Közel egy éve sikerült két idiótának elsülyeszteni a topikot.
Látom semmi nem változott.
A gyülölet az nem tud kihalni mindig lesz valaki aki szítja , még a temetőben is .
Illetve valami van itt ez talán érdekel rajtad kívül is valakit.
http://www.hadifogoly.adatbanyaszat.hu/
A derék oroszok már ide is adták a listák egy részét.
Szegény Apám is lehúzott a háború után 4 1/2 évet a paradicsomban közel negyven lágert járt be.
Nem az én kedvemért. Ha az összes hülyeségeteket meg akarjátok beszélni, látogassátok meg egymást, vagy írjatok egymásnak levelet.
Nem veszed észre, hogy az egész csak arról szól, hogy a topic eredeti célját, hangulatát lehetetlenné tegyék? Vagy előfordulhat, hogy csak mondvacsinált viharról van szó és Te is nekik segítesz?
Az indító írásom egészen másról szól, nyilván nem mindenkinek nyerte el a tetszését.A benne megjelenő gondolkodásmód sokak számára elfogadhatatlan. Sikerült olyan légkört teremteni, hogy ma már a kutya nem emlékszik miről beszéltünk az elején és az idetévedő borzongva húz el innét. Csak erre akartam a figyelmedet felhívni. Ehhez képest tényleg nagyon fontos, hogy megvédd magad a mocskolások ellen.
Gratulálok! sikerült elvennetek mindenki kedvét a topictól. Az enyémet is. Maradj itt, kérd számon a mocskolódót meg mindenkit. Maradjatok meg magatoknak. Remélem jól fogjátok érezni magatokat. Senki nem fog zavarni benneteket.
Tessék mondani, ha emberi szóra vágyok, melyik topicba kell mennem, hogy a szabadságos őrültek ne tóduljanak oda?
Már több nap eltelt a topiknyitás óta. Olvastam és nyeltem a szennyet. De mostmár megkérdem, hogy miért nem húztok el a halál @szára. Beszéljétek meg emilen keresztül beteges lelki gondjaitokat!
Itt egész másról van szó, és próbáljátók meg tiszteletbe tartani azt, hogy másoknak az elődei, szülei, jelen esetben az édesapja sokat jelentett.
A hazámról nem írtam semmit, ami szégyellni való sem az összetákolt idézethalmazban, sem máshol.
Te viszont nem válaszoltál arra, hogy hol fasiztáztam és nyilas-magyaroztam, ahogyan az (57)-esben állítod rólam ?!
Szivemből szóltál, mert most nekem is ilyenek jutottak eszembe és főleg az ,hogy miért nem jutott több idő az Öregemmel beszélgetni, meghallgatni és mennyi más felesleges dologra juttott.
Most az elmúlt napokban gondolom sokan kinnt voltak apáik sírjánál. És egy sírnál lehet a gyűlőletre gondolni??? Szerintem nem, mert ott már mindenen túl van az ember. Az élő és a halott is. Ott már csak néhány gondolat van. Bárcsak még velem lennél...,bárcsak megtettem volna...,bárcsak másképp tettem volna...
Emlékszik még valaki, hogy mivolt a topik nyitáskori témája?
Gyanítom az motiválja a vitátok hevességét, hogy
a nyilvánosság előtt tett hamis vagy rágalmazó kijelentéseket a nyilvánosság előtt kell visszavonni.
Azért ez egy kicsit elhúzódott.
Ajánlanám a figyelmetekbe egy idevágó topikot MEA CULPA!!!!!!!!
Nincs abban semmi olyasmi amit állít, sem így, kiragadva, sem pedig eredeti szövegösszefüggésében.
Az első bekezdés úgy emléxem európai uniós megítéléséünkről, a másodikban a zámolyi romákra tücsköt-békát kiabálókról, a harmadiknál pedig az Orbán-Schlüssel találkozóról szól, tehát nem hogy fasisztázásnak, de még annak sincs nyoma sem amit speaker állít.
Csak sunyi módon megpróbálja elterelni a témát arról amivel az (57)-esben rágalmazott:
hogy hol fasiztáztam és nyilas-magyaroztam le, ahogyan az (57)-esben állítja ?!
Ja és még valami.Irod: "olvastunk... látunk..."
Nevezd meg azokat a Net-társakat, akik megkértek rá,hogy a nevükben ezügyben felhatalmazással nyilatkozzál, többes szám első személyben.
Nem feszkózok, hanem hivatkozást vagy idézetet kérek arra amit állítottál.
A három hozzászólásból összeollózott idézetben szó nincs fasiztázásról vagy nyilasoásról, ráadásul ha elolvastad volna, látnád, hogy abban az EU-ról, Haiderről és a zámolyi romákról beszéltem.
Úgyhogy ne beszélj félre, hanem 5 nap kertelés után a kérdésemre válaszolj:
Hol fasiztáztam és nyilas-magyaroztam én, ahogyan azt az (57)-esben állítottad ?