Hát igen! József Attiláról az irodalom tanárok mintegy ötven évig hazudoztak. Ma már azonban világos, hogy nem lett azért öngyilkos, mert nem vették föl a pártba, s istenes versei a legszebb gyöngyszemei a magyar literatúrának. Alább érdemes elolvasni egy verset Tőle. Egy olyat, amilyet kevesen írtak, s amely máig borozngató... kivált az ócska hazug vörös söpredék által, ötven évig kommunistasággal rágalmazott nagy költőtől.
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret! Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel, Ha eljő az idő - a magyar talpra kel, Ha eljő az idő - erős lesz a karunk, Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk előre, Vérkeresztet festünk majd a határkőre És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! - Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár, Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ Teljes egészében, mint nem is oly régen És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk, Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk! Felhatol az égig haragos szózatunk: Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem, Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen! Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át: Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
A Nagyböjt ötödik hetét, szokás úgy is nevezni, hogy A Szenvedés első hete. Az ennek a hétnek a péntekét, - bár a zsinat utáni liturgia szerint ezt most nem ünnepeljük, - de A Fájdalmas Anya péntekének is szokták hívni, nevezni, ünnepelni. Azért, - főleg vidéken. - még ma is így ünneplik ezt a napot. Ezen a napon szokták végezni, A Mária hét fájdalma rózsafüzért. Az énekekben erősebben kitűnik, a Fájdalmas Anyához szóló énekek is. Ilyen ének a Stabat Mater, amit annyi zeneszerző, sokféleképpen feldolgozott. De, feldolgozta Kodály Zoltán is, akinek most emlékezünk halála negyvenedik évfordulójára. Le is írom, teljes terjedelmében.
1./Áll a gyötrött Istenanyja, Kín az arcát könnybe vonja Úgy siratja szent Fiát.
2./Gyász a lelkét meggyötörte, Kín és bánat meggyötörte, Tőrnek éle járta át.
3./Ó mi nagy volt ama drága Szűzanya szomorúsága Egyszülött szent magzatán.
4./Mennyit sírt és hogy kesergett Látván azt a nagy keservet Azt a nagy kínt szent Fián.
5./Ki ne sírna, melyik ember, Hogyha ennyi gyötrelemben Látja lankadozni őt?
6./Ki ne sírna Máriával, Hogyha látja szent Fiával Szenvedni a szent Szülőt?
7./Népét hogy megmossa szennytől, Látta tenger gyötrelemtől Roskadozni Jézusát.
8./Látta édes egy-szülöttét, Halálos nagy elepedtét, Látta hogy halálra vált.
9./Szeretetnek szent kútfője, Fájdalomnak éles tőre Járjon át a lelkemet.
10./Hogy szívembe lángra kelne Krisztusomnak szent szerelme. segíts néki tetszenem!
11./Én szívembe jól bevéssed, Szűzanyám, nagy szenvedésed S az átvertnek sebeit.
12./Gyermekednek, a sebzettnek, Ki miattam szenvedett meg, Osszam meg gyötrelmeit.
13./Add meg, Kérlek, hogy míg élek, együtt sírjak mindig véled S azzal, ki a fán eped.
14./A keresztnél véled állni, Gyászban véled eggyé válni: Erre űz a szeretet.
15./Dicső Szűze szent szűzeknek, hadd ízleljem kelyhedet meg. Add nékem fájdalmaid.
16./Add tisztelnem, add viselnem, S nem feledem, holt Szerelmem, Krisztusomnak kínjait.
17./Sebeivel sebesítsen, Szent mámorban részegítsen Buzgó vérével Fiad.
18./Hogy ne jussak ama tűzbe, Védj meg engem, drága Szűz, te. Az ítélet ha riad.
19./Krisztusom, ha jő halálom, Anyád szeme rám találjon És elhívjon engemet.
20./S hogyha testem porba tér meg, Lelkem akkor a nagy égnek Dicsőségét lelje meg! Tehát, ezt jelentené, a következő Nagyböjti ötödik hét. Még hozzátartozik, hogy - bár nem kötelezően, - de a templomokban a Feszületek Corpus-át, el szokták fedni violaszínű lepellel. Ez az elfedés, egészen a Nagypénteki "kereszt leleplezéséig " tart. Ezzel a tettel, nem eltakarjuk Krisztust, hanem arra enged következtetni, hogy bűneink miatt, nem érdemeljük ki, hogy nézzük, lássuk a Szent Testet. Egy másik magyarázata az, hogy valamikor a középkorban, annyira díszesek és ékszerekkel voltak telve a Feszületek, hogy a Nagyhét előtti héttől, eltakartak mindent, ami díszíti a Feszületet. A másik, ami erre a hétre szól, az, az V. Vasárnapi Szentmise. Az Örömhír Szent János Evangéliumából való. Az a rész, amikor az írástudók és a farizeusok egy házasság törésen ért asszonyt vezetek elé. Ennek lényege, hogy Jézust próbára és ítéletre kényszerítsék a Mózesi törvény szerint. Jézus, persze mondott egy mára már szállóigévé váló mondatot, mégpedig;"Az vesse rá az első követ, aki közületek, bűn nélkül való!" Ezt, Jézus már csak azért is mondhatta, mert Ő, valóban bűn nélküli. Azért igaz, ami igaz, a zsidók Mózesnak ezt a törvényét, nagyon gyakran kihasználták. Megunta az asszonyt, valakit megfizetett, és máris megtörtént a "házasság törés!" Innentől kezdve, az asszony sorsa, meg volt pecsételve. Jézus, a házasságról, egészen másképpen beszél. Ő azt mondja, hogy már az is házasságot tör, aki bűnös szándékkal néz asszonyra! Tehát, bátran kimondhatjuk, hogy Jézus volt az, Aki a nők védelmében legelőször fellépett. Na akkor tartsunk most itt egy kis bűnbánatot. Nézzünk csak a lelkünk mélyibe! Miket nézegetünk?......... Miket beszélünk?........ Hogyan bánunk a családunkkal?.......... Megtettem-e mindent annak érdekében, hogy egybe tartsam a családomat?........ Megcsaltam-e, a házastársamat?........ és gondolatban?......... Netán Szentségi házasságot kötöttem és mégis elváltam?.........De, miért?...... Az esetleges új házasságomban, ha van gyerek a régiből, azzal, azokkal hogyan bánok?....... Nevelem-e Őt, Őket is a Keresztényi Erkölcsök szerint?....... Törekedtem-e arra, hogy gyermekeimet a Keresztény Erkölcsök szerint neveltem?........ Egyáltalán törekszem-e arra, hogy a Keresztény Erkölcs szerint éljek?........ Teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal a jó Istent megbántottam, Erősen fogadom, hogy az Isten segítségével a jóra törekszem, a bűnt és a bűnre vezető alkalmakat elkerülöm! Ámen. Nagyon érdemes ezeken gondolkozni. Ha egy jó Húsvéti gyónással mindezeket tisztázom, akkor nincs szükség pszihiáterre! Az Egyház öt parancsa közül a harmadik: "Évente gyónjál és legalább a hívéti időben áldozzál!" VIGYÁZZ!!! Az Áldozás az azt jelenti, hogy Krisztus testét és Vérét veszed magadhoz! Ü volt az, aki Önmagát adta értünk, bűnösökért! Csak úgy odaállni azért, hogy "na akkor itt a Húsvét, hát akkor megyek és megáldozom," ÍGY, NEM ÉRVÉNYES! Nem jön létre a Szentség teljessége, mert nem figyelsz oda arra, hogy mit teszel. Ezzel, csak azokhoz az írástudókhoz és farizeusokhoz tartozol, akik csak kiabálni és provokálni tudnak, hogy: "Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?" Ha azt akarjuk, hogy tiszta legyen a lélek, akkor előbb mély önvizsgálatra van szükség, hogy belülről, azaz, a lélekben legyünk tiszták…
Én 1 éve nem írtam az index fórumába. Érdekes érzés itt lenni, legutóbb sokat vitáztam LvT-vel, Ver Sacrummal, és most kedvenc vitapartneremet, LvT-t sem találom. Emlékszem, Tibbbor-ral együtt harcoltam, de már Ő sincs itt. No, de én itt vagyok. :))
Felhívások serege jelenik meg a sajtóban naponta: Bál lesz, gyűlés lesz, színielőadás lesz, X.Y. fog beszélni... Előzetesek, műsorajánlások... Én csak azt szeretném közölni: nagyböjti idő kezdődik, a szent negyven nap ideje elérkezett.
S bár az előzőknél mindenki tudja, mit kell tennie, vajon ez utóbbi bejelentésnél tudjuk-e?
Talán segítségül figyeljünk a következőkre:
Jézus karácsonyi földre lépése izgalomba hozza a Sátánt. Tudja, hogy elérkezett a megváltás ideje, szabaddá válik rabságából az "ember".
Kísérletet tesz, földi eszközeivel fogságába akarja ejteni Jézust. Az imádságban és böjtben eltöltött negyven nap végén kísérletezik:
1. "Tedd, hogy e kövek kenyérré változzanak!" Felelet: "Nem csak kenyérrel él az ember".
2. "Ha Istenfia vagy, vesd le magad e templom ormáról, angyalai vigyáznak, kőbe ne üsd lábadat..." Válasz: "Ne kísértsd Uradat, Istenedet!"
3. Megmutatva e világ országainak gazdagságát, dicsőségét: "Ezeket mind neked adom, ha leborulva imádsz engem". Válasz: "Távozz Sátán!
Csak Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!" Három kísértés,
három HŰSÉGnyilatkozat. Füstbement a Sátán terve.
Nálunk!
Hűség Istenhez, hiszen szabadságunkat nekünk is megszerezte a győzelmes Megváltó, vagy rablánc és szolgaság a Sátán igájában. A hármas módszer
azonos:
1. Kenyérharc, pénzsóvárgás, a gazdagság és a kényelem ígéretével megjelenő kísértő. Pénz és kényelem lesz-e az igazi isten, ami irányítja életemet? Mit is válaszolt Krisztus?
2. Ragyogás, dicsőség, kitűnés a többi közül, vagyok valaki, és ez az én, csak az én sikerem, dicsőségem, magasztaljanak... Hiúságom nem tesz rabszolgává? Ebben sem ismerem meg a sátánt, aki szenvedélyeimmel szövetségre lépve magához láncolhat? Vagy ösztöneim más megjelenései, szexualitásom, öntetszelgést előidéző kábító szereim nem tesznek szolgájává?
3. Hatalom, uralkodás, parancsolás, a többiek (család, gyermekek, beosztottak, egy ország népe) függése tőlem. Okos vagy oktalan szavamra ugranak, ÚR vagyok, valaki vagyok, nem úgy, mint a többi. Talán magam vagyok az isten, csak ezt még nem mertem kimondani, de így érzem és így viselkedem. Jézus pedig: "tanításom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem... Atyám megdicsőítettelek Téged..."
S Jézus szól nekünk is: "Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak!" HŰSÉG vagy szolgaság? Üdvösség vagy kárhozat? Nagylelkű szolgálat vagy önző magamnak élés?
Talán mindegyikünk megtalálja az önismeretre ébredést, a megtérést és a jövő tetteinek formálását. Csak hat hetünk van Húsvétig!!!
Ki keres a végén? - konferencia az értékközpontú médiáról
A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége Ki keres a végén? - Érték és mérték, haszon és erkölcs a médiában címmel konferenciát rendez január 24-én 13.30 órai kezdettel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának épületében.
Vajon van-e olyan média, amely nem árucikként tekint a hírre, az információra?
Erkölcs és üzlet mint szembenálló vagy összehangolható szempontok a média területén. Tényfeltárás vagy szenzációhajhászás? Létezik, létezhet-e nem üzleti alapokon működő értékközpontú hírszolgáltatás?
Előadó: Kiss Ulrich SJ médiaszakértő, Tellér Gyula szociológus, közíró, Csák János közgazdász, Meszleny László ORTT testületi tag
Az előadásokat követően 17 órakor szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, Szalézi Szent Ferencnek, az újságírók védőszentjének ünnepe alkalmából a budapesti egyetemi templomban.
"Szorítsátok egymás kezét még jobban, mint eddig, s ne fussatok külön-külön kis célok után, mert nincs út más csak egyetlenegy, s ezen mindenki egyért, egy mindenkiért."
Ki kell harcolnunk mindennapjainkban a nyugodt gondolkodás, imádság idejét. A társadalmi válság az 1956-os forradalom leverésekor kezdődött, amikor elterjedt az a nézet, hogy mindegy, mit tesz az ember, a sorsunkon úgysem tudunk változtatni. Alapvető szabadságjogainkhoz ragaszkodnunk kell, az igazmondás elsőrendű követelmény – fejtette ki Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek lapunknak adott karácsonyi interjújában, a társadalmi forrongások és a szétszórtság idején. Rámutatott: a karácsonykor közénk érkezett Jézus nyomorúságban született, szolidaritást vállalva a szegényekkel.
– A nemzet lelki megújulásáért hirdetett imaévet ez év elején a püspöki kar. Most, karácsonykor már elkerülhetetlen a kérdés: meghallgatásra talált az imádság?
– Utólag sokszor csak csodálkozunk azon, miképp hallgatja meg Isten az imádságainkat. Már az is csodálatos volt, hogy ennyien vettünk részt az imamozgalomban. Például az itthon, a határainkon túl és a nyugati világban szétszórtságban élő magyarok írásban vállalták, hogy imádkoznak; Szent István ünnepére már körülbelül egymillió-négyszázezer aláírás gyűlt össze. Elmondhatjuk: valóra vált Mindszenty bíboros régi álma az egymillió imádkozó magyarról. A másik szép eredmény, hogy a szolidaritás növekedett katolikusok és protestánsok között is – hiszen voltak protestáns testvéreink, akik csatlakoztak az imádsághoz. Az ökumenikus imahét során Debrecenben is ilyen szándékkal találkoztunk. Ugyancsak nagyon emlékezetes az október 22-én lezajlott ökumenikus istentisztelet a Szent István-bazilikában.
– Ugyanakkor az év szomorú mozzanata, hogy nem tudta az egész társadalom együtt ünnepelni a forradalom ötvenedik évfordulóját.
– Annál inkább példaértékű, hogy a keresztény egyházak ezt meg tudták tenni. A világ minden sarkából kiinduló magyar zarándoklat Fatimába szintén a magyarság egységének jele volt. A portugáliai Magyar Kálváriát az emigráns magyarság hozta létre az ’56-os hősök és áldozatok emlékére. A keresztút állomásait végigjárva mintegy belehelyezkedtünk abba a gondolatba, hogy elbukott forradalomnak is lehet értéke és értelme. Persze, nem a bukást ünnepeljük ilyenkor, hanem a helytállás szép példáit, az eszményeket, amelyek a legjobbjainkat mozgatták. S ünnepeljük az isteni gondviselést is, ami lehetővé teszi, hogy minden külső látszat, kudarc ellenére ma október huszonharmadika a népünk nagy ünnepe.
– Az idei év nagyon fontos volt az egyházi eseményeken túl is. Hatalmas közéleti, politikai viharok tanúi, részesei voltunk. Milyen morális és lelki állapotban találták a történések a magyar társadalmat?
– A diagnózis rímel a január elsejei körlevelünkre. Nemcsak azt állapítottuk meg, hogy „nemzetünk nagyon nagy bajban van” – a csüggedéstől az anyagiasságon és önzésen át a széthúzásig –, hanem azt is, hogy a reményből több kellene. Persze, a huszadik század adott néhány okot a csüggedésre. Számos kudarc, szenvedés várt erre a népre, sokan úgy érezték, nem érdemes fáradozni, mert nálunk sokkal nagyobb erők nehezítik vagy fenyegetik az életünket. Ezzel szemben az Istenbe vetett bizalom lehetővé teszi, hogy a csüggedésből kiemelkedjünk. Ám, sajnos, néha a fontos fogalmaink elmosódnak, mert azok tiszta megőrzéséhez csend és nyugalom kellene. Ez nagyon hiányzik egy zaklatott társadalomban, amely nem ér rá távlatokban gondolkodni. Ha azonban nem gondolunk a jövőre, elsikkad a felelősségérzet is. Ki kell harcolnunk tehát mindennapjainkban a nyugodt gondolkodás, sőt az imádság idejét.
– A társadalom derékhada azonban nem keresztény értékek szerint, hanem marxista-leninista téziseken nevelkedett…
– Ez sokakban nyomokat hagyott, de azt is látni kell, hogy a marxizmus mint világnézeti vitapartner hazánkban már nincs jelen. Éppen a minap került szóba egy konferencián – amelyet a Kultúra Pápai Tanácsa, a püspöki konferencia és a Magyar Tudományos Akadémia együtt rendezett –, hogy bár nagyon gyorsan fejlődött a természettudomány, a technika, s bonyolultabbá vált a gazdasági élet, az erkölcsi fejlődés ezzel korántsem tartott lépést. Kinyílt egy veszedelmes olló, s ez a társadalom erkölcsi problémájának egyik oka. Miközben az élet igen bonyolulttá vált, mi szétszórttá lettünk. Egyre nehezebb megmondani, mi az éppen fölmerülő esetekben a helyes erkölcsi magatartás. Az iránytűt azonban a szétszórtság korában is megszentelt örökségként őrzik és adják tovább a történelmi egyházak.
– A ma embere zavaros értékvilágban él. Rendelkezésre állnak-e az egyház eszközei ennek a közömbösítésére, ellensúlyozására?
– Igaz, sok minden nem jut el a társadalom széles rétegeihez a keresztény üzenetből. Ennek egyik oka, hogy a tömegtájékoztatásban nem vagyunk jelen ideális mértékben. Ugyanakkor ezen eszközök jó része, például a televízió, jellegénél fogva, nem is alkalmas arra, hogy maradéktalanul közvetítse, amit át akarunk adni. A szétszórtság világához a tömegtájékoztatás szétszórtsága is hozzátartozik.
– Nem gondolja, bíboros úr, hogy miközben a tömegmédia kimossa a keresztény normákat a társadalomból, az uniós tagállamok jogfejlődése is megkérdőjelezhető mintákat közvetít? Művi meddővé tétel, abortusztabletta, homoszexuálisok házassága, élettársi viszonya, hogy csak néhányat említsünk…
– Sok minden szabad nálunk is, ami korábban nem volt az. Az igazi szabadságfogalom azonban nem lehet negatív. A szabadság nem pusztán azt jelenti, hogy nem tilos valami: inkább lehetőséget jelent, hogy valamilyen értéket megvalósítsunk. A tartalmatlan szabadság nem teszi boldoggá, gazdagabbá az embert. Amikor az alapvető emberi jogok klasszikus listája kialakult, az emberek nagy része még hitt a világ ésszerűségében, nagyon sokuk a világ teremtett voltában is. Úgy vélték, hogy a valóság pártatlan tanulmányozása elvezet olyan normák felismeréséig, melyekhez a társadalomnak igazodni kell. Jelenleg a reklám, a manipuláció, a propaganda eszközeivel befolyásolja a világ a véleményalkotást. Így egyre inkább a pillanatnyi érdekek és érzelmek mentén rendeződő többség határozza meg a jogszabályokat, nem pedig a valóság. Ebből komoly veszély következik, ugyanis a jog hovatovább lemond arról, hogy lehessen objektív erkölcsi alapja. Ezért lehetséges, hogy bizonyos bíróságok, testületek világnézeti alap nélkül, esetleg a valóságtól elrugaszkodva próbálnak megfogalmazni egyes „harmadik generációs” emberi jogokat. Ilyen szempontból is fontos kérdés, hogy legyen a társadalom többségének a valósággal összefüggő erkölcsi felfogása.
– Komoly erkölcsi felháborodást váltott ki a miniszterelnök őszödi beszéde…
– Az csak a jéghegy csúcsa volt, olyan pont, ahová akkor koncentrálódhatott a figyelem. Hosszú idők óta tartó gazdasági-társadalmi folyamatok kulmináltak az idén. Ez a válság nagyon rég, még az ötvenhatos forradalom leverésekor kezdődött, mikor elterjedt a nézet, hogy mindegy, mit tesz az ember – a társadalom sorsán úgysem tud változtatni. Ettől kezdve a többség csak egzisztenciális érdekeire koncentrált, bezárkózott saját falai közé. A házaspárok tömeges méretekben mondtak le a gyermekvállalásról. Ezt a mentalitást a rendszerváltozás sem változtatta meg alapvetően.
– Vajon a nagypolitika erkölcsisége alakítja-e a társadalom szemléletét, vagy fordítva: egy ország erkölcsi állapotát tükrözi, milyen politikusokat választ magának?
– Az emberek gondolkodását nagyon könnyen alakítják a médiából érkező információk, gyakran ezek alapján döntenek az élet, a politika fontos kérdéseiben is. Nem az történik tehát, hogy a pártok ésszerűen és összefüggően megfogalmazzák a programjukat, az állampolgárok pedig mérlegelik az érveket és logikus következtetést vonnak le. A döntés ma sokkal inkább felszínes, hangulati hatások alapján történik. Ez a magatartás jellemez bennünket az élet minden területén, ezért a politika is gyors benyomásokat igyekszik kelteni. Fontos, hogy ne kívülről, hanem belülről irányított emberek legyünk. Legyenek stabil, konkrét értékeink, amelyek eligazítanak minket.
– Ősszel a politikai hazugság erényként tüntette fel magát. Az ilyesmi hogyan hat a társadalomra?
– Az őszinteség, az igazmondás az elsőrendű követelmények közé tartozik. S vannak alapvető szabadságjogok is, amelyek a mai nyugati társadalomban már elfogadottak, például a szólásszabadság, a gyülekezési szabadság. De az is fontos, hogy ha ezek sérülnek, ne szüljön vak erőszakot az elkeseredés. Az erőszakos cselekmények és a provokációk Pandóra-szelencéjét nem szabad felnyitni.
– A kereszténység sokat foglalkozik az emberi méltóság kérdésével. Amikor viperával, könnygázzal, gumilövedékkel támadnak a gyülekezési jogukat gyakorló emberekre, ez nem érinti érzékenyen az egyházat?
– Ez mindenkit érzékenyen érint. Az őszi eseményeket sem szabad önmagukban szemlélni. Mindennek, ami történik, bonyolult háttere, rengeteg összefüggése van. Megvannak a hitünkből fakadó erkölcsi elveink, s nagyon fontos, hogy ezek alapján mondjuk is ki, mi az etikus magatartás. Ezért amit az események nyomán kiadott püspökkari nyilatkozatunkban írtunk, azt természetesen ma is valljuk.
– E nyilatkozat rögtön kemény támadást kapott, pedig visszafogott volt.
– XVI. Benedek pápa megnyilvánulása is ebbe az irányba mutatott. Később a hazánkba látogató pápai legátus, Sodano bíboros is hozott magával két üzenetet, az egyiket a köztársasági elnöknek, a másikat a teljes magyarság számára. Mindkettőben megszólal a békesség és az igazságosság iránti igény egyaránt. Ez az a két érték, amit a II. Vatikáni zsinat nyomán az egyházi törvénykönyv előtérbe helyez. Szent Ágoston is vallotta már a Biblia alapján: opus iustitiae pax, vagyis az igazságosság gyümölcse a béke. Nem akármilyen, hanem az igazságosságon alapuló békére van szüksége országunknak is. Nagyon fontos, hogy a megosztottsággal szemben a kiengesztelődés ügyét szolgáljuk. Hivatalosan mindenki ezt vallja, de nem elég deklarálni, hanem valós cselekedetekre kell váltani ezt az elvet. Ennek hangoztatásába nem szabad belefáradni, még akkor sem, ha pusztába kiáltott szónak tűnik, amit mondunk.
– Ön szerint a gazdasági helyzet, az elszegényedés, a megszorítások nyomán fellépő egzisztenciális szorongás milyen hatással van az ország népére?
– Erről hadd beszéljek először egy kicsit tágabb összefüggésben. A gazdaságilag fejlett uniós tagállamoknak tudatosítaniuk kellene, hogy mi nem úgy indultunk, mint ők; mi nem kaphattunk Marshall-segélyt, s a tulajdonosi struktúra is másképp alakult, hiszen a termelőeszközöket elvették a magánszemélyektől, és teljes körű, közvetlen restitúcióra nem került sor, csak részleges kárpótlásra. Ezért a helyi kistermelők pozíciója sokkal gyöngébb, mint hajdan a nyugati kistermelőké volt. Mikor egy korlátozás nélküli versenybe sodródunk bele, nagyon fontos a szolidaritás elvének érvényesítése. Az unió egyik erkölcsi alapelve éppen ez, és erre fel kell hívnunk újra és újra nyugati barátaink figyelmét. Mindez igaz a mi társadalmunkon belül is. Természetesen a szegény ember kiszolgáltatottabb, közvetlenebbül függ az anyagi hatásoktól. Nagyon fontos üzenetünk van a gazdagok felé: akik meggazdagodtak az elmúlt időszakban, vegyék figyelembe, hogy a vagyonnal felelősség is jár. A keresztény társadalmi tanítás szerint a vagyont Isten csupán letétbe helyezi az embereknél, tehát nem tehetünk önkényesen akármit még azzal sem, ami jog szerint a miénk.
– Mire taníthatja társadalmunkat az evangéliumi esemény, nevezetesen hogy két évezrede Jézus maga is szegénynek született?
– Lényeges üzenete van ennek. Mikor a második isteni személy emberré lett, szolidaritást vállalt az emberrel. Szolidaritást vállalt a szegényekkel is, hiszen nyomorúságban született, ha úgy tetszik, hajléktalan állapotban. Szolidaritást vállalt az elnyomottakkal is: olyan nép tagjaként jött a világra, amely régóta egy centrális nagyhatalom igáját nyögte. Rengeteg fájdalmat, nyomorúságot vett magára. Ugyanakkor családban akart születni és nevelkedni, mert az emberi méltóság kibontakozásához ez is hozzátartozik. Számunkra Jézus születésének és nevelkedésének története Isten antropológiáját mutatja meg. Láthatóvá teszi, Isten hogyan nézi a maga teremtő szeretetével az embert, és mi a fontos az ő szemében. Ezért csodálatos, ha karácsonykor Jézus személye körül gyűlik össze a család, és az ő öröme áthat minket a nagyobb közösségben is. Nem véletlen, hogy a karácsony a szeretet ünnepe: az ősszereteté, az isteni szereteté, amely rajtunk keresztül is jelen akar lenni a világban. Az ajándékozás szokása, a meghittség élményei valami magasabb rendűt tükröznek – ne hagyjuk, hogy ezek az élmények elmúljanak pár nap alatt.
<SPAN >– Lényeges üzenete van ennek. Mikor a második isteni személy emberré lett, szolidaritást vállalt az emberrel. Szolidaritást vállalt a szegényekkel is, hiszen nyomorúságban született, ha úgy tetszik, hajléktalan állapotban. Szolidaritást vállalt az elnyomottakkal is: olyan nép tagjaként jött a világra, amely régóta egy centrális nagyhatalom igáját nyögte. Rengeteg fájdalmat, nyomorúságot vett magára. Ugyanakkor családban akart születni és nevelkedni, mert az emberi méltóság kibontakozásához ez is hozzátartozik. Számunkra Jézus születésének és nevelkedésének története Isten antropológiáját mutatja meg. Láthatóvá teszi, Isten hogyan nézi a maga teremtő szeretetével az embert, és mi a fontos az ő szemében. Ezért csodálatos, ha karácsonykor Jézus személye körül gyűlik össze a család, és az ő öröme áthat minket a nagyobb közösségben is. Nem véletlen, hogy a karácsony a szeretet ünnepe: az ősszereteté, az isteni szereteté, amely rajtunk keresztül is jelen akar lenni a világban. Az ajándékozás szokása, a meghittség élményei valami magasabb rendűt tükröznek – ne hagyjuk, hogy ezek az élmények elmúljanak pár nap alatt.
Történelmi akciófilm készül Hunyadi Jánosról világsztárok főszereplésével jövőre. Az Atlantic Overseas Pictures, az EuroCo-Productions és a Cameofilm közös produkciójának ötletét a nándorfehérvári diadal 550. évfordulója adta.
Az amerikai-magyar koprodukcióban tervezett,csatajelenetekben gazdag, kosztümös filmben az amerikai sztárok mellett ismert magyar művészek is feltűnnek majd. A nándorfehérvári diadalnak emléket állító filmet Magyarországon várhatóan 2008-ban mutatják be. A munka költségvetése 25-30 millió dollár.
Hamár Magyar Nyelv és Kultúra, akkor a kedves adventi történetedhez hozzáadnék egy másik kivonatot, mely kissé régebbi dolgokról szól, de ez magyar:
A szerző előbben bemutatja több középázsiai fennmaradt relief képét, -melyeken
sólyom is található - leíva, hogy mi miért van, rajta, majd kitér az írek - szintén sólyomábrázolatú Keresztelő Szent János szimbólumát, bebizonyítja, hogy az eredeti (fésületlen) János evangeliumában nem galamb, hanem sólyom szerepel szimbólumként, s ezek hogyan kapcsolódnak össze. /:A reliefek egyébként múzeumi hivatkozással, az ír anyag pedig ("Treasures of Early Irish Art" kiállítás katalógusából) "The Eagle,Symbol of St.John" megjelöléssel.:/.
Ezután összegzésként megállapítja, hogy bizony eredetileg az nem galamb, hanem sólyom volt, ami az eredeti János evangélum szerint: Keresztelő Szent János sólyom képében látta a Szent Lelket Jézus Urunkra leszállni és vállán megnyugodni, majd így folytatja:
"Ez a "szent sólyom" - a Pártus Birodalom hagyatékaként - Attilánál és a magyari népeknél "Turul"-ként volt tisztelve - és mint hiedelem szent jelképe népet és nemzetet az igazság útján vezető Istentől rendelt "irányítóúl" elismerve.
Tehát a mi "Turu hagyományunk" nem egyszerű népi monda vagy mese, hanem minket a Földre szállt "Világ Világosságához", Jézushoz kapcsoló és a magyari népek lelkivilágát Istenhez emelő, hitbeli valóság. A gondviselés tudata, a jövőbenézés biztossága, és nem a reménytvesztett ellankadás.
Ezt a tudatot tartották fenn bölcs mágusaink - még az I.István féle "áttérítés" után csaknem 300 éven át, amikor nemzetünk legnagyobb ünnepén - karácsonykor - a fiatalság az első kerecseny-sólymokat felrepíti. Fehér M.Jenő így írja le : mint az inkvizíció tanúvallomásait:
" " A mágushit legnagyobb ünnepep a karácsony volt. Így vallotta 1245-ben Dala fia
Undo perében Rufud segesvári polgár: " " " Krisztus születése ünnepén a régi magyarok a sólyom ünnepét tartják.....Ekkor a sólymokat vadászatra eresztik, és sok nép viszi oda madarát, amit a mágusok megáldanak. ......Amikor karácsonykor a fiatalság az első, új sólymokat felrepteti, a mágus szokott énekelni és buzdítani az ifjúságot, hogy ezeket a dolgokat soha emlékezetéből kiveszni ne hagyja. .....A solymárok ünnepén, amelyet népi nyelven 'karasun'-nak neveznek..." " " " "
(Középkori Magyar Inkvizíció, Transsylvánia Bs.As.1956, 336.oldal)
De Fehér kimutatta azt is, hogy: " "Szent István...nem tartotta kívánatosnak azt, hogy az ősi Turul" 'totemjelvény', vagy nemzetiségi szimbólum, mint pogánykori hagyomány szerepeljen és jóidőre tilalmazták e név használatát" "
Fehér magyarázatából kitűnik, hogy a "Turul" is eretnek, az inkvizíció üldözöttje volt és a 'karasun' /mai karácsony szavunk, mint a szumir 'guruson' változata/ csak a nép nyelvén élt és maradt fenn. " (Badiny Jós Ferenc: Jézus Király, A Pártus Herceg 1998
A Vatikánban felállították minden idők eddigi legmagasabb karácsonyfáját. A gyertyagyújtást egy hét múlva tartják, XVI. Benedek pápa jelenlétében.
A dél-olasz Calabria tartomány erdeiben, 1250 méteres magasságban választották ki a Szent Péter tér idei karácsonyfáját. Több év után most nem az olasz és osztrák Alpokból, hanem Dél-Itália hegyeiből, az Appenninekből érkezett az óriásfenyő, amelyet speciális helikopterrel és teherautóval 12 órás úttal szállítottak Rómába. Ez ugyanis az eddigi legnagyobb karácsonyfa, majdnem 35 méter magas, 95 mázsa, átmérője három méter: összekötötték az ágait, de a Salerno-Nápoly autósztrádát egyik irányban teljes szélességben le kellett zárni, hogy a karácsonyfa elférjen.
A Szent Péter tér közepén daruval állították fel, az obeliszk jobb oldalán, és mellette már építik az épületnagyságú betlehemet is. A karácsonyfán a gyertyákat, 20 ezer égőt, XVI. Benedek pápa december 20-án gyújtja meg. Itt lesznek a természetvédők is, akik már a fenyő Rómába való megérkezésekor is tiltakozó akciót rendeztek a fa kivágása miatt.
Az adventi koszorú története nem olyan régi, mint gondolnánk. Az ötlet XIX. századi, egy Johann Heinrich Wichern nevezetű német protestáns lelkésztől származik, aki úgy próbálta karácsonyig múlatni az időt, hogy minden egyes istentiszteleten újabb és újabb gyertyát tűzött a csillárkoszorúba, karácsonyig összesen huszonnégyet. A szokás hamar elterjedt, de a gyertyák száma mára négyre redukálódott.
ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS
A zöldellő fényű koszorú: egy darabnyi élet. Advent négy vasárnapján este minden fényt eloltunk, hogy csak egy - és minden vasárnap eggyel több - gyertya fénye világítson. Jöjjön össze a család! Minden alkalommal először a "Harmatozzatok égi magasok ..." éneket énekeljük el. Az elmélkedést az édesanya, vagy valamelyik nagyobb gyermek olvassa fel: lassan, jól érthetően.
I. Vasárnap Az első gyertya fénye jelenti azt a szerény reménysugarat, amely a több évszázados ószövetség sötétségében pislákolt. "Ujjongj, örvendj Sion leánya, Jeruzsálem és népem, mert íme én majd eljövök, és benned lakom, úgymond az Úr" (Zak.2,10).
Magunkon tapasztaljuk, hogy milyen rokkant az ember Isten nélkül. Sokan még ma is minden örömüket a földön keresik. Ebben a sikertelen próbálkozásban, kilátástalanságban úgy világít az Úr ígéretének reménysugara, mint ez a kis gyertya világít a sötétségben. Egyetlen vigaszunk, eligazítónk az elhagyatottságunkban: Krisztus!
Köszönjük Jézus, hogy eljöttél, Te vagy a mi reményünk és hitünk világa. Isten a Fiát, Krisztus a szívét adta az embereknek ajándékba. Én, mit adok embertársaimnak és Neked Istenem? Add Uram, hogy tudjak nagylelkű lenni, amint Te is nagylelkű vagy velem szemben!
Az édesapa vagy valamelyik nagyobb gyermek a következő imát mondja el:
"Ó szent Napkelet, az örök fénynek ragyogása, az igazság napja, jöjj el, világosítsd meg azokat, akik a homályban és a halál árnyékában ülnek." Imádkozzunk a bűnösök megtéréséért: Mi Atyánk... Üdvözlégy...
Befejezésül: Ébredj ember mély álmodból" vagy egy más ismert adventi ének.
II. Vasárnap. "Harmatozzatok"... ének.
Elmélkedés: Ma már két gyertyát gyújtunk meg az adventi koszorún. Az egyik fény Jézus Krisztus. Ezzel az egyik Advent - eljövetel - lezárult. Várjuk a második eljövetelét.
Itt volt és itt lesz Krisztus. Kettős eljövetelének határköve között morzsolódik le a mi életünk. Itt volt és itt hagyta nekünk Testét és Vérét. Kegyelmével itt van most is köztünk. Együtt működtünk-e a kapott kegyelmekkel? Súlyos kérdés! - Mert jön az Úr! És boldog akit készen talál. Ne legyünk ábrándozók, ne legyünk csodavárók. A jó összekeveredése a rosszal - ez lényeges vonása földi életünknek. Meg kell küzdenünk a szenvedélyekkel, a kísértésekkel - ez az egész élet lényege!
Ima: "Ó népek Királya és vágya és szegletköve, Ki az ellentéteket összeegyezteted, Jöjj el és üdvözítsd az embert, akit a földből alkottál". Imádkozzunk a bűnösök megtéréséért: Mi Atyánk... Üdvözlégy...
Befejezés: egy adventi ének.
III. Vasárnap. "Harmatozzatok" ének.
Elmélkedés. Advent 3. vasárnapján meggyújtjuk a harmadik gyertyát is. S ha egy kicsit messzebb nézünk a mi családi otthonunktól, amely most ezekben a percekben imádságos szentéllyé alakult, bizony láthatnánk elhanyagolt gyermekeket, dacos, engedetlen lelkeket, egymást mardosó, feldúlt családi otthonokat. Valamennyien gyengék vagyunk, de erősek lehetnénk imáink, szenvedésünk, munkánk felajánlásával, hogy mindannyiunk lelkében jöjjön el Jézus, az él Isten bölcsessége és a világ világossága. Legyünk tanúi Krisztus megváltó szeretetének: jó szóval, jó példával, jó neveléssel, a rászorultak testi-lelki segítségével, a szomorkodók vigasztalásával. Nagy bizalom és kitüntetés, ha mi is segíthetünk.
Váltsuk valóra Szent Pál apostol ajánlását: "Örüljetek testvérek, az Úrban mindig, újra mondom, örüljetek. Ismerje meg mindenki szelídségteket: az Úr közel van. Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem mindenben terjesszétek kéréseiteket Isten elé". (Fil 4,1-6)
Ima: "Bölcsesség, ki a magasságbeli ajkáról jöttél, ki kezdettől végig mindeneket elérsz, ki erősen és szelíden mindenkit kormányzol: jöjj el és taníts meg az okosság törvényére". Imádkozzunk a bűnösök megtéréséért: Mi Atyánk... Üdvözlégy...
Befejezés: egy adventi ének.
IV. Vasárnap. "Harmatozzatok" ének.
Elmélkedés: Ma este meggyújtjuk a 4. gyertyát is. Így várjuk Jézus Krisztust. Boldog érzés az, hogy Isten hozzánk hasonló ember lett. De nem lehet szinte és tiszta a mi karácsonyi örömünk, ha nem "Üdvözít Istenünk jósága és emberszeretete" lakik a mi szívünkben.
Krisztus világossága világítson be a lelkünkbe: nincs-e ott a bűn, a hitetlenség, a kevélység, a nagyravágyás sötétsége?
Ima: "Harmatozzatok egek a magasból, és csepegjék felhők az igazat: nyíljék meg a föld és teremje a Szabadítót".
Könyörögjünk! Isten, ki megváltásunk évenkénti várásával megörvendetsz, add meg kérünk, hogy Egyszülöttedet és Megváltónkat, mint jövend bírót is szemlélhessük. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen. Imádkozzunk a bűnösök megtéréséért: Mi Atyánk... Üdvözlégy...
Befejezés: egy adventi ének, ha közel van a Szenteste, esetleg karácsony ének.
A magyar ünnepek eredete, értelme, és újjászületésük
Életünk alakításához, értelmének megvalósításához lényeges megfelelő képet kialakítanunk az ünnep lényegéről. A mai világban az életről egy csőlátás alakul ki, mégpedig egy olyan csőlátás, amely egyszerre rövidlátás is, tehát röviden rövidcső-látásnak lehetne mondani. Ehelyett megpróbálok visszamenni a kezdetekig, a magyar világlátás talajáig. A magyar ünnepek mibenlétét nem lehet felderíteni, ha először nem takarítjuk el a megértést elzáró akadályokat, út- torlaszokat. Az egyik ilyen a mitológiáról kialakított tévképzet. A mai világban a mitológiát történelmi és természet-tudományos szempontból megbízhatatlannak tekintik. A mitológiáról közkeletű nézet, hogy a vallásokhoz kötődik, és többnyire valótlan elemekre épülő meseszerű, mondaszerű költemények, történeti szempontból megbízhatatlan információk. Valójában azonban majdhogynem fordítva áll a helyzet. Ha meggondoljuk, hogy a mitológiák az emberi élet és a Világegyetem végső kérdéseiről gondolatok egységes rendszerét alakították ki, és hogy a mitológiákat nem egyes emberek hozták létre, hanem bennük az ősnépek a kezdetektől hagyományozott tudása, kultúrája testesült meg, érdekes összehasonlítást tehetünk a mitológiákat létrehozó és a mai kultúrák között.
Ma a népi kultúrák folytonossága megszakadt, az egy kultúrkörhöz tartozó emberek nem járnak össze nézeteik kicserélésére, nem alakítanak ki egységes, népi magaskultúrát. Ezzel szemben kifejlődött egy olyan kultúra, amely Ludwig von Bertalanffy, vagy Konrad Lorenz véleménye szerint a gazdasági életnek szorosan alárendelt. A mai kultúra legfeljebb periferikusan, többnyire az intézményes kereteken kívül foglalkozik az emberi élet és a Világegyetem végső kérdéseivel, és ezeket rendszerint mint tudományosan vizsgálhatatlan kérdéseket, ki is rekeszti a vizsgálandó kérdések köréből. Az ősi közösségek tagjait viszont érdekelte a környező világ természete, a Világegyetem lényege, az ember sorsa, rendeltetése, és ezeket meg is vitatta, és ezekről ki is alakított közkeletű nézeteket, amelyek a nemzet kultúráját jelentették. A mitológiák ezeket a kérdéseket viszont a nemzet élete számára központi jelentőségűeknek tekintették. A mai kultúrák ebben a vonatkozásban is sokat tanulhatnának az általuk lenézett, többezer éves mitológiáktól. A mitológia komoly tudást őrzött meg, hozott létre, és rendszerezett, amely nem felszínes nézetrendszer, hanem az emberiség ősi tudását is magában rejti, ha alaposabban megvizsgáljuk.
A mitológiák a nemzeti kultúrák központi magjai, és az emberiség ősi tudását őrző hagyományokban gyökereznek. Kerényi Károly például rámutat, hogy Herodotosz még logoszt mond ott, ahol a későbbi Szókratész és Protagórász mítoszt mond. Ez azt jelenti, hogy Herodotosz idejében még a mitológia kérdéseit még logosszal, logikával vizsgálták, párszáz évvel később viszont már az értelem kivonult a végső kérdések vizsgálatából. A mitológia a logikában, az emberiség ős-tudományában gyökerezik, amelyet a görögség kialakuló kultúrája taszított a logosszal szembe: csak azóta állítható, hogy a mítosz és a logosz kölcsönösen kizárják egymást. A mítosz a Magyar Nyelv Értelmező szótára szerint vallási tárgyú ősi monda.
Az eredeti vallásról
De mi a vallás? Mindenkinek van egy kialakult képe arról, hogy mi a vallás. De tényleg az-e a vallás, aminek ma gondoljuk? Vagy itt is arról van szó, hogy a vallásról kialakult közkeletű nézetek nem fedik a vallás eredeti tartalmát. Annak idején mit értettek a vallás alatt? Azt értették, amit mi ma értünk? A helyzet a következő: nem azt értették, hanem szinte a fordítottját. Megismétlődik az a jelenség, amelyet a mitológia szó eredeti jelentésének vizsgálatakor tapasztaltunk. Ma a vallás alatt elsősorban misztikus nézeteket értünk. A misztikus nézetek pedig csak attól misztikusok - pl. a magyar nyelv értelmező szótára meghatározása szerint - , hogy az általuk tételezett jelenség vizsgálatából kizárják az értelmet, azt mint az értelem által megközelíthetetlen, ködös, megfoghatatlan tényezőt tételezik. A misztikus beállítódottság olyan tényezőt állít világlátásunk középpontjába, amely nem a tudás, hanem a tudásnak szinte az ellentéte, ami lefedi és megakadályozza tudást, mert a világ legfontosabb tényezőjét az értelem számára megközelíthetetlennek minősíti.
De gondoljunk bele, milyen lehetett az eredeti vallás, amely a misztikus vallások, a kereszténység előtt létezett! Helyezkedjünk be az akkori világlátásba! Vallassuk erről a magyar nyelvet, amelynek a vallások létrejöttekor kellett nevet, jelentést adni a vallásra vonatkozó legfontosabb szavaknak! A magyar nyelv szerint az ember azt vallja, amit valósnak tart, amit legjobb és legalaposabb ismeretei szerint tart valósnak, ami a legjobb meggyőződése, amely a teljes és színtiszta igazság. A vallatás is a legmélyebb igazság kikényszerítésére irányul, arra, hogy a vallatott elmondjon mindent, amit tud a szóban forgó tárgyról. A vallás a magyar nyelvben eredetileg az igazság megvallását jelentette. Tehát nem egy önkényes vagy tetszőleges hiedelmet - a magyar ősvallás a későbbi misztikus vallásokkal szemben még az igazság megismerésére, megőrzésére és teljes feltárására irányult. Nem egy olyan hit áll a központban, amely maga zárja ki, hogy igazságértékét bárki megközelítse. Fordítva, az volt a kötelező, hogy mindenki legjobb belátásával, legmélyebb vizsgálatai, értelme alapján találjon rá a minél teljesebb igazságra. A magyar ősvallás a későbbi misztikus vallásokkal szemben még az igazság teljes mélységben történő megismerését szolgálta. Olyan vallás volt, amely az alapkérdésekben homlokegyenest ellenkező irányultságú, mint a misztikus vallások. Ipolyi Arnold, a magyar mitológia első újkori ismertetője szerint "a mitológia a hajdankor - a misztikus vallások előtti kor - népeinek tana az isten s a világról". Úgy mondhatnánk tehát, hogy az ősvallás a világtan és istentan, világ-tudat és isten-tudat. Ahogy Ipolyi írja: az öntudat kifejlődése is csak közösségi hatások révén lehetséges. Még inkább közösségi gyökerű az öntudat párja, a világ-tudat és az istentudat. A világról szerzett ismereteink nagy részét másoktól kapjuk. Az isten-tudatnál különösen ez a helyzet. A valódi isten-tudat az eredetek tana. Miféle természetű az igazi Isten? Miből keletkezett minden? Az ősi tudás az eredetek tana kellett legyen, mert mindent akkor tudunk csak megérteni, ha elmegyünk a végső gyökerekig, vagy a hogy a magyar nyelv mondja, a dolgok végső magjáig. A dolgok végső gyökere ugyanis - ha meggondoljuk - nem a gyökér. Nem a gyökérből lesz a növény, mert a gyökér is lesz valamiből. Minden létező legtömörebb végső sűrítménye, lényege nem a sokat emlegetett gyökér, hanem a mag. A magyar mitológia minden létező végső magjának tana volt. Röviden: ős-tan. Az ős-eredet tana.
Az ősmag tana.
Ha megnézzük, mit ír Ipolyi, előtűnik, hogy az ősi tudás, a természetes vallás magja kettős természetű: a világ-tudat és az isten-tudat párosan jelentkeznek. Ebben az a tény fejeződik ki, hogy a magyarság miszticizmustól még romlatlan szemlélete a világot isteni természetűnek látta. Az ősi magyar látásban a világ és isten: egy. A világ isten-lényegű. De mit érthetünk az isten alatt? Mi az igazság az isten felől? Ez itt a kérdés. A legjobban ezt is az ősi szemléletbe helyezkedve foghatjuk fel. Titokfejtő Grandpierre K. Endre " A magyar ősvallás történelmi alapjai", és "Istennyomok hétölnyi por alatt." című munkáiban megmutatta, hogy a magyarság ősi igazlátása, valóságlátása, világlátása középpontjában a Napisten állt. Mivel Isten a legfőbb lény neve a magyarban, a Napisten-tan központi felismerése, hogy a legfőbb lény a Nap - él. A Nap - élő lény. Az, hogy a világ és az Isten egy, azt jelenti, hogy a világ élő természetű. Nem olyan tehát, mint amilyennek a mai civilizáció mutatja, ami szerint a világ idegen, közömbös anyagcsomók merő halmaza, hanem ellenkezőleg, a világ egy élő szervezet, olyan valami, aminek szerveződése adja lényegét, szerveződése a magja. "Az aranykorból eredő felfogás egyáltalán nem ellentétes a mai tudományos felfogással, csupán meghaladja azt, legalábbis egyelőre, mert világszerte dereng és terjed már az őskori tudás, hogy a Nap hasonlíthatatlanul nagyobb hatással van a földi életre, semmint gondoltuk. Nem csupán arról van szó, hogy a Nap fénye és melege nélkül kipusztulna az élet, de arról is, hogy minden élet valóban a Napból ered, a Nap az élet földi megteremtője, életre hívója, tehát ő az igazi teremtő, tőle ered és tőle függ minden élet, úgy, ahogy azt aranykori elődeink tudták. Magának az emberi elmének adott, tudati szintű működését is ő tartja fenn. A Nap - minden elevenek kútfeje, az élet, a földi élet központi kútforrása. Ő az Élő Isten, minden élőnél élőbb élő."
A magyarság ősvallásában az Isten ugyanakkor a Mindenség Ura, Hadúr, a Hadisten, akinek lakóhelye a Tejút. A Tejút egy élőlény volt, ma úgy mondhatnánk, a Galaxis élő rendszer. A Nap mellett a Tejutat is élőlénynek fogtuk fel. Ezt fejezi ki a csodaszarvas - a kozmikus világot megtestesítő ősjelkép. Regösénekek sora, és olyan sokezeréves magyar népballadák, mint a "Júlia szép leány" tanúskodnak erről. Az ősmagyar mitológia, világtan központi Istenének másik formája, elnevezése: a Magyarok Istene. Ebben az elnevezésben a magyar nemzeti lét isteni eredetének és a magyarság összetartozásának tudata fejeződik ki. Az a tudat, hogy a magyar népet a Természet erői hozták létre, a magyar nemzetet a Természet szervezőereje szervezte meg és élteti, tartja fenn.
A magyar őshagyományok vizsgálata arra a felismerésre vezet, hogy az ősi világlátásban a létezők isteni, vagyis élő természete (eszerint isteninek, csodálatosnak, csodákkal telítettnek az életet tartották) elsősorban a Világegyetemben, a Mindenségben, a Tejútban, a Napban és a magyar nemzetben testesül meg. A legfőbb élő lények kategóriái tehát a Mindenség, a Tejút, a Nap és a magyar nemzet. Mai ésszel is belátható, hogy mindezek valójában olyan tudatformák, szerveződéssel bíró rendszerek, amelyek egy, az egyéni szerveződésnél, a tudatnál magasabb szerveződés kifejeződései, és mindennek igazságtartalma megalapozható. Az ősi magyar ünnepek a rítuson alapulnak. A rítus és a mítosz pedig egy világszemlélet kifejeződései (Dömötör Tekla: Naptári ünnepek és népi színjátszás, Budapest, 1973). A magyar ünnepek feltárása akkor érhet el eredményt, ha a végső áttekintő, szervező tényező, a magyar világlátás ismeretében keres és értékel.
A mai ünnepeket áttekintve megállapíthatjuk, hogy ahogy a mai karácsony-ünnep különbözik a régi magyarság kerecsen-ünnepétől, úgy a legtöbb magyar ünnepet vagy eltemették, vagy vallásos mázzal öntötték le. Vannak újabb keletű ünnepek is, mint például május elseje, a munkásosztály ünnepe. A hamisítatlan magyar ünnepek eredeti természetének feltárásához meg kell szabadítani a vallásos máztól ünnepeinket. Csak így tudhatjuk meg, milyen volt a magyar ünnep akkor, amikor még öntörvényűen tudott megnyilatkozni. Másrészt a mitológia vizsgálatával meg kell találnunk a magyar világlátás eredeti szempontjait, értékelő, értelmező látását, enélkül az ünnepek eredeti szerepe és értelme nem tárható fel. De mi lehetett az ünnepek eredeti szerepe, feladata, jelentősége az életben? Annyit érzünk ma is, hogy az ünnep felemelő, közösségi összejövetel, de itt a végső alapokat kell megvilágítani.
Mindennapok és ünnepek
Az ünnepet lényegét akkor tudjuk megragadni, ha ellentétével, a mindennapokkal állítjuk szembe. A mindennapok bezárják a látóhatárt, egy adott feladatra összpontosítunk. Ez persze fontos, lényeges, sőt elkerülhetetlen ahhoz, hogy az ember tovább tudjon jutni. De hova? Nagyon jó, hogy az ember képes meglátni, mi van az orra előtt, éppen mit is kell tennie. De ahhoz, hogy lássuk, hova vezet mindennapjaink tevékenységének eredménye, fel kell emeljük tekintetünket a mindennapok távlatából az átfogóbb távlatokba. Hova tartunk? Honnan indultunk, és hova jutunk, ha így megyünk tovább? Mire jutunk az életünkkel? Ez az élet megfelel belső lényegünknek, az emberi létezés törvényeinek? Milyen irányba halad életünk? Ez a kérdés pedig már az élet végső céljához vezet. Fel kell mérjük, hogy százéves léptékben gondolkodjunk életünkről. Sőt, a mi életünk lényegét nem érthetjük meg, ha nem látjuk, mi általában az élet lényege, hiszen a mi egyéni életünk csak egy megnyilvánulása az élet őserejének. Mit kell tennünk ahhoz, hogy az életerő kivirágozzon, kibontakozzon bennünk és körülöttünk? Világlátás nélkül ezt nem tudjuk megállapítani. Életünk távlatai túlmutatnak egyéni életünk keretein, akkor ezeket a távlatokat közösen kell tisztázni és megvilágítani, és közösen lehet csakis olyan érvényes erővel felruházni, hogy ezek valójában képesek legyenek megfelelni annak a célnak, amire valók. Az ünnep tehát az életünk hosszútávú kiteljesedésével, vagyis értelmével függ össze. Rövidebben, lelkünk üdvét szolgálja. Kell, hogy időnként egy teljes napot lelkünk megerősítésére, tisztázására, igazi mivoltára hangolására fordítsunk. Az ilyen nap az üdv-nap. Ha ilyen létrehozott a nemzet kultúrája, és rendszeresített, akkor ennek elnevezése a hasonulás törvényei szerint az üdv-napból ünneppé egyszerűsödhet. Az a nap, amikor lelkünk üdve áll a középpontban, az ünnep-nap. Az így kialakuló, eredeti ünnep-felfogás más, mint például a mai május elseje. Legalábbis az MSZMP idei felvonulása meglehetősen savanyú hangulatúnak, a lelki üdv előmozdítását illetően pedig meglehetősen meddőnek tűnt.
Az ünnep fogalma, lényege, természete
Az ünnep - az üdv-nap, az élet lényegének közvetlen megnyilvánulása, kijelentése, az élet összpontosulása, felfokozódása, az élet közösségi ereje által. Az ünnep lényege, hogy lelkünk összekapcsolódik egymással, belső lényegünk kinyilvánítja akaratát, mivoltát, természeti lényegét, és egységét a "külvilággal", a Közös Világgal. A Világegyetem, a Természet, az emberiség, a nemzet, a család és a személy lényege egy. Belső világunk lényege az elme-lényegűség, a teremtő gondolatiság, teremtő érzésbeliség. Ha a "külső" világ egylényegű a belsővel, akkor a külső világ lényege is az elme- lényegiség, a világban is gondolati és érzésbeli lényeg tevékenykedik. Érzékelnünk kell a világ gondolatbeli és érzésbeli lényegét. A sorsközösség bensőségességének, az élet lényegének kiemelésére irányuló közösségi tevékenységet jelent. A lényeg kiemeléséhez látás kell, a lényeg és az összefüggések, súlyok, jelentőségek látása, érzékelése. Az élet lényegének meglátásához azt kell meglátni, ami az életet létrehozta, a Természetet és a Világegyetemet. Ebben az egylényegűségben belső világaink is összekapcsolódnak, eggyé válnak egymással és a Természettel. Összekapcsolódunk olyan egységes egésszé, a Természetnek egy olyan teremtményévé, amelyen a gyümölcsök a mi életeink. Egységes létünk egy életfát alkot, egységes szerveződést, amelyben a Természet akarata fejeződik ki és áll élményszerűen elénk. Ennek elérése az ünnep igazi célja.
Marót Károly "Rítus és Ünnep" (Etnográfia, 1940, 143. old.) c. értekezésében hasonló eredményekre jut. Következtetései szerint a rítus az ünnep magja "a rítus biológiailag posztulált és igazoló humánum erőforrás", "a szublogitás állapotaiban foganó legértékesebb mozdulatok tárháza, amelyek szellemi haladásunknak és gyarapodásunknak lendítői", "a rítust hajtó erők azonosak a szellemi fejlődést hajtókkal".
Hogyan maradhatnak fenn a régi magyar ünnepekről beszámolók?
A mi országunkban egyetlen módja van ennek. Meg kell kérnünk egy külföldit, jöjjön el ide, írja le az ünnepet, és vigye el magával egy olyan országba, ahol ez az ünnep-leírás biztonságban van, ahol nem fogják elégetni, eltemetni. És akkor párszáz év múlva, ha valaki rábukkan erre a dokumentumra, végre elolvashatjuk, mi történt nálunk. Zolnay László "Kincses Magyarország" c. könyvében külföldi beszámolót kénytelen idézni. 1501 januárjában ért Magyarországra Tommaso Dainiero, Modena követe. "Soha életemben ekkora ünnepet nem láttam" - írja a világlátott modenai külügyér. "A budai főtér közepén szép szökőkút állt, amelyből ezen az ünnepnapon kitűnő bor csordogált víz helyett. A nép naphosszat zarándokolt e csodaforráshoz. Aztán a legsűrűbb tolongásba sült kappanokat, ludakat, galambokat dobáltak, amelyeket aztán a tömeg óriási dulakodás közben ezer meg ezer darabra szaggatott." Egy másik beszámoló egy magyar ünnepről Sir Philippe Sydney 1573-as írása révén maradt fenn. "Magyarországon láttam, milyen módon énekelnek ünnepeiken őseik dicsőségéről, amelyeket ez a jó katonás nemzet a vitézi bátorság legfőbb lelkesítőinek tart." Sajnos, a mai magyar nemzeti ünnepeken se nagyon énekelnek őseink dicső tetteiről, és így a vitézi bátorság legfőbb lelkesítőit elnémítani.
Milyenek lehettek a magyar ünnepek?
A néprajzi irodalom állításai szerint szokásainkat, ünnepeinket annyira átitatta az európai kultúra, hogy már nem lehet megmondani, melyik ünnepünkben éppen mi is a magyar jellegzetesség. Az egyik ilyem szembetűnő jelenség a magyarok megszállott tánc-éhsége és tánc- élvezete. Az ünnepeket többnyire áttették a templomokba. A magyarok azonban minden ünnepen kiadósan táncoltak. Így a templomi ünnepeken is táncoltak, a magyar virtus egészséges életerejét azonban kitiltották a templomokból. Ma már nem táncolnak a magyarok a templomokban. De táncoltak a temetőkben is. A természetesebb kultúrák élet-halál felfogása különbözik a "komoly", művi ál-kultúráétól. Senkinek nem lehet nagyobb szüksége az életerőre, mint annak, aki éppen most halt meg. A most meghalt személy emlékének adózó tánc gondoskodhat a személy társadalmi megbecsülésének megerősítéséről. Hasonló élet-közelséget jegyeztek fel a halál és a szerelem felfogásában az etruszkok és a föníciaiak kultúrájában. Szintén magyar jelenségnek tartható az a sajátos magyar ünnep, amit Zolnay László fentebb idézett könyvében tombolás néven említ. Ma is megfigyelhető kisgyerekeknél, és spontán közösségi jelenségként, amikor az ember szinte kilép abból a kötöttségekből, amiket az úgynevezett hétköznapok irányítanak, és egyszerre elkezd úgy viselkedni, ahogy a saját belső törvényei érzékelik belső világát. Amikor az emberre "rájön az ötperc", akkor belső folyamatai elevenednek fel.
Fennmaradt ünnep-emlék szerint II. Lajos idejében, a XV. században Bécsben, Miksa császár előtt harminckét magyar testőrhuszár szállt nyeregbe, s mutatta be Trója ostromát. Lehetett ennek a sajátos ünnepi eseménynek értelmi megvilágító hatása. Mezey László és Falvy Zoltán nemrég tették közzé a Grazban megtalált XII. század eleji magyar kódexet, a Codex Albensis-t, a Székesfehérvári-kódexet. A kódex nemzeti-vallásos ünnepekről is beszámol. Ezek egyike december 25, Szt. István vértanú ünnepe. Augusztus 15 Nagyboldogasszony ünnepe, aug. 20 Szent István király felajánlásának és halálának napja, és szeptember 8-án Kisasszony napja. Dömötör Tekla könyvében idéz egy múlt század eleji forrást, ami szerint nemzetünk nép-ünnepei: a hegy-ünnep (aranyos Hétfő), az aratást bevégző nap, szüret, lakodalom, sirató áldomás, Pünkösdi Királynéság (ez az elnevezés valószínűleg az anyajogú társadalomban született), Balás - és Gergelyjárás (ami az iskolába járással kapcsolatos; ha tehát ez egy régi, többezer éves magyar ünnep, akkor a régi magyar iskolarendszerre utalhat), turkolósdi és Leventás, ami pedig a hadra avatással lehetett kapcsolatos (ld. Felsőmagyarországi Minerva, 1821, január 7, Edvi Illés Pál, idézi Dömötör Tekla: Naptári ünnepek - népi színjátszás, 44.o).
A magyar-szkíta eredetmonda nyomai a magyar ünnepek körében
A magyar ősvallás központi alakja Boldogasszony. Boldogasszony ünnepei: az őrző, és a gyógyító Boldogasszony. Ünnepe a szombat. Ünnepe az évkörben: január a Boldogasszony hava. A gyógyító Boldogasszony ünnepe Karácsony után, aprószentek napja (dec. 28) körül. Ide mutat az aprószentek napján szokásban lévő nyírfavesszőzés. A vesszőzés alatt azt kérdezik a gyerekektől: hányan vannak az apró szentek? Amire reá kell mondaniuk: 144 ezren (122! 12- es számrendszer, káldeus eredet?). Boldogasszony a nőnem pártfogója, védője, de ha kell, büntetője is. Nagyboldogasszony "ez világnak megépítő asszonya", "Föld édesanya". "Kutatásaink legérdekesebb eredménye: a Boldogasszony pohara" (Kálmány Lajos: Boldogasszony ősvallásunk istenasszonya, akad. székfogl., 1885 márc. 2). Anonymus Zulta születéséről írja, hogy népünk elmondhatja magáról, hogy eleinknek régi élő szokása szerint tartja ma is a gyermek születő ünnepét, két ízben, a csökkben (születés) és az avatást követő evés-ivásban, melyet Boldogassszony poharának nevez. Magát Boldogasszony poharát felmutatják és eláldják, mely csakúgy nagy becsben áll a nép előtt, mint a székelyek előtt a székely áldozó pohár. A Boldogasszony poharát az asszony nem ujjaival fogja meg, hanem tenyerére teszi és felmutatja az ajkáig és úgy áldja el.
Herodotosz szkíta eredetmondájában (G.K.E.: Aranykincsek hulltak a Hargitára, 91.o): "...Ha majd a fiúk megemberesednek, amelyikük ezt a nyilat így fogja felajzani, és ezt az övet felvenni, azt ennek a földnek tedd lakójává, aki pedig az elmondottam dolgot meg nem teszi, küldd el a vidékről. Azután az íjai közül az egyiket felajzotta (hiszen két íjat hordott Heraklész), s övét is megmutatván, átadta az íjat és övet, amelynek kapcsán egy csésze vala, s ezzel otthagyta. Agathyrszosz és Gelanosz nem tudta az íjat felajzani, csak a legifjabb fiú, Szkítosz. Szkítosztól, Heraklész fiától származtak a szkítáknak összes királyai. S ama csésze miatt viselnek a szkíták máig is csészéket az övükön. Ez az íj-felajzás persze máshonnan ismerős, Homérosz Odüsszeia-jából, ahol Odüsszeusz otthonába visszatérésekor fordul elő. Az íj-felajzás próbatétele tehát valójában nem görög, hanem szkíta eredetű motívumnak tekintendő, ami érthető is, hiszen a magyar a lovas-íjász nép, nem a görög.
A szkíták eredetmondája szerint az égből, a Napistentől kapták az első földművelő eszközöket: arany eke, járom, harci bárd és ivócsésze hullott le az égből Hargita fiainak uralkodása alatt. A szkíták az égből hullott aranyat szentnek tartották. A szkíta királyok féltő gonddal őrizték a szent aranytárgyakat. Engesztelő áldozatokkal járultak hozzá, évente, a szabad ég alatt. A szkíták minden évben megtartották, pazar külsőségek között, a Napisten tiszteletére rendezett nagyszabású ünnepségeket: ez volt egyik nagy nemzeti ünnepük. Ezekre az ünnepélyekre kivonult a mindenkori szkíta király is, a királyi család tagjaival, s a királyi páholy előtt, bizonyára olymódon, hogy az egész nép megtekinthesse, felsorakoztatták az égből hullott aranykincseket.
Az európai kultúrkör
Az európai kultúrkörben Szaturnusz a földművelés bevezetője. Szaturnusz uralmának ideje az aranykor, a béke, a bőség és az egyenlőség ideje volt. Szaturnuszról az a hír járta, hogy fia, Jupiter, a mindennapi élet rendjének ura atyját letaszította trónjáról, megölte, és így az az alvilágba került. Az Aranykor - az alvilágban! Az Aranykor a Pokolba került! Szaturnusz ünnepei a szaturnáliák, a karneválok, a farsang - vagyis ezek az Aranykor ünnepei! Ezeket az egyház az ördög ünnepeinek tartja. A béke, a bőség és az egyenlőség az egyház szerint ördögi?
Mezopotámiában, Marduk templomában az Enuma Elis legendát olvasták fel, a teremtés történetét, az új esztendő kezdetén. A történet Babilon égi másának felépítésével végződik. Ez biztosítja az új rend állandóságát? Hogyan és hová építhetik fel Babilon "égi mását"? Az égbe építik fel? Mert a Földre nem építhetik, hiszen ott már jelen van az eredeti város. De akkor Babilon égi másának felépítése a társadalom, a nemzet tagjainak elméjében történő felelvenítését és megerősítését jelentheti csak. Ez viszont megfelelhet az égi város felépítésének, ha a Világegyetem egy-lényegű az ember belső világával, ha a Világegyetem is elme-lényegű (erről lásd Grandpierre Attila: A Világmindenség mindnyájunkat érintő, megfejtetlen talányai, KAPU 1998 március). Az aranykort az új, hatalmi korszak ős- zűrzavarnak minősítette át. Az i.e. 2. évezredben a hettitáknál hasonló ünnepségen Terub isten és Illujanka kígyó küzdelméről emlékeztek meg, s e küzdelmet meg is játszották. Az ősközösséget a rabszolgaság váltotta fel, az Aranykort az értelmüket vesztett szaturnáliák, amik a teljes jeltelenségbe és emléktelenségbe, emlékezetvesztésbe zuhannak a mai világban. Peter Burke: Népi kultúra a kora újkori Európában, 226. o.: A farsang az intézményesített zűrzavar, a szexuális és agresszív ösztönök kiélése...a farsang három fő témája: az étel, a szex és az erőszak..."Londonban húshagyókedden ...a furkósbottal, kővel, kalapáccsal, mérőléccel, malteroskanállal és kézifűrésszel felfegyverzett fiatalok feldúlták a színházakat és a bordélyokat...".
Mi az oka a magyarok sajátos tánc-szenvedélyének? Nemcsak Berzsenyi Dániel állapította meg "táncok" című versében, hogy a magyarok tánca szabadabb és lényegi öntörvényűség nyilatkozik meg ebben. A magyar tánc "titkos törvényeit mesterség nem szedi rendbe/csak maga szab törvényt, s lelkesedése határt". A magyarok tánca szabad tánc, teremtő tánc, szemben más nemzetek jóval kötöttebb táncainál (lásd ehhez még Kallós Zoltán írását, Tánctudományi Tanulmányok, 1969/70). A magyarok tánc-felfogása szerint a tánc az élet lényegi megnyilvánulása. Amikor táncolunk, mozgásba jön az a tevékeny, teremtő életerő, ami az ember legönállóbb megnyilvánulásainak egyike. A táncos saját tetszése szerint táncol, saját belső törvényeinek érzékelésére áll át gondolatban és érzéseiben. A táncos a tánccal belső törvényeit nyilvánítja ki. A tánc belső világunk közvetlen megnyilvánulása, belső erőink, szellemiségünk, önállóságunk leghangsúlyosabb megnyilvánulása. És mivel szellemiségünk életünk értelmére irányul, olyan érzések előidézésre való, amiket érdemes megerősíteni, megerősíteni magunkban, mint életünk igazi, égi, megvilágító várát, hogy belső világunkat jobban megismerjük és megtisztuljunk, hogy miket is érzünk, hogy amikor elszabadulnak saját belső világunkat érzékelve érzéseink, ebből világosabban láthassuk saját lényegünket. Ez a tánc igazi jelentősége és értelme. Ezért táncoltak különösen sokat és különösen szilajon a régi magyarok. A tánc eredeti jelentése: megünnepelni, emlékezetben megerősíteni. Zarándokolni viszont azt jelenti, hogy vezekelni a bűnbocsánat elnyeréséért, az úton pedig önmagukat sanyargatni. A magyaroknak I. Lajos király aacheni kápolnaalapítása óta egyik fő zarándokhelye Aachen volt a Rajna vidékén. De miért alapított I. Lajos király kápolnát idegen földön, ráadásul éppen Aachenben? Összefügghet a kalandozásokkal, egy hun- római ütközettel, vagy egy, a magyarok számára fontos történelmi eseménnyel. A magyarok évente július 5.-én délután 2 és 3 óra között Köln felől érkeztek Aachenbe. Itt ünnepélyesen fogadták őket. Aachen városának magisztrátusa öt napon át biztosította ingyenes szállásukat. Első nap a cölesztinusok kolostorának vendégházát s annak környékét, második nap a merienthali kolostort, majd három további napon át Aachen városának vendégházait szállták meg. Ekkor az aacheni tanácsurak szolgálták ki őket kedvelt ételeikkel. Ezek az ételek: borsó szalonnával, zsemle, serital. Hasonlóképpen vendégelték őket Köln városában is. 1524-ben Aachenben 3 000 zarándok találkozott. A magyarok - útjuk egyhangúságának enyhítésére - ekkor is medvetáncoltatókat és muzsikusokat vittek magukkal. Ezek a zenész- , pakócsás emberek, síposok és dudások utóbb a Rajna menti városok utcáin és kocsmáiban mutatták be művészetüket. Meg arról is: a magyarok a búcsú egyházi szertartásokat követő időszakában kemény táncokat roptak Köln és Aachen utcáin. Ezek a "kemény" táncok a magyar tánc szilajságát, elemi erejét jelzik, azt az elemi erőt, ami áthatja a Természet, a Világegyetem egészét. Táncolni úgy is lehet, hogy az élet csillagvilágbani létét megerősítsük. Ehhez pedig a táncosnak ismerni kell az ős-tudást a Világegyetem lényegének lelki és gondolati természetéről.
Pünkösdölés Attila korában - Priszkosz rhétor
i.u. 448 "Amint Attelász e faluhoz ért, leányok jöttek elibé. Egymás möhött, sorokban lépdeltek. Fehér patyolatfátyol fedte fejüket. Fátylaik olyan hosszan terültek el, és úgy lengték körül őket, hogy hét vagy annál több leány is ellépkedhetett alattuk. A fátylakat két felől egy-egy sor asszony tartotta, és sok ilyen fátylat tartó asszonysor volt. A leányok pedig szkíta dalokat zengedezve lépegettek." Szabó Károlyt 1873-ban a palóc leányoknak akkor még dívó pünkösdölésére emlékeztette. Pünkösd napján ugyanis - írja Szabó - hét vagy nyolc palóc leány csapatostul házról házra járt. Egyet magok közül - ki kezében kosarat vitt- amikor a házakba léptek, cifra kendőkkel, fátylakkal lepleztek el. Ezután eldaloltak egy köszöntőt, s csak akkor vették le a kendőt a leány fejéről, amikor azért ajándékokat kaptak. Így mentek házról házra. Keresztényi elemekkel átszőtt pogány köszöntőjük ez volt:
"Mi van ma? Mi van ma? Piros Pünkösd napja! Holnap lesz, holnap lesz a második napja! Jó legény! Jó legény! Jól megfogd a kantárt, ne tipord, ne tipord a pünkösdi rózsát! Szálljon házatokra az egek harmatja, Mint azelőtt szállott..."
Betlehemezés. Regölés. Heltai Gáspár, 1552:
a mi urunk J. K. Születésnapja után következik az ördögnek nagy ünnepe a regölő hét. A mai magyar betlehemesek is csúcsos föveget viselnek, azt a föveget, amit a frígiai Mitrász, a méd süveget. Pásztorbotjukon szalagok és egy aranyozott csillag ékeskedik. A csillag Mitraszt jelképezte, aki Napisten volt. Akkor már párezer éve tudták, hogy a Nap is egy csillag?! Mitrász kultuszában Mitrász emberalakban megöli önmaga bika-alakját. E bika halála "bort, búzát, békességet" zúdít a világra, vagyis békét, bőséget, egyenlőséget - az Aranykort. Lásd népmeséink rőt ökrének szarvát, amit az ökör fia lecsavar, és belőle ménesek tódulnak ki, bőségszaru-kürtből.
Regösénekek: Ó élet, édes napfény, ó édes (Napocska)! Ó élet, ó napfény, Ó édes (Napocska)!
Amott keletkezik Egy kis kerek pázsit Azon legelészik Csodafiú-szarvas ... ahol keletkezik egy ékes nagy út amellett keletkezik egy halastó-állás hej regülejtem, regülejtem! Azt is felfogá az apró sásocska, Arra is rászokik csodafiúszarvas, Hej regülejtem, hej regülejtem! ... homlokomon vagyon fölkelő fényes Nap oldalamon vagyon árdeli fényes Hold jobb vesémen vannak az égi csillagok, hej regülejtem, regülejtem! Szarvam vagyon, ezer vagyon, Szarvam hegyin vannak százezer szövétnek, Gyújtatlan gyulladnak, oltatlan alusznak hej regülejtem, regülejtem!
A szöveggel kapcsolatos sok érdekes kérdés közül az egyik, hogy honnan tudták a régi magyarok, hogy a Tejút ezerszer százezernyi, azaz több-százmilliónyi csillagból áll. Szabad szemmel ugyanis mindössze hatezer (!) csillag látható, és a tudományos világ csak a távcső XVI. századi felfedezésekor vette nagy meglepetéssel észre, hogy a Tejút sávja milliónyi csillagra bomlik fel a távcső képmezejében. Mai tudásunk szerint a Tejút százmilliárdnyi csillagból áll. A régi magyarok csillagászati tudása, úgy tűnik, ennek ismeretével többezer éve már rendelkezett. A magyarok a regös-ének tanúsága szerint az ember és a Természet belső egységét igyekeznek a szertartásokkal erősíteni. Szer-tartás, amikor tudják, mi a módja, szerét ejtik a lényegi élet-feladatnak, szert tartanak. Grandpierre K. Endre: "Szoros kölcsönhatásban álltak a régi magyarok az éggel, a kozmikus dimenziókkal. Kölcsönhatásban? Több volt ez annál: egység, egység a földdel, az éggel, a természettel, a kozmikus világgal, együttható eleven egység. Hadak útja mondánk is ezt az egységet tükrözi. Mindez fokozott óvatosságra kell intsen, s a régi magyarság és a kozmikus világerők közötti mágikus kapcsolatokra. Sajátos kozmikus tükörmonda ez, kozmikus szellem-palota a feledés birodalmában, amely a másvilág- és túlvilágmondák keretein is túllépve, magának az ősidők óta folyó történelmi drámának, a magyar őshaza körüli elképesztő viaskodások sorozatának évezredes léptékű tükörképe. (...) Még Grimm, a nagy német etnográfus is odáig ment, hogy felvetette annak eshetőségét, miszerint a magyarok a Tejútról vándoroltak be a Kárpát-medencébe. (...) Ha elfogadnánk, hogy a szkítamagyarság vagy legalábbis valamelyik ága Galaxisunk egyik központi tartományából érkezett, sok mindenre magyarázatot találnánk..." Vajon azonban kik voltak az ős hitágazatok szerint arra jogosultak - veti fel a kérdést Kandra Kabos - hogy ezen fényes járó utat használják, és különösen, a "kerek udvar" (a Galaxis ág jellegzetes szigete) birtokán, a kerek égen kik osztoznak?" Bhagavad Gítá: "A nemzetségek romlásában elvész az ősi hagyomány...Áldozat híján (a hagyományok elvesztésével) őseik a mennyekből lezuhannak."
Mindezek alapján érdemes fontolóra venni, hogy saját életünk értelmének megtalálásához és érvényre juttatásához mennyire fontos a magyar nemzeti kultúra ismerete, ápolása és újjáélesztése. Azok az ősi hagyományok, amelyek még őrizték a manipulálatlan, természeti szellemiséget, olyan magas kultúrát alkottak, amely a mai kultúrából fájóan hiányzik. Létre kell hívnunk olyan közösségi ünnepeket, amelyek az eredeti hagyományokat minél hívebben megőrizve, annak eredeti lényegét minél élettelibben és teremtőbben megelevenítik. A Titokfejtő- VHK Körök tevékenységének egyik fő iránya a nemzeti ünnepek feltárása és felevenítése lehet.
Grandpierre Attila - grandpierre.hu
Irodalom:
Ákos Károly: Az ördög. Istenek nyomában, Móra, Budapest, 1964 Burke, Peter: Népi kultúra a kora újkori Európában, Századvég Kiadó- Hajnal István Kör, 1991 Dömötör Tekla: Naptári ünnepek - népi színjátszás, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1979 Grandpierre K. Endre: Aranykincsek hulltak a Hargitára. Budapest, 1990. Marót Károly: Rítus és Ünnep, Etnográfia, 1940, 143. old. Sebestyén Gyula: Regös-énekek, első rész. A regös-énekek gyűjteménye, Budapest, Athenaum, 1902 Titokfejtő Grandpierre K. Endre: Rögberejtett Isten Kardja, Budapest, 1998 Zolnay László: Kincses Magyarország, középkori művelődésünk történetéből, Budapest, 1977 Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból, Magvető, 1977 Zolnay László: Ünnepek és hétköznapok a középkori Budán, Gondolat, Budapest, 1975
A magyar nyelvről szóló idézetek (gyűjtötte Molnos Angéla)
{Letöltés .doc formátumban}
A magyaron kívül talán nincs még egy nyelv a világon, amely annyira foglalkoztatná azokat, akik azt mint anyanyelvüket beszélik. A következő oldalakon idézetek sorakoznak híres íróink, nagy embereink tollából. Igyekeztem mindegyiknek az alapgondolatát megragadni és aszerint idézetcsoportokat képezni. A kilenc csoporton belül időrendi sorrendben helyeztem az idézeteket. Az időrend rendszerint az idézet keltét követi, de néha inkább a tartalmát.
1. Fennmaradásunk záloga
Nálunk az anyanyelv még szorosabban összefügg a közösség lelki állapotával, még fontosabb a túlélés szempontjából, mint más nemzeteknél. Nyelvünk egybefonódik önazonosságunk tudatával.
"Az egészséges nemzetiségnek ... egy főkísérője a nemzeti nyelv, mert míg az fennmarad, a nemzet is él, bármi sínylődve is sokszor ... , de ha az egyszer elnémul, akkor csak gyászfűzt terem a hon, mely a voltakért szomorúan eregeti földre ... lombjait." (Széchenyi István: Hitel)
"Vedd el a nemzet nyelvét, s a nemzet megszűnt az lenni, ami volt: nyom nélkül elenyészik, beleolvad, belehal az őt környező népek tengerébe." (Tolnai Vilmos: Halhatatlan magyar nyelv)
"A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányzott életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes erő és hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt." (Tamási Áron)
"Csak anyanyelvemen lehetek igazán én. Ennek mélységes mélyéből buzognak föl az öntudatlan sikolyok, a versek. Itt megfeledkezem arról, hogy beszélek, írok." (Kosztolányi Dezső: Erős várunk a nyelv)
"Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként." (Kosztolányi Dezső: Ábécé a nyelvről és lélekről).
"Egy népet nem a testi hasonlóság, hanem a közös múlt, a hasonló gond, az egy haza levegője egyesít s választ el egy más múltú és más jelenű néptől. Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog. Becsületesen nem lehet más vizsgát találni arra, hogy kit tartsunk igazán magyarnak. Nem könnyű vizsga ez. Sokkal nehezebb annál, ami elé a fajta testi jegyeinek kutatói állítják az embert. Itt a lelket kell kitenni." (Illyés Gyula: Ki a magyar?)
2. Földönfutók és világvándorok otthona
A magyar nyelv képes volt megmaradni még a tatárjárások és elnyomatások korában is, az otthon, az anyaföld elvesztése után. Ha ápoljuk, cserében megadja nekünk a valahová tartozás tudatát, a közösségtudatot. Az anyanyelv lesz lelki és szellemi hazánk, meghitt otthonunk.
"Otthon vagy? Hol vagy 'otthon'? Csak a nyelvben. Minden más fonák, zavaros, homályos. Mint egy barokk képen - arany keretben Egy férfi -, idegen vagy és magános." (Márai Sándor: Versciklus 1944-45)
A magyar nyelv az "egyetlen helyt- és időtálló közösség nemzetemmel, amelynek tagjaitól száz különféle érdek választhat el, bűbájos játék, amely olykor egy-egy békés órára érdekellentéteinket is feloldja, légies híd egy osztályon kívüli, magasabb állapotba. A férfi egyetlen méltó fegyvere, utolsó és legnemesebb játékszere. Nyelvemben hazafias vagyok, s így fűzöm egybe végleteimet." (Déry Tibor, 194.?)
"És hazám volt a szó, s hazám volt a nép, mely magyarul beszél, a nép, az óriási állat, mely e fekete földön él; amit mondtam, a nyelvén mondtam, a nyelvén mondtam, erőm az ő ereje lett, sorsát magamba építettem, sorsa magába épített." (Szabó Lőrinc: A sokféle hazáról)
3. Tündérkertünk és kincsesládánk
Sokan írtak a magyar nyelv elképesztő gazdagságáról, kifejezőképességéről, más csodálatos tulajdonságairól és titokzatos eredetéről. E honlap egy másik fejezetében versek zengve magasztalják ragyogó szépségét. Itt csak néhány idézet.
Több, mint százötven évvel ezelőtt Giuseppe Mezzofanti olasz bíboros és nyelvész (1774-1849) Frankl Ágoston cseh nyelvésznek a következőket mondta a magyar nyelvről, amelyet 57 más nyelven kívül szintén beszélt: "Tudja, melyik nyelvet tartom a görög és latin mellett, minden más nyelv előtt, leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából leginkább fejlődésre képesnek? A magyart! Az új magyar költők verseit ismerem, ezeknek dallamossága teljesen magával ragadott. Ügyeljen, ebben a nemzetben egyszerre csak fel fog tündökölni egy költői lángész, aki teljességgel igazolja jóslatomat. A magyarok, úgy látszik, még maguk sem tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben". (Mezzofantit idézik: Kiszely, 1996, 347; Kosztolányi, 1971, 37)
"A magyar nyelv távoli és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre." (John Bowring, 1830, Poetry of the Magyar, Preface, vi – Dr. Végvári József fordítása).
A gondtalan embernek nincs gondja, a gondatlan ember nem gondos, fiunkat az iskolába járatjuk, de jártatni csak lovakat lehet "A nyelv maga a végtelenség. Minél tovább foglalkozom vele, annál inkább látom, hogy sohase lehet a végére érni. Csak vérünk érzi. Értelmünk mindig elámul, ha elemezzük és tudatosítjuk azt, amit vérünk érez. De ez az ámulat számomra az élet egyik legnagyobb gyönyörűsége." (Pesti Hírlap, 1932. október 30) (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 168)
"... nincs és nem lehet "teljes" szótár. A szótár csak kagyló, ezzel csak meregetünk a nyelv tengeréből." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 166)
"A nyelv természeti jelenség. Gyökerei mélyen belenyúlnak a múlt őstelevényébe, egészen a történelem előtti korig, s van törzse, ága, lombja, eleven virága is. Úgy hat ránk, mint valami hatalmas, megfoghatatlan, szellemi csoda. De annyira élő és valóságos, hogy érzékeinkkel is észlelhetjük." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 185)
"Nyelvünk ízei gazdagon kiforrtak. A magyar szóból finom műszer lett, zajtalan sebességű gép, mellyel a mérnöki elme könnyedén alakíthatja fogalmait. De a lélek homályos vidékeit is lágyan kiemeli mélyeiből költőink ihlete. Nyelvünkkel megmintázhatjuk a kővágó motorok pergő zaját s az udvar sarkában gubbasztó maroknyi szalmaszemét alig-alig zizzenő rebbenését. Egyszóval nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai." (József Attila: Töredékek)
"A mesebeli árva gyermek a magyar nyelv. Még az ág is húzza. Pedig gyönyörű tartományai vannak. A legszebb országon húzódnak folyamai. A vadmadarak, csillagos égboltozat alatt lakó pásztorok és rajongó költők vigyáztak ez árva gyermek lépéseire, amíg járni tanult. Néha eldugdosták, mint a bujdosó kurucot vagy honvédet. Szőlőhegyek borházaiban, kollégiumok üres padlásain, a bedőlt pusztai kutak felett szárnyaló szél zúgásában élt." (Krúdy Gyula: Felhő)
4. Tudomány
"A magyar társadalom csak a XVIII. század végén jutott arra a fokra, hogy sürgető igényévé vált a szaktudományi nyelvek kifejlesztése." (Fábián Pál, Szaknyelveinkről - szaknyelveinkért, Magyar Tudomány, 1997, 485)
"... soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem" "tsupán idegen nyelven soha még egy Nemzet is e földön, a maga Anya nyelvét meg vetvén, böltsességre, tudományokra nem emeltethetett" (Bessenyei György, Magyarság, 1781).
"Ha egy nemzet nem képes a tudományoknak anyanyelven való birtokba vételére, menthetetlenül lemarad a haladottabbakhoz képest. Ezért, a tudományok magyar nyelvének megteremtéséért (nem pedig a szépirodalom kedvéért) javasolta már Bessenyei egy a tudományok nyelvét fejlesztő társaság létrehozását. (Jámbor szándék, 1781)." Ötven évvel később sikerült a Magyar Tudós Társaságot (a MTA ősét) létrehozni. Ez rövid idő alatt igen sok eredményt ért el, főleg a szakszótárai révén. Számtani, bölcsészeti, törvénytudományi, mezőgazdasági, vadászati, törvényszéki, jogtudományi, kereskedői, bányászati, orvosi, műszótárak valamint német-magyar szótárak jelentek meg. (Fábián, 1997, 485 o.)
"Tudósaink kötelessége, hogy tudományos szavainkat fémjelezzék, s abban a harcban, melyet vállaltunk, az élen vezérkedjenek." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 188 o.)
"Sokakat foglalkoztatott a kérdés, mi lehetett az oka, hogy annak idején oly sok kiváló magyar tudós dolgozott szinte egy időben külföldön, de idehaza is. S akkor rájöttem valamire. Nézzük csak meg, mi a közös ezekben a nagyságokban, Neumannban, Wignerben, Pólyában, Fejérben, Rieszben? Rádöbbentem: igen, van, de az annyira szem előtt álló, ... tény, hogy azért nem gondoltam, gondoltak rá mások sem. Igen, a nyelv, az anyanyelv, mely mindannyiunk ifjúkorának éltető, tudatformáló rendszere volt, sajátosan magyar stílusúvá alakította gondolkodásunkat; Azt kezdtem vizsgálni, van-e a magyar nyelvnek a többitől eltérő, különös sajátossága, ami megjelenik az emberek, tudósaink gondolkodásmódjában. A magyar fizikusok a tudományos [kérdések] megoldásakor rendszerint ..., egyedi esetekből indulnak ki, azokat igyekeznek minél jobban általánosítani. Az ügyesen megfogalmazott egyszerű alapkérdés gyakran magában rejti a lényeget, ... Úgy érzem, rájöttem a dolog nyitjára. A magyar nyelv sajátos vonása a tárgyszerűség, a ... hasonlatokra, képekre építő kifejezésmód. még az angolban sem figyelhető meg a képszerű gondolkodásnak ennyi leleménye, ilyen gazdagsága. ... a szellem és a nyelv összefonódásának vagyunk itt tanúi. ... a nyelv nagyon erősen hat a gondolkodásunkra. ... Amikor egy általános tételt bizonyítunk, akkor gyakorta fejünkben ezzel párhuzamosan egy ... eseten gondoljuk végig a megoldáshoz vezető ... lépéseket. Amikor később a bizonyítást a legnagyobb általánosságban leírjuk, természetesen elhallgatjuk a segítségünkre siető ... esetet." (Balázs Nándor: Óriásokhoz sodort a sors. Valóság, 1990, 12. sz., 66-67)
"Arra lenne tehát szükség, hogy egyes alkalmi nekibuzdulások helyett állandó, tudatos és mélyreható szaknyelvművelés folyjék. Most még — a korábbi erőfeszítéseknek köszönhetően — a magyar a világ azon (nem nagyszámú) nyelvei közé tartozik, amelyeken minden tudományt művelni lehet." (Fábián, 1997, 486 o.)
5. Idegen szavak, szerkezet és dallam
"A mi nyelvünkben kirívóbb az idegen szó ... s ez okból nekünk többet kell gondolni a nyelv tisztaságával..." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 192)
"Aki egy szellemi mozgalmat meg akar dönteni, annak ezt alapjaiban kell megrázni, ki kell mutatnia, hogy elvei egytől egyig hamisak. ... kifogásolja, hogy a nyelvművelő társaság csak az idegen szavak ellen hadakozik, s nem az idegenszerű gondolkozás, észjárás, mondatszerkesztés leküzdésére ügyel elsősorban. Ha ez így volna, nagy baj volna. Rossz orvos az, aki nem az egész szervezetet gyógyítja, csak a tüneteket." (Kosztolányi Dezső, 1971. Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 158 o.)
"Amikor a nyelvalkotó ösztön megbénul, segítségére kell sietni, akár a felnőttnek, aki elfelejtett járni. ... felületes szemléletre az idegen szavak csak afféle külső jelenségek, pörsenések és hólyagok a nyelv testén. De a belső betegségre vallanak. Ha irtjuk őket, akkor magát a belső betegséget is kezeljük, mert a renyhe nyelvérzéket önállóságra serkentjük, ha pedig nem törődünk vele, akkor az ártatlannak látszó pörsenések és hólyagok esetleg befelé is hatolhatnak, általános vérmérgezést is okozhatnak. ... Az idegen szók mellett elcsenevészednek az eredetiek." (Kosztolányi Dezső (1971). Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 159-160 o.)
"Akkor válik igazán veszedelmessé, amikor az idegen szavak - az idegen gondolkodás jelképei - magyar álarcot öltenek, s úgy honosodnak meg." Példák: átütő siker (durchschlagend) - magyarul: teljes, döntő, szembeszökő, gyújtó, elsöprő, falrengető, harsogó, förgeteges, orkánszerű; átbeszélték (durchsprechen) a problémát - magyarul: megbeszélték a kérdést, megvitatták, meghányták-vetették; százszázalékos teljesítmény - magyarul: derék munka, ragyogó eredmény. (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 161 o.)
"Az idegen szó, az még a legkisebb baj, mert az idegenséget magán viseli. Nagyobb baj az észrevétlen idegenség, ami onnan keletkezik, hogy most nagy nekidurálással tanul mindenki idegen nyelveket. Iparkodik, hogy annak helyes kiejtését elsajátítsa, ezáltal magyar beszédébe is belekerülnek idegen fonetikai elemek, amik azt megrontják. Elsősorban éppen a ritmusba és a dallamba." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, III, Budapest: Zeneműkiadó, 436 o.).
6. Nyelvbomlás és bomlasztás
Íróink szüntelenül megkondítják a vészharangot, amikor veszély fenyegeti a nyelvet és vele együtt a magyarság fennmaradását.
"... ami most csupa lustaságból, hebehurgyaságból s a magyar nyelvérzék ide s tova tökéletes kihalásából történik, az rettenetes." (Arany János, Visszatekintés, Szépirodalmi Figyelő, 1861)
Az igazi írót felháborítja "az a példátlan henyeség, elképesztő gondatlanság, könnyelműség és felelőtlenség, amellyel - az újságírókon, sőt, írókon kezdve - mindazok bánnak a nyelvvel, akiket mesterségük vagy hivataluk közéleti szereplésre, a nyilvánosság előtti írásbeli vagy szóbeli gondolatközlésre jogosít fel. Ennek a tollforgató elitnek tulajdonítom, hogy a világnak alig van még egy olyan nemzete, amelynek értelmisége oly rosszul bírná, oly hibásan használná, oly erőtlenül forgatná a maga nyelvét, mint a magyar polgárság a miénket, megfertőzve mindazokat, akik vele érintkezésbe kerülnek, s megrontva a maga és más gondolkodását." (Déry Tibor, 194.?)
"A magyar nyelv kiált segítségért. Ha nem hallgatjuk meg, elpusztul. Mind rosszabbul beszélünk és írunk, azaz lassanként megöljük a nyelvet. Mintegy hű és pontos tükörben nyomon követhetjük a nyelvben a közszellem ijesztő hanyatlását, a társadalmi fegyelem felbomlását. A könyv tükre a léleknek. Soha olyan lomposan nem beszéltek az emberek, mint manapság. A napi sajtó stílusa a pongyolaság; közleményeiben, híreiben egymást érik a legsúlyosabb nyelvtani hibák, hirdetései szűrő nélkül kerülnek a lapba. A mozi, a köznyelv másik nagy nevelője, nem marad el a versenyben, a képfeliratokat kísérő szövegeket a nép legádázabb ellenségei találják ki, kik még az elemi iskola próbáját sem állnák meg. A rádió is tetézi a hanyagságot. A könyv is megrontja a nyelvet, nem beszélve az élmény-irodalomról, amelynél szennyesebb hullám nem söpört végig a magyar irodalmon. Az idegen művek tolmácsolásában olykor nem találni egyetlen mondatot sem, amely a legelemibb mondattani vagy nyelvtani szabályokat megtartaná. A politikusok és a tudós előadók is nyomorítják a nyelvet ..." (Déry Tibor, 1945)
"Vagy két esztendővel ezelőtt egy Budapesten megjelenő, angol nyelvű lap magyarnak született munkatársa azt kérdezte tőlem, hogy veszélyesnek tartom-e a magyar kereskedelmi, közgazdasági nyelv gyors angolosodását? Nem tudom, miért éppen engem nézett ki ez a hermafrodita újságíró. Kérdésében kétségtelen volt valami kihívó fölény, egyenesen pimaszság, a nyelvi imperializmus biztonsága, a pénz gőgje. Nem elegendő nyelvünk legyilkolása, még az is érdekli, hogy fáj-e, s mennyire fáj ez nekem. ... Ma sem értem, hogy az elegáns és állítólag 'toleráns' angol lap miért nem közölte soha a válaszomat..." (Beke György, 1997, Védekező anyanyelv, Budapest: Magyar Nyelv és Kultúra Társasága, 167-168)
A mai nyelvbomlásra vonatkozóan ld. "Hazatérés az anyanyelv bomladozó közegébe"
7. A nyelvbomlás történelmi okai
Mindazon erők, amelyek több mint ezer éven át arra törekedtek, hogy népünket elnyomják, kiforgassák saját mivoltából, vagy teljesen földre tiporják, a magyar nyelvet is támadták, pusztították. Tették ezt a könyörtelenség minden eszközével: meggyőzéssel, fenyegetéssel, csábítással, ármánykodással és véres erőszakkal.
"A latin nyelv hivatalos nyelvvé emelése, a magyar nyelv közel egy ezredévi időre való háttérbe szorítása." (Grandpierre K. Endre. Miként menthető meg a magyar nemzet. Titokfejtő Kiadó. ISBN 963 7707 026, 9 o.)
"A kereszténység fölvétele előtti időkből nyelvünkről úgyszólván semmit sem tudunk, mert az idegen hittérítőknek sikerült minden kereszténység előtti magyar nyelvemléket megsemmisíteni. ... Tudjuk, hogy nálunk még századok múlva is többször volt 'pogánylázadás'. Elképzelhetni tehát, hogy nálunk többnyire idegenekből, nemmagyarokból álló papság, mily gyűlölettel volt a minduntalan 'pogánylázadó' magyar nép és ennek 'pogány' nyelve iránt. Tudjuk továbbá, hogy a mi királyaink udvarából a magyar nyelv mindig teljesen ki volt zárva, hogy ott csak latinul, legföljebb németül, lengyelül, csehül lehetett és volt szabad beszélni, csak magyarul nem, kivéve Mátyás király uralkodása rövid ideje alatt. Mi több, úri osztályunk, amely régebben majdnem kizárólag a kereszténységgel behozott idegenekből állott, egészen az újabb időkig még mindennapi beszédében is a latin és német nyelvet használta, és csakis latinul írt, míg a magyar nyelv csak a nép legalsó rétegeiben és elnyomatásban maradott meg. Úgyhogy Magyarországon a latin nyelv hajszál híján, hogy újra élő nyelvvé nem változott. Annyira, hogy ha a vallási reformáció be nem következik és a nép a nyelvét fel nem karolja, teljes kiirtása is bizonyára sikerült volna. Annyi tehát kétségtelen, hogy a magyar nyelv egészen az újabb időkig semminemű irodalmi művelésben nem részesülhetett. ... a magyar nyelv e századok utáni elnyomatásából csak Mária Terézia magyar testőrei körében kezdett föltámadni. ... Mikor aztán Mária Terézia testőrei köréből nyelvünk idővel, lassan-lassan irodalmi és magasabb körökben is lenézetés nélkül mégis beszélhető és írható nyelvként mindinkább terjedni kezdett, akkor művelt emberek, tudósok, nyelvészek ... meglepve állapították meg, hogy hiszen e nyelv oly tökéletes szerkezetű, s oly gazdag szóanyagú, hogy a régi irodalmi nyelvekkel nemcsak versenyezhet, de azokat fölül is múlja. ... Miután pedig - amint mondottuk - föl nem tételezhető, hogy nyelvünket ilyen fejlettségűre az egész középkoron át szinte állati sorsra kárhoztatott magyar földműves nép képezte volna ki, kénytelenek vagyunk azt elfogadni, hogy a magyar nyelv már a bekövetkezett elnyomatás előtt volt ily tökéletes.". (Magyar Adorján [1887-1978]: A magyar nyelv.)
"Randé: Miben látta tanár úr a magyar nyelv romlásának okait? [Kodály válasza:] Az okaira messze volna kitérni, azok még Mária Terézia anyánkkal kezdődnek, aki Bécsbe csalogatta az arisztokráciát, levetkeztette velük nyelvüket. Idegen nyelven nevelkedtek. Ez aztán terjedt lefelé a testőrségen keresztül a kisnemességre, egész a falusi tanítónőig. Egyiktől olyat hallottam, hogy XY-nak ez a 'flamméja'. Biztosan azt hitte, sokkal műveltebb, hogyha német szóval mondja.
Valamikor, Mátyás király idejében, Galeotto Marzio azon csodálkozott, hogy az urak és parasztok egyformán beszélnek. Ez egy olasznak feltűnt, mert ott tizenkétféle dialektus is volt már akkor. Ez viszont annak jele, hogy akkor még az urak is tudtak magyarul beszélni. Mária Terézia után ez megszűnt és terjedt az idegen nyelv ? természetesen a városi polgárságra más irányból. A német anyanyelvűek nehezen tanultak meg magyarul; még két-három nemzedék után is érezni a beszédükön, hogy nem a magyar talajból szívták. Különösen a hangsúly dolgában." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, III, Budapest: Zeneműkiadó, 434 o.).
"1944 pestisszerű nyelvrontása ellen nem volt védelem. ... egyesek gyanakodva tekintettek a nyelvművelésre, reakciósnak, sovinisztának bélyegezték. Déry Tibor felszólalása 1946-ban nagyrészt ezért maradt visszhang nélkül. Évekig nem olvastunk nyelvművelő cikket." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, II, Budapest: Zeneműkiadó, 326 o.).
8. Nyelvünk bátor harcosai
"... a 18-adik század végén történt a magyar szellemi élet újrateremtése, a folyamatos irodalom megindítása. Nem volt már akkoriban ... érthető, írható, a korszerű feladatoknak megfelelő nyelvünk; 'parasztnyelv' ? mondogatták róla megvetőleg sokan. Az ország szinte-szinte az irodalmi, nyelvi halál szélére került. Ezt ismerték fel a korszak írói, szellemi emberei, nekiláttak, és újraélesztették azt, ami már-már elhalni látszott. A mi legközvetlenebb irodalmi ősatyáink: Bessenyei, Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi, Kölcsey és társaik nélkül ma nem volna nemcsak magyar irodalom, de nem volna szó, nyelv, mai magyar beszéd sem.
... És mennyire meg szoktunk feledkezni róluk, ..., pedig mindennap kézcsókra kellene járulnunk eléjük, mert nekik köszönhetjük, hogy egyáltalán ki tudjuk nyitni a szánkat." (Nemes Nagy Ágnes, Szőke bikkfák. Verselemzések. Móra Könyvkiadó. 1988. 29-30)
"A magyar nyelvművelésnek nagy és szép múltja van. A nyelvújítás óta, melyhez hasonló arányú mozgalmat más nép történetében nem ismerünk, hosszú a sora azoknak, akik nyelvünk szebbé, jobbá, tisztábbá tétele érdekében fogtak tollat. Imre Sándortól, Thewrewk Emiltől Szarvas Gáborig és Simonyi Zsigmondig, majd Halász Gyuláig és Kosztolányi Dezsőig ..." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, II, Budapest: Zeneműkiadó, 326 o.).
"Sokan szinte egyszerre érezték, hogy itt valamit tenni kell. Akkor alakult meg a nyelvművelő társaság ... hogy társadalmi úton ébresztgessék a nyelvünk iránti lankadó szeretetet ... Most még maguk a nyelvtisztítók is kénytelenek idegen szavakkal vitatkozni egymás között, s idegen szavakkal megbélyegezni az idegen szó divatját, mert azok esnek leghamarabb kezük ügyébe. Valóban bohózati helyzet ez, de eléggé szomorú." A hivatalos szervek felelősek, mert nem tettek semmit a járvány ellen ... "Mindaddig, míg a mindenkori magyar kormány nem áll a mozgalom élére, s nem támogatja teljes súlyával, s nem létesít olyan könnyedén működő hivatalt, mely minden hirdetményt, utcai fölírást, cégtáblát, minden nyilvánossághoz intézett közleményt gyorsan ellenőriztet és kijavíttat magyarosság szempontjából, s így védelmezi egyelőre gyámságra szoruló nyelvünk tisztaságát és jellegét, ... nem várhatunk nagyobb eredményeket, ..." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 162-163 o.)
"Az utca nyelve, a tömeg nyelve bejön az ajtónkon és ablakunkon, s előbb-utóbb azt a nyelvet beszéljük és írjuk, melyet a tömeg és az utca. Ha járvány dúl, valamennyiünknek félnünk kell. ... Csak közös erővel, összefogva cselekedhetünk." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 175)
"... valamennyien vétkezünk a nyelv ellen. Nem is az a fontos, hogy ne vétkezzünk, hanem hogy ébredezzék régóta szunnyadó nyelvi lelkiismeretünk, s tudjuk, hogy vétkezhetünk. Az ilyen bűnös máris bocsánatot kap. Csak az kárhozik el, aki tunya, közönyös, konok, s nem törődik azzal, hogy vétkezik vagy vétkezhetik. ... Mindenekelőtt azt vetik ellenünk, hogy egyetlen alkotó költő és író többet használhat a nyelvnek, mint egy sereg tudós, aki tarsolyában hordozza a nyelv döntvénytárát. Ezt senki se tagadja." (Kosztolányi Dezső (1971). Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 153 o.)
"Persze az a gondolat, hogy formáljanak és újraformáljanak egy kultúrnyelvet, ismerős volt nekem. Elsősorban a nyelvtörténetből. ... Tudtam, milyen tudós gonddal tökéletesítették a latin nyelvet, hogy méltó vetélytársa lehessen a görögnek. Minálunk ott volt a Pléiade kísérlete és az a nyelvszabályozás, melyet a Francia Akadémia első szótárának 1694-ben megjelent kiadása tükröz. Ugyanez idő tájt lendült fel a német nyelv megújítási mozgalma is. A XVIII. század magyar tudósai, akik tudvalevőleg rendkívül műveltek voltak, tudtak minderről. Én a magam részéről az újnorvég nyelvért való harcban vettem részt, és tudtam, hogyan küzdöttek Finnországban a finn nyelv kultúrnyelvi rangra emeléséért. Arról is volt némi fogalmam, hogy mi történt az észt nyelv érdekében. Tudtam, hogy egy nyelvre lehet tudatosan hatni és lehet ilyen vagy olyan irányban továbbfejleszteni. De ami a magyarok ügyét a többiekétől mégis megkülönböztette, az a nyelvi harc mérete és időtartama volt. Egy egész nép vetette latba minden erejét és minden áldozatkészségét, hogy megmentse a nemzeti nyelvet és ezzel magát a nemzetet is. A magyarok többet, nagyobbat, maradandóbbat tettek minden más népnél." (Aurélien Sauvageot, Souvenirs de ma vie hongroise. Fordította Várady- Brenner Mária, 1988)
"Van-e nyelv, mely, mint élő, élni hivatott, egészséges szervezet nem ragaszkodik körömszakadtáig egyéniségéhez, szabályzataihoz és szeszélyeihez? ... A természet ösztöne ez. Ártatlan, senkinek se vétő, szűzi sovinizmus, fullánktalan szeretet, édes-boldog elvakultság, akár a gyermeké, aki az édesanyját legszebbnek, legjobbnak látja, s ezért esze ágában sincs, hogy kiirtsa a többi édesanyákat." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 193, 194 - eredeti: Pesti Hírlap, 1933. március 25., április 2.)
"... a délibábos magyar rónát nem tartom okvetlenül szebbnek Umbria dombjainál, mégis a magyar nyelvet tekintem legnagyobb földi kincsemnek, s minden porcikámmal tiltakozom megrontása, csúffá tevése, elárulása és kisemmizése ellen. Mesterségem szerszáma, tisztának, tündöklőnek szeretném látni; gondolataim televénye, gazdag, mély és termékeny legyen; képzeletem kertje, ezért nyesegetem, ojtok, dugványozok benne, s igyekszem áttekinthető rendet teremteni lélegző sűrűjében." (Déry Tibor, 194. ?)
"... a nyelvhelyesség ügye nem nyelvészeti szakkérdés, hanem közügy, mindnyájunk ügye." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, II, Budapest: Zeneműkiadó, 324 o.). "... a nyelv nem erdő, hanem kert, és akkor kertészekre is van szükség. A kertész tudja, hogy gyomlálni naponta kell, különben a dudva hamar elhatalmasodik. ... a nyelvművelésnek a felénél nagyobb terhe esik a nőkre, minthogy a gyermek többnyire anyjától tanul beszélni, és a nyelv állapotának jóra vagy rosszra fordulása sok tekintetben a nőkön áll." (ibid. 325). "Valóban nem volt sok időnk rá, hogy igazán megtanuljuk nyelvünket. Hisz alig száz éve, hogy hosszú küzdelem árán hivatalos nyelvvé lett!" (ibid. 326)
9. Tennivalónk
Hogy mit tegyünk? Vigyázzunk nyelvünkre mint saját életünkre, ápoljuk, fejlesszük, korszerűsítsük és óvjuk meg minden külső és belső támadástól. Mindenekelőtt tanuljunk meg jól magyarul, tanuljuk őseink nyelvét folyamatosan és lankadatlanul.
"Beata Ungheria se non si lascia più malmenare." (Dante Alighieri) (= Boldog Magyarország, ha többé nem engedi, hogy bántsák.)
"... Megannyi rossz szó honosodik meg, s megannyi jó szó senyved el. Száz és száz magot kell elhintenünk, hogy egy-kettő gyökeret fogjon." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 183-184)
Mozgalmunk kettős célja: "... őrködik nyelvünk szépségén. Magyarul kell gondolkoznunk, és magyarul kell írnunk. ... Mihelyt a gondolat elszakad a nyelvtől, és nem együtt lélegzik vele, maga a gondolat is elhomályosul. ... Másodszor: harcolunk az idegen szavak ellen, melyek hovatovább úgy elburjánoznak, hogy már csak névelőink és kötőszavaink maradnak magyarok, ..." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 186)
"Gyarapítani szeretnők szókincsünket, nem apasztani. ... nem riadunk vissza egy új szó alkotásától sem, .. Szívesebben fölelevenítünk egy szót a régi nyelvből, szívesebben élünk tájszóval is, semmint hogy unos-untalan idegennel tarkázzuk mondatainkat." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 189)
"Tanítottuk-e iskoláinkban a nyelvet úgy, amint kellene? Érettségivel, tanári oklevéllel eresztettünk rá a magyar életre olyanokat, akiknek nyelvismerete fogyatékos, kiejtése rossz, gondolkodása a nyelv szellemétől idegen. Ha csak feleannyi gondot fordítottunk volna anyanyelvünk tanítására, mint az idegen nyelvekére, nem jutottunk volna ennyire. ... Mindenkibe bele kell nevelni a nyelv sorsa iránti érdeklődést, a saját beszéde-írásáért való felelősséget. ... kell mindenekelőtt az írók tudatos közreműködése. Olyan íróké, akik minden leírt szavukért érzik, vállalják a felelősséget, akik hajlandók egészen megtanulni magyarul, hogy a remek hangszert egész terjedelmében használhassák, ne csak egy-két szűk részletében." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, II, Budapest: Zeneműkiadó, 327-328 o.).
"IV. Béla királyunk elküldte Juliánuszt, hogy megkeresse az őshazában maradt magyarokat. Nem azért, hogy visszatérjen hozzájuk, hanem hogy őket hívja ide, az európai magyarságot megerősíteni. ... Mi sem akarunk visszatérni az őshazába. Ami megtartott Európában idáig, majd csak megtart ezután is. Mi lehet az? Nem az, amiben alkalmazkodtunk, hasonlók lettünk környezetünkhöz, hanem amiben különböztünk tőle. Hisz, ha mindenben hasonlókká lettünk volna, eltűnt volna a magyarság. Így is sokat letett régi mivoltából ezer év alatt. De megtartotta külön lelkiségét. Annak két legmegfoghatóbb nyilvánulása: a nyelv és zene." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, I, Budapest: Zeneműkiadó, 69 o.).
"Mikor látják be íróink, hogy teljes fegyverzetű magyar író csak rendszeres kódexolvasó lehet? Az volt Arany János, az volt Móricz Zsigmond. De még Ady Endre és Kosztolányi is tudta, hogy a régiek buzgó és mindennapos forgatása nélkül magyar író nem áll a lábán." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, III, Budapest: Zeneműkiadó, 428 o.).
