Siratófal az invázió elszenvedőinek, intifáda ötletek a felbőszült ellentámadóknak.
Én már harmadik éve harcolok ezekkel a nyavalyásokkal, most már az Index is cikkezett róluk. (http://index.hu/politika/bulvar/0614slug/)
Sziasztok! Kikészültem a csupasz csigáktól, mostanában olvastam a zabkorpáról. Azt írják elég kis kupacokba kitenni megtalálják és kivégzi őket. Valaki alkalmazta már eredményesen ha igen, hol tudnám beszerezni viszonylag olcsón mert a gyógynövény boltban nem a legkedvezőbb a kiszerelése. Ha ez nem megy vegyszerrel fogok próbálkozni (eddig kerültem) abban is melyik ami hatásos?
Hát mert elbújnak oda, és ott döglenek meg... ;) De hogy melyik mitől döglik meg, azt már ne kérdezd tőlem!
(Nálam is van sok üres csigaház is, egy csomónak a lakója persze biztosan a granulátumtól pusztult el.)
Egyébként az emberen kívül más emlősféléről nem tudok, amelyik a csigát ki tudná húzni úgy a házából, hogy a ház épségben marad. Kétlem, hogy a süni ne ropogtatná szét a csigaházat, ha csigához akar jutni.
Ez a spanyol/portugál (mindegy, hogy hívjuk) elsősorban vízfolyások mentén, ártereken, vizenyős területeken terjed, ha jól tudom, nálunk először a Dráva völgyében jelent meg. Mi falunk a Maros mellett van, a falunak ez a része a folyószabályozások előtt a Maros ártere volt, mélyen fekvő, belvizesedésre hajlamos terület, szóval ideális terep ezeknek a csigáknak.
Köszi a fahamus tippet! A kerti sütő legközelebbi takarításakor teszek el fahamut, és kipróbálom!
A méretes éticsigákat már én is gyűjtöm, a tapasztalatom szerint kb. 30 db méretes (3 cm feletti) csigából 10 deka előkészített csigahús lesz. Hát eléggé pepecselős, remélem a végén finom lesz. (Eddig még csak konyhakész, mirelit csigával találkoztam, az finom volt megsütve, de horror áron adják.)
Akkor mitől van tele reggelente a kertemben a mályvák alja - ahol napközben elbújnak - üres csigaházzal? Csiga-armaggedon? Én mindig a sünökre tippeltem.
Mi is neveltünk sünt, a kutyakaja nagyon bejött nekik, csigával nem próbálkoztunk, mert kora ősz volt, és azt akartuk, hogy minél előbb elérje az átteleléshez szükséges 600 gr fölötti súlyt. Aztán mi is elengedtük, annyi ideig nem volt nálunk, hogy kézhez szokjon.
Hatalmas muskotályzsályák nőnek az egyik virágágyásunkban. Azokat ugyan csak mérsékelten rágták meg a csigák, de a velük egy ágyásban, közvetlenül mellettük lévő krizantémok addig ki sem tudtak hajtani rendesen tavasszal, amíg granulátumos körbeszórással meg nem védtem őket a csigáktól.
Majd ha találsz olyan bio-módszert a neten, ami a gyakorlatban neked is olyan jól működik, ahogy leírták, és amilyen ódákat zengettek róla, szólj légyszi! ;)
Én már annak is örülök, ha féligazságokat, részben használható dolgot találok az ilyenekben.
A neten a sünökről is több ökörséget lehet olvasni róluk, mint használható információt.
A saját tapasztalataim két elárvult kölyöksünnel, akiket pár éve neveltünk fel a kertünkben. (Egy elkerített részen tartottuk őket, amíg közel felnőtt méretűek nem lettek, aztán mehettek isten hírével. Barátságosak sosem lettek, de kézből enni hajlandók voltak.)
1, Nem esznek csupasz csigát, gilisztát sem, a házas csigákba is legfeljebb belekóstoltak;
2, szeretik a kutya/macskakonzervet, parizert, májkrémet;
3, méla undorral kerülik ki az almát, eszükbe nem jutna a hátukon vinni;
4, viszont a leves, túlérett sárgabarackot és őszibarackot eszik is, és felkenik az erjedő maszatjukat a hátuk közepéig is a hosszú nyelvükkel (gondolom szag-álcázásnak);
5, majd megvesznek a rovarokért, beásnak a föld alá is akár 4-5 centire, ha kiszagolnak egy ganajtúró bogarat, és a testükkel védik a zsákmányt egymástól is, embertől is.
Egyébként előtte is, azóta is mindig jár sün a kertünkben. Sem azt nem tapasztaltam, hogy a csigaölő granulátum érdekelné őket, sem azt, hogy a csapdák körül odadöglött, összeszáradt csigákat ennék (pedig dögöt is esznek a sünök), ellenben a macskák kajáját szinte minden este dézsmálják, és köszönik jól vannak.
Azért nem árt résen lenni, mert valóban leterít kutyát, macskát, sünt is a méreg. Nem értem, hogy miért nem szabályozzák a méreg erősségét, én nem is engedném így forgalomba.
Nekünk cica pusztult el, és sajnos ne zárható ki a csigaméreg. Az orvos is mondta nagyon veszélyes méreg, keringésösszeolmást eredményez.
Nálunk is problémát okoznak a csigák, irtom őket egyéb módszerekkel.
Nekem egyrészt a sörcsapda vált be, sok belefulladt, elvileg élesztős-cukros vízzel is működik, de sima olcsó sörrel is.
Másrészt az esti "körjárat" ahol látom kiiktatom... Nappal a kövek, téglák alatt húzódnak meg, így gyakori látogató vagyok ott is ... ott inkább a kicsik vannak, a nagyok szerintem mélyebbre húzódnak. A kicsiket összegyűjtöm a halak nagy örömére:-)
Írtad korábban, hogy a spanyol csigákkal van gondod, és azt is írtad, hogy Csongrád megyében laksz, én is Csongrád megyében élek, de még nem láttam spanyol csigát, csak a nagy szürke, feketén foltos meztelencsigát, illetve egy kisebb fehér színű fajt.
Amit tapasztaltam, hogy az éti csigával több gond van, mint a meztelennel, igaz ez utóbbiak látatlanban dolgoznak(ősszel találtam egy-két belülről elfogyasztott sárgarépát, a hája kívülről érintetlen volt, a zöldjén lehetett belel látni. )
A fahamuval kapcsolatban pozitív a tapasztalatom, mert idén nyáron a meztelen csigák rászoktak a szamóca zabálásra, így kénytelen voltam fahamuval meghinteni az ágyást, az éti-csiga már nem kártevő tényező, mert szedem, alig akad egy-egy példány a telek határon ami be-be téved a kertbe, a meztelenek meg el tudnak bújni a föld repedéseiben is és a vízóra aknában.
Kávézacc, mészpor stb. a csigák másfelé terelésére esetleg lehet alkalmas, többre nem.
A lótetű, csiga és más talajjáratokban, üregekben lakó dögök ellen az egyik legfontosabb eszköz a rendszeres talajforgatás: ásás, rotátorozás, amivel megszüntetjük a búvóhelyüket, életterüket.
Ez most neked, egy felújításra váró kertnél megoldás lehet az alapos gyérítésre.
Én a zseblámpát gyomkiszúróval "kombinálom", ha környezetkímélő csigátlanításra vállalkozok, de nálunk már annyi a szúnyog alkonyat után, hogy ehhez nagyon mazochistának kellene lenni... :(
Szomszédaimmal beszélgetve rá-rákérdeztem, mennyi gondjuk van ezekkel a csigákkal. Tipikus válasz volt, hogy "igen, tavasszal volt sok csiga, de már nincsenek".
Pár fotó azoknak az okulására, akik azt hiszik, hogy ezek a csigák csak úgy eltűnnek, netán saját jószántukból távoznak és ezzel megszűnt a probléma is.
A képeken egy felszámolás/megújítás alatt álló tavaszi hagymás (és ezért több évig nem ásott, nem bolygatott) virágágyásból véletlenül így kifordított földrög látszik, ami pont egy benne lévő üreg felénél esett szét. 14 nagy portugál (spanyol) csiga volt benne, az egyebet, apraját nem is számoltam.
Szóval legyen mindenki tudatában ennek, amikor annak örül, hogy a felszínen már nem botlik minden lépésnél csigába.
Detia nevű a csigairtóm és Arvalin a lótetűs cucc. Holnap megyek ki a kertbe és beütemezem a nagy mészárlás hadműveletet......bár próbáltam a kávézaccos, meg tojáshéjas kegyesebb módszert is, de sajnos nem akarták hagyni a növénykéimet mindezek ellenére sem :(
Ha lótetű ellen Arvalint vettél, akkor azt a lyukba kell szórni.
A granulátumos csigaölőt én úgy használom, ahogy írva van, azaz nem egészen, mert az írás szerint asszem 20-25 szemet ír m2-enként, de én nem számoltam, hanem annyit szórtam, hogy jusson minden hová, lehet, hogy 40-50 szemet is sikerült kiszórnom egy m2-re.
Örülök, hogy rátok találtam, elolvastam majdnem minden hozzászólást ami a meztelencsigák étkezési szokásai ellen folytatott harcról szól. Komoly hadvezérek is vannak már itt ebben a témában, ezért segítséget szeretnék kérni.
Az történt, hogy kb. két hónapja vettünk egy kertet, ami évek óta nem volt művelve. Egy idős bácsié volt, ő meghalt, az unokák meg havonta csak a füvet nyíratták egy falubelivel. Ennek rendje és módja szerint kissé :) elvadult a kert. Ettől még nem ijedtem volna meg, hiszen van két kezem, eszköz is akad amivel az elvadult bokrok, cserjék, gaz irtása megoldható, de a meztelen csiga és a lótetű páros inváziójával nem számoltam. Ezen a téren meglehetősen tapasztalatlan vagyok, de nem szeretnék elcsüggedni, a kész kert képe a fejemben van azt akarom megvalósítani. A lehetséges megoldások keresése közben akadtam erre a fórumra és tetszett amit olvastam. Vettem is csigairtó meg lótetűirtó szert, de nem tudom, hogy hogyan használjam majd, hogy jól csináljam.
- van még egy kisebb, szintén barnás csiga, amit ha jól azonosítok, akkor a portugál csiga fiatal változata (A képen egy ilyen fiatal, meg egy kb. kifejlett van együtt);
- valami apróbb (3-4 centis), világos meztelencsiga, a hátoldalán a teste végén jellegzetes éllel, talán erre hasonlít legjobban.
Voltak még tömegesen apró meztelencsigák is, még nem jellegzetes kinézetű, frissen kikelt dögök lehettek a feltételezésem szerint, mert mostanában egyre kevesebbet látok ilyeneket.
Idén tűnt fel először, hogy mintha nem "vetődnének" azonnal a csigák a Detia-ra.
De én már 6-7 éve folyamatosan rakom ki csiga-etetőkbe, akár ki is szelektálhattam azokat a csigákat, amelyikeknek ez már nem túl vonzó. Ezért gondolkodom a szer váltogatáson, de ennek csak akkor van értelme, ha legalább valami illatanyagban más az Arion+, mint a Detia.
Én kutyák, macskák mellett rendszeresen használom, ettől bajuk nem lett.
Soha nem tapasztaltam, még kölyköknél sem, hogy akár csak érdeklődtek volna a granulátumok iránt. Szerintem a csigaölő szaga egyszerűen nem vonzó ezeknek a háziállatoknak.