Amerikai kutatóknak sikerült egy élő szervezet, a Mycoplasma genitalium nevű baktérium teljes
örökítőanyagát (genomját) mesterségesen megalkotni. A kutatás eredményei a Science című
tudományos folyóiratban láttak napvilágot.
Elesett az utólsó védőbástya is!
"Már nagyon sok hasonló próbálkozás volt. Ez egy jelentős új technológiát jelent, ezek szerint meg lehet
valósítani, hogy nem élő anyagból, hanem szerveskémiai eljárásokkal lehessen működő örökítőanyagot
gyártani" - emelte ki Falus András.
Aki mellesleg tüntetően hívő !
Mivel a topik címe: "A TEREMTÉS-hívők végleges bukása" ... gondolom először el kellene dönteni, hogy van-e Teremtő. Először attól függetlenül, hogy ki minek tekinti, manifesztálja vagy sem.
Nekem a Teremtő olyan mint az RNS. Lehet azonban, tudat vagy erő.
Azonban vannak felettes dolgok számára is. Az egyik lenne az Úr. A másik - amiről írtam már - a Törvény.
"mi alapján döntötted el hogy ebben hiszel."
Három okot is tudok:
(1) a modern tudomány
(2) a pszichológia
(3) az ősi tanítások
Nekem mind a három bejön, tökéletes öszhangban. Ez meg helyes is a 21. században. Ami nincs öszhangban ezzel a három "alappal" az nem helyes.
"gondolom nem ugyanaz alapján mint az ősember aki a villámot akarta igy megmagyarázni."
Nagyon rosszúl gondolod. Bennem van az ősember spirituális hagyatéka és a spiritualitás evolúciója. A tudattalan legméllye meg van úgy 60,000 éves, ha nem több.
"ha valaki azt állitja hogy van isten és/vagy lélek, az az a leghatalmasabb állitás amit ember valaha tett a valaha lehető legkevesebb bizonyiték alapján."
Az állítás első fele igaz! A második meg nem. Aki ugyais bizonyíték nélkül állít illyesmit, az hazug. Pedig nem kell hazudni, csak meg kell tapasztalni a belső meggyőződést, ...amit meg ugyi illik tiszteletben tartani.
"Ami az utolsó megjegyzésed illeti, én nem gondolom hogy isten bennünk van., bennem legalábbis nincs, de nem is szeretném hogy bennem legyen."
Az nem baj, hogy Te nem gondolod ... sokan gondolják... Neked mégsem kell ezt gondolnod. Sajnos azonab valóban benned van - állítja a pszichlógia - és tudattalannak vagy felettes énnek szokták nevezni ... iskola kérdése. Azonban sajmos azt is mondja a pszichológia, hogy ennek a ténynek az elutasítása számos esetben mentális betegségekhez vezet. Van is éppen elég ember aki lelki problémákkal küszködik.
de én azt kérdeztem mi a bizonyitékod a lélek és isten létezésére. mi alapján döntötted el hogy ebben hiszel.
gondolom nem ugyanaz alapján mint az ősember aki a villámot akarta igy megmagyarázni.
ha valaki azt állitja hogy van isten és/vagy lélek, az az a leghatalmasabb állitás amit ember valaha tett a valaha lehető legkevesebb bizonyiték alapján.
Ami az utolsó megjegyzésed illeti, én nem gondolom hogy isten bennünk van., bennem legalábbis nincs, de nem is szeretném hogy bennem legyen. ha szabad akaratunk van és feltesszük hogy igaz amit egyes hivők állitanak, akkor szabad akaratomból ezúton közlöm minden istennel: HÚZZON KI BELŐLEM.
Azért azt most már tudjuk, ... kapitány, hogy a kvantumok világában élünk.
Ilyen értelemben van időkvantum és van térkavantum.
Most akkor még egyszer megemlítem Neked a kvantumok méreteit.
Az időkvantum az alap, 4,8x10 a minusz negyvenharmadik hatványon - secundumban - ... ez az ami ugrál és téridőnek nevezik, mert ez határoz meg egy térkvantumot. (ez egy olyan szám amit akkor kapunk ha 1-et elosztunk 4,8x10 ami után 43 nulla van leírású számmal)
Ennek tetszőleges sokasága alkotja az időkontinuumot.
Ha betesszük egy térkvantumba, amit maga az időkvantum határoz meg, akkor egy olyan kockát kell alapul venni, aminek élhossza annyi távolság amit a fény a fenti időkvantum alatt megtesz. Ez 1.44x10 a minusz harminckettedik hatványon - centiméterben kifejezve. (ez sem más osztás mint a fenti)
Ha ezt köbre emeljük akkor kapjuk meg a térkvantum térfogatát cm3 ben kifejezve.
Most már, csak azon kellene elmélkedni, hogy a tér 1 cm3-ben hány monster van.
Meg, hogy mi a monster? A monster az, ami 10 a plussz ötvenharmadik hatványon darabszámú halmaz.(10 után 53 nulla ... ;)
A'szondják ebben minden létező kérdés és válasz benne van. Minden törvény, kölcsönhatás és lehetséges változás.
Állítólag a tér egyetlen cm3-ben 1,6 monster van.
Csak azért szoktam mondani, hogy minden egyszerre történik benne, mert el nem tudom képzelni, hogy valami oszthatatlan kavntumban, mi hogyan válik el egymástól, hogy értendő az elkülönülés. Azt igen, hogy 1 cm3 -ben, ...mert ugyanúgy mint a végtelen kozmoszban.
Azonban, ugyi a véges és a végtelen egylényegű ... szóval nem kell megzavarodnod, mert szvsz érted Te, hogy miről beszélek.
De.
Az egésznek a leglényegesebb következménye számomra az, hogy nem nagyon érdemes foglalkozni az egész sz*rral, ami körülvesz minket. Mert akár élhetünk egy téridőkvantumba is ... ami ugyi a tudatunk teremtette világunk is. Tehát az élet kvinteszenciája sokkal kisebb annál semhogy az autó vagy a lakás beleférne. De ezt nekem, egy kukás filozófus is megerősítette ... szóval működik. Csak azért írtam le, hogy tudd ... ez az a gondolat, ami végül mindig megnyugtat, összeszedetté és figyelővé tesz.
A zazen kapcsán szokták emlegetni az orrnyereg vonalában lebegtetett szürke foltot. A'szem sehol nem írták mi a fenének kéne annak a szürke foltnak lenni, ... szerintem: ennek!
Akko' meg a mindenkori jelen 1 darab időkvantum, ami ugrál, de a saját ideje állandó. A pillanatnak nincs történelme. Se múltja se jövője.
Na!
Egyetértünk végre?
Amida
ps.: Isten ugyi amúgy bennünk van! A kint és a bent semmi más, mint ugyan annak a dolognak két aspektusa. Isten tehát mindenhol van.
"két lehetőség van: 1. isten teremtménye 2. az evolúció eredménye szerinted melyik? válaszolj 1 vagy 2-vel és akkor megmondom ki vagy."
(1) Nem két lehetőség van!
(2) Isten teremtménye nem én vagyok, nem a testem hanem a halhatatlan lelkem, ami Isten része és vándor meg tanú is.
(3) A lelkem pedig folytonos evolúción megy által, mert nagyon vágyik Istenné, vagy annak újból részévé lenni ahonnan származik, pl. a nirvána vagy épen Brahma.
(4) Amit írtam, abból az jön, hogy a spirituális ember Isten teremtménye, akinek a testét a szülei teremtik.
Amida
ps.: doki, ... ez az "akkor megmondom ki vagy" ...ez elég vicces ... ;)
ráadásul válaszoljak igennel vagy nemmel .. szvsz: fekete-fehér nincsen ...csak a pcmben: 0 vagy 1 ...hhh. .. ez a baja a pcnek.
Nyomd be pl. képként a screen-shot-ot, akkor biztosan nem megy el a tabulálás! Egyébként tök jó, én riboszomális RNS-re gondoltam megcsinálni, csak nem volt rá időm.
"a "jelentős hányada azonos vagy hasonló..." kitétel picikét túlzás... elég lett volna a hasonló, az olyan ködös, bármire rá lehet húzni...ha valaki mond egyetlenegy olyan gént, amely azonos az emberben és bármely (szabadon választott) baciban, az nagyon nagy dícséretet kap!"
Egy emberi és egy mikroba gén több szempontból (funkció, eredet, szerkezet, v. mindegyik, stb.) lehet azonos. Ebben az esetben nyilván nem a teljes azonosságról van szó, ami az evolucióval kapcsolatban elég visszás is lenne, mivel az evolució változásokon keresztül valósul meg. Éppen változásokból eredő különbség mértékéből lehet következtetni a rokonság fokára. A rokon gének közötti hasonlóság a mutációk ellenére, tagadhatatlan. Másolok ide ötletszerűen néhány emberi és máshonnan származó párt, nézd meg magad, hogy a hasonlóság olyan-e, hogy "azt bármire rá lehet húzni"! Ezek itt ember-tamarin, ember-selyemhernyó és ember-primitiv gomba géneknek a sejt által lefordított fehérje változatai. Ilyen formában kevesebb helyet foglalnak el, mint a DNS kódjuk leírva. Ezek elég konzervativ gének, de tízezer számra találhatsz másikakat is az egyre növekvő adatbázisokban. Küldhetek linkeket, és ha zavaros, szívesen segítek az értelmezésben.
Vicces: "én ismerem önmagam nem kell semmilyen önmegismerés." (1) Mielőtt nem ismerted magad, akkor sem kellett?
(2) Ha még nem ismerted magad, akkor az önmegismerés nélkül, hogy ismerted meg önmagad?
"te azt feltételezed magadról, hogy valami magasabb mentális fázisba kerültél egy számodra ugyan nem, de a valóságban képzeletbeli lény kitalálásával." Ki/mi lenne valami képzeletbeli "lény"?
Én nem beszéltem sem képzeletbeli, sem másmilyen "lény"ről! Nagy butaság lenne tőlem valóban!
Igen! Tényleg egy másik mentális állapotban vagyok ...hhh. És ez helyes, mert jó!
Akkor tekintünk egy tétel elfogadhatónak, ha a fizika területén matematikailag bizonyítopttá válik.
pl. Newton álmodozott a dolgairól ... azaz a metafizikában ténfergett ... és talált egy gondolatot. Ez egy pillanat műve volt.
Mire sikerült bizonyítani a tételét, hat év telt el!
Ez után lett a fizika területén elfogadott.
Nagy vonalakban ez volt helyzet amikor Einstein ítéletet mondott a bergsoni "idő"vel kapcsolatban.
Nézz utána milyen metafizikus gondolatai voltak Einsteinnek.
De, okés ... ne nevezzük metafizikának. Mégis észre kell venni, hogy a filozófiai tézisek vezettek sok tudost a "felfedezésig" és, ugyi a filozófia ... más tudomány.
A köztudatban a metafizika valami olyat jelent mind a "spiritualitás", etc. világának a tudományát.
Természetesen, amikor itt e kifejezést használom, nem ezt értem alatta, hanem a szónak a legeredetibb értelemében használom: olyan kérdésfeltevések, problémák megjelöléseként, amelyek már túl vannak a fizika illetõségi körén - azaz azon, ami a "látható" világ szemlélése, tapasztalati tanulmányozása révén eldönthetõ.
Akkor is beszélhetünk róla(metafizikáról), ha csak a fizikai világ létezését ismerjük el, hiszen ennek keletkezése, tér-, és idõbeli végtelensége, s az okára vagy értelmére vonatkozó kérdés már nem dönthetõ el tapasztalati úton.
(metafizikai ... ami nem dönthető el tapasztalati úton, mondjuk pl. egy sejtés, vagy valaminek a folyománya, ... ez már tudományosabb ...hhh)
Ha most azt mondom: igenis szükség volna a lét értelmére vonatkozó kérdés újbóli fölvételére, s azt a heideggeri kísérletek tanulságai alapján, a kozmosz és a történelem értelmére vonatkozó kérdéshez szorosan kapcsolódva kellene újra megközelíteni, akkor persze itt rögtön azt lehet mondani, hogy a hangsúlyok Heideggerhez képest eltolódtak, sõt az egész fölidézi a Heidegger által kárhoztatott és eltávolítatásra ítélt metafizika kísértetét.
Vajon lehetséges-e, hogy ne így történjék?
Lehetséges-e, hogy a kozmosz és a történelem értelmére a lét értelmére való kérdéssel együtt vagy e kérdés részeként úgy kérdezzünk, hogy ne legyen belõle valami rossz metafizika?
Ha mindez lehetséges és szükséges, talán valaki megpróbálkozik ezzel.
Én elégedett lennék, ha sikerülne egyszer ennek a hiánynak a körvonalait kifejezni.
"A vallások inkább dogmatikusak, mintsem evolúciósak.
A "teremtés" vonatkozásában milyen evolúció várható, most hogy az ember készíti?"
Az evolució irányának és közbülső eredményeinek bejóslásával síkos talajra lehet tévedni. (Kreácionizmus? ID?) Nem érdekes?
A dogmatikus vallások evoluciójában a dogmák evoluciója is bennfoglaltatik. Volt már ilyen, van ilyen, és lesz is (szinte, mint Lenin).
Nem jóslás, csak egy lehetőség: A vallás is, a tudomány is a tudat terméke. Összefüggő és adaptiv előnnyel járó dolgok. Koevoluciós fejlődésük elég valószínű(párducok és antilopok, bármelyik kipusztulásával pusztul a másik is). A teremtés ideája maga is egy ilyen termék. Annyira gondolkodási szükségletként él a tudatunkban, hogy hajlamosak vagyunk róla hosszasan elvitatkozni. A vita olyasféle fluid premisszákon alapszik, mint "mindennek van kezdete", "mindennek van valamiféle oka", stb.. Holott, racionális agyunk belátja, hogy az Idő az anyagtól elválaszthatatlan, mégis azt feszegetjük, hogy milyen időpontban keletkezett az Idő és az Anyag. Feltehetően a kérdés maga rossz, abba a tipusba tartozik, mint "mi van a világ végén túl?". A vita folyamata a tetten ért evolució.
A fizikai elméletek az idő értelmezése körül ma forronganak, de egyelőre szó sincsen egy letisztult képről. Nem feltétlenül fognak a vallási nézetek továbbfejlődni a teremtéssel kapcsolatban, amig a tudomány a megismerés előtt nem tisztítja meg az utat.