Kedves Spacc, Nem talált! A Lied Der Jugend dal nem kapcsolódik az idézett kommunista dal szövegéhez.
Ezt a szöveget Andreas Hofer tiroli szabadságharcos indulójának a dallamára kreálták. Ez a dal hallható a Hofer emlékére épített körkép megtekintése közben.
Dolphy pont 60 éve junius 29-én halt meg a berlini koncert során, 36 évesen. A kórházban elnézték a diagnózisát…drogos fekete zenésznek gondolták, pedig infarktusa volt. Késöbb kijött még két lemeze amik az junius közepén lettek fevéve: a “Naima” és az “Unreleased Tapes“ (West Wind) A “Last Date” egy nagyszerü felvétel, Mengelberg is fantasztikus.
Ez egy fantasztikus lemez. Amikor ezt fevették 1964 végén, Coltran éppen nagyon jól volt, se heroin, se alkohol. Ebben a jó idöszakában volt valamilyen spirituális élménye, anak hatására vágott bele ebbe a felvétebe.
" A hifisták és popbuzik szótárában a "metal" ugyan szitokszónak számít "
Nálam pedig a "pop" számít szitokszónak. Nem vagyok egy akkora nagy metal-head, de pl: egy melodic death metált inkább meghallgatok, mint egy akármilyen pop nyáladzást.
A pi#ába, kihagytam a legnagyobb Gaga-covert, amit Leander legelső koncertjén élőben hallottam, ahova még az erősen tini családtagot vittem el egy kis kultúrát szippantani... Mindketten akkor voltunk először a Dürerben. A gyerek persze rögtön fel is ment gátlástalanul a színpadra, egy kis üdítőt vinni a buli felére már láthatóan kiszáradt Leandernek. Akkor már Leander anyukája is a színpadon volt, mert a zsúfolásig megtelt nézőtér már nem volt biztonságos a pogózó vagy a földön fetrengve röhögő tömegtől...Mert mindenki megőrült - na nem Gagától, hanem Brahmstól;ĐĐĐĐ
Már elkéstél, a cég a barátom és társam halálával bezárt, csak és kizárólag a magam örömére muzsikálok, már nem hajt semmi, így a külső vélemények sem izgatnak már...:)
Hát ha "ottragadásról" van szó, akkor én inkább az egész hifista, hájendista brancsot (beleértve a hifisókon bólogató prosigyűjtő bakancsosokat, és az őket kiszolgáló highend stúdiókat - a villanyszerelők, vagy inkább vízvezetékszerelők színvonalán lévő forgalmazókkal és magyar "fejlesztőkkel" együtt -, akik még mindig a megboldogult audio félisten négy évtizeddel ezelőtti retorikáját használják a szarjaik elsózására;ĐĐĐ)));)
Nem találkoztam még egyetlen egy hifistával, vagy forgalmazóval sem, akinek annyi köze lenne a zenéhez mint a kislábujjam körme alatt lévő kosznak - akár művészetként, akár sajátos kommunkációként is tekintek a zenére mint innovatív tartalomra, üzenetre... (Nálad még nem voltam, de majd elmegyek a lányommal - kibaszottkurvajó füle van, pár highend-gurut már beégetett!;) -, meg pár metal lemezzel a prosigyűjtó szatyrunkban;Đ)
Egyetlen embert ismertem, aki ezen a hájendista önbecsapáson teljességgel átlátott, és soha, de soha nem mondott volna ki olyant, hogy neki csak az ilyen és ilyen hangszerek által megszólaltatott, ilyen és ilyen topológiájú rendszerben hallgatott akusztikus zenemű nyújt szellemi élvezetet. (Mert az említettek köreiben még mindig legfeljebb a Pinkflojd Zepp-korabeli szarjaira bólogatnak és Vivaldi 4évszakjára bámulják a sáros bakancsot, a prosistütyőt szorongatva;))
A "metált szereted?" népszerű kérdésére nyilván az "utálom" a pontot érő helyes válasz, holott már a kérdés is paródia, hiszen a metálnak legalább annyi fajtája van, ahány zenekar megszólalt a kedvenced, a Led Zeppelin óta, hiszen őket tartják a (heavy) metál zene első, mértékadó zenekarának. Akkor mitől is fanyalgunk, vagy miről is beszélünk?
A hifisták és popbuzik szótárában a "metal" ugyan szitokszónak számít, ettől függetlenül - a zsákutcáival együtt - a mai napig az egyik leginnovatívabb zenei műfaj, amelyben a hangszerek megszólalásának, hangterjedelmének a legrészletesebb feltárásától a használt technológia alkalmazásán át a megszólalást, a rögzítést vagy visszajátszást illetően is a legigényesebb hozzáértést követeli meg minden tekintetben. A zenésztől ugyanúgy, ahogy az összes technikai szakembertől, a hagszergyártóktól a pedálok és az elektronikák tervezőitől a hangosítókig, sőt, újabban a teljes audiovizuális stáb tevékenységét, azaz a fénytechnika és színpadképek részletes, tizedmásodpercekre lebontott megtervezését, működtetését is beleértve. És még mindig a leginnovatívabb zenei műfaj, hiszen a Zepptől kezdve folyamatos és állandó a változás minden tekintetben - nem véletlen, hogy a kutatások szerint a műfaj legújabb koncertjeit vagy lemezkiadásait is az értelmiség köreiben kísérik leginkább figyelemmel. (Nem azt mondtam, hogy az értelmiség metált hallgat, hanem azt, hogy a metál műfaj hallgatói főleg az értelmiség köreiből kerülnek ki
De a fordítottja is igaz: az ún. "komolyzene" innovációja is ugyanezen elvek szerint működik akár a tisztán akusztikus hangszerekkel előadva is. Vivaldit interpretálva is léteznek azok az innovatív hatások, amik a könnyűzenét is folyamatosan mozgásban tartják. Még a Négy évszaknak is megvan a maga "punk" sőt "metalcore" stílusban előadott megfelelője is. Az egyik legnagyobb meglepetésem volt "hifista" koromban (amikor még ezüsttel drótozott (drogozott;) AudioNote soundot hallgattam;) ez a méltán híressé vált 69-es felvétel a csodagyerekkel. Hasonlóan fenyegető gonoszsággal, "magukból kifordulva" szólalnak meg a tél elején a vonósok, ahogy a Meshuggah gitárjai hörögnek az énekessel karöltve, és ahogy aztán halálos pontosságú időmértékkel és szépséggel teljesedik ki az egész évszak realitása...
Ennek a télnek szinte az ellentéte az a könnyed, szinte hányaveti módon és sokkal tempósabban odavetett pár hang, amivel a vonós "punk", Nigel Kennedy nekifog a téli táj megfestésének. Volt szerencsém Nigelt közelről is hallgatni (és fényképezni), jól ismerve már akkor a fentebb idézett Neville Marriner lemezt is. Nem mondom, hogy nem csodálkoztam az elképesztő és magávalragadó lazaságán, legalább akkora különbség volt a kétféle vonós sound között, mint a Meshuggah vagy a Northlane gitárhasználata között - hogy a metálnál maradjunk ;))
Végezetül mi mást raknék be ide, mint egy kis "szeriális" zenét gitárokkal, monoton, screamelt vokállal, ami tökéletes aláfestése számomra minden szöveges Word vagy Indesign programnak. Ha ilyen szövegszerkesztő munkám van, amire figyelni kell, vagy netán gondolkodni, akkor a háttérben mindig a Spotify-on a Northlane Radio szól vagy valamelyik csak metalcore újdonságokat játszó válogatás... Ám háttérben, halkan hallgatva is azonnal észreveszem, ha valaki új tempót, hangszínt kevert a gitárelektronikán, a mixben vagy a masterelésnél, ilyenkor megnézem, ki játszik, és megkeresem a Yt-on is. Mindez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy rajongó hülyegyerek lettem, de lehet, hogy a lemezt megveszem magamnak vagy a családtagnak. Nem azért hallgatok meg egy zenét, mert korlátolt rajongó vagyok, hanem, mert kíváncsi vagyok rá, és értékelem, ha egy eddig sosem hallott félhangot hozzá tudott tenni a zenei kultúrához - legyen az bármilyen műfajú.
Ha viszont vizuális munkát kell csinálnom, akkor tök máshogy működik az agy, ilyenkor egész nap bakelitlemez forog, oldalanként folyamatosan cserélgetve a többnyire 19-20. századi komolyzenéket Bartóktól Cage-ig vagy Ligetiig - vagy csak Bach forog, ami hegyekben áll a szoba közepén ;::
Ez pl. csak a kantátáit tartalmazó 32 db album ;DDD::
Van kérdés, nincs kérdés? Hála isten, majd meglátogatunk egyszer pár lemezzel...
Azért nagy ritkán, (félévente) ha elkap a nosztalgia, azért néha felteszem, mert azért a lemezek, és az első négy lemezanyag megvan szalagon, és nagyon jól szólnak! De aztán visszatérek a tisztán akusztikus hangszeres zenére, mint már mondtam megöregedtem! De Te hiába vagy két évvel idősebb nálunk, úgy látszik ott ragadtál jórészt... (bár nem hiszem, hogy nem hallgatsz Te is időnként "komolyat"...)
Sőt, a Zepp az, amit a mai fiatal zenészek már tinikorukban magukba szívnak, és tribut bandát alapítanak az életművükre!
Pl. a Presence, akiknek ez az első koncertjük, és akiknek ingyen cuccot, hangosítást, keverést adtam, sőt, több fesztiválra, köztük a Szigetre is betoltam akkoriban:
