Ezen a fórumon a citrusfélék és a banánfélék hazai neveléséről osztjuk meg egymással tapasztalatainkat. Bárki elmesélheti sikereit, de esetleges kudarcait is, hátha találunk közösen megoldást az utóbbiak kiküszöbölésére.
Kezdő citruskedvelőknek javasoljuk a http://quicktor57.fw.hu/ weblap Citrusnevelési útmutatójának alapos áttanulmányozását. Ebben átfogó ismeretekre lelnek az otthon nevelhető citrusfélékről, azok beszerzési forrásairól, az alapvető nevelési körülményekről és a gyakori hibákról, kártevőkről, növényvédelemről, a magoncok neveléséről.
Köszönöm. Én egy fűtetlen szobában teleltetem őket, a hőmérséklet 11 és 15 fok közt van ebben télen. Ez eléggé a teleltetési hőmérséklet felső határa. Amikor 15 fok van, már elkezdenek hullani a levelek. Amikor viszont lemegy 13-14 fokra, akkor a hullás megáll/lecsökken. Az 0-10 fok biztos ideálisabb lenne. Ezt a melléképületben meg tudnám oldani, ott viszont teljesen sötét van egész nap, ráadásul nagyobb hideg esetén ott lemehet a hőmérséklet -2, -3 fokra is, habár ennyi még nem szokott ártani nekik.
A Káláim még kinnt vannak a kertben, azok is kaptak már -3 fokot többször is, de nem viselte meg őket. Pedig fagyérzékeny növény.
Ha megfelel, válaszolok. Több, mint 20 éve tartok citrusokat, némi tapasztalatom van.
Nem a hónap számít, természetesen.
Az első, hogy minél korábban, minél előbb kezdjenek "magukhoz térni".
A jelenlegi teleltető hőmérsékletét veszem figyelembe, nálam 3-10 fok közötti dec, jan, febr.
Tehát kora tavasszal (március elején) azt figyelem az időjárás előrejelzésnél, hogy mikor kezd az éjszakai külső hőmérséklet közel 5 fok vagy felé emelkedni tartósan.
Ezt lehet március közepe is, de figyelni kell.
Ebben van egy kis kockázat, márciusban még előfordul, hogy néhány napra visszajöhet az éjszakai hideg. Nem menjen 0 fok alá.
Akinek néhány darabja van, könnyű helyzetbe van, mert 1-2 éjszakára vissza tudja menteni.
Nekem közel 40 darab, közte nagy dézsások, az már nem megy.
Én java részt a teraszomra viszem, ott kissé védettebb.
De, még egyszer sem volt, hogy fagy érte volna a citrusaimat és a korai kirakást nagyon meghálálják.
Tavasszal már megvettem, szépen van rajta termés és már kezd sárgulni a telelőben. Szerintem most decemberben fogyasztható lesz, kíváncsi leszek az ízére.
Ennél egy limonádé szerű ízre számítok, amit nem kell cukrozni.
De természetesen ég és föld különbség alapban ennek a várható íze és a Sweetie vagy Oroblanco íze között.
Nem tudtam. A legzavaróbb a dologban, hogy látod a cédulát a fácskán, és látod a termést. A cédulán az a fajta zöld citrom van, amit árulnak a boltokban.
Amit kaptam, (a cédulával együtt) a termés meghaladja a 10 centit, hosszúkás és normál citromra hasonlít.
Nem akartam vitát kezdeni, csak valami nem stimmel.
Pont azért fordultam hozzád, mert évek óta olvasom a hozzászólásaidat, ismerem a szakértelmedet.
Buddháról meg annyit: én csak törökülésben láttam szobrot, bár lehet, hogy van álló Buddha szobor is, csak én még nem láttam.
"A sweetie, vagy más néven oroblanco (fehér arany) pedig a pomelo és a grépfrút keresztezésével jött létre. Gyakorlatilag kizárólag Izraelben termesztik. Édes, mag nélküli citrusféle."
A fóliáról annyit: Rozsdamentes acélvázas, 3x2 m és 2 magas. Oldalt 3-3 szúnyoghálós 40x40 cm ablak. az ajtó 1.2 m cipzáras, feltekerhető. Tavaly megunva a veteményezést, beültettem 4 tőke szőlőt. Kettő "csabagyöngye", egy "Belgrádi magvatlan, egy meg " simsson seedless" ez is magnélküli.
Itt volt a három nagy citrus, meg a magoncok, meg tízegynéhány dugvány, meg bolti Qmkvat, meg Limeqmkvat, meyer, stb. Ezek egy méter magasságban egy polcon laknak.
Kaptak Osmocote műtrágyát, a nagy melegek idején szinte naponta kaptak citromsavas vizet, hetente egyszer vasgélicot, a tavaszi szőlőpermetezéskor (bordói por-thiovt-mospilán) az összes citrust megpermeteztem.
Nagyon szépen túlélték a nyarat szép zöldek, egészségesek..
A Qmkvatok teremnek, virágoznak, most is van régi termés, új apróságok és virág is.
Inkább az érdekelt volna, hogy milyen a három új. A narancs már szép sárga, a nagy citrom is sárgul, a mandarin még zöld, 14 db van rajta, kicsi nagyobbak mint a ping-pong labda.
Megvárom a november eleji minuszokat, 3-4 napról jelzik, utána ismét kellemes időt írnak. (Időkép).
Ha baj lenne, (nagyobb mínuszok jönnek, tudok fűteni rájuk), ha még nagyobb hidegek jönnek, beviszem a telelőbe, ott a kinti mínusz 25-18 fokok m idején 0-+2 fok van, 8 órás fényritmussal,
A múlt héten szép idő volt, megpermeteztem az összeset gazdaboltból való pumpás rovarortóval, a sveetiken az új hajtásokon megjelent valami apró fekete kártevő, de elpusztultak.