Nagyon hiányzik, és még mindig senki sem képes betölteni a mögötte hagyott űrt Nekünk, fradistáknak pedig külön megtiszteltetés volt, hogy nekünk szurkolt
-Szögezzük le, hogy Knézy Jenő nem labdarúgó, hanem sport kommentátor volt. A sportágak hosszú sorában volt szakértő, ellenfelei azért haragudtak rá, mert nagy kollégájával ellentétben Ő nem indirekten, hanem direkt módo fogalmazta meg kritikáját. Volt szerencsém ismerni, Vele dolgozni is - nem a szorosan vett szakmájában -, láttam azt az iszonyú mennyiségű munkát, ami után tudott csak a mikrofon mögé ülni. Két titkát szeretném elmondani. Élete egyik legnagyobb bakijának tartotta, hogy 1994-ben a római úszó és vízilabda VB-n a magyar - olasz meccset követő nagy verekedés előtt elbúcsúzott, és lekeverték a közvetítést. Pedig, ahogy Fodor Rajmund rávetette magát a vízben Ratko Rudics edzőre, az nem volt semmi. A másik - és itt reagálnék "hagyma" megjegyzésére, Jenő állítólagos Honvéd érzelemei kapcsán -, betegsége előtt egy évvel már azon gondolkodott, hogy visszavonul a képernyőről, és nagy vágya volt, hogy a Fradi elnöke lehessen. Nem minősíteném utódait, más kor, más korosztály, más televíziózás, más nézői igények. Jenő jó ember volt és szerintem kiváló televíziós.
- Fradi-Volán hoki döntő BS-ből: Jó estét kívánok 1:0-ra vezetünk Simon Joe góljával!
A Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége mély megrendüléssel jelenti be a magyar sportújságíró-társadalomnak, hogy Knézy Jenő, szövetségünk első alelnöke 2003. június 17-én 18 óra 40 perckor - gyógyíthatatlan betegség következtében - elhunyt.
A népszerű televíziós személyiség augusztus 19-én lett volna ötvenkilenc éves. Kiváló kollégánk családjának őszinte részvétünket nyilvánítjuk, kívánunk nagyon sok erőt a - mindnyájunk számára is - pótolhatatlan veszteség elviseléséhez.
Jenő. A Jenő...
Fogalom volt már életében, fogalom a tévénézőknek és a szakmában egyaránt. Fejben mindig mérnök maradt, precíz és felkészült, a szíve a sportért lángolt, és a felejthetetlen hangja fogta egységbe a józan tudást és az önfeledt lelkesedést. Olimpiákról, számos sportág világversenyéről, s persze a nagy szerelem, a labdarúgás csúcstalálkozóiról tudósított tanítandó szakértelemmel és gyermeki örömmel. Tudott nagyon haragudni is, főleg a magyar futballért. Mert soha nem ellene, ő a hibát ostorozta, és nem a játékost.
Azon ritka egyéniségek közül való volt, akiktől szállóige is fennmarad.
Jó estét, jó szurkolást! - köszöntött ránk, és akkor egy ország érezte úgy, hogy belép a szobába egy kedves, régi ismerős, aki elmondja, elmagyarázza neki, mi történik a képernyőn. Akinek minden információjára biztosan lehet támaszkodni, és aki engedi, mosolyogva elnézi, hogy akár vitatkozzunk is vele.
Hirtelen és kegyetlen erővel támadta meg a kór. Tudatában volt súlyos betegségének, de viselte a hatalmas terhet, higgadtan nyilatkozott a rá váró rettenetről, nyugtatta, vigasztalta az érte aggódókat. Tudatában volt annak is, hogy a betegágyára érkező magas kitüntetések miről szólnak, és azokat magában nyilván kellő, noha fájdalmas iróniával könyvelte el.
Szövetségünk 1996-ban, a Sportújságírás Világnapján részesítette magas elismerésben, és az elmúlt két évben őt terjesztette fel a magyar újságírás legnagyobb elismerésére, a Táncsics Mihály-díjra. Sajnos, hiába. A legnagyobb díj mégis az övé. Egy ország szeretete, elismerése, tisztelete. Az ilyesmit nem osztogatják, azzal megjutalmazzák az emberek azt, aki méltó rá. Ezúttal rossz estét hozott mindnyájunkra, és végleg leintette az országnyi lelátón érte, a gyógyulásáért szurkoló hatalmas kórust.
Isten veled, Knézy Jenő!
Hihetetlen ez az egész. Néztem ma a kézilabda EB selejtezőt, amit városomból, Veszprémből közvetítettek. Egyperces gyászszünet előzte meg a meccset; egy pisszenést sem lehetett hallani... S akkor bevágták Jenő fényképét, alatta a rövid életét hirdető évszámmal... Nos, szívszorító pillanatok voltak, s bevallom könnyes lett a szemem.
Akár az M1 emlékműsorának záróképsora alatt, ami egy hihetetlenül eltalált jelenet. (Annak, aki nem látta: sötét szoba, TV-vel és íróasztallal, amin egy pohár víz és egy fejhallgató nyugszik. Először csak a fejhallgatót mutatják nagyon közelről, aztán pedig egyre távolodik a kamera. A TV-ben egy focimeccs megy, de az éteren csak a mérkőzés zajai jönnek át, a kommentátor hangja sehol. Aztán elsötétedik minden...) Úgy gondolom, ez a képsor summázta, mit veszített a magyar sportszerető közönség. Jenő hangja olyan atmoszférát teremtett minden sporteseménynek, amit egriviktorok és faragóricsik sosem lesznek képesek pótolni...
Nyugodj békében, Jenő! Köszönöm az együtt átszurkolt estéket, a sportélményeket, amelyeket hangoddal a fejemben sosem feledek el! Ahogy Téged sem...
Nyugodjék békében! :(
Nem igazán volt a szívem csücske, de mégis, máris hiányzik!
Őszinte részvétem a családjának... sajnos tudom, milyen két hónap alatt elveszíteni egy szívünkhöz nagyon-nagyon közelálló családtagot a rohadt rák miatt (bocs, de nem tudok "szebben" nyilatkozni erről az alattomos dögről :((((( ).
Köszönet az MTV-nek a tegnapi másfél órás megemlékezésért!!
A reteklubos Batiz meg húzza le magát a budin, hogy krémszínű öltönyben, köldökig kigombolt ingben (tudom, nem a ruhával gyászol valaki, de mégis...:((( ) amolyan fókuszos túllihegéssel konferálta be a Knézy Jenőről szóló részt, amit aztán valami istentelen, két másik "szenzációs" hír követett... Nem igaz, hogy nem tudták volna azt a fél órát csak Vele/Róla kitölteni!!! :((
