Mi nem hogy leterheljük a központjaikat, hanem éppen hogy kitöltjük az éjszakai űrt. Igaz nem percenként rettentőennagyonsok forintért, de akkor is.
Másrészről pedig ott van a MatávNet, akiknek kifejezetten érdekük a magyar Internet fejlődése, mert nekik az előfizetőkből kell profitálni. Meg ott van ugyebár az Origo is, mint tartalomszolgáltató, stb. Szóval ezért mondtam, hogy -hosszú távon- megéri a dolog nekik. A MATAV nem gondolhat mindig csak a minnél nagyobb telefonszámlára. (A miénkre persze. He-he.)
a sürü fillér vagy ritka forint elv alapján nem rossz üzlet ez a MATÁV-nak.
Ha mi nem használnák ezeket a központokat, hát elhiheted, hogy Mári néni így éjszaka felé nem terhelné túl őket. Az infrastruktúra ott van, akkor már mér ne legyen kihasználva? Mégha kevesebbet is, de legalább mégiscsak fizetnek érte. Aztán ha ezzel amúgysem kopik a technika, hát az már tiszta biznic...
Álljon meg a gyászmenet! Azzal gondolom, mindannyian tisztában vagyunk, hogy a kedvezmény, valószínűleg semmi anyagi hátránnyal nem jár a MATÁV-nak. Éppen ellenkezőleg. Szerientetek, hányan lógnánk itt, és beszélgetnénk online, ha percdíjas lenne a játék. Ez az egész felfogható átalánydíjas megoldásnak, melyet mint tudjuk, általában azért találnak ki, hogy mindkét félnek előnyös legyen...
vega:
Nem vagyok biztos benne, hogy olyan jó a Matávnak az internetezés. Végül is relatív alacsony tarifáért órákon át foglaljuk a központok közötti vonalakat, állandón reklamálunk a zajos, szakadós vonalak miatt, és végső esetben mindenkinél szervezettebb, jó érdekérvényesítő képességű előfizetők vagyunk.
Nem hinném, hogy sokat foglalkoznának a véleményünkel, amig csak egy topic foglalkozik a dologgal, és nem másznak egy kicsit a képükre mint tavaly év végén.
Kiváncsi lennék, ha anno decemberben nem kap akkora nyilvánosságot a dolog, akkor az elmúlt hónapokban milyen kedvezmények lettek volna.
Amúgy mindig feláll a hátamon a szőr ettől a "kedvezmény" kifejezéstől.
Olyan, mintha csak szívességet tennének ezzel a díjszabással és nem is az ő érdekeiket szolgálná a dolog hosszú (vagy nem is csak olyan hosszú) távon.
Szerintem a MATÁV illetékesei gúvadó szemekkel figyelik ezt a fórumot, és innen próbálják kitalálni, mit is csináljanak.
Javaslatom: most, amikor indul az 1800-as mobil tender, és a mobil szolgáltatók egymás alá fognak menni az áraikkal, a MATÁV megfoghat még magának egy üzleti szegmenst. Netezni mégiscsak kényelmesebb vonalas hálózaton. Ezért jól tenné, ha még TOVÁBB bővítené a kedvezményeit. Mi pedig hálásan használni fogjuk a vonalait :)
Szrintem a kiváló iNteRNeTTo online újság utánajárhatna a dolognak...
Csak úgy mellékesen, az olvasók tájékoztatása céljából, ha ez belefér a célkitűzéseikbe....
Azért nagy pofátlanság, hogy nincs online hétvége.
Nem csodálom, hogy nem reklámozzák a dolgot.
Gondolom majd valamikor április közepén szándékoznak kiadni egy hivatalos közleményt. Persze, nem sűrgős....
Milyen "rendes" a Matáv hogy végre tudni fogja az átnyúlót.
"Cserébe" a hétvégén kúrtít.
És akkor semmi biztosíték nincs rá hogy nem lesz elszámlázás,ez az átnyúló hívásnál,tényleg nagyon húsba vágó!
Gyönyörü !!!:-((((((((((
egyébként szerinted mi az oka, hogy megszűntették az egész hétvége 150Ft kedvezményt?
szerintem ez teljesen jelentéktelen bevételkiesést okozott a matávnak, hiszen ahhoz, hogy ki lehessen használni elég sok minden kellett egyszerre (korlátlan internet előfizetés, külön vonal a géphez, ráadásul olyan ami nem szakad még 50 óra folyamatos kapcsolat alatt sem, megrögzött internetező). szóval valószínű, hogy tényleg nem sokan használták ki teljesen, 3-tól meg most is élni fog a kedvezmény. úgyhogy tényleg nem értem.
az, hogy most ezt megszűntettik nekem teljesen értelmetlennek tűnik. biztos lesz belőle jó nagy közfelfáborodás, image vesztés stb. miért éri ez meg a matávnak?
Hallottam olyanról hogy lesz a matávnak egy szolgáltatása, miszerint havi fix díjért kapsz egy külön vonalat, CSAK adatforgalomra, és a havi fix dijért annyit lehetsz rajta, amennyit akarsz (éjjel - nappal)... Hogy ezen felül az előfizetés hogy menne, azt nem tudom, de ha minden igaz, akkor a vonal havi fix dija kb a mostani korlátlan Matáv előfizetés díja körül lenne, és benne lenne az ISP dija is (azaz erre nem jön rá egy internet-előfizetési dij...) A matávnak ebben az lenne a poén hogy ezzel kb 100% el tudná szipkázni az összes internetest, persze aztán gondolom jönnének a drágulások... Erről vajon csak én hallottam volna ???
Mindenki Macája:
azért így egy kicsit jobban hangzik, de azért mégsem az igazi.
kérdés:
mennyire megbízható most a Matáv számlázó rendszere?
régebben több problémáról lehetett olvasni (szigorúan mindig túlszámlázás:)), és azért, mint a lenti példa mutatja, most is előfordul ilyesmi. ezt most csak azért kérdezem, mert teszem azt, a jövő hónapban úgy internetezek, hogy nem várom meg a 3 órát és előbb belépek. ha mégis valamiért - pl. szoftverhiba - az átnyúló hívásokra nem számolja a kedvezményt, akkor májusban megterhelik a számlámat mondjuk 30-40ezer Ft-al.
na most, mire én visszaszerzem a különbözetet addigra biztos eltelik egy két hét vagy inkább hónap, és nekem akkor májusban elég rossz lesz az anyagi helyzetem.
bot, hetvegen delutan haromtol mar el a kedvezmeny
es megszunik az atcsuszo hivasok visszamenoleges dija azaz ha elobb jossz van kesobb mesz a kedvezmenyes idoszakra kedvezmenyes dijat szamol es csak a kicsuszott ido megy csucsidovel.
Örülök, hogy Nektek így bejött a MATÁV kedvezménye. Nekem is elég szép mennyiséget számláztak minuszban kedvezményként, csak egy baj van: nem eleget. Na, nem csak ahhoz képest, hogy mit szeretnék, hanem ahhoz képest is, amit az általuk megadott szabályok szerint kellett volna. Magyarul a MATÁV kb. havi 8 000 Ft kedvezménnyel átvert. A hogyanról itt olvashattok bővebben.
Szóval meg kéne piszkálni egy kicsit a dolgokat (HAHÓ NYÍRŐ ÚR!), mert nekem csöppet sem teszenek azok az ötletek, amik itt lejjebb olvashatók (hogy pl. hétvége délelőtt ohne kedvezmény, ez nem további kedvezmény, ahogy igérték, hanem pofátlanság).
gyerekek ez már rég óta lóg a levegőben... sőt korlátlanok a lehetőségek, mert szedhetnek lóvét mailonként is, mondván hogy foglalod a servert... ez mar régóta láccik... persze az árak ha ügyesek, a még mindig kifizethető altt maradnak...
bot:
Ez az internet kezd olyan lenni mint az autózás. Szeretsz autózni, sőt szükséged is van rá, ezért sokat használod. Mikor már eléggé beépült az életedbe elkezdenek levenni. Levesz a Matáv, percenként. Levesz a szolgáltató Mb-onként. És amikor már annyira elterjed, és a mindennapi élet része lesz mint most az autó, na addigra a hozzáférés ára 60-70 %-a adó lesz...
akkor ez az otthoni internetezőknek egy nesze semmi fogd meg jól. ha kedvezményes időszakban használod az internetet és tegyük fel minden nap belépsz, akkor is csak 31*30Ft tehát 930 Ft-ot lehet rajta nyerni havonta. ebből persze lejön a 625Ft, így maximum 305Ft-ot spórolhat egy szegény otthoni internetes. ez is csak akkor, ha minden nap belépsz.
szóval ez a kedvezményes szám biztos jó valakinek, de az interneteseknek mindegy. (kivéve, ha megszakadsz)
ja és azzal, hogy megszűnik az egész hétvége 150Ft, egy hónapban nő a telefonszámla havi kb 1200-1300 Ft-al (attól függ hány hétvégi nap van a hónapban). ha persze hétvégén 6 előtt is internetezni akarsz akkor még többel.
Ez jól ki van találva, mert valószínű akarni is fogok, mivel nyilván 6 után megint abszolút csúcsidő lesz, mindenki akkor lép be. szuper.