Évek óta feljönnek a hangyák a lakásban. Tavaly vettem valami hangyairtó szert, 3 lapos barna műanyagampullaszerűség volt a dobozban, azt írták, tegyem a vonulási útra, majd behordják a bolyba, és megdöglenek. Természetesen a hangyák még a környéket is elkerülték utána, nemhogy megették volna. Most megint előjöttek a szobámban, és megtaláltam az utolsó szert. Ráöntöttem egy kis sülthúsbőrre, azt meglepték, és pár napon belül a környék tele volt döglött hangyával. Az előszobában, ahol szintén elő szoktak jönni, ott is találtam vagy 10 döglöttet. Nem tudom, maradt-e még belőlük.
Végy egy kimustrált injekciós fecskendőt, készíts egy igen tömény (mondjuk 1:5 hígítású) vizes permetlét egy folyékony rovarölőszerből (pl. Zolone) s azt az injekciós fecskendővel nyomd be a küszöb, a metlachi lap stb. alá. Konyhában, lakószobábban nem ajánlom, de pl. teraszon elmegy.
A módszer alkalmazható nagyobb volumenben és hígításban a kertben is, ha nem kívánatos helyen nagy bolyt raknak a hangyák. Ekkor egy karóval kb. 1/2 méteres lyukat kell ütni s oda beöntözgetni a levet. Sűrűn kell ismételgetni, hogy jól elárassza a talajt abban a mélységben. Igen hatásos!!!
Lakásba lehet kapni fáraóhangya csalétket. (A nevét nem tudom, de vetőmagboltban, meg házutartási boltban ismerik.) Ez egy olyan anyag, amit a hangyák táplálékként behordanak a fészekbe. Melegvérűekre ártalmatlan. Meg lehet próbálni, hogy hatásos-e a fáraóhangyákon kívűl más fajtára is? De lakásban inkább csak a fáraóhangya szokott előfordulni.
Frimi
Patikában lehet kapni Piretrin nevű porozót,nálunk bevált.A vonulási útvonalra szórom és ott hagyom.Onobody/rég eltűntnek nyilvánítva/javasolt sütőport,ez is jó.Még olvastam valamit,de majd utánanézek.
NA azok a hangyák.
A küszöböm alatt van egy boly, évente egyszer-kétszer rajzanak, ilyenkor vagy fél kiló repül-mászik mindenfele. Gondosan elkerülik az irtószert, volt olyan, hogy porcukorral kevertem a mérget, erre gondosan kiválogatták és a mérget otthagyták
Ne utálkozz, a hangya helyes, szorgalmas, tiszta állat. (-:)
Ha sokallod őket, először is derítsd ki, honnan jönnek: felmásznak a teraszodra kintről, az épületből törnek elő valahol (finom kis törmelékkupac jelzi a helyet), vagy - ezzel lesz a legtöbb gondod - valamelyik virágcserepedben laknak. Ha nincsenek olyan tömegben, hogy lásd a vonulásuk útját, csak szórj le egy kanál kristálycukrot, és figyelj, hova viszik.
Ej Levendula, az én hangyás topikjaim nem voltak jók neked? Nem vagyok tán elég hangyás a kényes ízlésednek? :-) És még egy jó kis nullázást sem engedsz? Na gyere ki a zuzottkőre a templom mögé!!! :-)
A hangyák - ha jól jutott el a hír a füleimhez - éppen védetté váltak a verebekkel együtt, az eszmei értékét per kop még nem ismerem.
Próbálkozz a Horváth Rozi féle őrölt borssal. Amikor minket támadtak meg, mindent feldúltak a lakásban, minden hol jelen voltak, nem érdekelte őket takarítás, méreg, gyűlölet, átgázoltak a hangyahullahegyeken méregkupacokon is. Kiborult viszont a nagy pánikban a Rozi féle bors, hát azt nem viselték el. Borsból építettünk barikádokat (mint a vadnyugati filmekben mikor puskaporcsíkot húznak), a hangyák elmaradtak.
A kertemben akkor hagyott alább a hangyainvázió, mikor a fáim egy kis gondoskodás hatására elkezdték jobban érezni magukat. Szerintem akkor önerőből is jobban elbánnak a parazitákkal, például a tetvekkel, és akkor a hangyainvázió is enyhült.
A tetűt Németországból hazatelepült ifjú barátaim (75 - 85 évesek) mosogatószer-oldattal (egy kanál Pril egy liter vízbe) vagy káliszappan-oldattal riogatják, merthogy mérgeket nem nagyon szeretnek.
Segítsetek! Tele van a teraszom hangyával. Mit csináljak? Furfangos ötletek, megoldás érdekel! Szerencsére a fűszernövényeket elkerülik, de a rebarbarát, articsokát gyilkolják (tetűhadsereg). Mit tegyek? Azért nyitok újat mert nagyon off lenne.LEV
Segítsetek! Tele van a teraszom hangyával. Mit csináljak? Furfangos ötletek, megoldás érdekel! Szerencsére a fűszernövényeket elkerülik, de a rebarbarát, articsokát gyilkolják (tetűhadsereg). Mit tegyek? Azért nyitok újat mert nagyon off lenne.LEV