Először is: tényleg vicces, h te minden áron vitába akarsz kerülni velem, mikor én csak a rendelkezésemre álló információk alapján segíteni próbáltam neked... :S
Másodszor, lehet nem ugyanúgy olvasunk, de sztem pedig egyetért velem:
"A 2007. évi LXXXVI. tv-ben (Vet.) szerint az áramszolgáltató a tíz évvel korábbi létesítésű vezeték vagy villamos berendezésre nézve - amennyiben ezek elhelyezésére vonatkozólag vezetékjog az ingatlan-nyilvántartásba nem került bejegyzésre öt éven belül (tehát 2012. végéig) - kérheti a vezetékjog megállapítását illetve a vezetékjog bejegyzésére alkalmas határozat kiadását.
A törvény további rendelkezései értelmében, mivel a vezetékjog bejegyzése többletjogot vagy többletkötelezettséget sem a szolgáltató sem pedig a tulajdonos oldalán nem keletkeztet (mivel csak az évtizedek óta fennálló tényleges helyzetet rögzíti) így nem jár együtt kártalanítással. Tehát a dolognak látszólag annyi értelme van, hogy az ingatlan tulajdonos a tulajdoni kap III., az ingatlan terheit felsoroló részében kénytelen szembesülni ezzel a teherként szereplő bejegyzéssel."
A tény idáig tartott a cikkben- az, h ebből értékcsökkenés és banki probléma lehet nem több, mint a hölgy véleménye. Ha találkoztál már ilyennel, akkor lenne érdemes erről vitába keveredni. Annál is inkább, mert a hölgy is hozzáteszi, nem véletlenül: "Bár a fellebbezés kimenetele kétséges..."
Egyébként pedig: ha zavar az, h szembesültél azzal, h tizen/huszon éve megy egy középfeszültség az ingatlanodon akkor fellebbezzél. Bár valóban nem értem, mire fellebbeznél pontosan? Arra, h egye meg őket a fene, h szembesítettek azzal ami tizen/huszon éve ott van és eddig nem törődtél vele most meg elkezdett bosszantani? Vagy azért, mert ugyan tizen/huszon éve együtt élsz vele de most mégis azonnal vegyék le onnan és vigyék inkább a szomszéd telke felett?... :o
Na mindegy, te dolgot mire durrogsz és mikor. Egy biztos, én tényleg csak az ismereteimet osztottam meg veled, nem vagyok se hatóság, se elmü-közeli, sőt, én is kaptam ilyen határozatot, képzeld.
Egyet viszont kérek: velem ne vitatkozz ezen tovább, részemről a témát lezártam, nélkülem puffogj tovább és bocsásd meg nekem, h informálni próbáltalak...
:) figyelj, én segíteni akartam nem vitatkozni. ha vannak ellenpontjaid, akkor ne fogadd el az enyémeket és kész.
Mindenesetre úgy látom, egy dologra mindenképpen "jó" volt ez a földhivatali bejegyzés: észrevetted, h egy vezeték húzódik a telked felett, amitől most el kezdtél félni-ami eddig eszedbe sem jutott...
Minden pontjára van ellenpéldám, de a 4-el nem tudok mit kezdeni: ".....el kell költözni, sajnos". Ezt már hallottam prominens vezír szájából (nem pont így szó szerint), bele is bukott.
erről véletlenül van tudomásom, a helyzet a következő:
1. olyan jogon, h az elmünek eu-s kötelezettsége a rendszerében lévő vezetékekről hiteles, friss állománnyal rendelkezni (térkép, belógások, biztonsági övezet terepi tartalma, etc) és ebbe beletartozik a jogi helyzetek tisztázása is. Ezeket a vezetékeket jellemzően még a múlt rendszerben építették és akkor tényleg erőnek erejével mentek, így nem történtek meg akkor a földhivatali bejegyzések. Ez pótlódik most. az elmü kért alkotmányos kontrollt ez ügyben, h szükséges-e az összes tulajdonossal előtte kvázi "egyezkedni", és az eredmény az lett, h nem szükséges, hiszen itt régi vezetékekről van szó, amiről a tulajdonosok kivétel nélkül tudnak, valamint, minden adásvételi szerződés tartalmazza azt a kitételt, h a mindenkori vevő megtekintette a vásárolt ingatlant és tisztában van annak "helyzetével", előnyeivel és hátrányaival.
2.Lásd fent, nem kellett volna, hiszen nem új bejegyzésről van szó, csak a fennálló állapot rögzítéséről.
3. tévedés. akkor lenne ez így ha ez valós változás lenne de nem az. a szolgalmi jog bejegyzés előtt éppen úgy ott feszült a vezeték, mint most. Ráadásul a szolgalmi jog nem teher az ingatlanon. Gondolj bele, akkor a nyeles telkek eladhatatlanok lennének.
4. hát, nem vagy köteles, mindenesetre eddig tűrted. de ha félsz tőle vagy nem tetszik, akkor el kell költözni, sajnos. A közérdek időnként még Mo-n is felülírja az egyéni érdeket.
5. ha fizetett is azt akkor tette amikor építette. Sok évvel később, sok esetben akár már a többedik tulajdonosnak (aki ugye tudta, látta, h vezeték húzódik ott, és ha képes volt rá az áralkuban érvényesíthette ennek-erősen esetleges- árlehúzó hatását) miért tenné?
6.az elmü fogja levetetni, természetesen.
és ne légy felháborodva, ez esetben ugyanis igazán nincs miért. :) remélem tudtam segíteni.
Valószínű nem én vagyok az egyetlen, akit mostanában levélben megkeresett a dicső Földhivatal.
Határozatban(kivonatos) közli, hogy vezetékjogot jegyzett be az ingatlanom egy részére az ELMŰ HÁLÓZATI KFT javára.
Természetesen fellebbezésnek van helye 10eFt-ért!
Kérdéseim/kételyeim merültek fel, mint törvénytisztelő polgár:
1. Milyen jogon jegyeznek be a tulajdonomra terhelést a tudtom és beleegyezésem nélkül? (Erősebb kutya ............... ballag az úton?)
2. Minimum előtte kellett volna értesíteni, és biztosítani a tiltakozás jogát!
3. Mennyivel csökken az ingatlanom forgalmi értéke? (Egy ingatlan becslő szerint 15-20%, mert már nem "TEHERMENTES")
4. Köteles vagyok tűrni a 20kV-os vezeték oszlopát az ablakom előtt?
5. Az EMŰ-nek szegénynek olyan kevés nyeresége volt/van, ebből nem tud tisztességes bérletet/kártérítést/ stb. finanszírozni?
6. Az ELMŰ az bejegyzés "igazgatási szolgáltatási díját" megfizette. Teszem azt, ha valami csoda folytán a vezetéket lebontják/megszüntetik, ki fogja az ingatlanokról levetetni a "vezetékjogi" terhelést? A tulajdonos és mennyiért?
Mélységesen fel vagyok háborodva az ilyen pofátlan állam által támogatott terrort tapasztalva!
sztori?? az nincs. 4 évet küzdöttem egy telephely belterületbe-bevonásáért. És szakmabeli vagyok. Dühöngtem is a Fődhivatalban: hogy viselkedtek egy közemberrel, ha velem így? szóval nincs sztori. Gond, az annál több. szia.
Utolsó lépés: tegnap mondta a Polgi, hogy aláírta és ma átküldi az anyagot a Földhivatalba. Kiváncsacsi vagyok, mennyi időbe kerül nekik a közgyűlési határozat végrehajtása. (halytásssa...) Ennyi év után......... sziasztok
Január és február hónapban is voltam a Földhivatalban. Semmilyen panaszom nem lehet rájuk, mert mind a kétszer 15-20 perc alatt végeztem, bár igaz, hogy nyitásra mentem oda.