Istenem, ez a szolgálati nyugdíj hisztéria már kezd szánalmas méreteket ölteni.
Egész egyszerűen nem tudom, hogy gondolják ezt szeretett országunk felelős döntéshozói. Most mindenki csak az érme egyik oldalát látja: fiatal emberek magas nyugdíjjal leszereltek. Higgyétek el kedves civil ismerőseim, soha ennyi könnyes szemű, meggyötört lelkű erős férfiembert nem láttam, mint ezekben a hetekben, hónapokban. Ezen az átkozott ügyön mindenki (tényleg mindenki) csak veszített: a rendvédelmi testületektől egy igen komoly szakmai rutint megszerzett, kiváló generáció távozott; a kényszerből nyugdíjba vonultak imádott hivatásukat adták fel; a társadalom pedig nyögdécseli a nyugdíjkasszán keresztül ezen emberek nyugdíját. Vajon lett volna másik út? Meggyőződésem, hogy igen, csak sajnos senki nem kérdezte meg az érintetteket: minket. Az üzenet egyszerű volt, világos és könyörtelen: vagy elmész most nyugdíjba (nem mellesleg több pénzért, mint az illetményed valaha is lesz), vagy sohasem. Választani kellett. Gyorsan. Ebben a helyzetben nem volt jó vagy rossz döntés. Sokan nézték a még fel sem cseperedett gyermekeiket, akik most majd nem arra lesznek büszkék, hogy apa tűzoltó (vagy rendőr), a kéklámpás nagy piros autókat (vagy éppen kék-fehéreket) és engedve a legelemibb közgazdasági törvényszerűségeknek akasztották szögre sisakjukat (vagy éppenséggel fegyverüket). És most ott állnak mentálisan lecsupaszítva, erejük teljében. Azok, akik mindig is tenni, dolgozni akartak. Ha nem lett volna így, öt évet sem érnek meg a testületeknél, nem hogy tízen-húszon esztendőket. Ezeket az embereket nem ítélheti senki tétlenségre, mert mindig is dolgoztak, mindig is adót fizettek, mindig is hasznos tagjai voltak közösségünknek, társadalmunknak. Miért nem lehetett kőbe vésni, ércbe önteni ezen kollégák kiszámolt nyugdíját, és e lehetőség (ti. hogy ennél kevesebb nem lesz soha a nyugdíjad) mentén itt tartani őket, olyan megkötés mellett, hogyha el akar menni nyugdíjba, nem fogják megakadályozni. Ilyen garanciák mellett sokan, sokáig maradtak volna. Ehelyett ultimátumot kaptak, nem pedig garanciát. Ezen emberek helyett most kettőt fizet a társadalom: az elvonultak nyugdíját, és a helyükbe lépők illetményét.
És említettem az érme egyik oldalát: a társadalom a véleményformáló, szenzációhajhász média és a megmondó-kommandók áldásos tevékenysége hatására a fiatal, életerős, egészséges emberek magas nyugdíján háborog. Ugyanezen érme másik oldalán azért van pár dolog. Mielőtt erre kitérek, tanulságképpen bemásolom ide a szolgálati törvény (civilek kedvéért: ez rendezi a rendvédelmi szervek hivatásos tagjainak szolgálati viszonyával kapcsolatos kérdéseket) preambulumát:
„A Magyar Köztársaság függetlenségének, alkotmányos rendjének, valamint a lakosság és az ország anyagi javainak védelmét ellátó szervek hivatásos állományától az állam tántoríthatatlan hűséget, bátor helytállást követel. A hivatásos állomány tagjai a törvények és más jogszabályok, valamint a nemzetközi jog előírásainak megfelelően, a fegyveres szervek feladataihoz igazodó szakmai ismeretek birtokában különleges közszolgálatot teljesítenek. Az Országgyűlés – elismerve a hivatásos szolgálattal járó nagyobb áldozatvállalást és az azzal arányban álló erkölcsi és anyagi megbecsülés indokoltságát – a fegyveres szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról a következő törvényt alkotja:”
Szóval gondoljátok végig: nekünk nincsen egy épkézláb karácsonyunk, a három nap közül az egyikben dolgozni kell. A csemeték meg otthon gondolnak Rád. Te meg a csemetékre. Szilveszter sem jut gazdagon: vagy 31-e, vagy Újév napja, de nagy valószínűség szerint be kell menned. Hányan kaptatok telefont a főnökeidtől, hogy van 5 órátok összepakolni, és irány az árvíz, vagy az iszap? Aztán lehet ott megszakadni és büdös rohadt tornatermekben 2-3 órákat „aludni”… Sztrájkjogod nincsen. Parancs az van. Ha lakóhelyedtől távol vagy, ezt a tényt be kell jelentened. Mindig elérhető kell legyél. Jön egy nagyobb tűz vagy víz, és mindjárt 24/24-ben találod magad (civilek kedvéért: 24 óra szolgálat után 24 óra pihi, aztán megint szoli). Beszélhetnénk arról, hogy az illetmény nem hogy nem nőtt, de évek óta csökken. De nem dönthetsz úgy, mint a vasutasok, akik leálltak: nincs jogod leállni. Nincs párttagság (bár kell a fenének), nincs politizálás.
Nem azért írom le hogy panaszkodjak, hiszen imádom a hivatásomat. De mikor a testülethez jöttünk, vállaltunk valamit. Tudtuk, hogy ezekért a kényelmetlenségekért, a feszesebb életvitelért a társadalom kompenzálni fog. Mert tiszteletben tartják, hogy 20-25 évig komolyan odatettük magunkat. Hogy oda mentünk, ahonnan más fut. Hogy nem akkor mentem szabira, mikor nekem jó volt, hanem mikor a szolgálat engedte; azért, mert a társadalom ezt kívánta meg: hogy adjunk magunkból valamit. Hogy 24 órákat gaztüzet csapkodjunk, hogy éjt-nappallá téve vizet szívassunk. Hogy olyan időben dolgozzunk órákat, amikor a tűzoltóhab ráfagyott a falra (és mi csuromvizesen mosolyogva csináltuk). Hogy heti 56 órát húzzunk le a 40 órás munkaheteken. Mindezt megalázóan kevés illetményért. De tudtuk ezt. Így éltünk, ennek szellemében. Így jártunk szolgálatba, örömmel, bizakodva egy jobb jövőben. Egy olyan jövőben, ahol mindenki állja adott szavát. Tudtuk, hogy ezért a társadalom rendezi majd a számlát, mert a fenti preambulum értelmében kvázi szerződést kötöttünk. Azt ígértük, hogy a társadalom mindig számíthat ránk. Mindig ott leszünk: ha esik, ha fú'. Ha meleg van, ha hideg. Ha ég, ha ázik. Ha karácsony van, ha szilveszter vagy éppen húsvét, mindig. Nem lesz kifogás, ünnepnap, rossz kedv soha. Mert megígértük hogy ott leszünk, és segítünk. A legjobb tudásunkat adjuk, és erre meg is esküdtünk.És ott is voltunk mindig, ahogy megesküdtünk. Nem hagytuk cserben soha a társadalmat. Soha. Nem sztrájkoltunk, nem lógtunk. Tettük (és tesszük) a dolgunkat. Mert erre kötelez a szerződés, amit eskünkkel pecsételtünk meg.
De most nem ez a helyzet. Most a nyudíjasaink a főbűnösök. Ők a rákfenéi a szarnak-bajnak. Ezt mondja a média, ezt szajkózza most minden olyan tévéműsor, ahol csak a nézettség a fontos. Hogy nekünk uszítsák a társadalom többi tagját. Mert olyan jó lesz majd, ha 45-55 éves tűzoltók fognak kivonulni a gyermekeitekhez, szeretteitekhez. Mert de jó lesz, mikor 48 éves rendőr fog vacogni szenteste a Szigony utcában; vagy kergetni a zsebtolvajokat, vagy éppenséggel 53 éves őrök adják a körletügyeletet a Csillagban, és szemüveges nagypapák a toronyban.
Sajnos nagy árat fog fizetni a társadalom (mégpedig pénzben kifejezhető és összegszerüsíthető, kimutatható árat). Ki jön majd tűzoltónak, rendőrnek, stb…? Miért jönnek majd? Mert biztos állás. Majd kiképezzük őket (mármint a társadalom a saját pénzén, közpénzen), ők majd addig maradnak, míg nem jön valami jobb. És ha lesz valami jobb, mérlegelés nélkül venni fogják a kalapjukat, és mennek el. Ugyan miért is maradnának? Korkedvezményes nyugdíj miatt? Nem lesz. Illetmény miatt? 85-95 ezerért dolgozzanak? Nem fognak. Az elmentek helyett újakat kell kiképezni majd, akik abban a pillanatban pattannak majd, ahogy tudnak. Tőlünk már mindent elvettek. A médiának köszönhetően lassan az önbecsülésünket is.
Illetve majdnem mindent: a kötelezettségek, a korlátok megmaradtak és a megalázó jelző: "nyugdíjarisztokraták"...
'96-ban egy határőr örmester elhozta egy utazótáskában a szolgálati ak-47-esét pár doboz lőszerrel, meg néhány nyomjelző lőszerrel szerelt hadi jópofasággal együtt.
annak a segge gyújtotta fel a papír szmötyit a golyófogó alján.
mást, minthogy nem láttam, el sem tudok képzelni okként.
persze az emberi hülyeség határtalanabb mint a képzelet.
Az, hogy tűz volt, egy dolog. De ebből nem következik szükségszerűen, hogy tűzoltóknak kell meghalniuk. A tűz nem oka a haláluknak, csak az eseménysorozat kezdete volt. És az okok mindaddig ott lógnak a levegőben minden oltásnál, amíg valaki tényfeltárás helyett maszatol. "Danielisz Béla visszautasítja a vizsgálat azon megállapításait, miszerint szakmai hibák láncolata okozta volna a három tűzoltó halálát. A szocialista politikus kegyeletsértőnek nevezte az OKF azon megállapítását, miszerint kéát tűzoltó alulképzett lett volna. Rámutatott, hogy az ország több mint 100 önkormányzati tűzoltóságához hasonlóan a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságon is kiváló a munkatársak szakmai képzettsége." (Botrányszag a műegyetemi tűzről szóló jelentések körül) Amíg kegyeletsértésre lehet hivatkozni a többi tűzoltó védelme helyett, addig nem fogjuk megtudni, mi is történt valójában. Addig olyan történetek fognak keringeni, hogy pl. már senkinek nem kellett volna lemenni, de az egyik fiú kaszkadőr volt, és meg akarta mutatni a kiérkező tévéseknek, hogy mekkora ász. Igaz? Nem igaz? Ha igaz is, a tűzoltóság abban érdekelt (mint szervezet), hogy ha már baj történt, hasznukra fordítsák: pénzt csikarjanak ki. Ha nem igaz, akkor is terjedni fognak az ilyenek, mert titkolni próbálnak valamit, legalábbis az eltérő jelentések erre utalnak.
- Hallott a budapesti tűzoltók tragédiájáról? Mit üzen a három halott kolléga családjainak, társainak?
- A hír nagyon elszomorított. A magyar tűzoltók magas szakmai színvonalon látják el feladatukat, de vannak helyzetek, amikor semmilyen felkészültség vagy technika nem segít. A múlt héten két amerikai tűzoltó nagyon hasonló körülmények között halt meg, mint a budapestiek. Szeretteiknek és társaiknak azt tudom mondani, legyenek büszkék rájuk. Vállalták a veszélyt és mások életének megvédése közben érte őket a halál. Ez benne van minden tűzoltó "szerződésében". Együtt érzek a családokkal és imádkozom értük.
Retkes Illés: Egy nagy család tagjai vagyunk
Arra a kérdésre, hogyan állna helyt egy halálos jellempróbán, a magyar tűzoltótiszt azzal felelt: a műegyetemi tűzesetben meghalt három tűzoltó tragédiája is arra int, hogy ez ott van a lehetőségek között. A kockázat a tűzoltók között érzelmi közösséget teremt: Nem véletlen, hogy tűzoltók mindenütt a világban egy nagy család tagjának tekintik magukat.
Retkest szeptember 11. kapcsán talán legmélyebben az egyik hősi halált halt tűzoltó búcsúztatásán készült fotó érintette meg. Szavakkal nem is lehet leírni a látványt, ahogy az özvegy és az árván maradt gyermek fogták a halott lánglovag sisakját - szinte belekapaszkodtak, mert csak az maradt meg. - Azóta másként nézem a saját sisakomat - mondta a kiskunfélegyházi tűzoltóparancsnok. Addig csak egy munkaeszköznek tekintette, amit odébb hajít az ember, ha rossz kedve támad. A műegyetemi tragédia után azon jár az esze: lehet, hogy csak egy sisak marad utánuk.
A dolog ennél bonyolultabb. Az automata tűzoltóberendezések tervezése külön szakma. Sok mindent kell mérlegelni. (Például, hogy egy tűz esetén a tűzkár, vagy a vízkár lesz-e nagyobb. :-) )
Automata tűzoltókészülék ott kell, ahol sok ember és sok éghető anyag van. Például a plázákban, szállodákban, irodaházakban, stb. A lőterek nem ilyenek. A panelházak igen.
Jobb helyeken pár itodában még olyan helységben is van automata oltócucc, ahol ember sem nagyon szokott mozogni, vagy könnyen elhagyható. Nézőpont kérdése, de akkor ne legyen a plázákban sem ilyen rendszer, mert nálunk itt még nem volt tűzhalál, ugye?
"A Műegyetemen volt ugyan tűzjelző, és működött is, de léteznek ma már jóval korszerűbb berendezések, és álláspontjuk szerint egy pincelőtéren az automata tűzoltó berendezés sem luxus."
A konyhákban és a hálószobákban mintha sokkal több tűzhalál történne. Oda nem kell automata oltóberendezés?
A világ- és olimpiai bajnok koronglövőnk lőtere felől is furcsaságokat hallani. Ki használja még rajta kívül azt a lőteret? Miért van az, hogy hirtelenjében két lőtér is hírtéma, mikor nem kellene feltétlenül annak lenniük?
Ez (is) egy inadekvát válaszod, de történetesen van benne köszönhető. Köszönöm!
A kérdéseim magától értetődőek. Bármelyik médiamunkásnak képesnek kellene lennie megfogalmazni, nyilvánossá tenni őket. Néhányuknak meg lehetősége, kötelessége lenne kicsikarni a választ az illetékesekből. A választ ne tőlem várd! Gondolom azért, a kérdések alapján, azok nem terjedő voltuk miatt is, s a válaszok elmaradása végett, nem igazán lehet eltérő az álláspontunk a tűzoltóhalál-felelősségelkenés tárgyában. Mert nemcsak kérdések szoktak az emberben megfogamazódni gondolkodás közben, ugyebár. A véleményemet meg igencsak ismered, hiszen e rovatban is koslatsz utánam. (Az ünnepre való tekintettel, finomítva: e rovatban is követed a meglátásaim szavakba öntődését.)
