Újabb "reform"-kommunista akire nosztalgiából szavazhatnak a nyugdíjasok. Nem kicsit képmutató. Emléxem a híradó jelentere amikor hazatért sokéves külföldi "bankigazgatóságból" és egy 10-15 éves kombi volvóból pakkolta ki a bőröndjeit. Még egy szegénységpárti miniszterelnök. Ez kell nekünk!
Németh Miklós a választások utáni helyzetről és a gazdaságról
"Talán az elmúlt 12 év legnehezebb helyzetben lévő kormánya kezdi meg az ország irányítását. "
2002.05.18 10:15
Németh Miklós - elmondása szerint - szurkol a szocialistáknak a sikerért, de úgy látja: talán az elmúlt 12 év legnehezebb helyzetben lévő kormánya kezdi meg az ország irányítását.
A volt miniszterelnök, aki - megfogalmazása szerint - a pártjával folytatott belső vitasorozatot követően határozott úgy tavaly májusban, hogy nem vállalja a kormányfőjelöltséget és nem vesz részt a választási küzdelemben, azt nyilatkozt: nem bánta meg akkori döntését.
- Én egy más politikát, szervezetet, stílust akartam, akkor ezt nem voltak hajlandóak még megvitatni sem, emiatt sincs jelenleg semmiféle kapcsolatom az MSZP-vel - fogalmazott Németh Miklós.
Figyelte az eseményeket.
A Tokaj-hegyaljai Szövetség elnöke, aki a tavalyi döntése után politikai kérdésekről először szólalt meg, kijelentette, életének egy szakasza lezárult, most "jegeli a politikát".
Mint mondta, nemzetközi szervezetek tanácsadójaként, részben e testületek tagjaként dolgozik Magyarországról főként az internet segítségével.
A választások utáni helyzetről szólva megjegyezte: bár tízfős a két tábor közötti mandátumkülönbség, a szocialisták soraiban több polgármester is helyet foglal, ami - utalása szerint - a hetenkénti parlamenti ülésezést figyelembe véve egyeztetési nehézséget okozhat a két hivatás ellátásában.
- Az a szó, hogy vasfegyelem, nem tudom, elegendő lesz-e arra, hogy ne legyenek meglepetések a parlamentben - fűzte hozzá.
Németh Miklós kitért arra: a Fidesz és az MSZP a kampány során egymásra licitálva jelentős ígéreteket tett a választóknak, ami szerinte csapdahelyzetet jelent.
Jelezte: talán a 900 ezret is eléri azon első választók száma, akik nem koruknál fogva szavaztak először, hanem éppen azért mentek el voksolni, mert elhitték valamelyik párt ígéreteit.
- Személyesen tapasztaltam, hogy többségük abban a hiszemben voksolt az adott pártra, hogy az ígéretek négyéves időszakra szólnak: nagyon fontos tehát, hogy az igen igent, a nem nemet jelentsen, azt, amit a magyar nyelvben minden átlagpolgár ért ezen szavakon - hangsúlyozta.
Hozzátette: ha ezeket a szavakat "kikezdik, félreértik, megcsúszik az ország", és igen nehéz lesz helyreállítani a rendet, márpedig a szavak helyes értelmezése a jövőben minden párt felelőssége lesz.
Németh Miklós szerint "ha a jövőben képesek leszünk arra, hogy az eddigieknél nagyobb alázattal, tisztelettel, jóindulattal figyeljünk egymásra az állandó ellenségkeresés helyett, és alkalmasak leszünk együttgondolkodásra, közös cselekvésre, akkor magabiztosabb és boldogabb nép fog élni ebben az országban".
A gazdasági helyzetről szólva úgy vélekedett: a gazdasági szereplők jelentős részénél, ahol új technológiák és vezetési stílus honosodott meg, ott határozott előrelépés tapasztalható.
- Az ország gazdaságának 60 százaléka tartozik ebbe a kategóriába, a 40 százalék azonban nagyon komoly bajban van, és úgy néz ki, mintha az elmúlt 6-8 évben erre már nem is akart figyelni senki - fogalmazott az exminiszterelnök.
Németh Miklós a választások utáni helyzetről és a gazdaságról
Véleményemet fenntartom. Ha az irományt figyelmesen olvasod, talán közeledik véleményünk. Figyelmedbe ajánlom obskurus forrásokra való hivatkozásokat a vallási tébolyát illetően. Micsoda szerencse, hogy a szovjet féken tartotta, mi lett volna itt, egy új Torquemada, mint Kádár utódja.
Egyebként volt szerencsém ezt a nagy kalibert személyesen megismerni, amikor az USA nagykövet mellett sertepertélt, mint magyar MÖ.,egy gyáravatás alkalmából. Megnyugtatlak, egy hülye bohóc volt. Sokkal gyöngébb, mint Grósz, vagy ki se mondom Kádár ugyanott, más alkalomból.
Ellentétben dödölével, én ezt nem gennyiratnak, hanem egy olyan jó elemzésnek tartom, amilyet Németh Miklósról még sohasem olvastam.
Nem tudom kik a szerzők, ha jobboldaliak, akkor kár, hogy megjelentették. Medgyessy ugyanis ugyanezt próbálja lekoppintani. Szerencsére neki nincs hitele.
Én, kimondottan örültem, hogy nem Németh lett a min.eln. jelöltjük. Szerencsére a komonista párton belül annyian gyűlölték, (itt a topicolók közt is), annyian lenézték (pl. Kagakusha, derek), hogy nem nyert. De valójában ez nem baj, sem neki, sem a magyar szocdem mozgalomnak. Most már úgy látom, hogy éppen ezek miatt a párton belüli realitások miatt, az ő ideje a 2002-es választási vereség után jön el.
A cikkel ellentétben, Németh nehézkes média-szereplései ellenére úgy gondolom, hogy igenis komolyan megváltozott Londonban. És ehhez nem is annyira London, hanem inkább az itthoni kommunista gyűlölet-őrületből való kimaradása, a távolság, a rátekintés lehetősége segítette.
Mar eppen jottem bemasolni a cikket, hogy lazarjam a topicot mint a topic inditoja. Ez a cikk mindenestre arra jo, hogy lezarjuk az Elso Visszateresi Kiserlet tortenetet.
Kezemben ez a gennyirat. Ránki Péter és Szigethy András szerzeménye.Mit keres a két név a citált szöveg alján: Szabó Barnabás, Teknős Miklós? Őket is föl kell jegyeznünk?
Egy mítosz nem lehet helyettes
Németh Miklós: fellépés és félreállás kérdőjelekkel
Végül Németh Miklós, Magyarország egykori miniszterelnöke nyilvánvalóvá tette: semmilyen politikai szerepet nem vállal Magyarországon. Egyelőre? Az elkövetkező kormányzati ciklusban? Soha? Talán furcsa, de nem véletlen, hogy éppen ezek a kérdések jutnak az ember eszébe. Németh Miklós ugyanis – gyakorlatilag a rendszerváltás óta – elsősorban mítosz.
Németh Miklós mítosz: az emlékezet kontúrokat oldó közegében megjelenő politikus, akinek legnagyobb érdemeként a békésen lebonyolított rendszerváltást szokták emlegetni. Az egykori európai szocialista országok legfiatalabb miniszterelnökeként – levetve és elvetve a pártállamiság politikai technikáit, élére állva az apparátusok korlátjai közül kitörni akaró eliteknek, megfelelve a világpolitikai kezdeményező csoportokhoz köthető inspirációknak, a változásokra fogékonynyá tett tömegek igényszintjein és tűréshatárain belül – minimalizálni tudta a nagy társadalmi átalakulások időszakában kalkulálható veszteségeket.
Senki nem tudja, mit csinált volna – hogyan vizsgázott volna – 1990 és 1994 között, megannyi szükségszerűnek nevezhető csalódás és több ciklusra sok jót nem ígérő ráeszmélés közepette. Vajon a rendszerbontás után a rendszerépítésben is sikeres lett volna? Sikeresebb, mint az első szabad választások után szerepet kapó pályatársai? Mivel a kérdés megválaszolhatatlan, ezért ki sem zárható az „igen”. Ez az elvont lehetőség – az eltelt évtized során – kiemelte Németh Miklóst e sűrű korszak viharvert és sok esetben megkopott politikai figurái közül. Megmenekült a lejáratódás veszélyétől és a valóságos lejáratódástól – egy történelmileg sorsdöntő, de elképesztő sebességgel távolba tűnő korszak államférfiaként. A keserű valóság mögül ki-kivillanó személyiség sokak számára reménység lett.
Mítosz. A ma emlékezetében Németh Miklós a kiszámíthatóság, a nyugalom élő szobrává magasztosult. Saját maga képmásává.
Amikor 1999-ben megerősítette, hogy hazajön és vezető szerepet vállal az MSZP-ben, szocialista oldalon sokan a választási siker zálogát látták benne. Nem kevesen – azok közül is, akik nem tartották kiemelkedőnek a képességeit – azt mondták: nem jó miniszterelnök kell, hanem olyan ember, akivel nyerni lehet.
1999 májusában – egy óbudai étteremben – halászlés és túrós csuszás konzultációkkal kezdődött az a folyamat, amelynek a hívek toborzása és a jelen megismerése volt a célja. Ennek végén, 2001 áprilisában mondott le egyértelműen miniszterelnök-jelöltségéről, majd május elején – az általa egyébként biztosra ígért – borsodi képviselőjelöltségről is.
Megtörték a körülmények vagy tapasztalatai meggyőzték a vállalkozás, helyesebben a vállalás értelmetlenségéről? Úgy döntött, hogy inkább a mítosz, mint a kudarcterhes valóság? És ha így van, a döntés érvénye örökre szól?
Most már nem lehet pontosan megítélni, hogy Németh Miklós honi szerepvállalását kik és miért forszírozták, illetve kik és miért voltak ellene. Akik ellene voltak, azok is azt mondták, hogy jöjjön haza, akik mellette voltak, azok ma dühösek rá, mert úgy érzik: visszalépésével becsapta őket. Előbbiek úgy gondolják, három-négyszázezer pluszszavazatot hozhatott volna a választásokon. Főképpen vidéki voksokat, olyan emberekét, akiket csakis ő tud hatékonyan megszólítani paraszti származásának, vallásosságának köszönhetően. Valójában mind a két tábor – ellenfelei és támogatói – fölsóhajtott: a Németh Miklós hazatértével éledt MSZP-n belüli konfrontációból nem lett olyan ütközet, amely a választásokra szétzilálhatta volna a szocialistákat. Németh megkeseredett hívei – akik azt mondják, azért álltak mögé, mert abban bíztak, hogy modernizálja a pártot politikai és személyi tekintetben is – úgy érzik: a volt miniszterelnök hadat üzent ellenfeleiknek, de nem ment el a csatába.
Bárkik is bíztatták Németh Miklóst, valószínű, hogy nem a volt miniszterelnök személye, hanem az okozta az MSZP-n belüli konfrontációt, hogy vezéregyénisége lett egy, az adott lehetőségeinél nagyobb politikai aspirációkat dédelgető csoportnak. Így megjelenésével kiélezte és világossá tette az MSZP különböző szárnyai – föltehetőleg a magas pártbéli pozíciókkal rendelkezők és híveik, illetve az ezeket elvesztők és a megújulásra hivatkozva erre vágyók – közötti különbségeket. Természetesen a volt miniszterelnök táborához olyan politikusok is csatlakoztak, akik nem egyéni ambícióik megvalósítását, hanem pártjuk modernizálását várták tőle. Erős morális mozzanat, hogy Németh Miklós – félreállásával – a biztos választási vereséget jelentő belső összecsapástól megkímélte a pártot, igaz, deprimálta hátrahagyott hadait. Ez a fajta moralitás vezetett aztán a párt részéről ahhoz a pragmatikus megoldáshoz, amelynek neve: Medgyessy Péter.
Németh Miklós többször hangsúlyozta: európai szociáldemokrata pártot akar. Ez – úgy tűnik – norma volt számára, amelynek be nem tartása a végzetes kudarc kockázatát jelentheti. Az MSZP-t Németh Miklós a fellépésével akarta megmenteni, végül félreállásával mentette meg. Ebben szerepet játszhattak persze a kényszerítő körülmények is. Az egykori miniszterelnök táborából lehetett hallani: hazatérése után volt egy pont – a miniszterelnök-jelöltségre való aspirációk bejelentésekor –, amitől kezdve Németh Miklós nem bízott tovább Kovács Lászlóban, és végül Kovács fejét követelte a párttól. A párt pedig azt mondta: ezt azért mégsem. Igaz, az MSZP vezető politikusai közül néhányan így is elbuktak a kibontakozása előtt lefújt viszálykodásban. Ennek oka az, hogy – bármennyire is meszsziről jött embernek tartották a visszatérő Németh Miklóst – ellenfelei is tisztában lehettek a volt miniszterelnököt övező mítosszal, és nem léptek, nem is léphettek föl vele szemben nyíltan. A megjelenésével kialakult – régóta sejtett, politikai stratégiát és személyes ambíciókat egyaránt érintő – helyzetet taktikai kihívásként értékelték. A nehezen követhető taktikázás valójában a párt szavazótestületeinek a megnyeréséért folyt, de hát a szűk elitek leplezett elképzelései többnyire kiszámíthatatlanul érvényesülnek a nagy csoportok szavazataiban. Föltehetőleg így maradt alul 2000 novemberében a szocialisták kongresszusán Földes György, a választmány elnöke – ő tisztségébe kerülése óta az MSZP megújulását, új politikai stratégia kidolgozását szorgalmazta, meghirdette az új program-új csapat jelszavát – az egyértelműen Németh-hívő Jánosi Györggyel szemben. A küzdelem, ha folytatódik, még több áldozattal járt volna – beleértve a választási reményeket is.
Németh Miklós azonban félreállt. Talán nem is volt ez számára olyan nehéz döntés, mint gondolná a kívülálló.
– Ha ön sikeres lesz – kérdezte 1988-ban a negyvenéves Németh Miklóst, Magyarország frissen megválasztott miniszterelnökét a Newsweek tudósítója –, hogyan fog festeni Magyarország öt év múlva?
– Remélem, hogy olyan piaci orientációjú gazdaság lesz, amely jutalmazza az egyéni teljesítményt, olyan hely, ahol az embereknek nagyobb az önbizalmuk, ahol jobban bíznak a jövőben. Politikai szempontból nem tudom megjósolni a jövőt, annak leszögezésén kívül, hogy új alkotmányunk lesz. Ha viszont én személy szerint kudarcot vallok, és felkérnek távozásra tiltakozások vagy feszültségek miatt, habozás nélkül távozni fogok posztomról.
Nem emiatt, de távozott.
Németh Miklós a parlamenti dolgozószobájában ült, miután Antall József ceremoniális szertartások közepette az ülésteremben átvette a miniszterelnöki posztot 1990 tavaszán. Megalakult a rendszerváltozás utáni első magyar kormány. Németh Miklós felbontott egy üveg pezsgőt. Két pohárba töltött. Szótlan volt. Nem lehetne azt a kifejezést használni, amelyet Verne Gyula és még oly sokan annyira szerettek: arcizma sem rándult. Nagyon sokáig hallgatott kezében a pohárral, aztán felemelte, koccintott és maga elé nézve csak annyit mondott a jelen lévő újságíró ismerősnek: – Reménykedjünk.
Németh Miklós 1999 és 2001 közötti szerepvállalásának és félreállásának történetét sokan a volt miniszterelnök személyiségéből próbálják levezetni. Végletesen eltérő véleményeket hallani. Egy régi, Németh Miklóst még a váltás előtti rendszerben megismerő politikus emlékei szerint bizonytalan, személytelen, szürke, de politikailag rendkívül óvatos volt. Talán túlságosan is kompromisszumkész. Olyan ember, aki szerinte – miniszterelnökségéig – elkerülte volna a nyílt konfrontációt az MSZMP vezetésével, ha választania kellett volna a gazdasági reform melletti kiállás vagy a „pártszerű magatartás” között, és ez a választás a karrierjébe kerülhetett volna. Mások viszont bölcs és előrelátó, a paraszti mentalitás jegyeit magán viselő embernek írják le Németh Miklóst, hangsúlyozva, hogy rendkívüli módon megfontolt és alapos. Tud figyelni a másikra is. Hosszú távra tervező. Elképesztően éles eszű. Egyik egyetemista társa azt mondta: nem vett részt diákbulikban, nem éjszakázott, céltudatos volt, a szó nemes értelmében vett karrierista. Kudarckerülő, de nem úgy, hogy kihátrált a rizikót rejtő szituációkból, hanem úgy, hogy annyi munkát fektetett az ügyekbe, hogy fölül tudjon kerekedni a nehézségeken. Különös taktikai képességeire jellemző mozzanatként említették: úgy tudta elleplezni mély vallásosságát, hogy közben erkölcsileg is megóvta magát.
Taktikai talentumát dicséri sokak szerint az is, hogy Németh Miklós – miután miniszterelnök lett – kormányát rögvest kivonta a párt bűv- és hatásköréből, és a politikai küzdőteret élénk figyelemmel kísérő magyar társadalom arra eszmélt, hogy hosszú-hosszú idő után a magyar kormány 1989-re megszűnt az MSZMP végrehajtó szerveként működni.
– Németh Miklós nagyon nagyot akart, szépet és történelmit – mondja egy tekintélyes közgazdász. – Meggyőződése volt, hogy fel kell oszlatni az MSZMP-t, és a történelmi múlttal teljes mértékben és látványosan szakító, új párttal kell kiállni az 1990-es választásokra.
A történelem nem ismétli ugyan magát, de Németh Miklós nyilvánosan is megjelent, az MSZP elnökségének címzett levelének egyik félmondatából arra lehet következtetni, hogy hasonló alapgondolattal vette föl a kesztyűt a 2002-es választásokra készülve: „Az MSZP-nek pedig arra van szüksége, hogy megszabaduljon a történelmi és a legutóbbi múlt árnyaitól” – olvasható a levélben. Egyesek szerint ebben az is tükröződik, hogy minden bizonnyal nem tekintette kielégítőnek az 1989-es MSZMP–MSZP-kongresszus eredményeit, készült arra, hogy ha alkalom adódik rá, igyekszik az akkor elmaradt változásokat is kieszközölni. Sokan emlékeznek még rá, hogy a rendszerváltásnak utat nyitó kongresszus után, a már félhomályba borult teremben elbúcsúztak egymástól a reformszövetség tagjai és vezérei. Németh Miklós azt mondta: „Ez a kongresszus nem úgy sikerült, ahogy azt vártuk, terveztük.”
Talán senki nem tudja pontosan idézni szavait, de bizonyos, hogy utalt a jövőben feltételezhető lehetőségekre. Némelyek szerint, amit Németh akkor mondott, az elsősorban arra vonatkozott, hogy vele szemben Nyers Rezső indítványát fogadta el – dörgő tapsvihar közepette – a kongresszus: a pártszervezetek ne tiltassanak ki a munkahelyekről, biztosítsák számukra az önkéntes kivonulás lehetőségét. Ebben a kérdésben Németh Miklós Nyerssel és a párt közhangulatával szemben radikális volt. A ma tőle balra álló kritikusok ezzel a régi radikalizmussal rokoníthatták az MSZP-vel kapcsolatos változásokat sürgető kezdeményezéseit, s értelmezhették azokat olyan szándéknak, amely a szocialista párt arculatának teljes megváltoztatásával járnak. Ebből a politikai vonulatból többen e törekvésnek tudták be Németh Miklós azon kijelentését, amelyben – bírálva az MSZP politikájának egyes elemeit – arra hívja föl a figyelmet, hogy nem kellene minduntalan a Fidesszel konfrontálni. Némelyeknek – ismerve a hajdani miniszterelnök vallásosságát, nemzeti eszmék iránti vonzalmát – kézenfekvő volt ebből arra következtetni, hogy a figyelmeztetés igazi jelentése egy cél meglebegtetése: nagykoalíció a Fidesszel. A visszavonult vezérre immár haragvó hívek azonban ma is azt mondják: – Miklós nem akart a Fidesszel szövetkezni, gondolata világosan fejezi ki azt a meggyőződését, hogy csak a politikai középről lehet szavazókat szerezni, csak a középút a tisztességes út, a Fidesszel való konfrontáció pedig egyre erőteljesebben balra tolja a pártot. Ennek vége a középpel való koalícióképtelenség és a jelentős szavazatvesztés.
Ez persze még mindig nem túl szimpatikus az MSZP baloldali vonulatai számára, de legalább ellenérv a nyílt árulás vádjával szemben.
Volt, aki Németh Miklóst árulónak tartotta. Igaz, egy olyan politikus volt ezen a véleményen, aki a szocialista pártban nem vállalt, és föltehetőleg nem is kapott volna szerepet, bár nagy része volt a magyarországi rendszerváltásban. Grósz Károlyról van szó, aki – már a szabad választások után – terjedelmes levélben válaszolt egy Amerikában élő, magyar származású történésznek a rendszerváltás politikai részleteit firtató kérdéseire. A hajdani MSZMP-főtitkár beszámolt egy úgynevezett ötös bizottságról, amelynek feladata a várható politikai földrengésre való felkészülés lett volna. Ennek a bizottságnak nem volt tagja az ország miniszterelnöke, így nem is tudott az ott folyó munka részleteiről. Németh Miklós – írta Grósz Károly – ezt „rendkívül zokon vette”. Majd beszélgettek róla négyszemközt. Grósz akkor kifejtette, hogy ha a miniszterelnök is részese lett volna konzultációknak, akkor ez annyit jelentett volna, „mintha Palmer urat, az Egyesült Államok budapesti nagykövetét is bevontam volna a bizottságba”.
Persze Grósz nem írt arról a levelében, hogy régi borsodi kapcsolatait felhasználva az ottani nagyüzemekben leállásokat, sztrájkokat, zavargásokat készített elő, annak igazolásaként, hogy lám-lám mi történik, ha a párt kiengedi kezéből a gyeplőt, ha lazul a központi irányítás, fegyelem és ellenőrzés. Többen kétségbe vonják e történet hiteleségét, egy Grósz Károly környezetében dolgozó politikus pedig azt mondta: nem zárható ki, hogy volt ilyen elképzelés, de a főtitkárnak valójában nem állt szándékában a zavarkeltés eszközét alkalmazni, igyekezett emelt fővel végigmenni hátralévő politikai útján. Föladta a harcot. Mások viszont ehhez a történethez kapcsolják a Németh–Grósz viszony végletes megromlásához vezető fordulatot. Mondják: az egyik borsodi nagyüzem vezetője úgy ítélte meg a helyzetet, hogy Grósz átlépte a politikai kalandorság küszöbét. Jelzést küldött Németh Miklósnak, aki ettől kezdve szívós és makacs küzdelemben visszaszorította Grószt, és fokozatosan áttolta a politikai centrumot a pártból a kormány kezébe.
Grósz Károly ezt – félretéve, hogy a kormány szerepét éppen ő kezdte megnövelni az egyre elesettebb Kádár vezette párttal szemben – alighanem az árulás manőverének tekintette.
Nyilván mások is. Nyilván ma is annak tekintik.
Németh Miklós vajon számolt-e ezzel, amikor – miután, a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál lejárt a mandátuma – az ezredforduló Budapestjére hazaérkezett? Egy olyan közegből, ahol sok, és egy vezető politikus számára fontos kapcsolatra és ismeretre tehetett szert. Nyilván tett is, bár a mítoszát kétkedve szemlélőktől lehetett olyasmit hallani, hogy Németh a kilencéves londoni tartózkodás alatt nem sajátított el egy másfajta politikai kultúrát, kifejezésmódot, „nem ragadt rá semmi”, „még öltözködése sem változott”, az alelnökség tulajdonképpen csak „jutalomjáték” volt a rendszerváltásban játszott szerepért – sok teniszezéssel.
A volt miniszterelnök az óbudai régi Sípos vendéglőben találkozott az MSZP több politikusával, és azt igyekezett fölmérni, hogy esetleges újbóli politikai szerepvállalása során milyen támogatásra számíthat. Figyelemre méltó mozzanat, hogy ezen a találkozón sietve leszögezte: lehetőséget lát arra, hogy az MSZP minden szempontból korszerű, európai stílust képviselő szociáldemokrata párttá váljon.
Németh Miklós nem tájékozatlan önjelöltként kopogtatott a párt ajtaján. Befolyásos MSZP-személyiségek 1993 óta hol nyíltan, hol burkoltabb formában, de folyamatosan ébren tartották benne, hogy vissza kellene térnie a magyar politikai életbe. Németh Miklóst rendszeresen keresték fel az MSZP politikusai Londonban: tájékoztatták a hazai helyzetről, a párton belüli dolgokról, folyamatosan érdeklődtek az iránt, hogy mit szólna a visszatéréshez.
A volt miniszterelnököt már 1993-ban és 1994 folyamán is többen kapacitálták, hogy jöjjön haza, térjen vissza a magyar politikai életbe – mondta nemrégiben egy magánbeszélgetés során a szocialisták egyik országgyűlési képviselője, aki fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a szocialista–liberális kormányzás idején a Londonban hivatalos úton járó miniszterek is rendszeresen találkoztak Németh-tel. Persze mások is felkeresték. Mindenkit fogadott, akitől informálódni lehetett. Így széles körű – ám csupán mozaikszerű – ismeretei voltak a hazai ügyekről.
Németh Miklós végül 2000 áprilisában, nem sokkal hazaérkezése után jelentette be, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje akar lenni. Ezzel – mondják – fölrúgta azt a közte és Kovács László, illetve a pártvezetés között lévő kimondott-kimondatlan megállapodást, amely szerint a miniszterelnök-jelöltség kérdése még nem időszerű. Országjáró körútra indult, végiglátogatta a megyéket. Akik a szereplésein jelen voltak, azt mondják: általában lenyűgöző volt, valósággal rabul ejtette hallgatóit. Mindez azonban nem tükröződött a nyilvánosságban: a kevésnél is kevesebb, nem a legjobban megválasztott médiaszereplései sokkal rosszabbra sikeredtek, mint a vidéki találkozások zárt kommunikációs terében való fellépései. Pedig sokféle ember előtt, sokféle tónusban kellett beszélnie. Békés megyében például találkozott nemzetiségi képviselőkkel, papokkal, gazdasági szakemberekkel, önkormányzati képviselőkkel. Valakiben az maradt meg, hogy amikor az egyik kisváros strandján feltűnt, kijöttek az emberek a medencéből, hogy kezet foghassanak vele. Egy kecskeméti egyetemista – némi aggályossággal – így fogalmazta meg a Németh Miklósról szerzett benyomásait:
– Markánsan érzékeltette pártjától gyökeresen eltérő felfogását, nem titkolta, hogy ha ő lesz az MSZP első számú embere, akkor sok olyan problémával kell majd a szocialistáknak számukra szokatlan megközelítésben foglalkozniuk, amelyeket eddig átengedtek a jobboldalnak. Ilyenek: a nemzet kérdése, a népességfogyás, a korrupció, a vallás, az egyház helyzete.
Németh Miklós – csakúgy, mint annak idején, 89-ben – nem csinált titkot belőle: nem azonos a párttal, nem óhajt feloldódni benne és integrálódni struktúrájába. Ez erkölcsi oldalról egészen másképp értékelhető kérdés, mint a gyakorlati politika, a helyzetbe kerülés pragmatizmusa felől.
Mit is akar Németh Miklós? Hogyan lehet belőle miniszterelnök-jelölt, ha „nem akar pozíciót fogni?” – fogalmazott egyik hajdani támogatója a gyakorlati politizálás alapkövetelményeire hivatkozva. Mondhatni, szakmai kifogásait hangsúlyozta, megjegyezve, hogy például az MSZP pártelnök-helyettesi posztját kifejezetten Németh Miklósnak találták ki, amit a tisztség címzettje viszont nem volt hajlandó elfogadni.
– Miklós kitűnő csapatjátékos – hangzott el egy beszélgetésen –, azzal a feltétellel, hogy ő a csapatkapitány.
Talán az volt a baj, hogy nem első posztot szántak neki? Lehet. Mindenesetre hívei rá akarták beszélni, hogy fogadja el, hiszen „pozíciót kell fogni”. Azt mondták: az apparátusban nem a feloldódás veszélyét kell elsősorban látni, hanem az esélyt, hogy meghódítható. Erre ő összeveszett velük. Bizonyára volt tapasztalata az apparátusok működéséről, bizonyára volt tapasztalata az apparatcsikok társadalmi megítéléséről, bizonyára érezte, hogy egy mítosz nem lehet helyettes. Ráadásul bizonyos témaköröket is rá akartak osztani – csupa testhez álló dolog: vidékpolitika, agrárkoncepció, egyházpolitika, EU-csatlakozás –, ami pedig magyarán azt jelenti, hogy csak másodállásban vezér, egyébként reszortpolitikus. Erre hívei is azt mondják: brrr!
Amióta Németh Miklós visszatért a politikai porondra, kérdés volt, hogy milyen pozíciót kapjon, azon túl, hogy esetleg lehet a párt miniszterelnök-jelöltje. Németh Miklós világosan megfogalmazta azt a modellt, amely szerint a választási felkészülést külön kell választani az egyéb pártügyektől. Magyarán: el kell kerülni azt a veszélyt, hogy ő a belső csatározásokban elhasználódjék vagy hozzászürküljön az apparátushoz. Valójában az MSZP megjelenítésére önmagát, illetve a választási csapatot jelölte, és háttérbe kívánta szorítani – Kovácsostul – a szerinte lomha, politikai és szervezeti ballaszttal megterhelt pártot.
Húzd meg-ereszd meg játék kezdődött.
– Németh Miklós attól félt, hogy Kovács László beviszi az apparátusba és kicselezi, felmorzsolja személyiségét – mondta egy bennfentes. Egy másik viszont úgy érvelt: az MSZP-ben nem is létezik pártapparátus. A budapesti Köztársaság téren csupán 20-25 kontraszelektált káder gyárt saját maga számára papírokat és illúziókat a pártról. Megint mások szerint Németh Miklós nem azért akarta háttérbe szorítani az apparátust, hogy megszabaduljon az akkor még miniszterelnök-jelöltségre pályázó Kovács László konkurenciájától, hanem azért, mert minimalizálni kívánta a választási kockázatot politikai és gazdasági értelemben is: minden olyasmit ki akart dobni az MSZP hajójából, ami terhet jelent. Ez – a fentieken túl – vonatkozik elhiteltelenedett személyekre és politikai gondolatokra is. Például: világos megfogalmazásban óhajtotta közre adni az MSZP–SZDSZ-kormány szerinte hibás döntéseit.
Az MSZP és a volt miniszterelnök furcsa keringője nem új keletű. Valójában már az alapításkor elkezdődött. 1990-ben – legalábbis a pályakezdő politikusokban – megütközést kelthetett, hogy Németh Miklós látványosan kilépett az MSZP elnökségéből, a parlamentben átült a függetlenekhez. Németh Miklós taktikai képletében ez fontos elem: kívülállóként tartozni az MSZP-hez. Ez lehetőséget kínál arra, hogy adott esetben a „kívül” egyben „fölült” is jelentsen.
Ám a párt – amelynek vezetői nem tartották volna igazságosnak, hogy a kívülálló a kudarcon nem osztozik, a babérkoszorút viszont elegáns mozdulattal a saját fejére teszi – jól alkalmazkodott ehhez a taktikához.
– Amikor 1994 januárjában már nekünk állt a zászló – mondta egy beszélgetés során az MSZP egyik országgyűlési képviselője –, Horn Gyula a maga sajátos módján azt a kérdést tette fel Németh Miklósnak: – Ugye, nem jössz haza Miklós? A válasz egyértelmű. Horn reagálása is: – Kár, pedig te lehetnél a miniszterelnök-jelöltünk.
Az, hogy a mostani választásra készülve jelentős szocialista csoportok Németh Miklóst akarták vezérnek, összefügg azzal, hogy nem tartották alkalmas jelöltnek Kovács Lászlót, pártelnöki teljesítményével is elégedetlenek voltak.
Mint mondják: ezt tavaly a párt frakciója világosan meg is fogalmazta, úgy, hogy Kovács kitűnő második ember, de első számú vezetőként nem számítanak rá.
Úgy gondolták, hogy Némethtel az élen szót lehetett volna érteni az egyházakkal, mert őt valamiért elfogadják, a többieket nem. Meg lehetett volna nyerni a vidéki szavazók jó részét. Állítólag felmérések is készültek: Borsodban, Hajdú-Biharban összevetették Kovács László és Németh Miklós választási esélyeit koalíciós politikusokéival. Az eredmény: a volt miniszterelnök mindenütt utcahoszszal verte Kovácsot, verte a fideszes és a kisgazda vetélytársat is. Kovács – mondják – alulmaradt.
A közelmúltra visszatekintő szocialista politikusok egy része állítja: Németh Miklóst az MSZP-sek többsége támogatta, elfogadta volna vezérnek. Főképpen a megyék. A főváros összességében bizonyosan nem. A volt miniszterelnök hajdani hívei szerint a párt Németh Miklós lábai előtt hevert.
– És ő belerúgott – teszi hozzá egy szocialista politikus. Majd tovább elmélkedik: – A 2002-es választás élethalálharc kérdése a jobboldal és a baloldal között. Ha az MSZP veszít, akkor a baloldalnak több cikluson keresztül nem lesz esélye arra, hogy kormányzati pozícióba jusson. Lehet, hogy ettől a kockázattól félt Németh Miklós, amikor teljesen hátat fordított a politikának? Lehet, hogy nem is félelemről, hanem meggyőződésről van szó, és a kudarccal kalkulálva az MSZP mai vezető garnitúrájának bukásával számol? Hiszen a választási kudarc egyben azt is jelentheti, hogy Németh Miklósnak igaza volt. És akkor eljön az ő ideje.
Mások kizártnak tartják, hogy a volt miniszterelnök erre játszana.
– Németh Miklós tudatosan készült haza. Készült a szerepvállalásra – így egyik régi pártbéli társa, aki többször járt nála Londonban, és az volt a meggyőződése, hogy a volt miniszterelnök érzelmileg is elkötelezett a baloldal mellett. – Azért is ragaszkodtunk annyira hozzá, mert úgy gondoltuk, képes harcolni és egyezségeket kötni. Azonban sem egyikre, sem másikra nem volt hajlandó. Pedig ő lett volna a legjobb miniszterelnök-jelölt, hiszen baloldalról már nem lehet több szavazót nyerni, a baloldal be van söpörve, Miklós pedig képes lett volna olyan szavazókat, főleg vidéki szavazókat hozni, akik alternatíva híján jobbra orientálódnak majd.
Mikor, milyen élmény hatására fordított hátat Németh Miklós mindennek, amit politikai visszatérésével kapcsolatban ő és még oly sokan építettek?
Beszélik, tavaly, nyár elején leültek Kovács Lászlóval, megegyeztek, hogy Németh támogatja Kovács pártelnökségét, Kovács pedig Németh miniszterelnök-jelöltségét. Aztán, amikor Németh egy interjúban azt mondta: ő pártelnök nem kíván lenni, de a miniszterelnök-jelöltséget elvállalná, akkor Kovács Lászlónak az volt a válaszreakciója, hogy tulajdonképpen ő is elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget. Ez volt az a pont, amelytől kezdve Németh nem bízott Kovácsban. Úgy érezte, a pártelnök felrúgta a megállapodásukat.
Bizonyára ennél sokkal mélyebben hatott rá, ami tavaly ősszel Kecskeméten történt, azon az értekezleten, amelyen az MSZP testületeinek képviselői, megyei szervezeteinek vezetői vettek részt. Németh Miklós ismertette úgynevezett három oszlopos modelljét. Ennek lényege: a párt elnöksége a pártot szervezi, az MSZP parlamenti frakciója viszi a napi politikai ügyeket, egy csapat pedig a választással és kormányzati munkára való felkészüléssel foglalkozik. Kovács László ezt a struktúrát alapszabály-ellenesnek és elfogadhatatlannak tartotta. A küldöttek java része azt sem tudta, hol áll a feje, végül Kovács mellé álltak, még abban a kérdésben is, amelyet Németh Miklós azzal a megállapításával élezett ki, hogy nincs kormányleváltó hangulat az országban, a szocialistáknak társadalompolitikai problémákkal, és nem a hatalom kérdéseivel kell foglalkozniuk. Kovács László és a tanácskozás résztvevőinek a többsége másképpen látta a dolgot: az országban leváltó hangulat van, ha nem hibázik nagyot az MSZP, megnyerheti a 2002-es választást. Valójában azonban nem a „leváltó hangulat” kérdése, hanem a Kovács–Németh konfrontáció volt a vita lényege. Németh Miklós a fórumon nem tette egyértelművé szerepvállalását.
A volt miniszterelnök hajdani hívei mondják: valószínű, hogy Németh Miklós ekkor döntötte el, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől. Rádöbbent ugyanis arra: hiába népszerű a megyékben, a pártelitet nem tudja megnyerni magának. Küzdeni pedig nem akart: vagy mert távol áll a személyiségétől, vagy mert félti az MSZP-t a belső ütközetektől, a hatalmi harctól. Ha így döntött is, nem ment híre. Nyitva hagyott mindent, felszólalásával még sikert aratott a novemberi kongresszuson – állítólag várt: hátha történik valami. Nem történt.
Sokan gondolják úgy, hogy Németh Miklós politikai pályája visszalépésével – helyesebben: visszalépéseivel – véget ért. Van, aki sajnálja: ő lett volna az, aki családi tradíciókon alapuló belső indíttatásból és pályafutásának tapasztalatai alapján képes lett volna összeegyeztetni a baloldali és a keresztény értékeket. Olyan erőket tudott volna egyesíteni, amelyek kitörési lehetőséget jelenthetnek egy, a társadalmat mindinkább végletesen megosztó, zsákutcás jobb- és baloldali ellentétből. Van, aki úgy véli: Németh Miklós tudatosan lavírozta magát a szerepfosztó helyzetbe. Ő ugyanis olyan politikus, aki mindent vagy semmit alapon játszik, és ha rajta múlik a dolog, egészen biztos, hogy a semmit választja.
Sok minden kimaradt ebből az írásból, amit a Németh Miklósról folytatott beszélgetések során hallottunk. Ennek egyik oka az, hogy az elhangzottak hitelessége aggályos volt, a másik, hogy közlésük méltatlan helyzetbe hozhatott volna embereket, a harmadik, hogy politikai bajkeverésnek számíthattak volna, a negyedik, hogy a többihez képest nem voltak túlságosan lényegesek, az ötödik, hogy bő kifejtést, önálló írást igényeltek volna stb.
Két megjegyzést azonban érdemes még így, odavetett módon is fölidézni. Az egyik:
– Miklós eddig még soha nem küzdött meg a hatalomért. Személyiségének mindkét – egymással ellentétes – megítélése biztosította a nyolcvanas évek végéig a Monokról induló parasztgyerek káprázatos karrierjét: azért is futtathatták, mert szürkének és irányíthatónak tartották, és azért is, mert kiemelkedő képességűnek. Mindegy – küzdenie nem kellett. A rendszerváltás után más a helyzet. A hatalomért harcolni kell párton belül és azon kívül is. Ettől riadt meg.
A másik érdekes megfigyelés:
– Németh Miklós valósággal menekült a nyilvánosság elől. Loholtak utána az újságírók, de ő mindent megtett azért, hogy elkerülje őket. Ez már önmagában is a kudarc bekódolása egy olyan ember esetében, aki vezető politikus akar lenni.
Azóta sem változott a nyilvánossághoz való viszonya.
Nem ad magáról hírt.
A hallgatás – szemben a megszólalással – erősíti a mítoszt.
hat ha nezitek a Szanyi topicjat akkor lathatjatok hogy ma este sok minden elfog dolni a miniszterelnokjelolesrol,
aki nem nez at annyi ma este partvacsi van
hogy a Smuck ésszel megáldott lenne, szerintem csak politikai intelligenciával, ami szerintem azt jelenti hogy jol boldogul a partberkekben, ert a furashoz es az intrikahoz es celjai eleresehez jol hasznalja a sajtot, amugy minden mas teruleten gaz, meg azt is ketlem hogy azt a levelet o irta
Mészáros írása gusztustalanul szervilis, és roppant ideges. Dettó, mint Németh Péter volt pártitkár elvtárs. Azt írtja, hogy "Még azok is arrogánsnak látták Németh fellépését, akik egyébként nincsenek megelégedve a szocialisták politizálásával"
Azért Schmuck mintha nem így gondolta volna, azt írta, hogy Kovácsnak sikerült "lehetetlen helyzetbe hozni Németh Miklóst"
Raffinált módon, és gúnyos idézőjelbe téve szembeállítja Németh M állítólagos
"keresztényszocializmusát" Kovács állítólagos szociáldemokratizmusával, idézőjel nélkül. Először is Németh M sohasem mondott ilyesmit, ez egy kitalálás, sőt, méginkább az Aczél Endre által bedobott népi-urbánus ellentétnek egy másik változata, mondjuk így: "keresztényezés". Amikor Németh hazajött, és kifejezte ellenérzéseit az MSZP-vel szemben, akkor hirtelen éppúgy "gőgös" lett, mint annakidején Antall, és most Orbán. Ugyan már az föl sem merül, hogy igaza van? Ráadásul unsereiner, tehát ő csak tudja, nem? Azért, ha valaki olyanokat mond, hogy nem akarja mégeygszer, hogy hátbaszúrják, azzal történt egy s más, az tud valamit, elvége miniszterelnök volt, vagy mi a szösz? Még mielőtt kedves kormánypárti olvtársaim szemében gyanússá kezdenék válni: akkor sem szavaznék az mszpre, ha NM lenne a jelöltjük. NM-ról régebben nem voltam nagy véleménnyel, igazából nem soroltam a reformer politikusok közé, mindössze egy józan eszű karrieristának tűnt (maga árulta el, hogy anyagi okok miatt választott pártkarriert). Attól sem ájultam el, hogy Angliában személyzetis bank alelnök volt. Amitől érdekessé vált szememben, azok a hazajövetelekor tett nyilatkozatai voltak, szimpatikus, kritikus véleménynyilvánításai pártjával szemben. Ebből nekem úgy tünt, hogy ez az ember ott kint - nem közgazdász csodadoktor lett, hanem - megváltozott! Valamit tanult demokráciából, politikai kultúrából, kinyílt látószöge. És ez érezték meg rajta az itthon maradt önérzetes provinciális fővárosi Grósz-Horn-bébik. Ezért gyűlölték meg rögtön. Hatalmukat látták veszélyeztetve. Kivéve az ésszel megáldott, és ezért fegyelmivel sújtott Schmuckot, az SZDSZ gazdasági tanácsadóját Békesit, és még néhány politikust. (Ezekről Mészáros mélyen hallgat.)Beindult a suttogó, párton belüli propaganda ebben is: "mégis mit képzel ez, mi itt végigküszködtük?","megszedte magát kint, most meg?"...stb. Ezek a szövegek az emberek idegenekkel szembeni idegenkedésére, sértett hiúságára, irigységére építettek.
Mészáros, de mások is úgy állítják be, mintha Németh a nagykoalíció miatt mondta, hogy nem tetszik neki az mszp konfrontatív politikája. Nem igaz, egyszerűen nem így gondolkodik, de erről, ezzel a nagykoalíciós mellébeszéléssel, gyanusítással el lehet terelni a közbeszédet, holott ez volna az igazi topic: mi is az a konstruktív ellenzékiség, amiröl Kovács képmutató módon el kezdett fecsegni 1998-ban, hogy utána rögtön belerúgjon a fideszbe, és a végtelenül szellemtelen, és unalmas "egészpályás letámadás" frázisával riogasson. Meg aztán, a nagyokos Mászárosnak mintha 1998-ban tetszett volna a nagykoalíció, most meg nem tudom, hirtelen miért lett bűn, akkor, amikor, ne adj isten, mégis előállhat ilyen helyzet. Vagy az is csak Kováccsal vagy Medgyessyvel szociáldemokrata?
Milyen "kedves" csávó ez a Mészáros: "partizán"-nak gúnyolja Némethet. Teljesen öncélúan, élvezettel rugdossa, hogy lenyomhassa, ellehetelenítse párton belüli elvtársát. Ilyenek vagytok, jó is ez, de hosszú távon sajnos nem.
Valaki beírta, hogy a 2002-es ruha után NM lesz az mszp miniszterelnök jelöltje. Jobb is így, semmit se értettek meg az eddigiekből, kell még egy kijózanító erejű vereség.
"Némethnek esze ágában sincs lepaktálni a Fidesszel. "-by Mészáros Tamás.
Mintha a menyasszony hajlandósága nem is számítana. Elvtársak, ti már megint megerőszakolásban gondolkodtok.
ujkent vegigolvasva a topicokat erdemes a game over -be most beleolvasni ahol a Szanyi szerint meg az is elkepzelheto hogy a Nemeth bevagtat feher lovon a kongresszuson,
na szep
OFF
Érdekes az "Adenauer-féle társadalmi párbeszéd" emlegetése, hiszen erre valójában a godesbergi program rímel, ami szerintem a jelen helyzet egyik lehetséges racionális kezelésének tűnik. Kár, hogy nem hallottam az előadást.
ON
OFF: Tegnap meghallgattam a fickót a közgáz tagozat ülésén. A Járai-féle középbal, ill. a Matolcsy-féle középbal usque harmadikutas gazdaságpolitikával markánsan szembenálló, konzekvens, átgondolt, középjobb koncepcióval állt elő (példaképként az Adenauer-féle társadalmi párbeszéddel, mint a "korszrű szociáldemokrácia" eszmeiségével stb.). Nagyon meggyőző volt: ha hatalomra jut, meg is csinálja.
Az, hogy nekem nem tetszik, az ettől ugyebár független...
Kedves Pásztörperc!
Tényleg meglehetősen rossz volt a megfogalmazás. Amit írtam, az arra vonatkozott, hogy mint "jelölt" nem szimpatikus. A fő problémám a jelöltek halmazával van. :-)
A "személyes" kvalitásairól nem szívesen nyilatkoznék, ahhoz - ellentétben Veled - túl kevés közvetlen információval rendelkezem.
Az "alkalmatlanság" viszont szvsz. meglehetősen relatív kategória...
Szerinted Medgyessy alkalmasabb jelölt ?
Üdv.
K.
Munkás angliai évei után hazatérve persze először még azt nyilatkozta, hogy ismét a szocialista pártban óhajt tevékenykedni, és rögvest az erős kéz ígéretével próbálta maga mellé állítani a Fidesz rendkívül célravezérelt nyomulásától némiképp frusztrált szocialistákat, azt sugallva nekik, hogy a fiatal demokratákéhoz hasonló elszántságra egyedül ő volna képes. Fennhéjázó s főként eléggé átlátszó modorával azonban mégiscsak elrettentette magától a meghatározó többséget, mert nyilvánvaló volt, hogy a "messziről jött ember", aki szívesen hisz saját állítólagos legendájában, voltaképp azokat szeretné eltávolítani a párt éléről, akik az ő távollétében meglehetősen kedvező közvélemény-kutatási adatokat értek el az MSZP-nek. Még azok is arrogánsnak látták Németh fellépését, akik egyébként nincsenek megelégedve a szocialisták politizálásával, mert hatékonyabbnak és határozottabbnak szeretnék látni.
Nem volt meglepő tehát, hogy Kovács megerősödött a párt elnökeként. Meglepetést legfeljebb az keltett, hogy tavaly novemberben nem fogadtatta el magát egyszersmind pártja kormányfőjelöltjének is. Meglehet, politikai ízléséhez közelebb állt, hogy majd csak a választási programmal együtt, legkorábban ősszel tűzze napirendre ezt a kérdést, ám ezzel óhatatlanul lépést vétett. Egyrészt mind érzékelhetőbbé lett a választók türelmetlensége az MSZP iránt: miért nem képes lezárni végre személyi kérdéseit, miért nem mutatja fel azt a vezetőt, személyében pedig azt a mondandót és stílust, amelyet szembeállít a koalícióval. Akik a szocialistáknál úgy gondolták, hogy másfél évvel a választások előtt még semmi ok a sietségre, azok nem értették meg a rendhagyó belpolitikai hangulat által mára meghatározott helyzetet: azt, hogy az emberek egy három éve szünet nélkül – és kérlelhetetlenül – kampányoló kormányzati magatartás ellenében érzékelni akarják végre az annak ellenállni képes, jól kivehető ellenerőt. Másrészt – és ez most egyre inkább beigazolódik –, a kormányfőjelöltség nyitva hagyott kérdése lehetővé tette Némethnek, hogy tovább folytassa sajátosan önfejű s – a klasszikus mozgalmi szóhasználat szerint – bízvást "bomlasztónak" nevezhető tevékenységét a pártban.
Jelezte, hogy vállalná ugyan a miniszterelnök-jelöltséget, de vetélytársaitól, Kovácstól és Medgyessytől eltérően nem hajlandó elmenni a testületi meghallgatásra, hogy ott ismertesse nézeteit. Majd a júniusi kongresszuson, a küldöttek előtt. Mit neki elnökség, választmány, bizottságosdi. Ezekután mindenki megérthette, hogy Németh Miklós voltaképp puccsra játszik kitartó hívei, az úgynevezett vidéki szárny támogatásával, és a megvetés, amit a választott testületek és tisztségviselők iránt tanúsít, egyfajta nyílt üzenet: ha én leszek a vezér, vége a pártdemokráciának. Ami persze azt is jelenti, hogy a személyét eddig folyamatosan napirenden tartó falusi kortesekből alakul majd az új pártirányító klikk – s a meghirdetett "keresztényszocializmus" zászlaja alatt az MSZP ezzel jóidőre elbúcsúzhatna a szociáldemokrata átalakulás reményétől.
A pártnak valószínűleg az a szerencséje, hogy nívótlan manővereivel és komolytalanságával épp az exkormányfő ábrándítja ki magából mindazokat, akik megértették, hogy 2002-ben bizony nem babra megy a játék, és egy bizonyos színvonal alá a legnagyobb ellenzéki párt nem mehet. Németh pedig minden újabb machinációjából egy újabb sértődött nemmel kénytelen kivágni magát – legutóbb tehát már a kormányfőjelölt-jelölést utasította vissza. Ám indoklásul váratlanul felhozta, hogy nem ért egyet azzal a konfrontatív politikával, amit a szocialisták a Fidesszel szemben folytatnak.
Amire még az edzettebb Németh-hívők is felkapták a fejüket: ugyan kivel konfrontálódjon a legnagyobb ellenzéki párt, ha nem a legnagyobb kormánypárttal? Csak nem a nagykoalíció eshetőségét lebegteti meg Németh, hogy így szondázza pártját és a tágabb közvéleményt? Az elutasító reflexiók mindenesetre még a belső körökben is elementárisak lehettek, mert alig két nap múlva Jánosi György, a választmány elnöke, aki nemrég még nyílt sisakkal szállt síkra Németh miniszterelnök-jelöltsége mellett, egyszeriben magyarázni kezdte, hogy elvbarátját félreértették; nem, Némethnek esze ágában sincs lepaktálni a Fidesszel. Miután azonban az érvényes értelmezést Jánosi elmulasztotta megadni, a rejtély csak fokozódik: hát akkor mi a fészkes fenére gondolt az amúgy általában sem igazán aranyszájú Németh?
Egy biztos. Hogy legutolsó érvényes nyilatkozata szerint június 9-én, a kongresszuson nem jelölteti magát, azzal aligha vállalt garanciát arra, hogy később sem próbálja meg hátba támadni a hivatalosan megválasztott jelöltet. Az MSZP abban a kényelmetlen helyzetben van, hogy időről időre kísérletet kell majd tennie a "legendás" Németh valamiféle integrálására – és egymás után kapja majd tőle a nemeket.
Előre látható, hogy ez a lefegyverezhetetlen partizán hősiesen fogja robbantgatni a posszibilis Kovács-Medgyessy páros vonatait. A választások közeledtével taktikusan egyre békésebb hangvételű, szinte már népfrontosodó Fidesz legnagyobb örömére.
"Nyersnek és Pozsgaynak nem szabadott volna meghátrálni és a Horn-félék kezébe átengedni a hatalmat, és később sem legitimálni őket. Most itt van egy ismert, valóban reformer, aki szakít a kommunista gyűlölet-politizálással, aki szociáldemokráciában gondolkodik."
- egyetértek, bár a párton belüli erőviszonyok sosem tették lehetővé Pozsgay számára a Horn-félék kiszorítását. Poszgay nem tehetett mást, mint amit tett: távozott a komcsi utódpártból. Nyers passzívitása valóban szembeötlő.
Az eredmény siralmas: nincs egy valóban szociáldemokrata párt Magyarországon
Schmuck Andor levele Kovács Lászlóhoz. Valamilyen újságcikkből. Óriási! Ennek az embernek tényleg van esze, de ez, mint visszhangtalan :-( bon mot-mban megjegyeztem, az mszpben etikai vétség.
Szomorúan vettem tudomásul döntésedet, mely szerint nem lépsz vissza a miniszterelnök-jelöltségtől. .... Sajnálom, hogy a körülötted élősködők, akiket személyes tanácsadóidnak is nevezhetnénk, ily rossz, pártunk és – meggyőződésem – országunk számára is végzetes döntésbe sodortak – olvasható abban a lapunk birtokába került levélben, amelyet Schmuck Andor küldött Kovács Lászlónak, az MSZP elnökének. „A kongresszuson még sikerült pártvezetési hiányosságaidat, pestiesen szólva ráverni az akkori ügyvezető alelnökre, Kiss Péterre, valamint az egység látszatának hamis fontosságát hangsúlyozva visszalépésre bírni Szili Katit, megalkudni Nagy Sándorral, és lehetetlen helyzetbe hozni Németh Miklóst. De most, fél év elteltével a napnál is világosabb, hogy a párton belüli problémákkal nem tudsz megküzdeni” – áll a levélben. Schmuck – utalva az MSZP több prominensét leleplezni szándékozó könyvére – megjegyezte: mivel egy évvel ezelőtti találkozásukkor született megállapodásukat szerinte Kovács nem tartotta be, az egyezséget semmisnek tekinti. Mint ismeretes, Schmuck egy éve megbeszélést folytatott Kováccsal, és ígéretet tett arra, bizonyos feltételek teljesülése esetén nem jelenteti meg a könyvet.
Örömmel akceptálom, hogy utánanézett, és megerősítette, amit korábban írtam.
Elnézését kérem, hogy ostoba szóviccem alapján arra lehetett következtetni, hogy esetleg valamiféle kapcsolat lehet az említett épület és egy demokratikus párt között.
Ez nyilván ugyanúgy a véletlen műve, mint az Ön által választott nicknév, ami egyébként szintén bizonyos asszociációkat válthat ki ...( :-) )
A rengeteg Főtitkár, Pénztárnok, stb., ... "bizalom házához" közeli nicknév (illetve jellegzetes hozzászólásaik és az Ön - ahogy írja - "gyanús, kripto-kommunista felvetései" közötti meglehetős koherencia ) bizonyára kicsit összezavarta "Utálom a narancsot" olvtársunkat, de - emlékezetem szerint - én Önt nem "elvtársaztam le", mint ahogyan "nyilasnak" sem neveztem.
Jókivánságai mellett még azt is írja: "Kovács for candidate!"
Mint korábban is leírtam már, nekem valójában egyik MSZP-s jelölt sem szimpatikus.
Németh viszont kifejezetten antipatikus, és nem csak azért, mert megjelenésével, stílusával, viselkedésével egy olyan kort idéz, amelyet én nagyon nem szerettem.
További sikeres tájékoztatást,
Kiváló tisztelettel,
K.
Utánanéztem, valóban nem Ön, hanem "Utálom a narancsot" említette meg, hogy "fideszes esetleg miépes" lehetek. Ami a hűség házát illeti, nekem ez a nyilas pártközpontot juttatja eszembe, gondolom másnak is, úgyhogy további jó röhögcsélést kívánok a fidesznácizáshoz.
Ami ezeket a fárasztó mszp és szdsz ügyeket illeti, eszem ágában sincs további (gyanús, kripto-kommunista)felvetésekkel kellemetlenkedni.
Nyugodtan elvtársazzon le bárkit, elsősorban persze engem, joga van hozzá, stb. De ne reménykedjen, disszidens gondolataimért nem fogok kevesebbet kapni, mint amit most kapok ezért a komoly, felelőségteljes irodai munkáért.
További puhára főlést saját levekben. Kovács for candidate!
Értetlenül állok korábbi nyilatkozata előtt, miszerint én önt folyamatosan "lenyilasozom".
Önnel (legalábbis e nicknéven) folytatott eszmecseréink során én garantáltan egyetlen egyszer sem írtam le azt a szót, hogy "nyilas", sőt, én a MIÉP-re sem írtam ezt soha, mint ahogyan más, demokratikus választással a parlamentbe jutott pártra sem.
Sajnos, a tisztelt polgártárs állítja párhuzamba a két fogalmat, mikor azt írja : "... Az előbbit annak ellenére teszi, hogy több hozzászólásomban világossá tettem, hogy nem vagyok miépes."
Ahhoz pedig, hogy a polgártárs szívéhez közel álló "Nyerset, Némethet stb." leelvtársazom, szerintem jogom van, hiszen az illető urak, polgártársak (így jobb ?) évtizedeken keresztül ezt a megszólítást használták egymásra, egymás között és a nyilvánosság előtt is. (Ha viszont a tisztelt irodavezető polgártárs továbbra is kifogásolja ezt a formát, készséggel szólítom a jövőben az illető személyeket is polgártársnak.)
Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy esetleg a "hűség háza" kifejezés váltotta ki önből ezt a reakciót:
Ez bizonyára valamilyen freudi dolog lehet, hiszen ezt a megjelölést a legnagyobb kormányzó párt azon régebbi hirdetésére utalva használtam, ami egyszer régebben a kezembe akadt, és ami kb. így szólt:
"fides (ejtés: fidesz)
1. hit, bizalom
2. hűség, őszinteség, becsületesség"
Na most: a Tájékoztató iroda nyilván valamilyen házban működik.
A "hit háza" vagy "bizalom háza" meglehetősen rosszul hangzik, az "őszinteség háza" vagy "becsületesség háza" meg érzésem szerint meglehetős csúsztatás lenne.
Marad tehát a "hűség háza".
Meginogtam viszont azt olvasva, hogy "a Kádár-Aczél-Nyers féle reformszárnyat" tetszett emlegetni. Lehet, hogy mégsem a "hűség háza" .... ?
Nagyon tetszett egyébként, hogy engem a Horn-Kovács-féle ávós lobbiba gondolt helyezni, különösen azok után, hogy mennyi pozitív dolgot írtam eddig a fenti két személyről, főleg Horn ... ööö ... bolgártársról.
Magyar Nemzet 2001. május 05. 7. oldal
Pilhál György
Újsághír szerint Németh Miklós, a munkásmozgalom régi harcosa (ő nyitotta fel Hegyeshalom–Kelet-Nickelsdorfnál a határsorompót nyolcvankilenc őszén) nem szeretne miniszterelnök-jelölt lenni a következő választásokkor, vagyis 2002-ben. Nem új az információ, tudniillik Németh Miklós korábban körülbelül öt alkalommal jelentette be a köréje sereglett sajtótényezőknek, hogy ő pedig nem akar Magyarország miniszterelnök-jelöltje lenni a jövő évi választásokkor, sőt mindent el fog követni, hogy az ellentábor (amelyik őt akarja mégiscsak) elő ne vegye a nevét...
Ehhez képest Németh Miklós lehetséges MSZP-s kormányfőjelölt annyit szerepel a mostani magyar sajtóban, mint megboldogult Zámbó Jimmy, a Király. Ha én lennék Németh Miklós, aki fütyül az egész politikai ripityomra, és tényleg nem akar semmi sem lenni az égvilágon, leveszem odahaza a láncról a nagy, szőrös medveölő kutyát, amely aztán így szép módszeresen fölfalná a nálam kopogtató riportereket. (Az ügyesebbek elszaladhatnának.) Kiírnám a kapufélfára: „Nem leszek miniszterelnök-jelölt – aki ezért keresett, távozzon!” Aki nem távozott, magára vessen.
Hagynék kevéske űrt, fusson, akinek futnia kell, aki viszont átlátja viszontagságos helyzetemet (én vagyok Miklós, a rendszerváltó), szuszogjon keveset, meg gondolja át, nekem sem könnyű. Csöndben lennék. Nem szerveznék sajtótájékoztatót, hogy mik a terveim a közeljövőben (visszavonultam, punktum). Téli szállásomra hajtatnék. Búnak ereszkednék.
Ehhez képest itt van Németh (Gyakorlati) Miklós. Ő úgy tud elbújni a nyilvánosság elől, hogy azért megtalálják. Hogy legyen egy kis zűrzavar. Hogy vakarhassuk a fejünk búbját. Jön-e Miklós vagy marad veszteg?
Nem csodálkoznék azon, ha az MSZP mai fejesei járnának úgy egy szép napon, mint ahogy Munkáspárt járt 89-ben. (Azzal együtt MSZMP KB tagra elvből sem szavaznék, tehát nekem totál mindegy lenne)