Több millió név foglalkozást jelent, kovács. molnár, juhász stb. Felhasználható a király, császár, kán. mágus, cár, bán nevek is . Idegen nevekben is előfordul foglalkozás. filmekben, festményeken, zenében és minden más helyen megtalálhatók foglalkozások. Kérem a személyek valódi foglalkozását is tüntessétek fel, és illusztrációt is kérek! Játszatok velem.
A misszionárius, aki a kannibálokat próbálja megtéríteni, hazamegy szabadságra. A barátai érdeklődnek, hogy nehéz-e a dolog. - Hát elég nehéz - feleli a misszionárius -, de annyit már elértem, hogy pénteken csak halászt esznek.
Kovácsék a tóparton nyaralnak. Első este össze-vissza csípik őket a szúnyogok. - Ha lekapcsolod a villanyt, akkor nem jönnek be - mondja Kovácsné. Ám ekkor a szobába két szentjánosbogár repül be. - Látod? Ez sem használ semmit - elégedetlenkedik a férj. - Az átkozott vérszívók most zseblámpával jönnek.
Férfi a repülőgépen a stewardessnek: - Hölgyem, fel vagyok háborodva! Rendszeresen Önökkel repülök, de sosem mehetek akkor a wc-re amikor akarok, soha nem látom a filmet, és mindig ablak mellett kell ülnöm! - Ne szórakozzon már kapitány úr, hanem kezdje meg a felszállást!
- Mondd csak fiacskám, ebben a mondatban: "A pásztor a mezőn legelteti a nyájat" melyik a helyhatározó? - A pásztor. - Nono! Már hogy lenne a pásztor a helyhatározó? - Azért, mert a pásztor határozza meg a helyet, hogy hol legeljen a nyáj!
Forgolódnak a tőkés birodalmak, csattog világot szaggató foguk. Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak, s mint fészket ütik le a kis falut. Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, - kis, búvó országokra rálehel a tátott tőke sárga szája. Párás büdösség-felhő lep bennünket el. S hol zápfog rág, a város érdes része, hol a vasbányák fuvallata ing, gép rugdal, lánc zúg, jajong ládák léce, lendkerék szijja csetten és nyalint, hol a fémkeblü dinamókat szopják a sivalkodó transzformátorok, itt élünk mi. És sorsunk összefogják a nők, gyermekek, agitátorok.
Itt élünk mi! Idegünk rángó háló, vergődik benn' a mult sikos hala. A munkabér, a munkaerő ára, cincog zsebünkben, úgy megyünk haza. Ujságpapír az asztalon kenyérrel s az ujságban, hogy szabadok vagyunk - poloskát űzünk lámpával s a kéjjel s két deci fröccsel becsüljük magunk'. Elvtárs és spicli jár a csöndben erre, részeg botlik, legény bordélyba lóg, mert hasal az éj s pörsenéses melle,
mint szennyes ingből, füst alól kilóg. Igy élünk mi. Horkolva alszunk s törten, egymás hátán, mint odvas farakás s hazánk határát penész jelzi körben a málló falon; nedves a lakás. De - elvtársaim! - ez az a munkásság, mely osztályharcban vasba öltözött. Kiállunk érte, mint a kémény: lássák! És búvunk érte, mint az üldözött. A történelem futószallagára szerelve ígyen készül a világ, hol a munkásság majd a sötét gyárra szegzi az Ember öntött csillagát!
A tengerparton talán elhallgatott egy andalúz gitár, és körülöttünk kehelybe bomlik milliónyi bimbó. Megölhetetlen, ős zenére táncolunk, és felettünk ezüstfonálon ring az este.
Egy szép öreg, bölcs, mint Aesopusz; kellemes, Víg, mint Anacreon, midőn meghallaná, Hogy a magyar literátorok versengenek, Ezt a mesécskét költé – nagyon értelmesen: Egy gyermekecske, akinek Vinczlér vala Az apja, legelől látta a bort forrnia. Apám! kiálta rémülten, jere csak hamar, Hamar, mivel mindjárt kiugrik a borod, Úgy szökdösik, már a karikát is fellöké. Szerencse! ha csak azt lökte fel édes gyermekem, Szerencse! mond az öreg, – nem is fogjuk tehát Lefojtni többé, hagyd pesegje ki jól magát, Eddig csak édes volt, de már erős leszen.
