Nash: Kolombusz
Valamikor régen élt egy talján tengerész, És volt aki azt gondolta róla, hogy egy nagy csibész, De nem vette zokon, Mert elragadónak tartották viszont sokan, És azt mondta, hogy a föld kerek, És udvariatlan hangokat hallattak erre az emberek, De õ pénzt kért Ferdinándtól, hogy a terve ne törjön derékba, De Ferdinánd azt mondta, hogy Amerika holnap egy túzok, és neki inkább kell egy veréb ma, De Kolombusz elméje tiszta volt, nem pedig lázas, És emlékezett rá, hogy Ferdinánd házas, És úgy gondolta, nincs jobb, mint egy meg nem értett feleség, Mert az kénytelen lelkesedni minden ötletért, amirõl a férje azt gondolja, hogy hülyeség, Úgyhogy a zsebkendõjére citromfüvet locsolt meg illatos rumot, És Izabellához futott, És elbûvölõ volt, de butábbnak érezte magát, mint egy kisgyerek, És a királynõ azt mondta, semmit se mond az arc, de ezt az aromát ismerem, És Kolombusz hallgatott, Csak annyit mondott, és Kolombusz, a tizenötödik századi Evelyn Byrd vagyok, És ahogy gondolta, Izabella jelleme nagyon hajlékonynak bizonyult, És azt mondta, itt vannak a gyémátjaim, és õ nem volt olyan zsugori, mint Kornélia, a Gracchusok édesanyja, õ nem a gyermekeire célzott, nem, õ a gyémátjaira célzott, amelyek nagyon értékesek voltak, bizonyám. Úgyhogy Kolumbusz így szólt, Mutassátok meg hol nyugszik a nap, és megmutatták neki, és elhajózott végre, És felfedezte Amerikát, és bilincsbe verték érte, És a bõre hurkás lett a szorítástól, És Amerikát elnevezték valaki másról, Úgyhogy Kolumbusz szomorú sorsa olyan tanulsággal szolgál, ami nagyon fontos és átfogó, És okulhat belõle minden gyermek és választópolgár, mégpedig azzal, hogy Ne légy felfedezõ, légy inkább pártfogó. |