Köszi a tanácsot! Én még azt is olvastam itt a topikban, hogy citromlével kell locsolni. Kipróbáltam és tényleg szebb leveleket hoz. Gondoltam várok még egy kicsit és teszek fel róla képet, (mármint a régi cserjémről) hogy látható legyen a különbség. Most elég párás a levegő, nem kell olyan sokszor locsolni, meg kb. minden harmadik locsoláskor vizet használok. Persze azért lehet, hogy csak a nyár miatt hoz szebb leveleket. Mindenesetre én örülök annak, hogy szebb a régi! Az új kávémat meg szeretném átültetni, kb. másfél hónapja van nálam, nem látok rajta semmi károsodást, úgy látszik megszokta a helyét. Ahogy számoltam 12 szál növény van a cserépben, gondoltam szétültetem 12 felé. Hátha úgy gyorsabban és szebben fog nőni, ha egyedül lesz egy szál a cserépben!
Érdemes visszább nézni a topikban, de szakkönyvben is olvastam, egy két hasznos jó tanácsot, 1) lágy vízzel kell locsolni(esővíz, vagy forralt víz), 2) Igazi szobanövény, de én árnyékban az udvaron tartom ilyenkor nyáron, fák alatt szépen díszlik, sőt szépen hajt. az a lényeg, hogy tűző nap ne érje. 3) Virágföldbe ültettem, ebben úgy tünik szépen fejlődik. (pennyben vettem a földet)
Szia!Én is vettem a Pennyben 499ft-ért kávét jún. elején.Most még gyönyörü, de félek, hogy ez is úgy fog járni,mint amit vagy három éve vettem. Már tudom,tartásihiba miatt szenved(én nem tudtam,hogy savanyú földbe kell ültetni ill. nem szereti a tűző napot stb.).Az új növényemre már odafigyelek és a régit is szeretném rendbehozni, ezért érdekel minden amit a tartásáról tudni kell.Majd képet is teszek fel,ha a lányom megmutatja.Én nemigazán értek hozzá!
Én tegnap vettem egy kávémagonc "telepet" Szegeden a Mérey utcában igen kedvező áron egy virág üzletben(600 Ft-ba került, legalább 12-15 növényke van benne).
Nem vagyok kávé fogyasztó csak az egzotikus növények hódolója, ha valakit érdekel még van néhány cseréppel, boldog tulajdonosa lehet egy Coffea arabica-nak.
Szétültettem mert kicsinek tünt a cserép, egy nagyobb cserépbe kerültek így hagyok némi esélyt a felnövésükre. Sok hasznos infót találtam itt a topikban.
Tavaly anyukám is vett ugyanilyen cseréppel, azóta is vígan éldegélnek, szépen nőnek. Már kb. 20-30 cm magasak, szép fényes zöld levelük van. Még mindig ugyanabban a cserépben vannak, ha jól tudom, még nem volt nagy gyökerük, hogy át kelljen ültetni őket. Szerintem így nagyon jól mutatnak, majd kiderül, hogy évek múltán mi lesz belőlük.
A héten az egyik nagyáruházban beszereztem egy cserép kávénövényt. A sok-sok magonc egy csomóba van ültetve egy meglehetősen kicsi cserépbe, épphogy csak megeredhettek, 2-4 levélkéjük van és kb. 10 cm magasak. Persze nagyon szépek így egy csokorban, de attól tartok, gyorsan elpusztulnak majd. Tudnátok tanácsot adni, hogyan óvhatnám meg őket? Megpróbálkozzak a szétültetésükkel? Ha igen, hogyan csináljam és milyen földbe ültessem őket?
Hello! Elég régi már ez a topic, de hátha van aki még olvassa. :-) Több mint 20 éve van kávécserjém. Azóta szaporítom (magról és dugványról) és már nagyon sokat szétosztogattam az ismerősöknek. Az elsőt kb. 15 éves korában egy erős pajzstetű támadás annyira tönkretette, hogy kidobtam, de akkor már jó nagy volt az utódja. Ez az utód most nagyon szép, már rég a plafonig ér és különleges mert hármasával nőttek ki az ágai(sajnos az utódai közül egyet sem találtam még ezzel a tulajdonsággal). Jelenleg bő termése van (kb. 50 szem :-) , éppen most kezdenek pirosodni. Kávé szemet nem adok mert nem tudják kicsiráztatni, mig nálam csaknem minden szem kicsirázik. Tömbházban (panel) lakik :-) , csapvizzel öntözöm naponta (a forró vizet hagyom kihűlni és azzal) és nyáron kap tápoldatot is. A beáztatott trágya leve volt a legjobb de "szagos", ezért a virágüzletből veszek ujabban. Mikor már elérte a plafont akkor visszametszettem a fő ágat és azonnal hajtott három újat helyette. Most is mindig a csúcsán próbál új ágakat növeszteni, azokat letöröm és meggyökereztetem, sajnos nagyon gyenge eredménnyel . Igényli a párás levegőt. Télen mindig vizes edényt tartok a fűtőtesteken. A most pirulni kezdő szemek majd csak tavaszra érnek be és csak mikor bordóvörösek lesznek, akkor ültetem el őket. A kicsirázás nagyon lassú, kb. 2 hónap szükséges, hogy földbe lehessen ültetni a magoncokat. Egyelőre ennyi. Üdv. go'be'
Sziasztok! Egy rövid időre csatlakozom, éppen csak annyira, hogy eláruljam a múlt héten vettem a budaörsi Baumaxban kávémagot (coffea arabica) 10db van benne és 239Ft. Úgyhogy FUTÁÁÁS!!!
Sziasztok kerteszek :o).....meg uj vagyok a domeniumba de nagyon kecsegtet a gondolat hogy lenne egy sajat bejaratu kave cserjem......amugyis sok kavet iszom.......nos a keres az volna hogy ..tudna valaki kuldeni nekem egy par szem csirakepeset......probalkoztam az Omniaval de nem csirazott ki :o)..........ja..mindezt ha nem gond hogy Erdelyben vagyok !!!!!1
Kezdő, tehát lelkes és optimista kertész vagyok, vagyis inkább leszek, szóval kimondottan érdekelne ez a kávé... Küldtem e-mailt is, nem tudom, megkaptad-e. Sajnos cserébe most még nem tudok mit ígérni, de lesz mexikói paprikamagom, ha érdekel.
Hogy kicsit off legyek: nincs valakinek véletlenül yerba maté (ilex paraguensis, vagy hasonló) szaporítóanyaga?
Sziasztok!
A '80-as évek közepén vettünk egy kávéfát, eleinte gondoztuk a hozzá adott utasítások szerint aztán nem igazán (sima csapvizes öntözés stb...stb)Többször termett mielott elpusztult, a magjait elültettük, az egyik kikelt és már három-négy éve virágzik, terem, bár ezzel a példánnyal semmi különlegeset nem csinálunk (sima csapvíz, semmi párásítás). A tavalyi termést is elültettük, egy cserépben 10-15 szíkleveles kávémagonc van, ha valakinek kell szívesen adok, nálunk csak igen strapabíró példányok maradnak meg.
Sziasztok!
Az osszel vettem 1 db 40 cm-es kávécserjét. Hát ez engem kínoz. Majd' az öszes (még 2 van) levelét lehullatta, ami új jön, az rögtön szárad is. Vízes, kavicsos ágyon van a cserepe, lágy víz, fufu, szeretet megvolt. Most már haragszom rá. (el is neveztem G..spiknek)
Szerintetek jót tenne neki a metszés (még görbe is) tavasszal? A fás részig vissza lehet vágni
üdv. barnetto