Az enyém (közel 6 éves, 2,5 méteres) dugig van nagy tömött fürtökkel, csipkedi a hideg, de még kitart. Nem tudom mi lesz belőle.
Az előző évek-ben betakartam télire, de akkor még nem virágzott. Olvastam, hogy jó néhány fok mínuszt még a virág is kibír, de virágok eddig még nem nyílottak.
Egyik év november hónapjában a Füvészkertben csapott meg a Japán Naspolya nagyon finom virág illata.
Még ezt berakom ide, utána pihentetem a posztolást mert sok lesz belőlem.
Annona cornifolia
Fiatal növényként kaptam, tápanyaghiányosan, lassan de sorra ledobálta a leveleit. Nagyon úgy tűnt kuka lesz, de kihajtott egy elég szép erős hajtás, ugyanakkor a föld fölött a szárán elindult egy fekete gombásodás. Visszaszáradt földig, megint kihajtott, egy ideig jól nézett ki, megint legombásodott és visszaszáradt. A harmadik kihajtásnál megint megjelent a gomba, de csupán csak kis foltokban és idővel annyira befásodott a szára, hogy a gomba nem terjedt tovább így elmúlt a jelenség. Ezt leszámítva most nagyon szépen fejlődik. Elvileg A. cherimola, A. squamosa, A. montana alanyokra ráoltható, hosszútávon a sokkal erősebb alany problémás lehet.
Igen. A kézi beporzás menete ugyan az ahogy leírtam. Kell hozzá egy zárható kémcső és egy kis ecset. Virágzási időben napi 2x kb. 5-10 percet kell rászánni, egy hobbistának nem okozhat gondot.
Természetes módon a bogarak porozzák be a virágokat, erre kicsi az esély nálunk.
Nagyon nehezen, kb. 8 hónap csírázási idő után végre 3 magból 1 kibújt. Úgy tűnik tényleg örökérvényű szabály, hogy annona magot csak akkor szabad kidobni ha teljesen elkomposztálódott. :)
Ablak mellett van, lámpázom, mivel ez is karógyökeret nevel ezért spec. magas cserépbe került. Jó lenne ha megmaradna, elvileg A. cherimola és A. reticulata alanyra fel lehet oltani.
A terméshez elegendő egy növény, sajnos tévesen rosszul terjedt el miszerint két növény szükséges. A virág két fázisban virágzik. Első fázis: a virág kinyílik, a bibe fogékony de ekkor még nincs pollen. Második fázis: a virág tovább nyílik, a bibe már nem fogékony de már van pollen. Tehát saját magát nem tudja beporozni a virágon belül, ugyanakkor a másik virágról származó virágporral be lehet porozni a még fogékony bibét. A virágzási idő fajonként eltérhet. Cherimola esetében a bibe ideje reggeli időszak, a pollen ideje esti időszak. A bevált gyakorlat az, hogy este begyűjtik a pollent és másnap reggel porozzák a kinyílt virágokat. A pollent hűtőben szokták tárolni és mivel nagyon rövid az élettartalma, ezért rendszeresen mindig friss pollent kell gyűjteni. A növényre nem szabad haragudni, pontosan azt csinálja ami bele van "programozva".
Van néhány Annona néhány fajta, tapasztalat, hogy nekem lassan nőnek. Kivétel a Cherimola, az 2 méteresre is megnőtt, de teljesen nomád módon tartom, nem tápszerezem, nem ültetem át.
Néhány éve szépen elkezdett virágozni az egyik, de poroznom kellett volna és a másik fám nem volt virágban. Így nem lett gyümölcs. Így haragszom rá.
Egy másik annonaféle, kifejezetten cerrado kategória, Annona coriacea. A mag csíráztatásával kapcsolatban nincs tapasztalatom, mert már kicsírázott magokat kaptam. A fajra jellemzően lassan fejlődik, melegigényes, fényigényes, magas páratartalmat és a túlöntözést célszerű kerülni. A hobbistáknak sokszor 1-2 év alatt 2-4 levelet hoz a magonc ha nem jók a körülmények, ezért kezdőknek nem a legideálisabb.
Jelenleg az Annona nemzetségben található fajokat gyűjtöm. Kisebb-nagyobb sikerrel, de többnyire életben maradnak és fejlődnek.
A beszerzésük nehézkes és költséges, többnyire magok formájában sikerül beszerezni egy-egy fajt.
Vannak olyan fajok amik lassan fejlődnek és nagyon érzékenyek a túlöntözésre.
Ugyanakkor lehetőség van arra, hogy a különböző fajokat egymásra oltsuk, ezáltal a lassú növekedés, az érzékeny gyökérzet és a nehezen beszerezhető/költséges magok mind kiküszöbölhetőek.
Sajnos kevés információ található a különböző fajok összeférhetőségét illetően, ezért ha nincs biztos információ jólbevált párosokról akkor marad a kísérletezés.
Nem titkolt célom, hogy az itthon beszerezhető 4-5 féle kommersz Annona választékot felbővítsem, ehhez viszont elsősorban szükséges a szaporítóanyag beszerzése.
Tudok mutatni gyakorlati példát, ez pedig az Annona salzmannii. A magonc saját gyökéren lassú(a kezdetekben biztosan), érzékeny a túlöntözésre, fogékony a gombára és hajlamos felkopaszodni.
Eddig amiről tudok, kompatibilis az A. montana, A. glabra, A. muricata alanyokkal.
Úgy alakult sikerült szerezni egy A. salzmannii magoncot és párhuzamosan nevelni A. glabra magoncokat.
Annona salzmannii, ekkora méretnél vágtam róla az oltóágat:
Az oltás helye kihajtás után(nemes A.salzmannii/alany A.glabra):
Jelenlegi állapot, nyár végén levágásra került róla egy 30cm ág, 2024.11:
Eddigi tapasztalatok, gondolatok az oltványról:
A magonchoz képest nagyon erős növekedés, a magonc 1-1,5havonta 1-2 levél, az oltvány folyamatos szakaszos kihajtásokkal 3-5levél. A gombára kis mértékben fogékony maradt, ugyanakkor nagyon minimális a kártétele. Nem csinálja a magoncra jellemző felkopaszodást, gyakorlatilag még a mai napig megvan az első levele. Az igaz, hogy az alany mocsári növény és nem okozhatna gondot a sok öntözés, ugyanakkor a levélzet már nem a sajátja, ezért normál mértékű visszafogott öntözést kap. A nyári kánikula stresszelte a növényt, lassú elhúzódó növekedés és elmaradt növekedés jellemezte ezt az időszakot. Sajnos hiába volt hozzá szoktatva a naphoz, nyár közepén elkezdtek megégni a levelei. Szélre nem érzékeny. Eddig úgy tűnik a nemes erősebben növekszik mint az alany, az alany nem próbálkozik vadhajtásokkal. Egy termő oltványról tudok ami A. glabra alanyon van(elvileg), az oltás helye közel van a földhöz és elefántlábas az oltvány. Mivel magoncról vágtam az oltóágat ezért a virágzásra sokat kell várni.
Köszönöm, tudunk róla hogy nem mindegyik önporzós. Úgy tűnik, az amit az egzotikusdísznövények tart, ugyanaz a fajta lehet mint fiatal barátomé. Nem onnan vásárol tövet, de a gyümölcsből szedünk magot. A sajátja biztos hogy önporzó, abból is szedünk. Ahonnan vásárolta a töveket nem volt fajtajelölése, majd később derül ki mit terem, vagy nem. :) Én a meglévőkből kapok egyet, és nevelek magról amennyiben kikel.
Arra majd figyelj, hogy nem mindegyik fajtája öntermékeny! Ha az egotikuséknál esetleg pont nem ilyen van, de nem publikusan van egy porzós párja is, akkor ott hiába terem, nálad nem fog.
DM-ben is így verik át a népet. Egy bokorról dugványoznak, ami éppen nem öntermékeny.
Ráment pár évem, mire rájöttem.
Egyébként nálam még kint van az utód öntermékeny. Bár idén a gyümölcseit valamiért ledobálta.
Tavaly kóstoltam.
Sajnos nekem nem jön be. Az jó ha neked ízlett.
Dísznek viszont kiváló virágzásban és utána is az ezüstös leveleivel.
Az olvasgatás során megtudtam, hogy az ananász guava valójában tévesen kapta a guava elnevzést, mert nem az csak hasonlít hozzá. Nevezik feijoának is, magyarul mirtuszdiónak. A fagytűrése jobb mint a guaváé, van ahol -10 fokot írnak, van ahol azt állítják hogy ahol a füge megél, ott ez is. Az egzotikus dísznövények - nek van egy bemutató videója, ott a kiültetett bokorról idén 16. alkalommal szüreteltek. Ebből rendelt most kis barátom, ma kaptam meg amit nekem küldött belőle.
Nagyon finom, különleges aromája van édes és kissé fanyar egyben. Ebből nagyon sokat meg tudnék enni. :)
Én is nagyon vágytam papajára, de be kellett látnom, nem felelne meg neki az itteni körülmény.
Az ismerős akitől az ananász guavát kapom, tart a kertjében 1 növényt, idén második év hogy evett róla. Ezt most tudtam meg. :) Elmondása szerint finom, és most vett a kertészetből plusz gyümölcsöt is. Nem tudom mennyit, de gondolom nem 2 szemet, mert jut belőle nekem is. Egyébként 10.000 ft kilója. Egy másik kertészetből pedig konténereseket rendelt, ezt a fajtát szintén, amiből én is kapok tavasszal egyet. Ha így belendült, szerintem nem lehet rossz ez a fajta.
Már tanulmányoztam, nálunk csak a fejoát lehet kiültetni, ennek a legjobb a hidegtűrése. Azt is olvastam hogy akkor kásás ha túlérik, ekkor az íze is egyre rosszabb.
Ha jövő hétig nem tudod meg, akkor elmondom. Kapok gyümölcsöt amit hol ananász guavának, hol fejoának neveznek. Az ajándékozó szerint édes, kissé fanyar és nagyon finom.
-12 fokig írják hogy télálló. A somogyvámosi kertészetnél felfedeztem, már 15 éve a kiültetett bokorról szüretelnek. Jelzem, -12 foknál minden évben van kicsit hidegebb is. Tavalyi a videó, ezért 16 évet mondok. Légvonalban kb. 30 km-re van tőlem, ezek szerint nálam se fagyna ki. Nemesvámoson ráadásul van hogy 1-2 fokkal hidegebb is van mint itt. A gyümölcs tőlük való amit kapok.
A növény ha tövig fagy, tavasszal újra hajt, de 1 év termés kimarad.
Ha már guava, az milyen ízű? Mindenhol azt olvastam fantasztikus. Régebben volt egy brazil levelezőtársam,. kértem tőle egy darabot. El is küldte, épségben ideért, de valami gusztustalan volt. Kásás, íztelen. Biztos valami rossz fajta volt vagy nem tudom. Érettnek érett volt teljesen.
'Wonderful' is a vigorous cultivar which was originally identified as a cutting in Florida in the late 1800s. It is noted for having exceptionally large fruit with a superb tangy flavor. This is the cultivar that is most commonly grown commercially for sale in grocery stores. Plants mature to 20' tall, but may easily be pruned shorter. Showy, trumpet-shaped, light red summer flowers give rise to red oblate fruit (5-6" diameter but often the size of a softball) with juicy, deep red pulp.
Species plants require dry, somewhat arid conditions with high temperatures (90°F+) in order to produce fruit. Species plants will not produce any fruit when grown in areas such as St. Louis (although some cultivars such as ‘Nana’ may fruit). Deer tend to avoid this plant. Potential disease problems include leaf spots, fruit blotch and rots. Potential insect problems include scale, stem borers, caterpillars, whitefly and mealybugs.