Feleségem ultimátumot adott nekem, hogyha most már nem építek azonnal-de-rögtön egy terepasztalt mert nagyon óhajtana villanyvasutazni (amiért mellesleg egy jó ideje nyúz már) akkor rettenetes dolgok fognak történni, amiket én nem óhajtottam megtudni, hogy micsodák, inkább építettem egyet.:-) Szeretném ha ez egy olyan topik lenne, ahol képes beszámolókkal, építési leírásokkal, ötletekkel, trükkökkel ismertetnénk meg egymást és jómagam szívesen olvasnék, néznék meg hasonló építési leírásokat mint amibe én fogtam.
Ahogy most utánaolvastam, amikor a 80-as években több játékgyártással foglalkozó keletnémet vállalatot egyesítettek, akkor Kombinat Spielwaren Sonneberg lett a cég elnevezése és PIKO volt a gyűjtőnév.
Na ezt neveztem eddig számomra ismeretlen részletnek, mert a katalógusomon Modellbahn van, míg a mosógépemen Spielwaren. :-)
"a VEB PIKO (amúgy Spielwaren volt ám!) vállalatot,"
Vasútmodell: végignézve régi katalógusaimat, nekem nem rémlik, hogy endékás korban Spelwaren lett volna. A katalógusokon is Modellbahn van.
Ettől függetlenül lehetnek számomra ismeretlen részletek.
Az tény, hogy annak idején vasútmodellen kívül egyéb játékot is gyártottak, például a társasjátékokra és autókra Piko Speilwaren volt írva hasonló kinézettel, mint a Piko Modellbahn.
Egy picit aprólékos lesz flexiből, de több váltó miatt olcsóbb lesz flexiből megoldani egy kartonlapból kivágott sablon mellett nagyon szépen kihajtható lett. Köszönöm a segítő válaszokat!
Igen valóban nem 12 fok de az a 0.75 simán elvész a terepasztalon főleg amikor szigetelő sinpapuccsal van összerakva, ami miatt amúgy is torzul a geometria. Nekem nem okozott komolyabb törést az ívben.
Streamline-ban nincs kimondottan ellen darab csak flexi, de a settrack ugyanúgy összekapcsolható a code 100-al amiből az st-238 vagy 227 megfelelő ellendarabnak.
Van gyáruk Kínában. Akkkor alapították, amikor már nem kellett a Kínai Népköztársaságnak többségi tulajdonosnak lennie. Így aztán a minőségi gondok is nagyjából elkerülik az ott készülő PIKO termékeket.
DE!
A privatizáció keretében úgy kapták meg a VEB PIKO (amúgy Spielwaren volt ám!) vállalatot, hogy gyártásnak is kell maradnia Sonneberg-ben.
Ez egy név és tulajdonos váltás volt a két németország egyesülésekor. Addig simán PIKO volt. A minőséget sokkal inkább jellemezte a kínába elvitt gyártás. De ha jól tudom már nem ott gyártatnak.
A lila részt tudom, hogy polarizálni kell, ezért rajzoltam stilszerüen lilára (piros+kék).
Csodálom a naivságod a szabványbetartásban. Akkor az általad említett Piko sínrendszerrel sem kellene, hogy probléma legyen. Meg ugye említhetném az ACME Gigant panelját stb.
Szóval én azért annyira nem bíznék a gyártók szabványbetartásaiban.
Nem használok még - de sokkal kevesebb bajt írnak róla mint a PIKO sínanyagáról.
2,05 sínkorona magasságú a profil. Így, alábbi Soraidnak nincs értelme, mert ami elfut ezen a sínprofilon az már nem az 1970-es évek modelljei:
a zöldel bekarikázott részen nem okozhat ez olykor zárlatot?
Neked polarizálni a két lila rész kell, ha szeretnéd a folyamatos áramellátást. A lila részeket az ellenkező oldali csúcssíneket mozgató motor állítóművéhez kell a polarizálást bekötni. Vagy hagyod azt a 3 cm-t, és nem kötsz rá semmit...
Használ valaki intenzíven Tillig Elite angolváltót?
Mik a tapasztalatok, megbízhatóan működik?
Most kezdek nekiállni az építésnek és mielőtt fixre tenném, jó lenne üzembiztossá tudn. Elkezdtem vizsgálni villamos szempontból és vannak aggályaim. A képen lemodelleztem a "villamosrajzát".
A zöld nyilakkal jelölt részek fixen vannak bekötve a megfelelő polaritásra, de a zöldel bekarikázott részen nem okozhat ez olykor zárlatot? Elég kicsi a táv közöttük, egy nem "pontos" kerék (rossz nyomtáv, kerék geometria...) nem tud egyszerre mindkettőhöz hozzáérni?
Erősen gondolkodok a gyári bekötésük bontásán és ezek polarizálásán vagyis inkáb a ki/be "kapcsolhatásukon" a megfelelő irányváltásnál.
4 vagy 2 darab új piko ágyazatos sínhez való hosszú síncsavar. Ez ugyan nem fog tudni polarizációt váltani, de jól fogja rögzíteni a szervót :) A polarizációt meg oldja meg az elektronika.
Sziasztok, Tervezett már valaki servohoz 3d nyomtatott felfogatást? Esetleg olyat, amihez lehetne végállás kapcsolót is rögzíteni a szívpolarizáció miatt.
martisz, köszönöm a segítséget, sajnálom, hogy poszter, de valahol sejtettem.
Tyapa, igen, az alin én is megtaláltam ezeket. Szerettem volna az asztal egy részén mai, modern irodaházas részt, amik most nőnek ki a közép-európai nagyvárosokban, pl. Bécs Hbf környéke. Szóba jöhet még 1-2, egyedi épületkészítéssel foglalkozó csapat, de egy egyedi épület mindig jóval drágább, kevésbé pénztárca barát...
Nem tudom, melyik topicba illik, de hátha kapok segítséget. Itt a Vollmer H0 parkolóháza. A háttérben, a kép bal oldalán van egy modern irodaház, az esti képeken még világít is. Nem tudjátok, az modell, és kapni is lehet(ett)? Lehet, hogy montázs, de abból indulok ki, hogy a modellgyártók a bemutató képeken szeretik a környezetben használni a saját vagy partnereik termékét, idegen tárgyak még véletlenül sincsenek rajta. Én most ebből indulok ki. Köszi.
Elgondolkodtam a válaszodon, hogy melyik lehet a jobb: vágányrögzítésre
a, parafa csíkot használjak - könyvkötő ragasztót ajánlottak hozzá, mert az "gumis" -, vagy
b, szivacsos kétoldalas ragasztót, ami két oldala között van úgy egy-két milliméter vastag szivacsréteg (és úúúgy ragad, hogy fel nem lehetett szedni a padlóról, mikor egyszer oda ragasztottunk valamit).
Sziasztok, elérkeztem a vágányzat rögzítéséhez. Viszont van némi dilemmám. 12mm nyír rétegelt lemez az alap, 2mm-es parafa a vágányok alatt. Még csikó koromban jártam úgy, hogy parafa ragasztóval ragasztottam a parafát és emiatt kő kemény lett. Tehát mintha ott sem lett volna. Mit használjak? Gondoltam, hogy csak a parafa csík két szélét rögzítem ragasztással, és utána a vágányzatot szöggel/csavarral oldom meg.
A kédés pedig, hogy a szög/csavar nem képez fix összekötést a vágány és az asztallap között? Nem képez hidat, ami átadja a rezgést?