Természetesen lehetséges, de ritkán van az úgy, hogy jó legyen, hiszen minden leander bokornak más a habitusa, és ezért nem mindig mutatnak szépen egymás mellett. Ezt akkor jó csinálni, amikor már nagyobbacskák a növények, és szemmel láthatóan hasonló a formájuk, a növekedési hajlamuk.
Szasztok! Úgy látom nem sikerült megmutatnom a hóban nőtt kicsi leandermagoncot, de rendben van, szépen növekszik. És bennünk is ébredezik már a leandervirágok iránti vágy, de egyelőre csak a téllel kapcsolatos tapasztalatainkat cserélhetjük. Mi az idén bekeményítettük, szerencsénk volt, nincs kár, ellenben már vannak bimbók! Na nem sok, de vannak! Mondjuk május van..., éppen ideje. Talán a biztonságban teleltetett leanderek hamarosan virágba is borulhatnak? Mik lesznek majd a tapasztalatok, meddig merjünk elmenni?
Tanácsot krnk hogy ezzel a leanderrel mit lehetne kezdeni,van e valami hatásos házi patkika vagy valami komolyabb mezőgazdasági boltban kapható szer kellene.
Köszönöm megtisztelő válaszát. Igen kint a kertben a fal mellett van, eddig Ortussal permeteztem. Megpróbálkozom egy visszavágással, hátha magához tér, ha nem akkor kidobom.
A cserépben/dézsában lévő leanderek alatt, megjelent a szürke madársóska. Utána olvasva, és tapasztalat, hogy a gyomlálás nem igazán hatékony, mert akár mennyire nedves a földje, és óvatosan próbálom kihúzni, a gyomlálás során a madársóska gyökeréből sajnos mindíg szakad bele az apróbb hajszálgyökerekből. Ezek ugye, egy idő után újra kihajtanak, és kezdhetem előről. A vegyszerezés nem igazán opció (bár lehet rosszul gondolom)....hatékony lehet e a talajtakarás? Mondjuk agroszövettel letakarom, és valamilyen apró szemű díszkaviccsal feltöltöm a cserép/vödör/edényzet pereméig. Így a locsolás megoldható, és reményeim szerint a gyom egy idő után elhal.
Szóval részemről ez lenne az elgondolás, de természetesen minden használható tanácsra nyitott vagyok.
Ezt a növényt már nem érdemes semmivel sem kezelni, gyakorlatilag megette a takácsatka. Ahol ez a kis károkozó a levelet szívogatja, ott kifehéredik, tönkremegy, gyakorlatilag elhal az egész növény.
Azt lehet tenni vele, hogy kidobja az egész növényt vagy legalább tövig visszavágja és az új hajtásokat gyakran lemossa vizes törlőkendővel.
Hol tartja a leandereket? Házfal mellett, erkélyen?
Lilike, láttam több helyen, hogy sok leád megvan a Gotsisok közül. Tudnék Tőled vásárolni? Szerelmes lettem beléjük…☺ Vagy Sandrától esetleg, ha Neked nincs már?
Én is épp így jártam, és pont ugyanezt akartam kérdezni. Azzal a különbséggel, hogy nálam sárga levéltetvek lepték el. Vagy esetleg ki is lehet tenni már öket? Nem szívesen hurcolnám vissza permetezés után.
A leandereimen teleltetés alatt megjelentek a sárga takácsatkák. Szerintetek mit csináljak velük. Cipeljem ki őket és permetezzem meg? Kb 20 tő és elég nagyok. Vagy most már megvárhatom amíg kiteszem őket a teraszra? Köszönöm szépen!
Már megemlíteni sem merem: leandermetszésböl keletkezett számtalan ágat szeretnék fölajánlani gyökereztetésre: könnyen, gyorsan, egyszerüen vízben gyökerezik. Teltvirágú pink fehér csíkokkal, és fehér színban, budapesti átvétellel.
Szeretném megkérdezni hogy van aki jártas a beazonosításban? Sok leámnak nem tudom a nevét,mert eleinte csak párat akartam,de mostanra gyűjteni kezdtem, szeretném ha mindnek lenne cimkéje.
Februárban vetettem leander magokat. 1 hónapja már kint vannak a teraszon állandó napsütésben. Most már kb. 30 cm magasak a magoncaim. Az a kérdésem, hogy mikor metszem vissza őket. Most, vagy teleltetés előtt ősszel? Na meg az, hogy mennyire metszem vissza, mármint hány levél magasságban?
Nálam több féle pirossal előfordult már, hogy - elsősorban a tömött virágúak - bizonyos időjárási körülmények között - képtelenek kinyílni, szinte összeégnek a szirmok.
Ez kb 30 fok felett következik be, az alatt gyönyörűek.
Tudnátok segíteni , miért nem nyílik ki az egyik piros leanderem virága ? A fehérek , rózsaszinek szépen nyílnak, ez a piros nem bontja ki a szírmát. Olyan, mint a légballon. Ugyan ugy locsolom, tápozom mint a többit. Válaszokat előre is köszönöm.