelésem: figyeli, hogy milyen
mozdonyok vannak a pályán, és azoknak a címeire küldi a STOP üzenetet.
Erre azért van szükség, mert ha a STOP modul leállitja a szerelvényt, azt ennek ellenére el kell látni digitális infoval (mert az öregebb vagy rosszabb dekoderek elveszthetik az informáciot), ellenkezö esetben tényleg az következhetne be amit te is leirtál.
A másik dolog amit az analog világban egy diodával oldottunk meg a (az ellenkezö irönyő szerelvény nem reagál a jelzöre) a digitális világban elég bonyolult és pont a STOP modulnak kell azt vizsgálni, hogy melyik iránybol közeledik valami a jelzöhöz. Tehát csak azt a szerelvényt kell megállitani, amelyik a helyes iránybol jön.
A te éltaéad is elmondottak alapján meggyözödhetünk, hogy milyen bonyolult az ilyen vezérlés, ezért keresnek mindenütt valamilyen egyszerü dolgot, amiböl aránylag könnyen megállapithato, hogy melyik vonat is van a körzetben (vonalkod, egyébb érzékelök stb.)
Valahol olvastam, hogy vannak már valamilyen szerkezetek, amelyek a vagon, mozdony számát is képesek leolvasni, de szerintem még mindig egyszerübb (legalábbis europai méretekben) valamilyen kod matricával megoldani ezt a problémát. Lehet kapni (sokszor nagyon olcson) 4-8 bites fénysorompokat. Ezekhez, csak egy tükrözö folia kell, hogy megállapitsuk melyik jármü is ment el az érzékelö felett. Még akár kézzel is meglehet a kodokat rajzolni és a jármüvek aljára ragasztani.
Bépé:
LENZ rendszerrol olvasva az alabbi jutott eszembe:
Mi lenne, ha a mozdony es a vezerlo helyzetet erzekelnenk. Ha mondjuk "megallj"-t mutat a jelzo, mukodesbe lepne valamilyen erzekelorendszer. Ez kozeledo vonat elso egyseget erzekelve a szigetelt szakasz vezerleset atkapcsolna a STOP modulra, tehat a vonat megallna. Amint a jelzot "szabad"-ra kapcsolod, a szigetelt szakasz vezerlese atkerul a STOP modulrol a masik vezerlo modulra, tehat elvileg a vonat elindul.
Elvileg egy teljes vonathosszot kell szigetelni. A mozdonyok es vezerlokocsik aljara felkerulne a kis magnes, a sinbe a jelzo elott egy kis tavolsagra a reed rele, ez erzekelheti a kozeledo szerelvenyt. Az igy letrejott jel pedig atkapcsolja a vezerlest a STOP modulnak. Zold jelzes eseten az erzekelo nem mukodik - ezt mondjuk azzal a relevel (vagy relet helyettesito aramkorrel) megoldhatjuk ami a szakasz szigeteleset vegzi.
Megoldhato igy?
Egy digitalis mozdony, ha megallj jelet ad neki a vezerles akkor lassan fekez, vagy egybol "megtorpan"? Ha lassan fekez, mekkora a fekutja, modelltol fugg, vagy mindnek ugyanannyi?
Megpróbálok valamit hozzátenni én is a dologhoz. Elég sokáig tanulmányoztam már az NMRA-DCC szabványt, ismerem a parancsokat, és a rendszer lényegét, sőt azt is fontolóra vettem, hogy magam építek egyet. A szabvány alapján a mozdony címének lekérdezése sajnos a pályán nem igazán lehetséges, ehhez ugyanis a dekódert programozási módba kell kényszeríteni: RESET üzeneteket kell küldeni, utána lehet kérdezni, és ezt többször meg kell ismételni, mire a helyes címet megtaláljuk. A mozdony válaszideje is növeli a lekérdezési időt, így egy jelző előtt ez nem megoldható.
A LENZ megoldása nekem tetszik, elég logikus, nem igazán van egyszerűbb megoldás.
Ezzel a modullal az összes blokkot lehet vezérelni az egész pályához elég egy darab, mert STOP jelet küld az összes mozdony számára, így ha a jelző előtti szakaszt átkapcsoljuk a modulra, akkor a rajta lévő mozdony megáll. Viszont az elindítással nincs probléma, mert visszakapcsoláskor a mozdony majd megkapja a sínről a vezérlőközpont jelét, amiből újra beállítja magának a megfelelő sebesség infót. A vezérlő ugyanis egymás után felváltva küldi a mozdonyoknak szóló parancsokat folyamatosan, ezért nem kell a rendszernek tudni, hogy melyik mozdony áll éppen azon a szakaszon. A mozdony pedig úgy sem ugrásszerűen fog elindulni, hiszen a dekóderében benne van a gyorsulási idő, igy folyamatosan fogja felvenni a neki beállított sebességet.
A modul egyébként veszi a vezérlőközpont jeleit is, sajnos azt nem tudom, hogy ennek mi az oka, de van egy elképzelésem: figyeli, hogy milyen mozdonyok vannak a pályán, és azoknak a címeire küldi a STOP üzenetet. Ennek az lenne a lényege, hogy a mozdony akkor is a megfelelő irányba álljon, azaz a lámpái ennek megfelelően világítsanak, ugyanis a STOP üzenet (vagyis sebesség=' 0 ') tartalmazza a menetirány adatát is - függetlenül attól, hogy általános, vagy konkrét címhez szól. Tehát, ha egy általános STOP-ot küldünk ki, akkor lehet hogy ennek a menetirány adata ellenkező a mozdonydekóderben lévővel, és ebben az esetben úgy áll meg a gép hogy a hátulján világítanak a lámpák az állás alatt.
"...Ajánlanám a Fleischmann profi sínt, szép és tartós ágyazattal(kinn olcsóbb),..."
Ez azt jelenti, hogy nálunk nem? Én csak egy beszerzési forrást ismerek Szegeden, a Mikit. Ő Roco-t ajánlott 2,5mm. Pestre felmenni meg csak kész elképzeléssel lehet (idő, pénz).
ez azért nem ilyen egyszerü, mert ha jol nézegettem a DCC formátumot, akkor olyan parancs tényleg van, ami cim nélkül mindent leállit a pályán, más hasonlo parancsra (COMMAND) azonban még nem találtam. (Segitsen aki tud). Igy leállitani nem probláma mindent a hatokörben elinditani azonban mindent csak szelektiven lehet, azaz minden vontatojármüvek egyenként kell indulásra parancsolni, ezt meg egy elég nagy probléma a jelzö elött, mert annak tudni kell, hogy mi áll ott.
JSB: Köszi a felajánlást, de valami félreértés lehet. Taro kolléga keresett TT-s (Tillig) dolgokat, nem én. Csak jeleztem neki, hogy van ilyen katalógusom, meg hogy honnan van. Egyébként a méretarány-probléma (TT-H0) pont ez nálam is: gyerekkoromban TT, majd most karácsonytra egy H0-s készlet.
Macibb: Sajna a hely adott, 1.30x2.20 méter. A dolog pikantériája az, hogy az "asztal" élére állítva lesz tárolva, vagyis a házak, épületek sem lesznek fixen rögzítve. Az tény, hogy minden 10 cm számít, éppen most tervezgetem a pályát, valahol mindíg kilóg.
Egyéb:A sínrendszer lehet hogy hitvita (is), de éppen a pályatervezésnél tudatosult bennem, hogy a geometriájuk milyen fontos bír lenni. pl. ami az adott méreten Fleichmann profi-ból kifér, nem fér ki pl. Märklin-nel, stb. Meg az ár sem mindegy.
Más: Természetesen gondolkozom a digitális dolgokon is, de ez még azt hiszem fog némi fejtörést okozni. A fontosabb kérdések:
- kompatibilitás. Pl. Fleiscmann mozdony Märklin digitális pályán? Hát, szvsz gázos.
- "analóg" digitálissá fejlesztése utólag?
- ërzékelők, szakaszolások, jelzők stb. Az eddigi nulla ismereteim szerint az oké, hogy a mosodnyokat így vez';ereljük, de mi van a többivel?
- Hurokvágány?
Oscar Bender
Üdv a Cabinet Noire-tol. (Cím: Wien Hofburg anno)
Megszívlelhetik soraid. Kösz, hogy konkrét. Summa summarum, a hibrid lenne az igazi. Csak ne kéne a sok zötyögés kiváltó lamella. Felülről nézvést meg randa is.
Lehet, hogy végül a Bz mellé magyar sín is lesz?! Talpfát még a régi Pilz időkből átvették, külön kapható. Ha lenne valaki aki szálat húz, Valami szép esztétikus profillal ("szép az, ami érdek nélkül tetszik", így régi idők nagyjai Hegel, Kant stb, "jó az, ami szép", így félig régi idők nagyjai; Fialovits, Láner(pl.:424), Kordina)Kizártnak tartom, hogy ne lenne kivitelező, ha megterveznéd. Úgy is undorító, hogy az IC, ICE faaljon robog. Betonalj csak a ROCO flex, hál`Isten ágyazat nélkül. Míly csodaszép lenne megoldani. A kinti nagyoknál - hiszitek, nem hiszitek- több millió márka lenne, mert már minden eszeveszetten drága. Inkább maradnak a gördülő anyagnál. A trafó sem csoda, mégis mindenki Bühlertől veszi, mert csak egy központi gyártónak éri meg.
Fleischmann kihozta a gyorváltot, mozgó szívvel.Persze 60 DEM.
Bender, nem kéne egy sor sínrendszer tesztet csinálni? Érts alatta, van é kedv, energia stb. anyag lenne, csak idő...! Nekünk magyaroknak - mert konstruktivitás az "átkunk" - úgy is összejön valami.
Oszi tiszteletem, mert a 2,1-2,5 között hevederezel, de így a régi bu-bumm-bu-bumm, nem(vagy kerékcswere)? Vagy zutty vele a vitrinbe?
Kérlek gondoljátok át, ha már lesz Bz - mert kell, hogy legyen - sínnel az igazi.
Ha nem gyakorlod a szakmát, szívesen megszerzem a magyar nagyvasúti sín(profil) és váltóanyagot. Töprengésre, kötelezés nélkül. Ide pályás kell, nincs mese. A hold meg úgy sincs sajtból, hiába ugatjuk.
JSB
Szerintem a jövő mindenképpen a digitális vezérlésé. A passzív érzékelős megoldáshoz nem kell szakaszolni a sínt, viszont digitális vezérlésnél Te sajátmagad megállíthatod a jelző előtt bármelyik szerelvényedet. Ha megvan a váltó- és jelzővezérlésed, de nem csinálsz hozzá vonatbefolyásolást, akkor később, a terepasztal elkészülte után is kialakíthatod a digitális passzív érzékelős vonatbefolyásolást. Az egész vonatbefolyásolósdira egyébként is csak akkor van szükség, ha sok szerelvényt közlekedtetsz.
Egyébként azért vagyok olyan lelkes digitális ügyben, mert a feleségemtől a ROCO ICE2 digitális start-készletét kaptam karácsonyra, és fantasztikusan jól működik. Tehát digitális vonatvezérléssel és vonatbefolyásolás nélkül még teljesebb a játékélmény, minden szerelvényt egyenként meg kell állítanod, majd indítanod a jelzőnél. Ennyifelé nyilván nehéz figyelni, ezért majd fokozatosan ki lehet építeni a vonatvezérlést (először pl. a blokktérköz rendszert stb.).
Tehát a végső konklúzió sín ügyben az, hogy nincs optimális megoldás. Eddig is volt néhányszor szó a sinekről. A flexibilis ROCO sinen, és a nem ágyazatos váltón a régi kerék nem zörög, mert a sinleerősítő lemez utánzatot alacsonyabbra csinálták, de erről is volt már szó. Bár én nem ismerem az összes sínrendszert, de hozzáférhetőség és ár szempontjából a ROCO jó választásnak tűnik. De csak a 2,1 mm-esnek jó a geometriája. Az igazi valamiféle ROCO és PILZ (Tillig) kombináció lenne, csak akkor sokat kell farigcsálni, mert a két rendszernek eltérő a vágánytengely távolsága. ROCO 61,6 mm, PILZ 54 mm vágánytengely távolságot használ. Az 54 mm elég, ha nem használsz 600 mm-nél kisebb iveket (a NEM szabvány szerint a hosszú négytengelyes személykocsik is elférnek egymás mellett ilyen és ennél nagyobb íven). Az eltérő vágánytengely távolság miatt a ROCO kitérőkből le kell vágni 14,7 mm-t a gyök felől, így a ROCO vágánytengelytávolsága is 54 mm lesz. Én eddig arra a megállapításra jutottam, hogy 2,1-es ROCO rendszert használok, kiegészítve PILZ (2,5 mm) kitérőkkel (angol váltó, kettős vágánykapcsolat, Y kitérő). Illetve tulajdonképpen a jelenlegi asztalomat fejlesztem tovább kiegészítve ROCO sinekkel, mert azt még az átkosban PILZ sinekkel és kitérőkkel építettem. Profil magasságkülönbség áthidalása ROCO 42612 cikkszámú sínhevederrel. Elvileg valamit értek hozzá, mert vasútépítőmérnöki diplomám van, bár nem dolgoztam az eredeti szakmámban. A ROCO renszernek nagyon jók az íves kitérői. Az egész sín probléma kicsit hitbéli kérdés is, azt hiszem. Sajnos nem vagyok biztos benne, hogy amit kigondoltam, az a legjobb megoldás.
A váltóállítóművek tényleg drágák, ezért valamilyen saját fejlesztésen gondolkodom (asztal alá szerelhető megoldás).
Tud valaki olyan váltóállás jelzőről, amelyik megfelel a magyarnak???
JSB 2001.01.03 20:31 (2189) Köszi a kimerítő elemzést, nekem speciel már hiányzott. A Roco 2.1 rendszerről katalógus hegyek, könyv, stb. Mi a helyzet a Fleischmann Profival? Hozzáférhető-e valamilyen anyag ezzel kapcsolatban? (ha angolul is lenne, az hab a tortán). Tényleg erről a témáról is szivesen látnék cikket a Vasut & Modellben.
Üdv:
Joe
OFF
mail ment
ON
Adj mail címet, adok újabb Tilliget, írd, hogy hova. 32 évig voltam TT-s, aztán a hugom kölkeimnek szülinapra HO-t ajándékozott. Mint jó apa feladtam. Kéát nyomtáv egy családban, a klasszikus kor krőzusának, vagy mai tolvajnak OK. (Alladin csodalámpájával fellelhető kivételek bopcs!)
Nosztaligából azért időről, időre begyűjtöm a TT-t is. Öröm, ha valaki használja.
Minden jót!
PS.:A Vasutandmodell@matavnet.hu-n elérsz, azt nyűvöm, tűrik.
Kalapsín, Mert az a régi "böcsületes" neve, már csak Fugi-tól van. Jobb mint az eredeti, mert az csak fürdőzött, oszt kopott mint a fene, Fugié meg teljesen ötvözet. (Ez nem a vigasz helye, mert a régit lestrapáltad)Vállalom, nála láttam szereletlenül, meg lapban eleget. Baj, hogy manapság már nem igazán asztalra való, esetleg alagútban, rejtett pályaudvaron, költségkimélőnek. A mai mind alacsonyabb sínkorona a csőbe húzottak s gizdagok bájos - drága és fölös- szórakozása. Ha megfeszülnek se lesz olyan mint az eredeti. Kinetikai nonszensz. Az igazi, ha régi szent járművünk, iparművészeti csodánk (valóban némelyik az 1:72-ig) is futtatható. Az igazi terepasztal (a magam eszement módján) amin az angyalföldihez hasonló járműtörténeti parédét rendezhetsz. Jól néznénk ki, ha a nagyvasút is epochról, epochra más-más vágányon robogna. A gyártók fejhetnékes kínjukban már nem tudnak mit kiötleni.
Tehát a bölcs és akinek már az orra párszor vérzett, mert felült a hazug reklámnak azt mondja 2,5 és punktum. A ROCO toldoz-foldoz ha komolyat akarsz. Közdarab tömkeleg, jó drágán. Előnye, a hajtómű - a későbbi digivel -bőven elfér az otromba ágyazatban, ami minden csak nem modell. Molak (Milano) tapsikolhat, mert a "szent" kenőcsöt ő gyártja a "felkent" patinázóknak. Persze megint a lóláb? Roco Molak vízbázisut használ (Fleischmann is de nem olaszt). Kéz, kezet...
Ajánlanám a Fleischmann profi sínt, szép és tartós ágyazattal(kinn olcsóbb), könnyen tisztítható, a váltómű egy mozdulattal megfordítható, és máris a vízszintre süllyesztetted. Nem kell szétturnod az egész asztalt. Baja, hogy a túl precíz váltómániásokat zavarja, mert az un. "angol váltót" egy hajtóművel kapcsolod és nem külön-külön. Modell gyakorlatban jelentősége nulla, de a "tudat". A flexije pazar, és tizes csomagolásban a ROCO ára alatt. A váltóállítóművet nem kell diginél kidobnod, illeszthető. Jól vezet, az ellene felhozott fehérfém Verschleiß bla-bla.
Mivel a vigécek (boltos) szőrösszívüek, próbáld ki a Vasutandmodell@matavnet.hu-t. Van sínjük, adhatnának próbára kölcsön, avagy teszteled egy kicsit, firkantasz nekik (persze nem dilettáns módon, még a tiéd is lehet. Jobb helyeken ennyi jár). Egyúttal ki is próbálhatod, valóban olyan korrektek e, amilyennek tűnnek. Jó még a Märklin K, előnye, lehet egyen- avagy váltóáramú, akármi. Csak középen a pöttyök! Lima a váltóállítóművet egybneönti, vagy csavarozza, de csak jobbra balra, lefordítva nem.
Ja még az is ROCO ellen, hogy az alsó hajtás sok fúrás, faragás és pofátlanul drága (ott is).
A böhöm ágyazatot azzal magyarázták, hogy a kábelezés elfér benn. Ki volt az az őrölt (azért akadt) aki husz centi srég helyett került 2m-t. Mára túlhaladott, de a megszokás ugye...
"Új Pilz" Tilligtől a régi, csak mai áron. Vigyázz! Van belőlőe alacsony is, aztán a hagyományos kerékkarima, bu-bum-bu-bumm. Igaz jó hallgatni - egy ideig - mint régen a nagyvasút.
PEKO külön világ spéci, nálunk csak Gergely Bélánál (Szív utca-Köröndnél) időnként. Állitóműve farigcsálós, macerás. Földalattiját ROCO onnann lopta. stb.stb.
Hagyjunk másoknak is helyet! Sorry, ez a téma rövidebben nem megy.
Tisztelettel, ha végig bírtad; JSB.
Szerintem a 2,20x1,30 m-es hely sem reménytelen egy H0-s pályához. A kecskeméti kiállításon volt erre egy jó megoldás - először igazából fel sem tűnt, mennyire kicsi a területe. Egyébként nem lehet a helyet kicsit növelni? 10 cm-es tételek is számíthatnak. Ez fix vagy mozgatható (felhúzható, falra hajtható stb.) elrendezés lenne?
Sokan kinalnak PC-khez paralell portokat (egy-egy kártyán 3 - 4 8 bites kimenet van. A kártyákhoz szokott lenni SW is, amivel a kimeneteket egyenként lehet programozni. Nekem is egy ilyen matuzsalemi kártyám van (kb 12 éves még az XT-böl maradt meg, de megy a 486-os ban is.) Ma nem tudom mi a menö, mert az uj PC-ken más bus van (nem passzol a csatlakozo). Ezzel a kártyával (4x8 azaz 32) kimenet van. Én ugy csoportositottam, hogy az elsö port a cim, a 2. meg a 3. port meg a tartalom (DATA). Igy gyakorlatilag 256 egységet lehet megszolitani és kiadni a megfelelö utasitast. A negyedik port per pillanat üres.
Persze ezekhez kell még egyébb elektronika is, amelyik a cimeket dekodolni tudja.
Ez egy hosszab dolog, az eredeti az amerikai MR-ban volt leirva kb 1984-ben, de én sokat váltpztattam. Ráadásul most épitem az aktualis terepasztalt.
Sziasztok! Ha már megint a síntémánál tartunk: Jelenleg Piko "U" síneim vannak, de mivel még nincs terepasztal, ezért egy jó ideig, főleg kiskoromban a földön volt összaállítva és ez nagyon megviselte őket. Igazán nincs sok használható darab benne, a vonatok mostmár állandóan kisiklanak rajta. Nos arra gondoltam beruházok és kicserélem az összes sínt. Maradjan a Pikonál, vagy térjek át esetleg Rocora?? A Pikonak 2.5-ös a magassága, ugye? A Rocoból is 2.5-ös magasságú?? (Nem szeretnék még kerekeket is cserélni magasságváltás miatt.)
Üdv: BoGár
Taro: Nekem van egy 98/99-es Tillig katalógusom (TT + HO egyben), annak idején a Váci úton szereztem a Modell&Hobby boltban (Váci út 47/b, tel:329-0606). Nekem úgy tűnt, hogy a régi Zeuke TT-s dolgok vannak benne.
Matiz: Sajnos a hely adott, és most már a méretarány is (Nem akarom a nejem + a család néhány egyéb tagjának eddigi erőfeszítéseit tönkretenni). Egyébként úgyis valami mellékvonali témát csinálnék, mérettől és méretaránytól függetlenül.
Orommel futottam vegig ezt a forumot, mert engem is valamilyen szinten erdekel(t) a vasutmodellezes...
Magamrol annyit, hogy elso TT-s vasutamat meg a regi NDK-ban vasaroltuk '84-ben. Azota fejlesztgettem a keszletemet kiegeszitok, kocsik szintjen is. Terepasztalt sajnos meg nem nem tudtam epiteni, es valoszinuleg meg egy jo darabig nem is fogok...
Bar csak 25 eves vagyok, de azert a nosztalgia elobujt. :-) Annak idejen en is tagja voltam rovid ideig a MAVOE-nek, egy-ket kiallitasra is elmentem(vittek) gyerekkent.
Mostanaban kicsit hanyagolom ilyen iranyu hobbimat es inkabb kicsit a masik hobbim fele fordulok. Ez nem mas, mint a szamitogep...
Ezt csak azert hoztam fel, mert az elozo hozzaszolas eppen egy Train szimulatorral kapcsolatos. Akit bovebben erdekelne a tema, a http://www.microsoft.com/games/trainsim/ oldalon talalja meg a leirast.
De visszakanyarodva a temahoz: valaki emlegetett egy Tillig TT-s katalogust. Erdekelne, hogy hol- es mennyiert vette, valamint mi talalhato a katalogusban.
Még valami eszembe jutott, a Train simulator progirol halottatok? Na aki nem annak mondom, hogy igazi vasútvonalak lesznek és úgy mint a Flight Simulátorban ide is mindenki készíthet mozdonyokat, vagonokat, sceneryket és a netten a megfelelő oldalakon felhelyezhetők, letölthetők. Meg jelenés február úgyhogy kamerákat fényképezőket izzítani.
ROCO új egeres 2. systemje még a saját elsővel sem OK(váltó visszaküldhető átprogramozásra, stb. Öröm a szögecsszánláló élet!).
Lenz drága, de jó(Ő a legelterjedtebb, kismillió csomagolásban).
Per.pill. talán Fleischmann TWIN-je a legszellemesebb. Több nyelvet is beszél, és egy pultról egyidőben két gépet nyúzhatsz. Hat és nyolc pontos modulok kaphatók, tehát bármely gyártó régi mozdonyát digizheted. Mindent tud, vágányút, vonatbef. jelző, stb. Lényegesen kissebb cirkusszal mint többiek. Ott néha a lóláb, hogy sok kiegészítőt kelljen venned.
Most kiadtak új digis alapkészletet, ami "csak" fele annyi, mintha darabonkként összevásárolnád.
Tanácsot ne várj, mind elfogódott! Talán magam most kevéssé, mert digi mérgezésem van, az utóbbi idő négy tesztjétől.
Magyar semmiképpen sem, mert évek óta "készül". Úgy is drágább lenne, mint az önköltséget jobban elosztó nagy széria.
Elnézést NOHAB! véletlenül joem-t írtam. Ami ott van az a Tiéd. Mellesleg nevedből ítélve, talán érdekel: a leállított maradékot Te is veheted, ha elég pénzed van(állítólag germán lesz az új tulaj) A gépek az Északiban vannak.
En pl. abszolut kezdokent nem gondolok szamitogepes vezerlesre. Ez nekem tul bonyolult :-) . Szerintem kompromisszumot kell kotni. Szepen kidolgozott terepasztalt szeretnek, es en szeretnem a vonatokat iranyitani (a szakaszolas azert alapdolog). Ha digitalist veszek, es tenyleg, full automatikus, gyorsitos-erzekelos-lassitos full extras uzemet epitek, aligha jut keret a terep kidolgozasara. Itt a kompromisszum kenyszere, inkabb egy egyszeru megoldast kell keressek :-( Utanajarok valamelyik szakuzletben, mit javasolnak a digitalis rendszer szakaszolasahoz.
Sommert a legkevésbé érdekli a mi oszlopunk(és mint olvasni fogod, örülhetsz). Ezért nem is katalogizálja. Neki az német, az piac, nem a mi kis 3-4 ezer fős vágyakozásunk. (Egyébként elég sz-rágó bagázs. 70 IQ körül ha valakinek magszalad nem fér a köbcentijébe)Örülj, hogy a levágással magyaríthatod, de nehogy a fülükbe jusson, mert kiadják, valahol rátéve egy pöttnyi tupirt és veheted legalább 5 DEM-el drágábban.Ez a stílusuk.
joem
Igaz, de Sv se kutya. Ott mint ha már tegnap ezer éve koronázott regnált volna. Persze Sm akkor is a Vasjármű. Választ azonban a mailre kértem. Ha nem lesz ott semmi, 10-én nincs mit kérnem. Ne feledd, még össze is kell állítaniuk.
A Karácsony előtti börzén meg vetem a Vasútbarát meg a Vasút & Modell két két számát és több érdekes cikk mellet egy igen érdekes dolgot olvastam. Vasútbarát 1.évf. 2.szám 24. oldal
„A Fuggerth fejlesztésében készülő V43 Szili” mellette lévő képen pedig ott a test fröccsöntő szerszáma. Na most a Deák szili rézmaratás, akkor van fuggerth szili is műanyagból?