Jöjj hát, és meséld el nekem a legvégét
Mi volt, mi dadogósra váltotta a gégét
Mi volt, mitől régen elcsuklott a hangja
Mért zokogott úgy, hogy megfulladt egy hangya
a könnyáradatban, mely majd egy évig pergett
Engem e tudásvágy a másvilágra kerget,
Jöjj hát és meséld el, ha kell hát új néven
ha másért ne gyere, jöjj azért, mert kérem!
Csaknem egy év óta izgalomba tartja a közvéleményt egy kérdés, egy kérdés amibe nap mint nap óráról órára útban a vészkijárat felé jövet a bejárattól, felszállva a trolibuszra leszállva a villamosról kilépve a metróból lépten nyomon beleütközünk Miért, MIÉRT valaki mondja meg MIÉRT SÍR OTT AZ A LÁNY?
Ki ne hallotta volna ezt a kérdést és tette fel magának ezerszer és hajtogatta unalomig családi összejöveteleken, vállalati brain stormingokon, kávézóban, színház folyosóin, betegváróban, építkezési állványzaton, mozi függöny mögött .
Stábunkkal MOST ennek a rejtélynek járunk utána
/A BUSZVEZETŐ:/
LÁTTA ÖN AZT A LÁNYT?
B(k)V: Tulajdonképpen nem. Háttal ült. A visszapillantó tükörből csak egy sállal átkötött kabátot lehetett látni, viszont annál inkább halottam veszettül ordított, egy telefonnal hadonászott, hiszti volt az már kéremszépen.
SZÓVAL SÍRT?
BV: Inkább szírt.
HOGY ÉRTI EZT?
BV: Pösze volt. Rettenetesen pösze, ahol ült még hetekig folytak a nyálcseppjei az ablaküvegen. Sokan zarándokoltak ám el azóta is a Buszhoz, hogy megtekinthessék azt a bizonyos üveget. Meg is lett tiltva a takarítószemélyzetnek hogy lemossák Azóta már csak könnyezőként emlegetik a járatot.
VOLTAK SZEMTANÚK? LÁTOTT MÉG VALAKIT A BUSZON?
BV: Már nem igazán emlékszem. Azt tudom, hogy nagyon esett a hó és kifejezetten idegesített a kiscsaj. Hátra is szóltam, hogy valaki állítsa le. De a srác csak a könyvét mutogatta, hogy 800 oldal meg hogy ezzel még ma végeznie kell. Mondom most biztos megint elütök valakit tudnilik már aznap délelőtt egy megvolt úgyhogy csak arra volt időm hogy az egyik hátsó ülésre dobjam és letakartam egy újsággal emlékszem az aznapiba volt benne a Columbia katasztrófa Jó nagy cikk volt befedte.
ÚGY TUDJUK TELJESEN MEGVÁLTOZTATTA AZ ÉLETÉT AZ A 61 PERC, IGAZ EZ?
BV: Igen rengetegen állítanak meg lépten nyomon és szegezik nekem a kérdést MIÉRT SÍRT OTT AZ A LÁNY? Mintha én tudhatnám azt legalábbis! Evégett már vezetni sem hagynak! Végezném a munkámat de hát itt dörömbölnek az ajtón hogy MIÉRT???? hát persze hogy elütöttem .. azt a lányt Az is sírt aztán rendesen
Kétségbeesés: az a lány beszédhibás! Hallottam csacsogni, nevetgélni, de azok az sz-betűk! Februárban csak bőgni, meg telefonjába suttogva sikoltozni hallottam, de most, ahogy, nem is találom a megfelelő kifejezést, nevetgélt, trécselt, pletykálkodott... Mindenesetre jól megnéztem magamnak. Ugyanazt a sálat viselte, mint nyolc hónapja. Legalább száznyolcvan centi magas, és mint már februárban is sejtettem, valamilyen felsőoktatási intézmény hallgatója; tehát lehet valami valós elem abban a februári hipotézisemben, hogy azon a zegernyés reggelen mintha egy kollokviumról késett volna csak el a rendkívüli időjárási körülmények miatt. De csak ezért sírt volna oly szívszaggatóan, minden más csak az én képzelődésem volt volna?
A rejtély jelen vonatkozások miatt most úgy árnyalódik, hogy felveszi a legszürkébb tónust. Egykedvűen várom a fejleményeket ajkamba harapva.
Temetéskor is sír az ember. Állsz feketében ott. Hajad csapzott. Záporeső veri a temetést. Nézed a papot, aki szandált visel, a szandálban zoknis lába. Nem gondolsz arra, ez egy lehetetlen helyzet. Ez nem lehetetlen. Figyeled, ki viselkedik illetlenül. Nem az van, amit elvárnál. De én sem vagyok elvárható. Eső nem esik tovább. Menet indul, közben szivárvány feszül az égre. Mindeddig megálltad; persze időben nem derítetted ki, miféle hormonok vagy enzimek felelősek azért, hogy egy szivárvány alatt a könnycsatornák megtelnek. Ennek a történetnek nincs vége. Legyintesz; talán több Dürrenmattot kellene olvasni. D. pompás leírást ad arról, milyen dolog temetni esőben.
Kézenfekvő kérdés: van-e köze a sírásnak a könnyek folyásához?
Én most, khm, mindenféle speciális okok miatt, sírok, de nem könnyezem. Illetve próbálok nem könnyezni. :P Pompás élmény: négy hónapja sírok, de nem száradt még ki a fejem. Így.
Az Újságolvasó Embert, aki azon téli reggel mellette ült a Síró Lánynak, egyébként többször láttam azóta. Tudom, milyen buszjáratokon utazik, és van ennek az embernek egy fontos tulajdonsága: nem csak újságot olvas, hanem Könyvet is. Annyit megállapíthatok róla: kontemplatív, szemlélődő egyéniség. (Néha az az érzésem, fontos szereplőjévé nőheti ki magát ebben a topicban.)(Feltéve, ha úgy gondolom, ebben a topicban az lehet, aki lehet. Ez, ugyebár, csak rajtam múlik.)(Csak.)
Egyébként pár napja megint láttam a lányt, aki sírt. Nem volt kiábrándító látvány, mit mondjak, pedig sok hó telt el azóta, hogy láttam keservét megnyilvánulni ama buszon. Ennyi idő után elvárható lenne, hogy egy régről megőrzött kép megváltozzon, csúffá, vagy hogy pontosabban fejezzem ki magam, esztétikailag önmagának ellentételezettjévé változzon. Csak én öregszem gyorsan: borotválkozótükör-valóság. Öregségem jele: most megint úgy figyeltem meg, hogy észre sem vett. Most leírhatnám öltözködését, gesztusait, de minek - ennek nincs köze ahhoz a kérdéshez, hogy miért sírt. Fölösleges adalékok lennének. Mégis annyit: amit láttam pár napja, annak nincs köze a szenvedés (vagy a szenvedély) tökéletes hiányához. Kiskabátomat összevontam, és néztem arca mellé, mégis érzékeltem, vár valamit vagy valakit. Egykori szenvedése felülírta mostani tapasztalataimat, ahogy azok is felülírták topicnyitó szenvedélyemet. A borotválkozótükör mondja: ez a lány nekem nem szimpatikus, rejtélye azonban mind feszélyezőbb.
Kissé lecsökkent a páratartalom
Most kéne a könnyből egy jó nagy halom
A könny hiányzik - a megkönnyebbülés
kiszáradva recseg az összes busz-ülés
visszaveri a hőt a sötétkék lemez
rőt szárazság süti - emlék lengedez
remeg a hőségtől a légtömeg fátyol
egyszer meséltek itt egy zokogó lányról...
Ennek a kérdésnek szvsz jó a hangrendje. Egy lány sír, kapkodja füléhez a mobiltelefonját, mellette ül egy kimért férfi, aki, mint későbbi tapasztalataim alapján megállapítottam, megrögzött buszlakó, és akkor,
Haldokló embereket látni Budapest utcáin, aluljáróban, telefonfülkébe mázolódó, lecsúszó ajaknyállal, az agónia specifikus fázisait, csak úgy hipp-hopp, jártunkban-keltünkben, végigkísérni a halál bűzét, de csak itt, Budapesten látni, Pesten, Pesten, az miért jó?
Már rég nem láttam, eme furcsa, megoldatlan történet hőseit.
Amikor hóvihar volt, hóvihar költözött a lelkembe.
Amikor lobog a lég, lobog a keblem is.
Mégis, mégis: ez a könnyfolyás miért nem áztatta szét minden létező értelmes megfontolásomat, hogy még sírva is lássam azt a lányt, aki annyira emlékeztet D. H-ra?
Másodjára, ugyancsak villamoson ülve, azonnal felismertem az A... téren délben. Így volt időm megjegyezni ruházatát (barna mokaszin, fehér zokni, piros, talán dzsörzé, nadrág, piros pulóver, fehér blúz), és felfigyelni arra a néhány ősz tincsre a halántékán. Arca inkább nem szép, mint rút. Mosolygott, aztán tenyerébe temette állát, mintha sírásnak gyűrkőzne.
Amennyire aljasságom megengedte, arra gondoltam: milyen jó, hogy tavasz van, és melegedik az időnek az ő járása.
Nagyon nem egyedülálló helyzet (lásd a 37-es hozzászólást), minapában és minapság, tehát csekély időtávolban kétszer is elutaztam villamossal a A... tér mellett. Mindkétszer délben.
Először az asszonyról, aki negyven körüli lehetett, részletes leírást ruházatáról, külleméről rögzíteni nem sikeredett elmémben, hiszen annyira magára vonta érdeklődésemet az, amit az arcával meg a tenyerével művelt pár másodpercig.
Ottan ült a megálló műanyag stokedlijén, tenyerébe támasztotta arcát, amelyen szélsőséges érzelmek ráncolódtak: sírvafakadó rezdületlenség és fennkölt öröm, így, egymás után.
Aztán ment tovább a villamos, velem a D... tér felé.
A lányon kitört a hisztéria. Örjöngve, visítozva ugrált a száguldó autók között . Öngyilkos akart lenni, de közben pánikba esett. A fiú odarohant, kilökte a lányt a kamion elől, de Ő már nem tudott utána lendülni.
Meghalt a lányért. Nem ismerte, sose látta, meghalni sem akart érte...
Nem sír most a lány, üveges tekintettel mered
maga elé. Orvosok, ápolók ,injekcióstűk... A kórterem fehér falán, bizonytalan, kivehetetlen, félelmetes árnyékok.
Mért NEM sír OTT az a lány?
(Ennek az igaz történetnek mi az üzenete? Van
egyáltalán üzenete?)
És ennek az egész virtuális térnek az üzenetét is sejtem, csak már nem akarok szembesülni vele.
A gúny, az acsarkodás, az öncélú irónia kétségbeesett szeretet-éhséget takar, menekülést az elkülönültségből. Csak a módszer rossz. Legtöbbször nem egymásért, hanem egymás ellen használjuk a szavakat.
Mit adhatnak a leírt szavak?
Örömét csak az tudja megvallani, akinek van öröme,
kedves Ozagen.
"A lányé, aki sírt, és sírni fog holnap, és azután, és mindig." (Mottó)
Kedves Villma!
Ez a hely (nem ez a topic) néha a gúny, az acsarkodás és az öncélú irónia ugara. Néha az az érzésem, itt minden kétszeresen is idézőjelbe tétetik. Nyíltan megvallani örömömet, nem tudom leküzdeni zavaromat, kárörvendéssé fitymálja a közhangulat.
Itt leírni olyasmit: "Kedves Villma, most elkaptad ennek a topicnak az üzenetét", merő sértés. Ebben a topickörnyezetben.
Mégis: Kedves Villma, most elkaptad ennek a topicnak az üzenetét. Ez egyelőre kettőnk titka.
A tekintetek fölmérik a terepet.Izgalmas idegenség
... Az elhasznált asszony keze, az öreg úr bepárásodott szemüvege, egy hegyes konty (vörös),
egy terhes nő orrán az apró szeplők, teremtés és halál ugyan azon a buszon, és mindenütt. Sohasem ugyanazok az arcok, és mégis...Egyetlen lány arca
az arcok. A lányé, aki sírt, és sírni fog holnap, és azután, és mindig. Azok helyett is sír, akiknek már elapadtak a könnyei.
Ő a " bárki-vagy-mindig-ott-állsz-lány " az egyetlen bárki.
Szeretnéd ha megszemélyesülne? Csak neked? Az lehetetlen. Ha behúznád a sorsodba, ha csak neked
sírna, mosolyogna, ha esténként hozzádbújva nézné
a tévét...
Egyszer, valamikor, évek múltán(?)
a buszon, vagy az utcán, vagy a szupermarketben...
újra meglátnád, és reszketve, döbbenten néznéd,
és nem értenéd, csak dobbannál, hogy OTT a LÁNY,
aki sír. Egy idegen, nevesincsen, egy soha sehol,
de mindenütt fölbukkanó, láthatatlanságában is jelenlévő. De ez a lány, nem az a lány, aki otthon a körmét reszeli, vagy éppen miattad sír.
Ez a LÁNY, egy másik(?)lány, az örök másik.
Reggelente a Buszon szinte hallani, ahogy a tekintetek zabálnak. Reggeliznek. Csámcsognak.
Vizuális információ a kaja. Arcok, öltözet, gesztusok, cipőkön, csizmákon, bakancsokon só-foltok. Trendek és lepusztulás, néhány atavizmus. Egy hiperaktív csöki gyerek mosolygó arca. Pára-mintázat az ablakon. Egy elhasznált asszony piros és fényes keze. A sár. A sofőr mellett álló bárki-vagy-mindig-ott-állsz-lány. Néhány szupermarket, amely egyszempillantásra nő fel előtted, kinn, a Beltéren kinn. Benn: Könyvek, magazinok, újságok. Gátlástalan szinopszisok. Ugyanazok, ugyanazok az arcok.
Láthatóan semmi nem történik, mégis minden pezseg, vibrál. Mindvégig kukkolás. Ó, ez a lány (nem a topicbéli lány) a Seven Pillarst olvassa, és angolul? Ó. Amaz meg Frank Herbertet. Juhéj! Amannak az asszonyságnak a kezében meg egy köteg e-mail-print, serceg a citromsárga alkoholmentes szövegkiemelő.
Valamit azonban el kell árulnom, még akkor is ha hiú ábránd. Vagy nem is az. Inkább az utóbbi időkben kifejlődő paranoia.
Legelőször az villant át elmémben: ez a Lány, Aki Ott Sírt, tudja, hogy van ez a topic. Onnan tudja, mert olvassa - talán viszonylagos rendszerességgel. Mondjuk azt, valamiképpen ha nem is kellemesnek, de izgatónak-ingerlőnek tekinti, hogy van ez a topic, ami róla szól.
Egyidő óta olvassa, és azóta kutat elméjében, vajon ki lehet az, aki nyitott a sírás-rívásáról meg örökölharapdálásáról egy Valamit. Ki lehet az? Mit lehet róla tudni?
Ebből a topicból is már sokat lehet tudni. Tudni, mikor és holt ült. Mit csinált, azt is tudni. Milyen könyvet olvasott. Ki ült előtte.
És akkor a tudatalatt elraktározott emlék hirtelen... hirtelen mit is csinált?
Villma arra utalt, teljesen természetes, hogy összeakadt a tekintetünk. Nem értem, őszintén nem értem. Nem voltam kondícionálva arra, hogy bárkivel is összeakadjon a tekintetem. Megviselt ez a náthás és beteg időjárás. Ha beteg lettem volna, arra vágyok, mind gyorsabban hazaérni, hogy mellport igyak, nyáklevest egyek. Rosszkedvem nem, de jókedvem se volt. Kétlem, hogy feromon-gőzöm odáig ért volna, hogy kiszakítsa abból a, felteszem, csacska beszélgetésből, amit ama piros kabátos úrfival folytatott.
Talán az döbbentett meg, hogy egy az URL-ben egyre inkább csak képzelt, emlékké roncsolódott idol manifesztálódott előttem, ott, amit némelyek mondanak Valóságnak is.
Március 4., kedd - ROMANTIKA, ROMANTIKA, ROMANTIKA
Hát mégsem tört össze az internet. Mindenféle rémísztő hirekkel teli e-mail-áramlásról szóltak a tegnapi tudósítások: bekövetkezik a 03.03.03-effektus, a WWW-alapú kollapszus 2003. március 3-án. Nem így történt, persze az Index Fórum próbált mégis megfelelni a követelménynek: előbb a Politika új topicjainak számlálója hibásodott meg (folyamatosan nullát mutatott), aztán 10.34 környékén a topicok egészen délig nem mutattak frissülést. Kicsit hasonlított az egész ahhoz, amikor tavaly tavasszal, a választások idején az egész cucc efféle kanfunkciókat kezdett jelezni.
Más:
Írt nekem valami nagyon érdekest Villma:
"Azóta történhetett akármi a lelkében, lehet, hogy túltette magát saját(egy emberre vonatkozó) lelki kínján, s az is
természetes, hogy összeakadt a tekintetetek, mint egy új kihívás, mint egy új lehetőség a soha be nem teljesülhető vágyak parttalanságában, amik ha beteljesülnek, épp úgy hiányérzetet hagynak maguk után."
