"Lehet hogy a szüleid, barátaid saját problémájukkal kinlódnak, ezért jut rád most kevesebb figyelem."
Sajnos nem csak most, hanem mindig. Egyrészt. Másrészt meg én úgy gondolom, hogy ha nekem az összes gondom, problémám, válságom közepette jut időm/energiám/szeretetem a körülöttem lévőkre, főleg ha bajban vannak, akkor ugyanők miért nem adják ezt nekem vissza? De nem is ugyanezt: legalább egy részét. Nem beképzelem, hanem tudom, hogy sokkal, százszor jobb életkörülményeik vannak (nem anyagi értelemben), mint nekem, és ez nem önsajnáltatás, hanem tény. Akkor meg? Mit gondoljak róluk úgy általában, ha _soha_ nem érdeklődnek afelől, hogy mi van velem, pedig tudják, hogy hogyan élek?
Jó példa, hogy a múltkor "kitárulkoztam" az egyik barátnőmnek (nem ment könnyen, de erőt vettem magamon), és konkrétan közöltem vele, hogy igazán jólesne, ha legalább néha-néha érdeklődést mutatna felém, szükségem lenne rá. Illető barátné megdöbbent, hogy hát ő pedig engem szeret! Kérdem: ez oké, tudom, de mikor kérdezted meg utojára, hogy hogy bírom? Válasz: méla csönd. Nna, ez a beszélgetés úgy két hónapja volt, és mit ne mondjak, olyan mély nyomot hagyott benne, hogy azóta is ugyanúgy nem érdekli... pedig tudom, hogy szeret, és mégse jut el az agyáig, hogy jólesne, ha néha törődne velem. Egy kicsit legalább, néhanapján, ha nincs jobb dolga épp.
A "totálisan magam alatt" időszak tart, úgy kb. nem érdekel semmi, de ez már egy másik topik témája, bocs.:)
Nagyon nehéz egyensúlyt találni a dolgok között. néha én is úgy érzem, hogy tolakodó vagyok a kérdéseimmel, ha meg nem kérdezek a másik közönyösnek tart. Jobb ha az ember egy kicsit kitárulkozóbb, de ha túlzásba viszi a partner úgy érezheti nyakon van öntve. Szóval nagyon nehéz megtalálni az arányokat.
Lehet hogy a szüleid, barátaid saját problémájukkal kinlódnak, ezért jut rád most kevesebb figyelem..
Én megkérdezhetem most hogy vagy ? Még mindig tart ez a totálisan magad alatt időszak?
Úgy általában mi érdekel: politika, kultúra, vallás, sport, stb..?
Szüleim igen, távolabbiak közül volt, aki elfelejtette. De nem a szülinap/névnap a lényeg, az csak egy-egy nap egy évben. Konkrétan arra gondolok, hogy ha hónapokon keresztül vagyok teljesen, totálisan magam alatt, esetleg jólesne, ha észrevennék, hogy valami gáz van velem. Én nem vagyok az a kéretlenül kitárulkozós fajta, és ezt tudják is rólam. De soha, senki nem kérdez rá semmire - ennyit az érdeklődésről. Ez olyan érzés, mintha nem is léteznék.
És hogy viszonyulnak a lányok egymáshoz? Egyenrangúak? Vagy az idősebb anyáskodik felettük, és a kisebbek szót fogadnak? Te vagy a bizalmasuk, vagy egymás között sutyorognak?
Te el tudnál fogani egy olyan nővért, akinek kipanaszkodhatod magad, de ő cserébe kritizál, vagy elszámoltat mit miért tettél?
Most így elovasva rémes hogy csak kérdések vannak benne, De én ilyen vagyok. Bocs.
Mit gondolsz a te lányaid ilyen szempontból szerető testvérek, számíthatnak egymásra?
Nagyon remélem! Bár még kamaszok, sokat veszekednek, de azt hiszem, hogy ennek ellenére jó testvérek. És ők mindig számíthatnak rám.
Úgy gondolom, ezt ők is így érzik.
Írd meg mit várnál egy szerető nővértől, és mit nyújtanál cserébe?
Mit várnék? Jó kapcsolatot. Hogy mindent meg lehessen beszélni, ne csak közömbös dolgokról fecsegjünk. Hogy számíthassunk egymásra.
Én pl. mindig segítettem a hugomnak, vittem, majd kisértem mindenhova. Ha én kértem valamit, ő gondolkodás nélkül nemet mondott.
Ja, és amit mindenkitől elvárnék, ne csapjon be, ne támadjon hátba, inkább mondja meg a szemembe, ha problémája van velem.
Legyek fontos neki, gondoljon rám is.
Hello Spinderella!
Nagyon sok közös van bennünk úgy látom!
Én is úgy vagyok vele, csak egyszer szeretne engem valaki annyira, mint ahogy én szeretem.
Vagy legalább feleannyira! De ez álom csupán.
Mivel én egy kis szeretetért cserébe, mindent odaadok, figyelmes vagyok, kedves, és szerintem önzetlen, úgy gondolom, hogy lehetne engem szeretni, csak nem a megfelelő emberekkel akadok össze. Ugyanakkor ebben sem hiszek! Ilyen véletlenek nincsenek! Ha nem szeret senki, ha mindenki elfordul tőlem, akkor annak oka van.
Azóta tudom ezt biztosan, amióta gyerekem van.
Nem tudom, milyen rossznak, milyen kibirhatatlannak kell lennie annak a gyereknek, hogy én ne szeressem, és ne tegyek meg érte bármit. És engem a szüleim nem szerettek. Ezzel mindent elmondtam.
Persze sokan mondták, nekem is, hogy változzak meg. De nem akarok, mert szerintem így a jó. A magam normáinak akarok megfelelni, nem fogok megalkudni. Ha tényleg ilyen mocskos a világ, én akkor sem akarok bepiszkolódni, inkább nem akarok benne élni. De gyerekeket szültem erre a világra, így őket meg kell védenem. Elviselhetővé tenni nekik, segíteni őket. Ha ők nem lennének, boldogan, dalolva kiszállnék, abban a szent minutumban. Azért mégsem érzem áldozatnak, hogy maradnom kell, hisz ők sok boldog percet adnak nekem, és látni akarom őket felnőni.
Értük érdemes élni, a többi csak egy moslék.
Nekem most van egy barátom, aki mellett nőnek érzem magam, sőt szépnek, hisz udvarol nekem, bókol, kényeztet. De ez nem maradhat így, mert ő többet akar, én meg nem. Tudod jó volt fürödni a rajongásában, de nem mozdult meg bennem semmi.
Sajnos vagy hála istennek! Még ha beleszerettem volna, akkor sem költözhetnék el, olyan messzire, mert nem szakítanám el a gyerekeimet az apjuktól, és az apjukat sem tölük.
És, bár nagyon hiányzik sok minden, én mégis inkább a gyerekeim apjával szeretném rendbehozni, bár sokak szerint ez hiú remény.
Most mennem kell, rengeteg dolgom van. Majd jövő héten leszek.
Üdv.
MSE
"Sajnos az élet ilyen, hogy tele van fájdalmakkal."
Öhm... igen.
Az önbecsülés teszt kérdésekből áll, nézd csak meg nyugodtan ha érdekel; hogy a 31 % sok vagy kevés, azt én tudni nem tudhatom, de érezni kevésnek érzem.
"Mit jelent az hogy nincs aki észrevenné, hogy élek?"
Emberek körülöttem. Szülők, barátok, ismerősök, úgy általában.
Jó lesz így a megszólítás?A teljes neved túl hosszú , egyébként jelent vmit?
Sajnos az élet ilyen, hogy tele van fájdalmakkal.
Az ember szeret valakit, és nem kapja meg a viszonzást, a másikat akinek ő kell azt meg nem képes elfogadni.A szenvedések nagy része ebből az eltérésből áll szerintem.
Miből áll azaz önbecsülési teszt? És nem kevés a 31%?
Mit jelent az hogy nincs aki észrevenné, hogy élek?Szülők, testvérek?
Azt nem ajánlom, hogy mozdulj ki ténylegesen, de képletesen igen. Próbálj meg valamit szeretni, a dolgok nem csalnak meg, és miközben velük törődsz hátha rálelsz olyanra akit szintén az ragadott meg.
Most olvastam végig a topikot, nagyon megfogott a dolog. Nekem nincs se férjem, se gyerekem, csak egy nagyon zűrös családom, és nagyon kevés ember körülöttem. Sokszor érzem úgy magam, mint Te, hogy felzabál a magány. Alapvetően pont úgy gondolkodom, mint ahogy a topik elején leírtad: a szeretet ereje ésatöbbi... rettentő idealista vagyok, és iszonyú nagyok az elvárásaim. Magammal kapcsolatban is, de másokkal kapcsolatban is. Azt szoktam mondani, hogy én semmi többet nem várok el másoktól egy kapcsolatban (baráti, szerelmi, akármilyen) mint amit én adok neki; de annyit feltétlenül. Többek véleménye szerint meg kéne alkudnom azzal, hogy én adok, mások meg elfogadják, és nem szabad felháborodnom, sírnom, dühösnek lennem, ha levegőnek néznek, és elfelejtik pl. a megbeszélt találkozót vagy a születésnapomat, és úgy általában, az adott törődés századrészét sem kapom vissza. Ezt sajnos vagy szerencsére képtelen vagyok elfogadni. Viszont határozottan van egy olyan érzésem évek óta, hogy nem létezem. Oké, ez így leírva hülyeség, de az érzés a leghatározottabban bennem van. Hát igen, kéne valaki, aki észrevenné, hogy én is élek, dehát nincs (remélem, csak ideiglenes állapot). Nagyon sokszor bennem van a késztetés, hogy üvöltenem kéne, hogy észrevegyenek, és bár nem akarok öngyilkos lenni, egy ideje megértem azokat, akik felvágják az ereiket csak azért, hogy észrevetessék magukat. Pedig megcsináltam most az önbecsülési tesztet, 31% jött ki. Bizonyos értékeimmel tisztában vagyok, és tudom, hogy engem lehet és kell szeretni. Iszonyúan nagy szükségem lenne rá, és alighanem ha valaki igazi, őszinte és önzetlen törődéssel fordulna felém, az első pár órát végigbőgném.:) Tehát valahol még tartom magamban a lelket, és igyekszem kiutat találni, és nem megutálni saját magamat. (Pedig néha mennyivel könnyebb lenne teljesen összeomlani!)
Komancs írta az okosságot (bocs, nem tudom fejből), hogy aki egy kapcsolatban a törődő, irányító, odaadó szerepet vállalja, azzal kapcsolatban fel sem merül, hogy esetleg neki is lehetne igénye egy kis tutujgatásra, odafigyelésre, egy őszinte "hogy érzed magad?"-ra. Én pontosan ebben a cipőben járok. Nem bírom ki, hogy ne szeressem teljes erőmből pl. a barátaimat, és ne tegyek meg értük mindent, amikor bajban vannak. Nudlit se kapok vissza, nemhogy törődést. Rájöttem, hogy nem azért van ez, mert nem szeretnek, hanem mert figyelmetlenek, fel sem merül bennük, hogy velem mi van. Pedig szeretnek. Csak nem jól. Társam (férfiembör az életemben) rémítő hosszú ideje nincs, elfelejtettem, milyen nőnek érezni magam. A külsőm enyhén szólva nem tökéletes. (Ha az lenne, én lennék a világon legbeképzeltebbebb.:)
Hú, ez most nagyon panaszlistának hangzik így visszaolvasva, pedig nem akart az lenni. Szóval ha beszélgetni akartok, hát itt vagyok, léleköntést vállalok! (Látjátok?! Megint kezdem.) Csak könyörgöm, azt ne írja nekem senki, hogy csípjem ki magam és menjek el valahova szórakozni! :))
".. nyílván selejtes vagyok, vagy valami gáz van velem.."
Nyilván.Viszont vígasztaljon az a tudat, hogy nem vagy egyedül.Tökéletes ember nincs,mindannyian selejtesek vagyunk egy kicsit, ettől még nem dől össze a világ.
Sajnálatos, hogy nincs testi-lelki jóbarátnőd, vagy szerető testvéred. Mit gondolsz a te lányaid ilyen szempontból szerető testvérek, számíthatnak egymásra?
Én legkisebb vagyok a családban, és 5 férfival élek együtt( apám, férjem és 3 fiam), tehát boldogan foganálak a kishugommá.
Írd meg mit várnál egy szerető nővértől, és mit nyújtanál cserébe?
Komancs, én sosem akartam a párom fönöke lenni. Mondjuk régebben mégis az voltam. De amióta elváltunk, nem. Sőt, atól szenvedek, hogy figyelembe sem veszi az én érdekeimet, ha már ő az "Úr".
A gyerekeimnek se főnöke vagyok, hanem segítője, irányítója maximum. De az ő vállukon mégsem sírhatok!!!!!
Él az anyám, de neki sem kellettem sohasem. Egy hugom van, aki... akiről jobb nem beszélni, szóval rá sem számíthatok.
A barátaim is csak kihasználtak mindig. Az egyetemen voltak barátaim, de az egyetem véget ért. Egy fiú barátom van, aki Panka keresztapja, ő tényleg igazi barát, bármiben számíthatok rá. Ha vele vagyok jól érzem magam, elfelejtem a gondjaim. De nem terhelhetem vele. Nem is lelkizős, sokkal fiatalabb nálam, nincsenek tapasztalatai, stb.
Szóval a valóvilágban, én tényleg nem kellek senkinek, nyílván selejtes vagyok, vagy valami gáz van velem.
Egyedül itt a neten vannak barátaim, akik viszont még nem találkoztak velem.
Illetve van egy férfi, akinek kellenék, de ő meg többet akar, mint barátság. Igaz, hogy hosszú idő után, mellette nőnek, sőt mi több, szépnek éreztem magam. Ő meghallgat, az ő vállán sírhatnék, de neki mindenre az a válasza, hogy hagyjam el a párom, és költözzem hozzá.
Megintcsak nem maradt senki.
A mostani kapcsolatommal az a baj, hogy lehet örökké tart, vagy 1 évig, vagy vége lesz holnap.
Miután nem vállalt fel, nem merte hozzám kötni az életét, csak ideglenes lehet. Talán már holnap jön valaki, talán még ma.
Úgy érzem magam, mint aki egy lakatlan szigeten heverészik a napon, és mangót eszik. Most jó, de mit hoz a holnap?
Az én anyukámnak is mindig ez a problémája, hogy őt nem tutujgatja senki. Ő általában egy nagyon szigorú , határozott, tevékeny ember, ezért nem nagyon merül fel senkiben, hogy támogatásra szorul.
Én azt hiszem hogy hogy aki fölvállalta a "főnökséget" egy csapaton belül az ugyanott már nem számíthat babusgatásra.
Talán egy nagyon jó barátnő, vagy egy szerető nővér, nagynéni, esetleg az édesanyád, ha él még, - ők azok akikre gondolhatsz mint egy vállra ahol kisírhatod magad.
Persze lehet ugyanez fiútesó is , van neked?
Na pont ezért van fokozottan szükségem egy vállra, ahol én is kisírhatom magam!Ahol biztonságban vagyok, és ahol én vagyok a főszereplő.
Nehéz mindig, minden pillanatban erősnek lenni.:-((((
Én csak arra akartam finoman utalni, hogy egy népes családban nem merülhet fel ez az érzés, hogy nem kellek senkinek, sőt szerintem inkább az önmagára jutó idő kevés egy nagycsalád tagjának.
Ezért nem értettem pl soha, hogy a nagycsaládosok egyesülete miért szervez állandóan bulikat, hiszen egy sokgyerekes családban 1 átlagos vacsora is kisebbfajta ünnep.Az ember nem győz figyelni a sokféle problémára.
Remélem nem derül ki, hogy még önző is vagyok, mert azt már nem bírnám. :-((((((((
Engem érdekel a téma, csak nem voltam mostánabán olyan idegállapotban, hogy ilyen topikokat látogassak, meg nem is láttam. A jó tanár, rossz tanár az egyetlen, amit olvasni szoktam.
Nem igazán van kivel megbeszélnem. A gyerekeimmel természetesen nem erről beszélgetünk. A párom meg semmibe veszi a véleményemet. Szerinte egyszerűen kényeztetés, amit én nevelésnek hívok.
Ja, az én topikomban épp a múltkor beszéltünk erről, de nem válaszoltak aztán.
Természetesen a gyerekeimnek kellek.
Értük élek már rég.
Távol álljon tőlem hogy bárkit is önzőnek tartsak, de egy ici-picit furcsállom, hogy egy 5 gyerekes családanya szinte soha fel nem tűnik a gyereknevelési kérdéseket tárgyaló topicocban.
Számomra ez azt jelzi, hogy vagy nem érdekli a téma, v pedig van kivel megbeszélje, akkor viszont nem valós a cím hogy nem kell senkinek.
Az önzés, ahogy a legtöbb más tulajdonság is igen ritkán fekete vagy fehér: valaki nem jó vagy gonosz, nem önző vagy önzetlen hanem valamennyire jó, valamennyire önzetlen. Persze ezeket az értékeket célszerű növelni, de nem szabad a ezeket a tulajdonságokat feketén vagy fehéren nézni, pláne nem szabad ezt megbélyegzésre, pláne nem saját magad megbélyegzésére használni. Viszont néha célszerű leülni picit meditálni és külső szemszögből megnézni egy-egy szituációt hogy amit tettél helyes-e, és ha nem akkor legközelebb min kell változtatni.
Szerintem nagyon sok ember van, aki nem önző. Mert az "önző" szó azt jelenti, hogy a normálisnál többet gondol gondol magára, vagy esetleg csak magára gondol.
"Csak arra kell vigyázni hogy nem fontos mindent minden áron elérni, de ami igazán lényeges azért nem szégyen harcba szállni"
Óh Istenem adj bölcsességet, hogy meg tudjam különbeztetni őket egymástól.
Max. egy-két szentet tudok elképzelni akiről elhiszem hogy nem önző valamilyen mértékben. De ez nem is baj, mindenkinek ki kell állnia magáért. Különösen manapság. Csak arra kell vigyázni hogy nem fontos mindent minden áron elérni, de ami igazán lényeges azért nem szégyen harcba szállni.
Szia Micu!
Bocs, hogy ilyen későn reagálok, de kedden államvizsgáztam, nem mertem ide ülni, mert felállni nehéz.
Tudom, hogy itt nem mondtak ilyeneket, egyszerűen szerettem volna elébe menni.
Azt is tudom, hogy nem kéne mindenkit véresen komolyan venni, de nekem ez nem megy könnyen.
Éppen az a baj, hogy elhiszem, hogy olyan vagyok. Amikor pedig rendkívűl igazságtalan dolgokkal vádolnak meg, képes vagyok kiborulni. Komolyan.
Az az érdekes, hogy akik mellettem állnak, azok engem mindig kritikusan néznek, elmondják, ha valamiben nincs igazam. ÉS EZ ÍGY JÓ!!!!!!!!
Közben a voltférjemnek is vannak pártfogói, ami nem baj egyáltalán, de ők állandóan engem vádolnak, bántanak, míg őt sosem kritizálják, hanem pátyolgatják. EZ VISZONT NEM JÓ!!!!!!!!!!
Nem tőle sajnálom a háremhölgyeit, hanem a kapcsolatunkat ez teszi végleg tönkre.
Mert amíg csak azt látja, azt a visszajelzést kapja, hogy apuskám, te mindent baromi jól csináltál, csak ez a hülye tyúk téged zsarol, elnyom, és hülyére vesz, addig ő nem is próbálja más szemszögből nézni a dolgokat.
Nem az érdekel, hogy ki volt a hibás. Ezen évszázadokig elvitatkozhatnánk. Az lenne a fontos, hogy ki-ki eldöntse, hogy mit hajlandó tenni ezért a kapcsolatért, és elég lesz-e az a másiknak.
Néhány hozzászolás komolyan összeugrasztott minket.
Én hajlandó vagyok elfogadni, hogy hibáztam, de ő is. Nem szabad tovább büntetni egymást.
De azt meg jogom van eldönteni, hogy kivel, és hogy akarok élni. Még akkor is, ha egy utolsó szemét vagyok. (nem tartom magam annak)
Nem kell tudnod, hogy mit írtak a többi topikban, de a nulladik hozzászólásomban elmondtam, mi elől menekültem ide.
Egyébként épp ez az! Sok mindent elhiszek magamról, sok hibámat ismerem már én is, de gonosznak, önzőnek egyáltalán nem tartom magam. Lehet, hogy ezt nehéz magunkon észrevenni, de tőlem semmi nem áll távolabb.
Én nem emléxem hogy legalábbis ebben a topicban valaki mondott volna neked ilyet. Azt hogy más topicban ki mit mond természetesen nem tudhatom, nem lehetek perfekt az index összes fórumából. Az pedig hogy ki mit mond erősen függ az illető pillanatnyi állapotától, intelligenciájától és attól is hogy mennyire ismer téged. Ne feledd hogy a drót másik végén ülhet egy egyetemi professzor de 10 éves sulinetes gyerek is. És azt sem hogy a drót túlsó végéről csak annyit látni belőled amit megmutatsz, azaz a hozzászólásaid alapján tud ki-ki megítélni. És mivel te is lehetsz rossz passzban mint mindenki, egy-egy rosszul sikerült hozzászólás esetleg ellenségeket is szerezhet, pláne ha a másik fél is kissé idegesen reagál a dolgokra. Általában nem kell ezeket a dolgokat véresen komolyan venni.
Ideális esetben él az emberről egyfajta kép önmagáról amit az efféle kritikák vagy befolyásolnak vagy nem. De arra azért nem árt vigyázni hogy ez a kép ne legyen túl messze a valóságtól, ezért ha sok mindenki mond valamit rólad akkor nem árt picit kívülről megvizsgálni a dolgot, nincs-e a dolog mélyén valami. És ha van akkor azon nem lehet-e, nem kell-e változtatni. Szerintem az hogy valaki szeretetkövetelő például egyáltalán nem baj, sőt. A gonosz, nem megértő, önző már inkább. Persze ezek azok a dolgok amit az ember a legnehezebben tud saját magán meglátni, elvégre az ember alapjában véve nem megértő és önző, ebben csak fokozatok vannak, a skála egyik végén Hitler, Lenin,Sztálin, a másik végén Jézus, Buddha,Teréz Anya. Az az egészséges ha a skálán a kettő közé állítod a mutatót, persze az jó ha nem Hitlerék oldalához közelebb.
Lehet hogy a párod sem és ott is túlreagálod a dolgot ?
Az teljesen kizárt. De lezártam, nem is beszélek róla többet.
Nem arról van szó, hogy sajnálom magam.
Igazságtalannak érzek nagyon sok bántást, de az az én bajom.
Csupán arról van szó, hogy megmondták már, hogy önző, egoista, másokra rátelepedő, zsaroló, szeretetkövetelő, gyonosz, nem megértő, kegyetlen gyennyláda vagyok. Ja, és idegbeteg, természetesen.
Ezekkel már ne fárasszátok magatokat.
Dicsérni meg pláne nem kell, azt amúgy sem bírom.
Tanácsra sincs szükségem.
Annyit szeretnék, hogy akik el tudnak viselni, azok beszélgessenek velem, ha van kedvük.
Illetve, ha jön másik ilyen kirekesztett ember, akkor azzal is.
Még akkor is, ha ebbéli helyzetem az én hibám.
Nem reagálom túl, vagy legalábbis nem akarom.
Nem is kell hozzászolni, és bólogatni nekem meg végképp nem kell.
Lehet véleményetek, persze.
De én csak beszélgetni szerettem volna, barátokat lelni, és nem állandóan a páromról beszélni.
Nekem az sem tetszik, ha őt szidják, és az sem, ha engem.
Csupán kezdett olyan lenni a hangulat, mint a másik topikomban, és abból elég egy.
Itt barátok közt szeretnék lenni. Ha valaki szidni akar, vagy kritizálni, de nem kulturált módon, az csak fáradjon át a másik topikba, és ott lehet.
Persze itt is, nem az enyém az index.
Csak akkor legföljebb én nem jövök. :-)
Senki sem akar bántani téged. Még mi sem. Lehet hogy a párod sem és ott is túlreagálod a dolgot ? Mindenesetre tapasztalataim szerint az önsajnálat az a dolog ami még soha semmit nem oldott meg. A problémákat csak saját magunk tudjuk megoldani, esetleg azoknak a segítségével akik körülöttünk vannak. És elsősorban azokéval akik fizikailag is ott vannak, nem csak a drót másik végén lógnak. Innen max. jótanácsokat lehet osztogatni, azt is módjával mivel a konkrét helyzetet csak elég felületesen ismerjük. Mindenesetre drukkolunk Neked hogy hozd rendbe az életed valahogy.
Amit párod ír, ahhoz személyesen egyáltalán nem tudok hozzászólni, nem látok bele, gondolom, legtöbbünk így van vele. Ez a Ti dolgotok, nem lenne célszerű részrehajlónak lennünk ebben.
A többi hozzászólás pedig szerintem nem ellened irányult, egyik sem. Tisztán véleménnyilvánítások, de ha leírod ide a problémáidat, engedtessék meg, hogy nekünk meg véleményünk legyen. Ez pedig nem akkor hasznos, ha csak bólogatunk Neked.
Most miért kell ezt itt is elkezdeni?
Nem kapok eleget más topikokban?
Azért nyitottam ezt, hogy hátha ide az jön, aki el tud viselni.
Elégszer megmondták már, hogy milyen genya vagyok.
Ha akartam volna, felfogtam volna. De én nem érzem magam annak.
Nincs egy hely sem a világon, ahol megtürnének?
teljesen igazad van.
lehet, hogy elhamarkodott, felelőtlem volta, bocsnat.
(nem gondoltam, hogy ekkora vihart kavar egy megjegyzés, mint ahogy azt sem, hogy valaki tényleg a neten akarja megoldani a válságait.)
Azért ez nem annyira 1xű. Ismerni kellene alaposan (nem csak egy-két beírás alapján) mindkét felet hogy ezt egyértelműen el lehessen dönteni. Így csak az igen távoli benyomásaimat tudom megfogalmazni, azt is felettébb óvatosan, amiket írok nem kell túl komolyan venni. De ez a nem törődöm vele játék is kettőn áll szvsz. Egy 5 gyerekes család elég húzós lehet mindkét félnek, azaz nem csak a nőnek, különösen ha apuka esetleg nem kimondottan Bill Gates és rendesen meg kell dolgoznia a pénzéért, hullafáradtan hazaérve nem biztos hogy túl sok energiája marad a felesége lelkének ápolására pláne ha körülöttük ott ugrál még 5 gyerek. Ugyanakkor ha jól látom Nagynulla mindent alárendel a gyereknevelésnek ami végül is ennyi gyerek esetén érthető, ugyanakkor aligha tesz jót a kapcsolatuknak, mivel nem biztos hogy így vonzó nő is tud maradni. Talán a gond a 'nem bír el a bicikli' című probléma körül is keresendő. Ezért kellene megbeszélniük hogy kinek mit kellene tenni azért hogy a dologra ne menjen rá a kapcsolatuk.
