Ebben a topikban olyan irodalmi művek, zenei művek, filmek, képzőművészeti alkotások címeit kell bejegyezni, melyekben valamilyen (egy vagy több) szín szerepel. Nem kötelező, de színesítené a játékot, ha a bejegyzett címekhez a címre utaló valamilyen mellékletet (a könyv címlapja, illusztráció a könyvből, jelenet a filmből, színdarabból, vagy maga a képzőművészeti alkotás fotója, zenei címhez egy hangfelvétel) is megjelenítenénk.
Futó napok, kik ifjakat növesztnek, Futó ifjak, napjaikat fogyasztók, Tudom, hogy engem, furcsán vénülőt, Megköveznek. Bolond bensőm egy ős gyermeket hordoz, Bátran nyúlok tüzekbe a kezemmel, Asszonyhoz, fegyverhez bátran nyúlok S mézes borhoz. Fölröpítem piros papír-sárkányom, Harminc év óta nem tudtam megunni, Pórázáról ezerszer elszakadt S mégse bánom. Két, nagy, vaksi szememben szűz magasság Babonás képe és célja nyilallik: Ez tart gyermeknek: a szent soha-fény És a vakság. Röpülj, piros sárkányom, mindig fennen, Ha elszaladsz, küldöm másad utánad S nem születhet gyermek, ki ereget Lelkesebben.
Bolond hangszer: sír, nyerit és búg. Fusson, akinek nincs bora, Ez a fekete zongora. Vak mestere tépi, cibálja, Ez az Élet melódiája. Ez a fekete zongora.
Fejem zúgása, szemem könnye, Tornázó vágyaim tora, Ez mind, mind: ez a zongora. Boros, bolond szívemnek vére Kiömlik az ő ütemére. Ez a fekete zongora.
Karollak, vonlak s mégsem érlek el: Itt a fehér csönd, a fehér lepel. Nem volt ilyan nagy csönd még soha tán, Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk, Állunk és várunk, csüggedt a kezünk A csókok és könnyek alkonyatán. Sikoltva, marva bukjék rám fejed S én tépem durván bársony-testedet. Nagyon is síma, illatos hajad, Zilálva, tépve verje arcomat. Fehér nyakad most nagyon is fehér, Vas-ujjaim közt fesse kékre a vér. Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed: Megállt az élet, nincsen több sora, Nincs kínja, csókja, könnye, mámora, Jaj, mindjárt minden, minden elveszett. Fehér ördög-lepel hullott miránk, Fehér és csöndes lesz már a világ, Átkozlak, téplek, marlak szilajon, Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom. Megöl a csönd, ez a fehér lepel: Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.
A lelkem ódon, babonás vár, Mohos, gőgös és elhagyott. (A két szemem, ugye, milyen nagy? És nem ragyog és nem ragyog.) Konganak az elhagyott termek, A bús falakról rámered Két nagy, sötét ablak a völgyre. (Ugye, milyen fáradt szemek?) Örökös itt a lélekjárás, A kripta-illat és a köd, Árnyak suhognak a sötétben S elátkozott had nyöszörög. (Csak néha, titkos éji órán Gyúlnak ki e bús, nagy szemek.) A fehér asszony jár a várban S az ablakokon kinevet.