Köztudott, hogy több nenzet él a földön, mint ahány ország. Gondoljunk Amerikára, ahol felfedezése előtt csak indián törzsek éltek, vagy Ausztráliára, ahova angol bűnözőket deportáltak. Nagyon sok Németh, Horváth Rácz nevű ember él hazánkban is. Ezenkivül sok népcsport is. Pl. cigányok, kunok sokácok, palócok, tirpákok stm.
Magyar Zoltán (tornász, Manyar Vámdor (film, Magyar vándor (tornaelem) stb. svédcsavar, spanyol csizma, angolkór, nem kérek illusztrációt, de aki tud, feltehet. Személyeknél kérem, hogy ki kicsada. Kérlek látszatok velem!
Ha nem ajánlsz, hova menjünk? Nincs egy izrom épség bennünk. Minden épet, minden szépet Fölfaltak a cudar évek.
Mind a tíz bűnnel komáztunk, Belzebúbbal paroláztunk, Ami csepp jó maradt bennünk, Lemarta az idegen bűn.
Csúfra mégis megmaradtunk, Nem nyílt meg a föld alattunk, Kikerültük a koporsót, Itt vagyunk most, legutolsók,
Legutolsók a világnak, Kik a szívünkbe nem látnak, De tenálad, Asszonyunknál, Tudjuk, hogy csak irgalom vár.
Eddig is mint nyitott könyvben, Úgy olvastál a szívünkben. Bűneinket végigsírtad, De ítélni föl nem írtad.
Te látod, hogy szívünk marja A bűnbánat jeges karma, Pislog már a keserűség Hamvából a régi hűség.
Már a régi hit is mozdul, A meleg vér meg-megpozsdul. Ami szégyenünkre válott, Szemünkről már hull a hályog.
Látjuk már, hogy mi rossz, mi jó, Tudjuk, mi félteni való. Sereglünk a Krisztus elé, De hogy álljunk szeme elé? Mit mondjunk, ha reá kérdez? Szólj helyettünk, anyánk édes, Annyit mondj csak: rosszak vagyunk, De mégis a tied vagyunk.
A rauhensteini várban, hol lábnyomát belepte Vén századok porával sok roskadt régi fal, Állott a hegy fokán, a vén torony hegyette, Embertelen magasban egy magányos magyar.
Jött messze napnyugatról, hol idegen sugárban Pirul szelíd gerezd mosolygó halmokon, Hol nem testvér a szántó, ki izzad a határban, Nem ismerős a vándor, s a munkás nem rokon.
Látott sok messze tájat, tündérek álma teltét; Fenyvest, egekbe kúszót, halk álom-kék tavat, És nagy szökellő sziklák kavargó, szilaj lelkét, Rontó hegyi vizet, setét bércek alatt.
Látott sok fényes várost, ős kincsek palotáit, Dicsekvő régi márványt, imádkozó követ, Tudósok büszke székét, művészkezek csodáit, S az ősök lengő lelkét a vén kövek felett.
Ment és fölivott mindent nagy keleti szemével, Arcot, követ, virágot, várost, folyót, hegyet. És rátorlott agyára ős és nehéz ködével S lelkére ráteherlett a germán rengeteg.
Most állt, magasan, némán, nézte a messze tájat, Hol zöld hegyek szívébe virágos út szaladt, S lentről, a völgy gyepéről, fülébe kalapáltak Siket osztrák ajakról kemény német szavak.
Állott, és húnyt szemével a messzeségbe látott, Bús homloka mögül kiszállt a gondolat. Látott aranyló tengert, hullámzó rónaságot, Kalászos életet sugárzó ég alatt.
Látott nagy, kék tavat, lankás, napos vidéket, Tihany lándzsás fejét kéklő habok felett, S a vén Csobánc felől dalolni agg regéket Hallott komoly falombot és esti halk szelet.
És látta döntő daccal a magasokba rontó Vén Lomnic homlokát az ősi ormokon, A szelek harsonáját, a záporok zajongó Hétmagyar-indulóját hallotta harsogón.
S szemébe hirtelen acélos fény verődött, Mokány lovak dobogtak, kemény kürtszó riadt, És daccal felrobogtak a farkasbőrös ősök, A Mátyások, a Bélák meg a Rákócziak.
És fölszegte fejét és szemébe lobogva Terhes, keménytüzű keleti láng csapott, És fojtott Petur-hangon csendesen elmorogta A német levegőbe az Eb ura fakó-t.
S a rauhensteini várban, hol lábnyomát belepte Osztrák kövek porával sok roskadt régi fal, Embertelen magasban, a vén torony hegyette Nagyot dobbantott akkor egy magányos magyar.
A bújó régi ösvény A zsongó fák alatt. Lesem - feledni fösvény - A régi nyomokat. Egy évvel súlyosabban Megint csak erre járok. Nyúlonganak felém, Kéken, lilán, üdén, Az esztendős avarban Az idei virágok.
Életem erdején is (Nincs messze, gondolom) Avar leszek csak én is A vénebb avaron. Ki rajt merengve jársz tán, Késői jóbarát, Bár így köszönne rád Testvéri csepp dalom, Így kékecskén, lilácskán, Ilyen fiatalon.
- Honnan ismered meg az amerikai gyártmányú poloskát? - Eggyel több lába van a légynek. - És honnan ismered meg az orosz gyártmányú poloskát? - Eggyel több szekrény van a szobában.
A székely meg a fia az érett gyümölcsöket szedik össze a kertben. A fiú megkérdezi: - Mi lesz ebből a sok gyümölcsből, édesapám? - Hát, ha anyád meggyógyul lekvár, ha nem, akkor pálinka.
Beleesik egy légy egy korsó sörbe. Mit tesznek a különböző néphez tartozók?
Angol: Kiszedi a korsóból, majd távozik a kocsmából. Amerikai: Kiszedi a korsóból, majd megissza a sört. Kínai: Kiszedi a korsóból, majd megeszi a legyet. Indiai: Kiszedi a korsóból, majd a sört eladja az amerikainak, a legyet pedig a kínainak. Pakisztáni: Kijelenti, hogy a legyet az indiai dobta a sörbe Kasmírral kapcsolatba hozhatóan, emiatt katonai segítséget kér a kínaitól és pénzsegélyt az amerikaitól, hogy vehessen még egy korsó sört.
A Holocaustot túlélt erkölcsiség tragikus tudása, ha megőrződik, talán megtermékenyítheti még a válsággal küszködő európai tudatot, amiként a barbársággal szembenéző, a perzsa háborút vívó görög géniusz megteremtette az örök mintául szolgáló antik tragédiát.
Szent-e a nyelv, amit szlenggé, gyalázkodássá aljasítanak a szórakoztató ipar és a politika pojácái? Szentek-e a szavak, amit annyira őriztek, ápoltak, becéztek - szerb, szlovák, zsidó, német, román származásuktól függetlenül - a magyar nép legnagyobb fiai, írók, költők, színészek, igazi államférfiak? Szentek maradtak-e a szavak, amelyeket megfosztottak értelmüktől? (...) Véletlen-e, hogy a görög és latin magas kultúrák piedesztálra emelték a nyelv művészeit, a retorika mestereit, és elkergették a nyilvánosság elől a nyelv, a stílus megrongálóit. Jól tudták, hogy amikor a nyelv tisztaságát védik, a hazájukat védik, azt a kultúrát védik, amelyet szülőanyjukként szerettek és tiszteltek.
Az emberek nagyon sokat tudnak másokról és nagyon keveset önmagukról. Könnyen megítélnek másokat, de nehezen önmagukat. Én azonban a görög jósoknak hiszek: ismerd meg önmagad! Az életben végeredményben minden arról szól, hogy önmagunkat megismerjük. "Balszerencse", hogy nincs ennél nehezebb feladat.
Az egyén szintjén persze mondhatjuk, hogy senki ne beszéljen bele, legyen-e gyerekünk. Nekem is van három. A nemzet szintjén is mondhatjuk, hogy fogy a magyar, ez így nem jó, szaporodjunk. Világszinten viszont tényleg túl sokan vagyunk. Sok okos ember kellene ahhoz, hogy kitaláljuk, ezt a három szintet hogyan lehet integrálni, egy nevezőre hozni. Nempolitikusok. Ők mindig egy szempont mögé fognak beállni.
