"Minden hétfőn, gondoljatok az Őrangyalaitokra, és kérjétek a segítségüket. Ők már a fogantatásotok szent pillanatában mellétek lettek rendelve! Ők vigyáznak a testetekre---,lelketekre a Szentháromság megbízásából. Ők szeretnek titeket és felerősítik a Szentháromság Hangját a ti számotokra. Ha kéritek az Őrangyalaitokat és az összes angyalokat, ők sok kísértéstől, bűntől, szerencsétlenségtől, szenvedéstől... képesek megvédeni titeket. Arra kérlek titeket,hogy értékeljétek, szeressétek és kérjétek minél gyakrabban az Őrangyalaitok védelmét. Adjatok nekik nevet, hallgassatok mindig rájuk, mert ők, a ti üdvösségeteket akarják. Ha körülöttetek bárki veszélyben van, küldjétek az Őrangyalaitokat azok megsegítésére. Legalább minden hétfőn gondoljatok az Őrangyalaitokra, kérjétek a segítségüket és emellett törekedjetek arra, hogy egymásra vigyázva legyetek ti is egymásnak az Őrangyalai."
/Nagyfalu 2012. április/
SZENT ŐRZŐANGYALOM a te gondviselésedre bízta Isten jósága az életemet. Te állsz mellettem minden szükségben: nyomorúságban vigasztalsz, csüggetegségemben bátorítasz és közbenjáró imáddal szüntelenül új és új kegyelmeket esdesz ki számomra Istentől. Gyermeki szívvel adok hálát minden eddigi jótéteményedért. Kérlek, nyújts védelmet a számomra a jövőben is. Őrizz meg ellenségeimtől, óvj meg a bűnrevezető alkalomtól, nyerd meg számomra a kegyelmet Istentől, hogy szent sugallataidat jó szívvel fogadjam és híven teljesítsem. Különösen kérlek, oltalmazz halálom óráján és el ne hagyj életem alkonyán, míg be nem vezettél az örök nyugalom és boldogság hajlékába. Ámen.
Szövetségkötés az őrangyallal és az összes szent angyallal
Szent Őrzőangyalom, hozzád fordulok: / Istennek angyala, akit a Mennyei Atya őrzőmmé, segítőmmé, tanítómmá, pásztorommá rendelt! / Te ezt a feladatot születésemtől fogva betöltöd mellettem / óvtál és védelmeztél, / és újra, meg újra szóltál is lelkiismeretem hangján keresztül / megköszönöm neked mindezeket a szolgálatokat. / Bár én sokszor tudomást sem vettem rólad, / te mégsem hagytál magamra, / hanem mindig segítségemre voltál. / Rádöbbenve az irántad való és a Mennyei Atya iránti hálátlanságomra, / Aki ily nagy és szent segítőt adott mellém, / a jövőben jobban akarok Rád figyelni, / és együtt akarok munkálkodni Veled! / Meg akarom mostantól szívlelni minden intésedet, / és követni akarom minden sugallatodat, / amellyel oktatsz, és tanácsot adsz. / Te jól tudod, hogy az utolsó időkben élünk. / Te ismered a sátán terveit, hogy tönkre akarja tenni Isten művét ezen a Földön. / Te tudod, hogy meg akarja osztani, / el akarja pusztítani az egyházat és az emberiséget, / és hogy oly sokakat kárhozatba akar dönteni. / Tapasztaljuk magunkban és körülöttünk a megosztottságot, és az ellentéteket, / tudjuk, hogy az Antikrisztus át akarja venni az uralmat a Fölön. / Látjuk a gonoszság erőinek az elszabadulását. / Mi magunktól tehetetlenül állunk ezek előtt./ Segítsetek rajtunk nyomorúságunkban! / Mi, a magunk erejéből képtelenek vagyunk megállítani a sátánt és angyalait, / de ti, Szent Angyalok, Istentől rendelt ellenfeleik vagytok. / Szent Őrzőangyalaink, kérünk titeket, / hogy léptessetek minket szövetségre az összes Szent Angyallal, azok minden karával: / az Angyalokkal, Arkangyalokkal, a szent Erők karának angyalaival, / a szent Fejedelmekkel, Hatalmakkal és Uralmakkal, / és az Isten közvetlen közelében lévő Trónokkal, Kerubokkal és Szeráfokkal. / Léptessetek velük szövetségre, és teremtsetek köztünk személyes és állandó kapcsolatot! / Mind a kilenc kar szent angyalai, / hazánk, családunk, közösségeink védő szent angyalai, / és akiket a Szentírásból név szerint is ismerünk, / Szent Gábor, Szent Rafael és a mennyei seregek vezére, Szent Mihály, / figyelni akarunk rátok! / Rá akarunk hagyatkozni a ti vezetésetekre! / Veletek együtt akarunk küzdeni./Tanítsatok meg erényeitekre, hogy helyt tudjuk állni az utolsó idők harcaiban! / Tanítsatok meg a szeretetre, a szentségre, a tisztaságra! / Tanítsatok meg Isten helyes imádására, a bölcsességre, és a hallgatásra! / Tanítsatok meg az Istenre, a rátok, és az egymásra való figyelésre! / Tanítsatok meg az engedelmességre, hogy Isten minden parancsát kivétel nélkül teljesítsük! / Tanítsatok meg az igazságosságra és a szolgálatra! / Tanítsatok meg az alázatra, a türelemre, a bátorságra, a fegyelemre, és a hűségre! / Tartsatok meg abban a szeretetegységben minket, amiért Jézus az Utolsó Vacsorán imádkozott! / De segítsetek, hogy, amikor szakadásokat, ellentéteket tapasztalunk, / akkor is tudjunk mindig Jézushoz hűségesek maradni, / ne veszítsük el hitünket, reményünket, / hogy mindvégig megmaradjunk az Isten és az egymás iránti szeretetben! / Szeretnénk veletek együtt munkálkodni az anyagvilág átalakításán, / megszentelésén, / Istenhez való hazavitelén! / Segítsetek, hogy együtt tudjunk működni veletek és az összes szentekkel a Mennyei Atya tervében, / aki Krisztusban mint Főben újra akar egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van. / Mi ugyan keveset tudunk nyújtani ebben a szövetségben, / de azt szeretnénk megtenni, ami rajtunk múlik! / Ezután jobban rátok akarunk figyelni és veletek jobban együtt munkálkodni! / Vállaljuk az engesztelő hivatást, / felajánlunk minden betegséget, szenvedést, gyengeséget és megpróbáltatást, / és mindenekelőtt saját akaratunkat ajánljuk Istennek. / Egyesíteni akarjuk minden cselekedetünket és szándékunkat, / mindent, amit teszünk, vagy elviselünk, / Jézus cselekedeteivel és szenvedéseivel, / hogy a velünk való kapcsolat révén / ti is részesülhessetek Jézus szent emberségének a megismerésében. / Segítsetek, hogy mi magunk is átalakuljunk, átváltozzunk, / ahogyan átváltozik a kenyér és a bor a szentmisében Jézus testévé és vérévé. / Hintsétek meg Jézus Szent Vérével és Királynőtök szent könnyeivel az egész Földet, / hogy megtisztuljon a bűntől, / az Isten elleni lázadás szellemétől, / és védve legyen a gonosz erők támadásaitól! / Szolgatársaitok akarunk lenni! / Védelmezzetek minket! / Vigyétek győzelemre a mi gyarló közreműködésünkkel Isten ügyét! / Mostantól a Szentháromság, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek segítsége által / a szent angyalokkal való szövetségem tudatában akarok élni és meghalni. Amen./ (Összeállította: Bocsa József Sch.P.) - http://engesztelok.hu/angyszov.pdf
2013. október 30., szerda - Évközi 30. hét - szerda
Róm 8,26-30
Hasonlóképpen a Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint. Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében arra hivatottak, hogy szentek legyenek. Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta; és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette.
Lk 13,22-30
Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: ,,Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? Ő ezt felelte nekik: ,,Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: ťUram! Nyisd ki nekünk!Ť Ő ezt feleli majd nektek: ťNem tudom, honnan valók vagytok.Ť Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: ťElőtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.Ť Ő erre azt feleli nektek: ťNem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!Ť Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.
Az Úr Jézus szavaiból kiviláglik, hogy kapcsolatunk ővele lehet annyira külsődleges és felszínes, hogy teljesen hiábavaló lesz hivatkoznunk rá az utolsó napon. A szív nélküli ismeret, a közösségvállalás nélküli együttlét a mi Urunkkal semmit sem ér.
A Szentlecke mutat rá arra a gyöngeségre, amely első pillantásra csupán jámbor lelkek túlzott önkritikájának tűnhet, valójában azonban az Istennel, Jézus Krisztussal való igazi üdvösségre vezető kapcsolatunk legfőbb akadálya: nem tudunk imádkozni. Nem a szavakat nem találjuk azok önmagukban úgysem volnának elegendők, hiszen az Úr maga figyelmeztet: A mennyek országába nem jut be mindenki, aki azt mondja nekem: ťUram! Uram!Ť , hanem többnyire azt az alapállást nem sikerül felvennünk, ami a hiteles és gyümölcsöző imádsághoz szükséges. Bűnre való hajlamunk gyökere éppen abban van, hogy képtelenek vagyunk megmaradni és kitartani az imádságban, az Úrra való figyelésben.
Az első lépés tehát, hogy ezt a nagy gyöngeséget elismerjük magunkban. A második, ami nagyon fontos, hogy megtanuljunk vágyakozni Isten után, úgy, ahogy a zsoltáros mondja: Téged szomjazik az én lelkem, utánad sóvárog az én testem a puszta és úttalan és víz nélküli földön. Ez a vágy már maga is Isten ajándéka bennünk, s ha esetleg nem tapasztaljuk magunkban, akkor legalább annak vágyát igyekezzünk feléleszteni, hogy tudjunk vágyakozni, s kérjük Istent, hogy ő adja szívünkbe az igazi vágyakozást. Az imádság ezen a szinten nem érzelem vagy hangulat kérdése, hanem szándéké és elhatározásé. Az imádság olyan, mint egy kiapadhatatlan vizű forrás, melyből azonban csak akkor tudunk meríteni, ha a mélybe ásunk, és felhozzuk a felszínre. Ha leásunk vágyaink mélyére, és akarunk vágyakozni, nem az imádságra, hanem magára az Úrra, segítségünkre siet a Lélek, és javunkra fordítja gyöngeségünket: ő maga lesz az imádság bennünk. Ő vezet el a teljes megismerésre és az Istennel való közösségre, mert ő maga a közösség, az Isten szeretete.
Szűzanya: Édesanyai szeretetem összes melegével köszöntelek benneteket, kedves Engesztelőim. Felétek nyújtom tenyeremen élő, dobogó Szent Szívemet, melyet fehér virágkoszorú övez, és a tetején szeretetlángom lobog. A virágkoszorú a ti egymással összefonódott, imádságos, tiszta lelketeket jelképezi, az égő szeretetláng pedig azt a soha meg nem szűnő, válogatás nélküli, megbocsátó és feltétel nélküli szeretetet fejezi ki, melyet értetek és minden gyermekem iránt érzek. Azért mutatom így kiemelten a Szívemet nektek, mert ma a SZÍV-IMÁRÓL foglak titeket tanítani.
A katolikus Egyház híveinek gyakorlatában ma is leginkább elterjedt és használatos a kötött szövegekhez alkalmazkodó szóbeli ima. Ilyen a rózsafüzér, a litánia és a különböző előre megszerkesztett és leírt imák.
Mindezek nagyon szépek, fontosak, hasznosak, áldozatosságot igénylők és alkalmasak a lélekmentésre. Ezért szorgalmasan kell gyakorolni őket. De amint egyre magasabbra kerültök a lélek tökéletesedésének útján, ezek mellett a fontos imák mellett, el kell jutnotok a szív-imáig.
Első lépés ehhez az elmélkedés, a második a szemlélődés, a harmadik a spontán, bensőtökből fakadó fohászok és imák Isten felé.
Az elmélkedésről már beszéltem nektek. Pl. saját szavaitokkal megfogalmazzátok a Szentírás egyik mondatát: Hát nem tudjátok, hogy Atyám házában kell lennem? Ezt a kérdést nekem és Szent Józsefnek tette fel a 12 éves kis Jézus. Erről így elmélkedjetek: Ez a mondat aggódó szüleinek szólt, akik 3 napig félelemmel eltelve keresgélték, míg végre rátaláltak a jeruzsálemi templomban. Ezzel azt magyarázta meg nekik, hogy Ő elsősorban a Mennyei Atya gyermeke, és az Ő dolgaiban kell munkálkodnia. Azután hozzánk emberekhez is szól Jézus.
Figyelmeztet minket a következő értékrend betartására: első helyet foglalja el szívünkben Isten, utána a családunk, a munkánk és a szórakozás. Az ilyen elmélkedések ima vagy Szentírásolvasás közben felkeltik érdeklődéseteket a vallásos téma iránt, és mélyítik hiteteket. Nemcsak ima közben lehet elmélkedni, hanem valami mechanikus munka közben (pl mosogatás) vagy este elalvás előtt: felteszed magadban a kérdést, hogy minek élek? Mi a célom? Hogy meggazdagodjak? Nem, mert halálom után semmit se vihetek magammal. Hogy híres legyek? Nem, mert megöregszem, megbetegszem, meghalok és senki sem fog emlékezni rám. Hogy egészséges legyek? Nem. Mert mit számít, ha a testem virul az egészségtől, de a lelkem belülről romlott, bűnös. Egyetlen értelmes célom lehet, amiért érdemes élni, az örök élet elnyerése.
Az efféle elmélkedés is ima, ami jelentősen érleli az ember lelkét. Ezt követi egy még fejlettebb imaforma: a szemlélődés. Van, amikor ez hozzátapad a szóbeli imához. Ez már igazi szív-imának nevezhető. Mivel itt már a Szentlélek működik, ő irányítja, vezeti a lelket, természetfeletti imáról van szó. Mikor ebben a ti közösségetekben saját szavaitokkal engesztelitek Szent Fiam 5 szent Sebét, akkor nem egyszer látom, hogy alkalmazzátok ezt az imaformát. Pl. egyik testvéreteknek Jézus Szívsebét kell engesztelni. A Szentlélek segítségével ezt mondja: Testvéreim! Lelki szemeimmel látom magam előtt Jézus töviskoszorús, szeretettől lángoló, lándzsától megsebzett Szentséges Szívét. Nyújtom a kezem, és lassan leereszkedik a tenyerembe. Érzem, hogy él és dobog ez a drága szív. Eszembe jut, hogy életemben hány és hány tövist szúrtam bele saját bűneimmel. Egyenként húzom ki a töviseket és közben bocsánatot kérek Istenemtől. Irgalmáért hálából megcsókolom a nagy nyitott Szívsebét. Erre e sebből vér és vízsugár permetez le engem, a vér megtisztítja lelkemet, a víz, az örök élet vize mennyei boldogságomat ízlelteti velem. E vér és vízsugár elé tartom elhunyt hozzátartozóim lelkét.
Az ilyen és ehhez hasonló szemlélődő szív-imák nagyok kedvesek az Úr Jézus előtt. Ilyenkor az imádkozót kegyelme sugarával beborítja, és ettől fizikailag érzi végtagjain a finom, boldogító, bizsergő, isteni érintéseket.
Drága Kicsinyeim! Nagyon sok lehetőségetek van ezekre a bódító, édes, felemelő szemlélődő imákra, melyek csodálatos találkozások a Szentháromsággal. Otthon, mikor már alszik a család, csend van és elvonultál saját szobádban, gyertyát gyújtasz. Senki nem zavar, hívod a te Uradat, Istenedet, Jézusodat és Ő abban a pillanatban ott áll előtted láthatatlanul, hófehér ruhában, dicsfénnyel körülvéve, mosolyogva, bátorítóan. Lelkileg leomolsz a lábai elé, átöleled a térdeit, és könyörögve kéred a mai elkövetett bűneidért, mulasztásaidért, bocsánatát. Te ugyan nem láthatod, de Én, Édesanyád igen. Lehajol hozzád, megfogja a két kezedet, felemel, szívére szorít és visszaültet a helyedre. Itt így folytasd a szívbéli imát: Uram! Köszönöm szeretetedet. Szent Véreddel töröld el vétkeimet, hogy tiszta lélekkel kezdhessek hozzád imádkozni! Erre Ő jobb kezét áldólag a fejedre helyezi, sebes bal kezét pedig a szívedre simítja, hogy kézsebének Szent Vére behatoljon a lelkedbe. Ha nem is hallod, de hidd el Nekem, hogy közben e szavakat intézi hozzád: Szent Vérem és a te bűnbánatod megtisztított téged. Kezdj imádkozni, Kicsi Lélek! Miután lelkedről még a bűn árnyékát, a legkisebb porszemeket is eltávolította, a dicsőítéssel vezesd be imádat: Dicsőítelek téged, Megváltó Istenem, hogy hívó szavamra eljössz hozzám, gyarló, esendő gyermekedhez. Dicsőítelek, hogy mindig újra megbocsátasz és megtisztítasz engem. Dicsőítelek, hogy életed adtad értem és minden emberért. Hogy kínszenvedéseddel és kínhaláloddal megmentettél a kárhozattól. Köszönöm neked a kegyelmeket, amivel elhalmoztál, egészen érdemtelenül. Köszönöm a lelki örömöket és szenvedéseket, melyekkel meglátogattál. Köszönöm családomat, egészségemet. Köszönöm jóakaróimat és ellenségeimet.
A dicsőítés és hálaszavak után tárd elé szándékaidat. Hiszen Ő szokta mondani, hogy zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek, kérjetek és kaptok. Még az is a szívbeli imához tartozik, hogy nagy szeretettel hívjátok meg a rózsafüzér előtt a Mennyei Atyát, a Szentlelket, Engem, Édesanyátokat, Őrangyalotokat, Szt. Mihály arkangyalt, a védőszenteket és az összes angyalokat és szenteket. Mire ilyen szépen összegyűltetek, neki lehet fogni a szóbeli imának. A keresztvetést és a Dicsőségeket ne hamarkodjátok el, hanem közben szívből kívánjátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek dicsőségét. Mielőtt a Hiszekegyet és a Miatyánkot elkezdenétek, gondoljatok bele, hogy nem akárkivel beszélgettek, hanem Istennel, az égi Királlyal, aki hatalmasabb minden földi méltóságnál. Lassan mondjátok az imákat, mert ha elhadarjátok, elterelődik a figyelmetek. Istennel társalogtok, akinél nincs nagyobb vendég. Képzeljétek csak el, hogy érezné magát nálatok az a földi vendég, akit miután leültettetek, eldarálnátok neki egy hosszú verset, és közben rá se néztek, nem szóltok hozzá. Valahogy ez történik az Úr Jézussal, ha odafigyelés és szeretet nélkül, hadarva imádkoztok. Ha azt akarjátok, hogy nálatok örömben legyen része, akkor a rózsafüzér alatt, az Üdvözlégyek között álljatok megy egy-egy szóra, a titeket hallgató Jézust szólítsátok meg. Pl. így: Uram! Köszönöm, hogy érezteted jelenlétedet. Nagyon szeretlek, de fokozd ezt a szeretetet. Vagy a Világosság rózsafüzérnek annál a tizedénél, hogy aki Kánában megmutatta isteni erejét, kérd, ha már ilyen csodálatosan átváltoztatta a vizet a legnemesebb borrá, akkor változtassa át a te gyarló, hibákkal, bűnökkel teli szívedet áldozatossá, jóvá, tisztává. Bármikor megszakíthatod az Üdvözlégyeket, és szólhatsz Jézushoz vagy Hozzám szívből jövő, kedves, egyszerű, őszinte szavakkal. Ezek mind-mind úgynevezett szív-imák, amit mi nagyon, de nagyon szeretünk. Természetesen ezt akkor lehet, mikor egyedül vagy. Közösségben zavaró lenne.
Röpke szív-imákat bármikor küldhettek hozzánk, Égiekhez a nap folyamán. Gondolatban is történhet, azt is érzékeljük. Pl. mész az utcán, rekkenő hőség van, csorog rólad a víz. Ha jó keresztény vagy, nem méltatlankodsz, hogy jaj de szörnyű ez a meleg, hanem gondolataidon keresztül megköszönöd Istennek e lehetőséget az áldozatvállalásra és csekély kényelmetlenségedet felajánlod a hitetlen lelkek megmentéséért, vagy a tűzben égő tisztuló lelkek szabadulásáért. Vagy egy tömött buszon utazva így szólsz: Jézusom irgalmasságod által kérlek, e sok ember közül, aki itt van körülöttem, egyet se engedj elkárhozni, mikor ítélőszéked elé kerül. Kinézve a buszablakon, egy temető mellett robogtok el és te közben keresztet vetve ezt gondolod: Ezt a sok-sok ezer lelket, akit ide temettek évszázadokon át, ha még nem üdvözült mind, szabadítsd ki a tisztítótűzből. Kertedben kapálás közben megállsz egy pillanatra, rátámaszkodsz a kapanyélre és ezt mondod: Nézd, Uram milyen nagy darabot megkapáltam már! Köszönöm, hogy erőt adsz hozzá, segíts, hogy ma még végezni tudjak vele! Ilyenkor, ha nem is látod, az Én Szent Fiam ott terem veled szemben. Végignéz a kész munkán, majd letörli homlokodról a verítéket, és mosolyogva megsimogatja az arcodat.
Látjátok, Gyermekeim, ilyen egyszerű a Szív-ima. Nem kell hozzá idő, cikornyás virágnyelv, csak mély hit és Isten-szeretet. Nem az a fontos, hogy 24 órás engesztelő légy, hogy árkon-bokron keresztül elvégezd az imamennyiséget, amit kitűztél mára, hanem hogy nem múljon el egyetlen óra se anélkül, hogy Istenhez szólj egy-egy keresetlen, egyszerű szót. Aki így él, az nagy lépésekkel fog haladni a tökéletesedés felé.
Megáldalak benneteket a gyakori Szív-ima ajándékával az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Szűz Mária Szeplőtelen Szívével egyesülve köszöntöm és tisztelem jobb Kezed Szent Sebét, ó, Jézus, és e szent Sebbe helyezem az Egyház minden papját. Ahányszor legszentebb áldozatodat bemutatják, add nekik isteni szereteted tüzét, hogy tovább adhassák azt a rájuk bízott lelkeknek. Dicsőség az Atyának, ...
Köszöntöm és tisztelem bal Kezed szent Sebét, és e szent Sebbe átadok neked minden tévhitűt és hitetlent, a legszegényebbeket, akik nem ismernek Téged. E lelkek érdekében küldj, ó, Jézus, sok munkást szőlődbe, hogy Ők mindannyian megtalálják a Szentséges Szívedhez vezető utat. Dicsőség az Atyának, ...
Köszöntöm és tisztelem szent Lábad szent sebeit, és e szent Sebeidbe átadom neked a megátalkodott bűnösöket, akik jobban szeretik a világot, mint Téged, különösen azokat, akik a mai napon távoznak a földi életből. Ne engedd, ó, Jézus, hogy drága szent Véred hiába folyjék értük. Dicsőség az Atyának, ...
Köszöntöm és tisztelem szent Fejed szent Sebeit, és e szent Sebekbe helyezem az Anyaszentegyház ellenségeit, mindazokat, akik még ma is üldöznek Téged, és véresre verik misztikus Testedet. Kérlek, ó, Jézus, térítsd meg és hívd meg őket, ahogyan Sault Pálként meghívtad, hogy mielőbb egy akol és egy pásztor legyen. Dicsőség az Atyának, ...
Köszöntöm és tisztelem Szentséges Szíved Sebét, és e szent Sebbe helyezem, ó, Jézus, lelkemet és mindazokat, akikért akarod hogy imádkozzam, különösen a szenvedőket és a szorongatottakat, minden üldözöttet és elhagyottat. Add, ó, Jézus Szentséges Szíve, mindenkinek világosságodat és kegyelmedet. Tölts el mindnyájunkat szereteteddel és igazi békéddel. Dicsőség az Atyának, ...
Mennyei Atya, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve által felajánlom Neked nagyon szeretett Fiadat és Vele, benne és Általa magamat, egészen az Ő szándéka szerint minden teremtmény nevében. Amen.
Üdvözlégy szent Filoména, fenséges védőszentünk, légy közbenjáróm Krisztusnál, a te vőlegényednél. Könyörögj érettem most és halálom óráján, szent Filoména, Jézus és Mária szeretett leánya, könyörögj mindnyájunkért, akik nálad keresünk oltalmat.
„Drága Jézus, hallgasd meg egy legméltatlanabb lélek imáját, és segíts nekem, hogy Téged egyre jobban szeresselek. Szabad akarattal felajánlom Neked ezt az Ajándékot, drága Jézus, hogy így alázatos szolgáddá válhassak, és továbbra is engedelmes maradjanak Isten Akaratának.
Az én akaratom, a Te Akaratod. A Te Parancsod azt jelenti, hogy Én engedelmeskedem minden kívánságodnak.
Az Én akaratom a Tied, hogy tégy vele azt, ami szükséges azért, hogy megments minden embert világszerte, akik elszakadtak Tőled.
Neked adom ezt az Ajándékot, amit születésemkor kaptam, a Te Legszentebb Szolgálatodra. Ámen.”
1Sám 3.1-14 A kis Sámuel Éli felügyeletével szolgálta az Urat. Abban az időben az Úr ritkán hallatta szavát; jelenést sem lehetett gyakran látni. Az egyik nap mégis történt, hogy Éli a szokott helyén aludt. A szeme már kezdett gyengülni, nem sokat látott. Isten lámpája még nem aludt ki. Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája állt. Az Úr megszólította: "Sámuel, Sámuel!" "Itt vagyok" - felelte. Azután odafutott Élihez, és azt mondta: "Itt vagyok, hívtál." Az ezt válaszolta: "Nem hívtalak, feküdj le és aludj." Elment és lefeküdt aludni. Az Úr azonban újra szólította: "Sámuel!" És Sámuel fölkelt, odament Élihez és azt mondta: "Itt vagyok, hívtál." Ez azt felelte: "Nem hívtalak, fiam, feküdj le és aludj!" Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem volt része abban, hogy az Úr megnyilatkozzék neki. Az Úr most újra szólította Sámuelt, harmadszorra. Fölkelt, odament Élihez és így szólt: "Itt vagyok, hívtál." Erre Éli megértette, hogy az Úr szólította a fiút. Ezért azt mondta Éli Sámuelnek: "Menj, feküdj le és aludj, aztán ha valaki szólít, így válaszolj: Beszélj, Uram, szolgád figyel!" Sámuel elment és nyugovóra tért a helyén. Akkor megjelent az Úr, elé állt és szólította, mint előző alkalommal: "Sámuel, Sámuel!" És Sámuel így válaszolt: "Beszélj, szolgád figyel!" Akkor az Úr azt mondta Sámuelnek:
"Nézd, olyat teszek Izraelben, hogy aki csak hallja, annak mindkét füle csengeni fog tőle. Azon a napon valóra váltom Élin mind, amit házára kimondtam, elejétől végig. Neked kell hírül adnod neki, hogy minden időre kimondtam házára az ítéletet, mert tudta, hogy fiai káromolták Istent, mégsem tiltotta meg nekik. Azért megesküdtem Éli házának: Éli házának bűnéért sem véres áldozat, sem ételáldozat nem engesztel ki soha."
Egy apostol sem imádta csecsemőként Jézust, és nem csináltak csecsemő bálványokat, és nem úgy szólították őt, mint csecsemőt.
A démoni eretnek gondolkozás tesz emberekből torz gondolkodású embereket. .....
Úgy mutatnak be téged folyamatosan, mint csecsemőt aki anyja karjaiban van, mintha máig is csecsemő volnál? ...... Amikor megünneplik a te születés napodat akkor úgy beszélnek hozzád mint kis gyermekhez? .....
A keresztből nem kell bálványt csinálni, mert nem a fa kereszt váltot meg, hanem Jézus Krisztus, ő pedig közel 2000 éve nincs a kereszten. Nem a bálványokat kell hordozni, hanem az igazságot, és az eretnekségekből, és a bálványimádáaból meg kell térni..
Miért imádkozzol angyalokhoz, mikor az angyalok Istennek engedelmeskednek?
Nem Istenhez kellene imádkoznod? ......
Mária nem az angyalok királynője ez egy mese, meg az is, hogy Mária elragadtatott, amúgy ezt csak 1965-ban tették dogmává az r.k.-ok. Az apostolok miért nem beszéltek róla, hogy elragadtatott. Máriát teszitek azokba a tisztségekbe, amelyek Istenné, és Krisztusé! ..... A Mária kultusz nem Istentől van, mert célja a hivő emberek megcsalása, és hamis imádatba csábítása, és bűnben tartása.
Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Mária, szent angyalok királynője, könyörögj érettünk!
Uram Jézus Krisztus bocsánatodért esedezem. Ne haragudj reám bűneim miatt, melyeket én gonoszul elkövettem. Ne számítsd bűnnek mulasztásomat, engedetlenségemet. Kérlek, mutass nekem utat, amely feléd visz. Kérlek adj nekem erőt, amely a feléd vezető úton tart engem. Kérlek segítsd hitetlen testvéreinket abban, hogy meglássanak téged, hogy felfogják ők is a Te Istenséged üdvözítő erejét. Érzem Uram a Te fölfoghatatlan erődet. Érzem, ahogy munkálkodsz bennem. Tudom, ha én is észreveszem a bűnt és teszek ellene, akkor elnyerem az örök életet. Köszönöm néked, hogy meghallgattál engem bűnös szolgádat.Amen
Jézus már közel két ezer éve felnött, miért imádjátok máig csecsemőként? ..... Megalázzó!
Mindig abban az állapotban kell imádni amiben van!
Jézus az Ige, Ő már ott volt a Teremtés kezdetén is, ami nem 2 ezer évvel ezelőtt volt:-)
Jézus ~2 ezer évvel ezelőtt levetkőzte Isteni dicsősőgét és szűz által jött közénk a világba. Szeretetből, hogy Önmagát adja váltságul értünk.
Tehát a csecsemő Jézus imádata erre az eseményre emlékeztet!
Démoni, szekátás torzulásos gondolatmenetedben a kereszten szenvedő Jézust is megtagadhatod, hiszen már 2 ezer éve feltámadt.
És meg is tagadod, mert számodra a kereszt csupán sátáni bálvány. Sem a szívedben, lelkedben, se a szobád falán, sem beszédeidben, gondolataidban nem található a Megváltás jele, Jézus jelenléte, igaz tanítása, szellemisége.
Drága Jézus, kérlek, szentelj meg engem, a családomat, a barátaimat, a nemzetemet, hogy Drága Véred védelme alatt legyenek.
Te meghaltál értem és a Te Sebeid az én sebeim lettek, mivelhogy méltósággal elfogadom a szenvedést, melyet a Második Eljöveteledhez vezető úton fogok elviselni.
Együtt szenvedek Veled, drága Jézus, amint megpróbálod a Szívedbe gyűjteni Isten minden gyermekét, hogy így Örök Életünk legyen.
Boríts be engem és mindazokat, akiknek szükségük van Védelmedre a Te Drága Véreddel. Ámen.
„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Mária, Szent angyalok királynője, könyörögj érettünk.”
1 Ján. 2,3 És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk. 1 Ján. 2,4 A ki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság. 1 Ján. 2,5 A ki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk; 1 Ján. 2,6 A ki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, a mint ő járt. 1 Ján. 2,7 Atyámfiai, nem új parancsolatot írok néktek, hanem régi parancsolatot, a mely előttetek volt kezdettől fogva; a régi parancsolat az íge, a melyet hallottatok kezdettől fogva. 1 Ján. 2,8 Viszont új parancsolatot írok néktek, a mi igaz ő benne és ti bennetek; mert a sötétség szűnni kezd, és az igaz világosság már fénylik. 1 Ján. 2,9 A ki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát az még mindig a sötétségben van. 1 Ján. 2,10 A ki szereti az ő atyjafiát a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való. 1 Ján. 2,11 A ki pedig gyűlöli az ő atyjafiát, a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította az ő szemeit.