Szomjas fénnyel betakarsz az Illés kút mellett. Cigánykodunk – mondod, és egy verset morzsálva elhadarsz. Sietsz? – kérdezem, de te csak rámutatsz: a pad alatt maradt egy körtecsutka.
Ültem az árokparton, s a hegyek mögé sóvárgó lélekkel vártam rád. Az első óra lassan telt el, az út pora ölembe fészkelt. Az éjszaka sötétbe burkolt, hajnalra harmatcseppek fürösztöttek. Másnap napsugarak simogatták cserzetté bőröm, s tudatomba beköltözött az első hangya. Aztán teltek félszeg hetek, majd fürge hónapok, lábam mélybe gyökeret eresztett, testem vadon magot termett, karjaim az égbe szálltak, s fejembe fészket rakott a madárdal. Az évek így jártak, egyre több virággal, egyre több bogárral. S mikor az érlelő nyár elhozott, talpad finoman rajtam tapodott, lombjaim arcodra mosolyt rajzoltak, s árnyaim tarisznyádba loptad. Belül én is elmosolyodtam, lám, nem hiába virrasztottam, s a közelgő ősz elé utadra legszebb szirmaim hullajtottam.
jöjj el velem nem tudom merre megyek majd az apostolok lován hol szeretnek és honnan űznek el de mindig lesz két szavam közé egy harmadik s meleg leheletem a homlokodra csak ne felejtsd a türelem virágait
A félsziget. A félsziget. Ökörnyálon hintál az esti bűvölet. Fürdés a tóban. Meztelen. Kit víz érintett, nem lehet gyökértelen. A dombhajlatban nyáj halad. Ábel terelt Káin földjére nyájakat. „Kolomp szól.” Merre hallgatod – azóta is a lábnyomodban baktatok, ökörnyálon hintálok, esti bűvölet, a nyáj, a tó, a félsziget, s hogy nekem is szól juhakol, üszög, lélekvesztő és kocsmaküszöb, fürdés a tóban, éjfélkor, örökre – áldó négy ujjam ott tartom fölötted, félszigeten, vízen, kocsmában is, holtodban is, holtomban is.
A két szemem lobogó reflektor, öles nyalábbal veti a fényt; egyszer szeszélyes csipkebokor toppan elém, majd egy hideg torony - később talán egy élet, akit elgázolok. Olyan furcsán nyílnak a gondolataim, kicsi angyalok ideges szárnya hömpölygeti a homályt. Nincs összefüggés a dolgok között. Milyen jó volna izgalom nélkül találkozni egy emberrel és ráköszönni: - Jó reggelt, barátom, hogy aludtál? - És behunyt szemmel adni át magamat valami józan és nyugodt, örök folyamatnak.
