Na, akkor 2024 Lista On:
1 Chelsea Wolfe – She Reaches Out to She Reaches Out to She
Látatlanban furcsa volt a dubos/trip-hopos beütésű CW album híre, nem ehhez vagyok szokva tőle. Viszont elsőre beszippantott az anyag és messzemenőkig respektálom, hogy mert a komfortzónából kilépve egy számomra igen sokat adó és igen mély hangulattal bíró koronggal előrukkolni. Olvastam persze negatív véleményeket is, de nálam akkor is ez volt a tavalyi év leghallgatottabb lemeze.
2 Octoploid – Beyond the Aeons
Ó, persze, Elegy 2.0, ahogy több helyen címkézték. Szerintem nem, annak zsenije máshol keresendő, de az biztos, hogy Oli-Pekka barátunk nem nyúlt mellé ezzel a valóban 60-as, 70-es évekbeli prog rock/ északi death metal keverékkel. Sokkal inkább tűnik átgondolt és ügyesen összerakott munkának, mint a BI számomra értelmezhetetlen megközelítése. Nem is kérdés, professzionális biztonsági játék a javából, de nálam célba ért.
3 Cemetery Skyline – Nordic Gothic
Gótikus melankólia göteborgi alaparcoktól, zsírprofin. Első hallásra megvett.
4 Neon Nightmare – Faded Dream
Fú, milyen osztást kapott ez az év egyik legbénább borítójába csomagolt szemérmetlen Type O-worship pár helyen. Az Unto Ohters-es Nate Garrett küldhetné a TON még élő tagjainak a jogdíjat, ugyanakkor mégis van valami sajátos hangulata és ami még fontosabb, tudom szeretni ezeket a dalokat.
5 Ponte Del Diavolo – Fire Blades From The Tomb
2024 egyik első és igazán nagy dobása, nem is volt kérdéses a helye a listámon. Rendkívül ízlésesen összerakott doom az ősök nyomdokain, kellő mértékben adagolt dallamokkal, csipetnyi okkult töltettel és egy kiváló énekesnővel a mikrofonnál.
6 Thy Catafalque – A gyönyörű álmok ezután jönnek
Egyre hangosabb az „ez nem metal”, meg „túlértékelt” jelzők kiabálása egyesek részéről, de úgy gondolom az csapat eddigi eredményei önmagukért beszélnek, az idei koncertnaptárukat elnézve pedig új kontinens meghódítása közeleg. Nálam a Geometria óta nem pörgött ilyen rotációban egyetlen újkori TC album sem, minden elismerést megérdemelnek, maradok tisztelettel rajongó továbbra is.
7 Aino & Hajonneet – Enemmän Kuin Mitään Muuta
Rágógumipunk/powerpop szösszenet, véletlenül akadtam bele a Svart katalógusában, ráadásul gombokért adták. A bookletben minden finnül van és szart se értek belőle, de hamarosan azon kaptam magam, hogy már hetek óta hallgatom napjában többször. Elsőrangú, amikor nem horzsoló gitárokra vágyik az ember egy hajtós nap után.
8 Suldusk – Anthesis
Északi jellegű bánat és melankólia Ausztráliából. Kicsit képzavar, viszont ez a lemez jó választás az elvágyódós fagyos hangulatok kedvelőinek.
9 Body Count – Merciless
Pont, mint a lemez címe: könyörtelen fejezet a jól ismert stílusban, én ugyan nem mondanám, hogy jobb, mint a Carnivore, de attól még szájba kúr rendesen.
10 Hail Spirit Noir – Fossil Gardens
A rettentes prüntyögős anyag után végre megint normális lemez, melankólia, utazás, elvágyódás, itt-ott gonosz módon megtekerve. Üdv a Setét Szellemnek!
11 The Bleak Picture – Meaningless
Hauntologist vagy ez? Előbbi sem rossz, engem viszont kíméletlenebbül taszított ez a lelki kiüresedés mélyére, szóval egyértelműen ennek van itt helye.
12 Evildead – Toxic Grace
Ősrégi kedvenc, ráadásul combosabb ez az adrenalinnal turbózott crossover anyag, mint a visszatérő album pár évvel ezelőtt.
13 Mourning Dawn – The Foam of Despair
Kurva nagy blackes doom nyomor a galloktól! Annyira átjárt a keserűség, hogy a diszkográfiájuk nagy részét be is húztam eredetiben, de ez a lemez tényleg a lelki kiüresedés netovábbja.
14 Dool – The Shape of Fluidity
A debüt nagy kedvencem volt (ma is), a másodikat meg se vettem... Így nem is vártam sokat ettől, lehet pont ez kellett, hogy elkapjon a flash.
15 Swallow the Sun – Shining
Az év nagy kérdőjele. Imádom a StS eddigi munkásságát, de az alapján közelíteni ehhez felesleges. Sok hallgatás után kezdek egyetérteni a gitáros/főnök Juha-val, hogy a korábbi úton menni és újraírni mondjuk a Moonflowers-t tök értelmetlen lett volna. Talán a párja elvesztése miatti gyászon is túl tud lépni ezzel a tőlük cseppet sem szokványos hangvételű lemezzel, aminek azért bőven megvannak a maga értékei, még ha nem is ez lesz a kedvencem tőlük.
16 Deceased – Children of the Morgue
Igazi földalatti csemege! Pár lemezét listáztam is korábban a bő három évtizedes múltra visszatekintő bandának, akik egyébként a Relapse legelső szerződtetettjei voltak. A kilencvenes évek elején előszeretettel citált „deathrash” jelzőt simán most is rájuk lehet sütni, persze némi obskúrus heavy metal is a főzet összetevői között van. Rétegzene, de a sorlemezeik közül minden polcon van, ez is megy a többi közé.
17 Watch My Dying – Egyenes kerülő
Oké, néhányan atomjaira bontva elemezgetnek lemezeket, minden egyes technikai részletet megvizsgálva, én viszont ezt nem teszem, mert a zene összhatása, a hallgatóra tett benyomás, amit igazán értékelni tudok. Szóval ez egy kurva jó lemez, sőt, a Fényérzékeny óta számomra a legtöbbet adó WMD album. A szülinapi hajós bulin is remekül működtek élőben az ott előkapott dalok.
18 Immortal Bird – Sin Querencia
Full ismeretlen cucc volt, csak a borítója miatt hallgattam bele. Erre arcomba robban egy női frontcsajos (na jó, üvöltős/hörgős), megtekert riffekkel operáló metal/hc/sludge vonalon mozgó trió, akik tökéletesen érzik a néhai Crisis világát.
19 Pain – I Am
Korábban volt egy „csakazértis megmutatom” dacos attitűdje a Pain lemezeknek, viszont már a legutóbbi is alacsonyabb hőfokon égett, mint az azt megelőzőek. Ez dettó, viszont vannak marha jó dalok is rajta és nagyon várom a februári koncertet.
20 Toxikull – Under The Southern Light
Szemérmetlen, de intenzív old school metal valahol a Judas Priest és az Accept metszéspontjában.
2024 önmagában nézve szerintem nem volt rossz év zenei felhozatal szempontjából, az viszont tény, hogy a jó lemezek mellett kevés volt az igazán hidegrázós „hűbasszameg” pillanat. Ez a lista megint csak egy pillanatfelvétel a napok óta tartó tilitolizás eredményeként, hiszen simán odakerülhettek volna még Axel Rudi Pell, a Midnight, a Sear Bliss vagy a The Obsessed lemezei, de akár a Brodequin oberligás mészárlása is. Vagy az ex-Creed torok Scott Stapp negyedik szólóanyaga is, módfelett kellemes hallgatnivalónak találtam, annak ellenére, hogy a Creed dolgait mindig negligáltam. Amit sajnálok, hogy a dupla Crippled Black Phoenix teljes egészében még nem került terítékre nálam, így az nem játszik pontszerző helyen, de lehet januárban meg lesz időm rommá hallgatni, ami után valószínűleg újraírnám a listát, de nem fogom. A Dark Tranquillity és a Nocturnus A.D. lemezek kapcsán picit csalódott vagyok – vagy csak nem adtam nekik elég időt –, előbbi viszont legalább koncerten jó volt (a Moonspellel együtt). És ha már koncertek: a Bell Witch varázslata és a Mayhem/VHK furcsa párosítása mindent vitt nálam, utóbbinál igazi kuriózum volt a Messiah és Mannheim ideimportálásával előadott Pure Fucking Armageddon blokk, szavam sem lehet. De a WMD/Ørdøg/The Answer Lies in the Black Void novemberi hajós közös szülinapozása is óriási buli volt, ahogy a Zajon taroló Enslaved és ugyanitt a nálam idáig totál kimaradt The Jesus and Mary Chain frenetikus előadása is az év emlékezetes pillanatai között vannak.
Lista Off
