Igy van. Minden fizikailag ertelmezheto eredmeny fuggetlen attol, hogy minek valasztod meg a vegtelenben azt a potencialis energiat. Mivel a szokasos 0 valasztas mellett nem bukkan fol sehol kulon ez az onkenyes allando, azaz ez a legkenyelmesebb valasztas, ezert minek kellene bajlodni vele?
Hasonloan a mertekterelmeletekben is azt a merteket valasztjuk, amely az adott problemahoz a legkenyelmesebb, vagyis a legkevesbe bonyolitja a koztes szamolasokat.
Nem általában "az energiáról" volt szó, hanem kifejezetten a potenciális energia 0-szintjének választhatóságáról.
Mivel a számításokban a potenciális energia két hely közötti különbségének értéke szerepel általában - pl. a Mars pályájától a Merkúrig vagy a H-atom s pályájától a végtelenig - és nem egy helyhez tartozó értéke önmagában, így minden ugyanolyan marad, ha máshol választjuk meg a 0 szintet. Konvenció.
Akkor legfeljebb a 100J-nal kisebb energia adna az ellipszist, stb. Leginkabb Occam borotvaja tavolitja el ezt a felesleges (integralasi) allandot, azaz a pl. 100 J-t.
Nem lehet az energiát tológatni.Gondolj a bolygómozgások problémájára.Hogy az energiának milyen előjelűnek kell lennie,hogy ellipszis,parabola,hiperbola pályát kapják.
Ellipszisnél az energia negatív,parabolánál nulla,hiperboolánál pozitív.Ha nem adód meg az elektronnak a kilpépsi energiát vagy annál nagyobb energiáta,akkor hiába viszed egyre kiljebb mindig nulla alatt maradszUgyanis a távolság csökkenésével maga a potenciál is csökken.Ahoz,hogy eljuthasson a végtelenbe legalább a kilépési energiának megfelelő energiát kell adnod.
"Amiket a kvantumfizikában használatos valszámról mondasz, az önmagában helyes, csak nem értem, mire reagáltál, mert én ilyen kérdésekről nem írtam, és remélem, nincs is hajlamom összekeverni a Fermi-Dirac statisztikát a Boltzmann-statisztikával."
Ennél sokkal mélyebb különbség van. A Boltzman statisztikában részecskék pattognak egymással,és összességben statisztikusan visszaadják a makroszkópikusan mérhető mennyiségeket. Ha nagyobb a hőmérséklet akkor azt az okozza ,hogy a részecskék sebessebben mozognak,ha nagyobb a nyomás akkor azt az okozza,hogy a részecskék nagyobb nyomást fejtenek ki az edény falára,vagyis nagyobb impulzust közölnek vele. Boltzman megalkotta a fáziteret,ami tetszőlegesen pici lehetett,és minden részecske külön fáziscellába juthatot,de ha azonosba kerültek akkor is megkülönböztethetőek. Vagyis ha felcseréljük őket különböző mikorállapotot kapunk. Az entrópiának csak a változása volt meghatározható,maga a mennyiség nem,mert a fáziscella mérete nem volt meghatározott. Az entrópia nullapontját tetszőlegesen lehetett tologatni.
A kvantumstatisztikában két változás történt. Egyrész a fáziscella értéke a határozatlansági összefüggés által meghatározott lett:h3.Ahol h a Planc-állandó. Emiatt már nemcsak az entrópia változása hordoz fizikai jelentést,hanem maga az entrópia is,mert megjelent az S0 entrópiakonstans.Ez amiatt van,mert a fáziscella nagysága a kvantumstatisztikában pontosan meghatározót. Ez éppoly változtatás,mint az energiával történt,amikor áttértek a klasszikus mechanikáról a relativisztikus mechnaikára. A klasszikus mechanikában csak az energia különbségének volt fizikai jelentése,mert az energia akármekkora lehetett,mert az energia nullpontját szabadon lehetett megválasztani. Ez azzal volt kapcsolatos,hogy nem volt meghatározva a határsebesség. De a relativisztikus mechanikában már mivel a határsebességet pontosan beépítették az elméletbe(ez a fénysebesség),már nemcsak az energiaváltozásnak volt fizikai jelentése,hanem az energiának magának is. Ugyanis volt energiakonstans,nem lehetett többé tetszőlegesen megválasztani az energia nullapontját. Az energiakonstans az mc2 nyugalmi energia.
A kvantumstatisztikák másik változtatása az volt,hogy az azonos részecskék megkülönböztetése nem vezet új állapothoz. Vagyis,ha a részecskének az energiája,impulzusa,spinje,anyagi minősége,kvarkszíne,stb.. azonos,akkor hiába cseréljük fel őket nem kapunk új állapotot.Ebből az következik,hogy azonos részecskék felcserélésénél a közös hullámfüggvényük csak fáziseltolásban változhat.Mégpedig úgy,hogy visszacserélve őket visszakapjuk fázis terén is az eredeti hullámfüggvényt.Vagyis kétszeres cserénél a fázistolás értéke 1.Ez azt jelenti,hogy egyszeres cseréné a fázistolás vagy +1,vagy -1.A +1-es eset akkor fordul elő,ha az azonos részecskék bozonok,ilyenkor a hullámfüggvény szimmetrikus,a -1-es eset akkor fordul elő,ha az azonos részecskék fermionok,ilyenkor a hullámfgüggvény antiszimmetrikus.A fermionok félegész spinüek,a bozonok egész spinűek,mert -1x-1=1.Illetve a fermionhullámfüggvények,mivel antiszimmetrikusak,pl. emiatt nem lehet két elektron minden kvantumszámban azonos állapotban,mert csak a nulla betöltési szám azonos önmaga minuszegyszeresével.Ez a Pauli-elv.
De ezek csak következmények. Az igazi kérdés az,hogy az azonos részecskéknek,miért nincs öntudatuk,felcserélésük miért nem jelenthetnek új mikroállapotot. Ennek az az oka,hogy a mezők oszcillátorai jelentenek kvantumállapotot,amiknek a részecskék a gerjesztései. Ezek az oszcillátorok a fázistérben vannak,a h3 a kiterjedésük. A határozatlansági reláció ezeknek az oszcillátoroknak a félértékszélességének tekintehető,ugyanis a fázistér az impulzustérnek és a koordinátatérnek a szorzata(dpidxi>=hvonás/2). Vagyis egy harmonikus oszcillátor,ha n-edik nívón van,akkor ott egy darab n azonos részecske van. Mivel ezek mindjányan csak egy állapotot alkotnak,ezért nem vezet a cserélgetésük új állapotokhoz. Hiszen a nívószintek közötti különbségeket mi személyesítettük meg részecskéknek kihasználva azt,hogy a harmonikus oszcillátor energiaszintjei közötti különbségek azonosak. Csak a fázistér oszcillátorainak cserélgetése jelent különböző mikroállapotot. A kvantumtérelméletben a keltő és eltüntető operátorok ezekhez az oszcillátorokhoz tartoznak. Ezek a keltő és eltüntető operátorok keltik és tüntetik el a részecskéket.
Ez azt jelenti,hogy a szemlélet túl van hajtva. Eleve az alagúthatás paradox jellege is ezen alapul. Egy hullámnál ez egyértemű,mert a hullámszám egy energiájánál sokkal nagyobb potenciálfalon át tud hatolni képzetes impulzussal(hullámszámmal),csak nem tud rezegni,ha túlcsillapított állapotában exponenciálisan lecseng.
"Én nem tudok mögé megalapozott összefüggést tenni. Az elektron állapotfüggvénye absz.négyzetének van lokális maximuma az egyiknél és a másiknál is. És? Azt jelenti, hogy ha végrehajtunk egy mérést, akkor "a" valószínűséggel találjuk az egyik közelében, és (szimmetrikus esetben) ugyanekkorával a másik közelében. De miért "ugrana" ez egyiktől a másikig?
Ha meg nem mérünk, nincs konkrét helye. Sem egyiknél, sem másiknál, következésképpen nem is ugrál az egyik konkrét helyről a másikra."
Ebben igazad van. De ez a kifejezés,hogy virtuális elektronok ugrálnak,abból ered,hogy a részecskeszemlélettet túlhajtották. De a régebbi könyvekben ezek a kifejezések előfordulnak,és tudni kell. Ahogyan a Bohr-modellt is illik ismerni.:)
" továbbra sem látom, miért kéne belekeverni a leírásba "ide-oda ugrándozó virtuális elektronokat" meg hasonlókat. Ezeket nem csak a képszerű magyarázat kedvéért szövik bele az előadók az előadás felfokozott hangulatában?"
Egyrész igen,a részecskeképnek ez az alagúthatásos ugrálás felel meg. A részecskés képet nagyon szeretik példáként mondani,mert a klasszikus fizikai szemléletünkbe beletartozik. De,ha csak hullámképet használsz akkor elegendő kvantumrezonanciára gondolnod. Vagyis az atomok elektronjai közötti kicserélődési kölcsönhatás pontosan ugyanaz a jelenség,mint a kettős ingának a fizikája. Amíg nincsenek az ingák összecsatolva addig teljesen függetlenül periodikusan rezegnek,de amint összecsatoljuk őket,akkor lebegésszerű rezgést végeznek. A kicserélődési energia ebben az esetben az az energia,amit az egyes ingák cserélnek egymásnak,amiatt van az,hogy egyszer az egyik inga leng ki jobban,a másik kevésbé,aztán megfordul ez a szerep. De ha megfelelő módon állítjuk be a kezdeti feltételt,akkor ez a két inga kicserélődés nélkül,periódikusan leghet.Ezt kettős ingánál kétféle képpen lehet beállítani:1.a két inga azonos szögállásban van a rezgés kezdetén(fi1=fi2),2.a két inga ellentétes szögállásban van a rezgés kezdetén(f1=-fi2).Ez a kettős inga normált rezgései. Egy n-ingából álló csatolt ingasornak n darab normál rezgése van. A kettős inga lebegő rezgési állapotai előállítható ezen normálrezgések lineáris kombinációiként. (n-ngának n darabsajátrezgséből ki lehet keverni minden az ingasor összes lebegő rezgésállapotát) Ezt kell tenni a hélium esetén is. A két elektronjának hidrogénszerű hullámfüggvénye,ha nem lennének egymással kölcsönhatásban,akkor a hidrogén sajátállapotainál vannak stacionárius állapotban. A héliumatomban csatolás van köztük,így elhangolják egymást,ezért ezek a sajátállapotok a kettősinga lebegő rézgésállapotába megy át. A lebegés által ide-oda cserélgetett energia nagysága egyenlő a kicserélődési energiával. De ilyenkor új sajátállapotokat kell választani,amik lineárkombinációval bármely lebegő állapot kikeverhető. Ha Másrészt azért,mert a félvezetőkben az elektronok és lyukak vezetésénél is fellép ugyanez a kvantumos kicserélődés.
Ugyanúgy,ahogy a kovalens kötésben,a félvezetőkben is az elektronok(lyukak) nem tudnának az egyik iontól a másik felé haladni,mert ehez legalább a kötési energiát el kellene érnie,ami hidrogén esetén is 13,6 eV volt,ami nagyon nagy. Már pedig sokkal kisebb energiás elektronok(lyukak) is tudnak áramlani a félvezetőben. Szerencsére az alagúthatás segít nekik,vagyis ilyenkor is a virtuális elektronok(lyukak) ugrándozása játszik szerepet. Az alagúthatás révén az elektronok(lyukak) tökéletes kristályrács esetén ellenállás nélkül tudnának áramlani. Állóhullámok különböző módusait alkotják az atomok között,amik szuperponálódva hulámcsomagot alkotnak. Ez a hullámcsomag úgy viselkedik,mint egy klasszikus részecske(abszólút nulla fok körül még megőrzi a fázisát). A félvezetőben az elektronok ellenállását a kristályhibák jelentik,mert ezen a hullámcomagok szóródnak.Ez a kiszóródás jelenti a veszteséget. De,ha semmiféle rácshiba sincsen(még hőmozgásból adódó sűrűségfluktuáció sem) akkor az alagútazó elektronok teljesen ellenállásmentesen terjedhetnének.
Ha nem akarod ilyenkor sem kell a virtuális elektronokra gondolnod. Kristályrács esetén n-csatolt inga probléma van. A kölcsönhatásaik miatt elhangolják egymást,és lebegnek. Köztük van kicserélődés,amihez ugyanolyan kicserélődési energia tartozik,mint ami a héliumproblémánál is fellépet.Szintén érdemes megkeresni a normálrezgéseket,amiket a kvantummechanikában sajátállapotnak neveznek. Ekkor a Hamilton-operátor diagonizálni kell(mert a kcsrélődési energia a Hamilton operátor átlós elemeit alkotják,diagonizálni kell,hogy nem legyen lebegés). Ekkor automatikusan az állapottérnek is új sajátvektora lesz. Én nem ugráló elektronokra gondolok,hanem csatolt ingákra. De ez szerintem mindegy. Ehez az oktatáson kellene változtatni,hogy például a középiskolába ne csak a Rutherford-,és a Bohr-modellről tanítsanak. Sokan még mindig azt hiszik,hogy az elektronok,mint pici golyócskák keringenek a mag körül. Sajnos egyetemen is túl sokat beszélnek keringő elektronokról,pedig semmi sem kering.
"- a pozitív energiasajátértéket valóban tévesen írtam, ha a potenciális energia szintjét a szokásos módon, a végtelenben választjuk 0-nak, akkor persze negatívak az alapállapothoz tartozók és a gerjesztettek is. Mondjuk ez csak konvenció."
Ez nem pusztán konvekció,hanem fontos fizikai elv. Ez nem olyan,mint a töltés előjelének megálapodásos eldöntése,hogy az elektron pozitív,vagy negatív előjelű legyen. Az igaz,hogy nemcsak az alapállapot,hanem a gerjesztett álapotok energiája negatív előjelű,de a hidrogén elektronjának meg van engedve a nulla és a pozitív energiaszint is. A nullánál épp elszökik az atomból,a pozitívnál pedig szabad állapotban van,ekkor folytonos energiaértékeket vehet fel. Illetve a hidrogénatom tömegközépontjának az energiája is pozitív. Szóval a kötött energiaszintek enegiájának előjelét nem választhatjuk semmilyen konvekcióval sem negatívnak.
Amiket a kvantumfizikában használatos valszámról mondasz, az önmagában helyes, csak nem értem, mire reagáltál, mert én ilyen kérdésekről nem írtam, és remélem, nincs is hajlamom összekeverni a Fermi-Dirac statisztikát a Boltzmann-statisztikával.
A gondolatmenet fő vázával egyetértek, de azért még mindig olyan érzésem van, mintha valami mikro-kengurukról írnátok.
Az inonizált hidrogénmolekula 2 protonból és 1 közöttük ide-oda ugráló elektronból áll.
?
Miért ugrálna ide-oda, ráadásul célzottan?
Mire gondolsz konkrétan "ugrálás" alatt?
Én nem tudok mögé megalapozott összefüggést tenni. Az elektron állapotfüggvénye absz.négyzetének van lokális maximuma az egyiknél és a másiknál is. És? Azt jelenti, hogy ha végrehajtunk egy mérést, akkor "a" valószínűséggel találjuk az egyik közelében, és (szimmetrikus esetben) ugyanekkorával a másik közelében. De miért "ugrana" ez egyiktől a másikig?
Ha meg nem mérünk, nincs konkrét helye. Sem egyiknél, sem másiknál, következésképpen nem is ugrál az egyik konkrét helyről a másikra.
- Én, mint világos a mondatokból, egy elektronnal foglalkoztam két hasonló atommag terében. Ha több van, akkor persze ki kell egészíteni az elektronok egymással való kölcsönhatásával.
- a pozitív energiasajátértéket valóban tévesen írtam, ha a potenciális energia szintjét a szokásos módon, a végtelenben választjuk 0-nak, akkor persze negatívak az alapállapothoz tartozók és a gerjesztettek is. Mondjuk ez csak konvenció. Arra akartam utalni, hogy a kovalens kötés leírásában nincsenek valamiféle "egzotikus", furcsa energiaviszonyok, amik más körülmények között, pl. a Casimir effektusnál, viszont előfordulhatnak.
- továbbra sem látom, miért kéne belekeverni a leírásba "ide-oda ugrándozó virtuális elektronokat" meg hasonlókat. Ezeket nem csak a képszerű magyarázat kedvéért szövik bele az előadók az előadás felfokozott hangulatában?
Csak a klasszikus valószínűségszámítást.Ha a kvantumvalószínűségszámítást hazsnálod akkor nem. Ez abban különbözik a klasszikustól,hogy az azonos részecskék felcserélésével nem kapsz új állapotot. Technikailag azt jelenti,hogy az elvileg sem megkülönböztethető események amplitúdóját először össze kell adni,utána kell az abszólútértéknégyzetet venni,ez adja a teljes valószínűségeket.Az állapotvektorok fázisa ilyenkor befolyásolják a valószínűséget,és szép hegyes-völgyes interferenciakép jön létre. És nem lehet tagonként abszólútértéknégyzetre venni őket.
Az elvileg is megkülönböztethető eseményeket pedig külön-külön kell abszlútértéknégyzetre venni,és ezeket a részvalószínűségeket kell összeadni. Az állapotvektorok fázisát az abszólútértékreemelés kiöli. így elkent eloszlást kapsz.
Ha azonos és megkülönböztethető események is vannak,akkor először az azonos események amplitúdóit össze kell adni,és ebből kell valószínűséget képezni,majd a különböző események valószínűségeit össze kell adni.Ekkor az interferenciaeloszlás és elkent eloszlás keverékét kapjuk.Ez lép fel neutronszórás esetén is.
Köszönöm!:)Érdekes példája ez az alagúthatásnak,mert enélkül az elektron nem juthatna át a másik protonhoz.Ez az a kicserélődés játszódik le a Josehson diódában,és a ferromágnesekben is.Meg minden szilárd testben.
Ez a számolás szempontjából lényegtelen. És nagyon vigyázni kell a valószínűségszámítás fogalmának használatával,mert sokszor fellépnek olyan interferenciák,amik megváltoztatják az értékeket ahoz képest,amit a klasszikus valószínűségszámítás mond. A klasszikus valószínűség számítás akkor használható favágásos módszerként,ha kellő sok ideig tart a mérés(Fermi-féle aranyszabály),és kelően el vannak szeparálva(vagy térben,vagy impulzus szerint) a végső állapotok(von Neuman mérés). Különben a bázisállapotokat alaposabban nyilván kell tartani,mert a mérés közben olyan köztes interferenciák is fellépnek,ami elvágja a valószínűségszámítást.
"1. Két egyforma atom egymáshoz közeli, kettős potenciálgödröt jelent az elektron számára."
Az elektronok közötti kölcsönhatást is figyelembe kell venni.
"Felírjuk erre a kettős potenciálgödörre a Hamilton-operátort és a stac. Schrödinger-egyenletet. A teljes operátor T + Va+Vb, az első a mozgási energia, a másik kettő a potenciális. "
A teljes energiakép:H=szummaTi+szummaV(ri)+szumma(U(ri,rj))
A szumma U(ri,rj) a kétrészecske potenciálok,amik az elektronok közötti kölcsönhatást jelenti.Ezt szokták perturbációként kezelni.
"Az energiasajétértékek sem negatívak, a kötőpályához tartozó kisebb, mint a lazítóhoz, de pozitívak."
A kötött állapotok mindenképpen negatívak.Pozitív energiához szórt állapotok tartoznak,ami a spektrumban a folytonos kontinuum.(Például a hidrogén tömegközéppontjának energiája pozitív,de ezt nem szokták a számításba bele venni.)
"3. A molekulára vonatkozó állapotfüggvényt az egyatomos állapotfüggvények szuperpozíciójaként keressük. A megoldás két energiasajátérték és két lehetséges molekulapálya, egymás adjungáltjai. A + + -os a kötőpálya, ez jelenti a kovalens kötést megvalósító elektron állapotfüggvényét. Jellemzője az, hogy a két atommag közti potenciálfalban is van számottevő megtalálási valószínűségsűrűség, képszerűen beszélve emiatt tartja össze az elektron a két atommagot.
A + - -os a lazítópálya, ha arra kerül az elektron, a molekula szétesik, annak a valószínűségsűrűsége a két mag között 0.
Az ionos kötés se különbözik ettől minőségileg, csak a potenciálgödrök és a kötőpálya nem szimmetrikus, hanem döntően az egyik mag köré koncentrálódik."
Igen,és például a hidrogénmolekulánál a lazító pálya nem jöhet létre,mert ott az elektronoknak azonos lenne a spinjük.A H2+-ban pedig csak egy elektron van,a lazító pálya is megvalósulhat,ezért olyan instabil ez az ion,ami a számolások céljára közkedvelt,mert egyszerű.
Az inonizált hidrogénmolekula 2 protonból és 1 közöttük ide-oda ugráló elektronból áll. Ha a 2 proton egymástól nagy távolságra van, az elektron valamelyik proton közelében helyezkedik el oly módon, hogy minimális energiájú hidrogénatom keletkeik, miközben a másik proton pozitív töltésű ion formájában egyedül marad. Vagyis ha a 2 proton egymástól távol van, az egyik állapot úgy képzelhető el, hogy az elektron az egyik protonhoz tartozik. Természetesen, létezik másik állapot is, az előző szimmetrikus párja, amelynél az elektron a másik proton közelében tartózkodik, ekkor az első válik pozitív ionná. Persze, az egyik proton közelében tartózkodó elektron nagyon sokféle állapotban lehet, ugyanis a hidrogénatom bármilyen gerjesztett állapota lehetséges. A hidrogénatomból az elektron eltávolításához 13,6 eV energiára van szükség. Tehát ha az ionizált hidrogénmolekula 2 protonja távol van egymástól, ahhoz, hogy az elektron a 2 proton közé pontosan középre kerülhessen, ugyanennyi energiára van szükség. Vagyis "klasszikus úton" nem lehetséges, hogy az elektron az egyik proton közeléből a másik közelébe ugorjon. De "kvantummechanikai úton" ez lehetséges, de nem nagy a valószínűsége. Azaz, "egy kicsi amplitudója" van annak, hogy az elektron az egyik proton közeléből a másik közelébe ugrik át. Tehát mindkét fenti "bázisállapot" energiája Wo, amely 1 hidrogénatom és 1 proton energiájából áll. A Hamilton-mátrix elemei tehát: H11=H22=Wo, az elektronáugrásoknak megfelelő Hamilton mátrixok pedig: H12=H21=-A, akkor W1=Wo+A, W2=Wo-A, a rendszer két energiaszintje. Annak "A" amplitudója, hogy az egyik proton mellett elhelyezkedő elektron átjuthat a másik közelébe, attól függ, hogy milyen távolságban van egymástól a 2 proton. A Wo+A energia a távolság csökkenésével nő, ilyenkor kvantummechanikai jelenségként taszítóerő lép fel, amely igyekszik a protonokat egymástól távol tartani. A Wo-A energia pedig a protonok közelítésével csökken, következésképpen vonzóerő lép fel közöttük. Ez utóbbi energiának minimuma van. Ezen az energián alakulhat ki a hidrogénmolekulaion egyensúlyi konfigurációja. Ebben az esetben az energia kisebb, mint az egymástól távol lévő proton és hidrogénion összenergiája, következésképpen kötött rendszer alakul ki: az elektron összetartja a 2 protont. Ezt a kötést EGYELEKRONOS kötésnek, vagy KVANTUMMECHANIKAI REZONANCIÁNAK nevezzük.
De a "hullámcsomag" nem anyagi hullámcsomag, nyilván Marx György könyvében sem. A konfigurációs térben értelmezett valószínűségi hullám csomagja. Aminek absz. érték-négyzete a valós részecske megtalálási valószínűségsűrűsége.
Olvasom, amit mondasz, de nem tudom összegyeztetni azzal, ahogy én csinálnám, ha az volna a feladat.
Lehet, hogy túl egyszerűen, de én nem virtuálisoznék meg anyaghullámoznék. Hanem:
1. Két egyforma atom egymáshoz közeli, kettős potenciálgödröt jelent az elektron számára.
2. Felírjuk erre a kettős potenciálgödörre a Hamilton-operátort és a stac. Schrödinger-egyenletet. A teljes operátor T + Va+Vb, az első a mozgási energia, a másik kettő a potenciális.
3. A molekulára vonatkozó állapotfüggvényt az egyatomos állapotfüggvények szuperpozíciójaként keressük. A megoldás két energiasajátérték és két lehetséges molekulapálya, egymás adjungáltjai. A + + -os a kötőpálya, ez jelenti a kovalens kötést megvalósító elektron állapotfüggvényét. Jellemzője az, hogy a két atommag közti potenciálfalban is van számottevő megtalálási valószínűségsűrűség, képszerűen beszélve emiatt tartja össze az elektron a két atommagot.
A + - -os a lazítópálya, ha arra kerül az elektron, a molekula szétesik, annak a valószínűségsűrűsége a két mag között 0.
Az ionos kötés se különbözik ettől minőségileg, csak a potenciálgödrök és a kötőpálya nem szimmetrikus, hanem döntően az egyik mag köré koncentrálódik.
Igy nem kerül szóba semmiféle "virtuális elektron" meg "kicserélődés". Az energiasajétértékek sem negatívak, a kötőpályához tartozó kisebb, mint a lazítóhoz, de pozitívak.
"Nem inkább valóságos atomi elektronok szuperponált állapotáról van szó?"
De igen. A kettős csatolt inga problémája lép fel,ugyanaz matematikailag és fizikailag is.
A részecskeképpel nem kell foglalkozni,csak nem tudnak elszakadni a Bohr-modelltől. Ez az elektronrészecske a Bohr-modell maradványa és a kvantummechanikai számításokban nincs szükség rá. Például Marx György Atomközelben levő bevezető könyvben is hullámcsomaggal lehet megmagyarázni az atomi jelenségeket. A részecskekép a számítások céljára alkalmatlan. A virtuális részecske ennek a téves szemléletnek a túlhajtását jelenti.
Például egy H2+ ionban egy elektron cserélődik ki virtuálisan a két proton között. Az elektron alagúthatással cserélődik ki a protonok között,mert amúgy nem tudnának az elektronok átjutnia a potenciálgáton. Az elektron anyaghulláma képzetes,amihez komplex impulzus)hullámszám) tartozik,amiből negatív mozgási energia tartozik.A negatív energia a virtuális kicserélődés jellegzetessége,ami azt jelenti,hogy az energiát a potenciálgáton való átkeléshez a határozatlansági relációból adódó energiafluktuáció adja:dEdx>=hvonás/2.
Ha számolsz akkor látszik,hogy a két proton úgy viselkedik,mint egy kettős inga,amik energiát cserélnek egymással,és a cserélt energiát a kicserélődési energiával egyenlő. Ez a virtuális elektronokhoz tartozó energia. Ugyanolyan valóságos részecske,mint a nem virtuális,csak a virtuális jelző azt fejezi ki,hogy negatív a mozgási energiája,vagyis az anyaghulláma exponenciálisan lecsengő. Vagyis egy túlcsillapított hullám.
De példa a megkülönböztetésre az ionos és a kovalens kötés közötti különbség. Az ionos kötésnél az ionok között virtuális foton cseréje teremti meg a vonzóerőt. A kovalens kötésnél a kovalens kötésben résztvevő virtuális elekronok teremti meg a kapcsolatot. A kovalens kötés gyengébb,mint az ionos.
Hogy érted ezt a kovalens kötés - virtuális elektronok dolgot? Nem inkább valóságos atomi elektronok szuperponált állapotáról van szó?
Sajnos már nem fogok bejárni. Az előadótanár azért,mert egy angol diák is bejár,képes az előadást végig angolul tartani. Ez még nem lenne baj,csak magyarul is alig lehet érteni,mert elég hallkan,és artikulálatlanul beszél(szerintem a hallásával baj van csak nem törödik vele) és amikor angolul beszél akkor is motyok.:) Mindegy az ilyen dolgokat már a sok év alatt,ami óta egyetemre járok megszoktam.
