Egy virágzó sivatagi rózsa lélegzetelállító látványt nyújt. Nemrég szerettem bele jómagam is, ami csak egy pillanat műve volt. Hazánkban még alig ismerik ezt a gyönyörű növényt. Cseréljünk információt és képeket a tartásukkal, gondozásukkal kapcsolatosan.
A teleltetés mindig nagyobb körültekintéssel jár. Még így is nagyobb a veszteség lehetősége minden gyűjteményben. Nagyobb állományoknál rovarirtó ellen is védekezni kell. Ez általában tavasz és az őszi időszak programja. A telelésnél sokat számítanak az egyéni lehetőségek, körülmények. Az ázsiai módszert ismerem, de itt figyelembe kell venni, hogy egészen mások a körülmények, mint nálunk. Ott egy intenzív termesztési módszert alkalmaznak, (klíma, talajtípus, tápanyag ellátás együttesével) amit mi még melegházban sem tudunk lemásolni.
Teleltetés !Tapasztalatom szerint, jó, ha az utolsó locsolás vizébe gombaölőt keverek. A szárazság miatt, a kaudex hajszálgyökerei elhalnak, és, ha nedves a közeg, bomlásnak indul, és az egész növényre átterjedhet. Ez a gond a legtöbb növénnyel, pláne, ha még locsolják is. Thaiföldön kiveszik a tövet a cserépből, és felkötözik 3-4 napra, a teljes száradás érdekében. Csak a vastag karógyökerek, és a drót szerűek maradnak meg. Megfelelő pihenési idő után, szárazon, újra cserepezhető.
Szép kis virágváltozatos állomány. A nyár valóban nekik kedvezett, no meg a kaktuszoknak. De most már a téli felkészülésé a figyelem. Remélem jól telelnek.
általánosságban kókuszrost, perlit és virágföld 1-1-1 arányú keverékét, vagy ezek helyetteseit szokták alkalmazni Adeniumnál. A lényeg, hogy ne legyen tömör, inkább rostos, jó vízáteresztő. Ebben az időszakban a hőmérséklet, fény, nedvesség arányát még fokozottan figyelni kell.
A felület legyen teljesen beszáradt, kalluszos. Azután lehet nyirkos, nem nedves közegben a gyökereztetés, vagy a meglévők életre keltése. Ha jól lett fertőtlenítve a seb, van remény a gyökérzet kifejlődésére. De türelem kell hozzá. Ha maradt benne fertőzött szövet, akkor az sajnos továbbra is dolgozni fog a test belsejében. Sok sikert!
Ha maga a gumó még kemény, nem puha, vagy ráncos, menthető. Akkor a romlott részt az élő húsáig érdemes kikaparni és sebkezelni. Kellő beszárítás után van remény, hogy életben marad.
Figyelem, a következö képsorok csak 18 éven felüli nézöinknek ajánlottak. Gyenge idegzetüek ne nézzenek ide!
Szerintetek életben marad? Ha egyáltalán most még él. Harmadik napja szárad, a sebfelületek nagyon nagyok, faszénnel vannak bekenve. Mit csináljak vele?
Szia! Ha nincsenek kártevők, akkor fiziológiai oka van a deformációnak, amit a fényhiány, a viszonylag alacsony hőmérséklet és a víz illetve a tápanyag gazdálkodási problémák válthatnak ki. Jövőre próbáld újra a napfényhez szoktatást, mert az nagyon fontos az adeniumok számára, és nyáron, főként a fiatal magoncok sokkal jobban fejlődnek, ha nem csak heti egyszer kapnak vizet. Ami pedig a pótfényt illeti, szerintem 6500 kelvines megvilágítás jobb lenne. Üdv. gdezs.
Sziasztok! Magról keltettem 2019 februárban néhány adeniumot, lámpa alatt. Nem fejlődnek rendesen, hamar eldobálják a leveleiket. Közeg kókusz-kaktuszföld keverék, tápoldat ferti N15-P30-K15+2,4MgO+micro 750 mg/l. Próbálok inkább ritkábban öntözni, heti 1x amikor látom, hogy kiszáradt a közeg, kikönnyül a cserép. Mert gondolom sivatagi növénynek nem jó az állandó nedves közeg. Próbáltam nyáron naphoz szoktatni, de megégtek, így inkább maradtak ablak mögöt szórt fényben. Most egy 13w/1000lm 2700 k izzó adja a fényt nekik 30 cm magasról. Az idősebb levelek némelyike deformálódik, de kézi mikroszkóppal vizsgálva nem látok rajtuk atkát vagy tetveket. Mi lehet a gond?
Szia! Nekem vannak ilyenek, de már túlságosan hideg van ahhoz, hogy postázzam őket. Egyébként az e-mail címem nyilvános, ha mégis érdekelnének. Üdv. gdezs.