Tibor Fischer magyar származású neves angol regényíró, novellista nem kívánja megvédeni a médiatörvényt, inkább az ország és Orbán Viktor támadóinak kettős mércéjére, képmutatására akar rámutatni. Pl.: A Guardian közölte, hogy a „vezető magyar napilapnak", a Népszabadságnak a címoldalán jelent meg, hogy vége a sajtószabadságnak Magyarországon. A Guardiannek igaza volt a vezető napilap meghatározásában, csak azt felejtette el megemlíteni, hogy a Népszabadság a kommunisták hivatalos lapja volt, ma pedig a szocialisták szócsöve. „A Népszabadság éljenezte azoknak a kivégzését, akik a demokráciáért és a sajtószabadságért harcoltak. A szólásszabadság bajnokainak feltüntetni magukat olyan, mintha az SS vezetne egy emberjogi konferenciát" - érvel Fischer.
Ha most eltekintek attól, hogy a szoclib szónak éppúgy nincs manapság értelme, mint a kommunistának, akkor sem kéne eltúlozni ennek a gumimókusnak a jelentőségét. Az un. szoclibek 99%-a sosem hallotta Orbán nevét, a többi nem törődik vele kivéve azt a szerencsétlen kisebbséget, akinek a nyakába ült.
Csak hát ugye Orbán 1 ember (éppenséggel elszámolhatna néhány milliárddal, de hagyjuk), míg a "kommunisták" egy ködös fogalom, amibe a derék jobbantak mindent beleképzelnek, amitől félnek, vagy amit nem szeretnek. Ha érted, a zöldborsót nehéz összehasonlítani a banánnal.(n.b. 1949-89 ez mifelénk egyébként 40 év, amiből az utolsó 10 évben gyilkolászásról, lövöldözésről nem volt szó)