AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Megérkezett tehát a boltokba a Sanhedrin és az új Steven Wilson-agyszülemény. Utóbbi állítólag megint prog/space rock, két darab 20 perces dallal, izgis.
Tehát Puzsér, Frank Robin és egy szerző, akit így mutatnak be: "Célja, hogy olyan – eddig Magyarországon szinte teljesen – ismeretlen témákat feldolgozó könyvekkel szolgáljon a hazai olvasóközönség számára, amelyekkel tágíthatja a tudáshorizontot és pótolhatja a magyar könyvkiadás hiányosságait, még akkor is, ha az adott témával nem rokonszenvez."
És ők hárman a black metalról, aha. Nekem ez bűzlik, de ne legyen igazam.
Puzsérék újdonsült kiadója fogja kihozni ezt a könyvet - elvileg - jövő februárban.
Jelen kötetben a black metal átfogó kalauzát adjuk közre, mely nemcsak a veterán fanatikusok, de a műfajjal újonnan ismerkedők számára is tanulságos olvasmány, amennyiben annak sötét és misztikus világáról, történetéről, fejlődéséről és különféle alműfajairól egyaránt értekezik. Mindezt 100 ikonikus és/vagy underground előadó leírásán és fényképein, grafikáin és szövegein át – a Mayhemtől az Emperorig, a Summoningtól a Grausamkeitig – viszi végig.
Az ára (8000 Ft/200 oldal) elég borsos szerintem, de majd kiderül, milyen minőséget képvisel, meg hát ándörgránd, és nem Libri... (A grafika meg olyan, mint a Transilvanian Hunger borítója '94-ből, gondolom, nem véletlenül - hogy ez most trve vagy gagyi, döntse el mindenki maga.)
Nem tudom, na mindegy. Szóval hogy a Beyond The Veil az számomra ugyanolyan alapvetés, mint avantgárdban a La Masquerade Infernale. Egyszerűen minden kimaxolva, a hangzás, a dalok, a körítés, szóval értitek. Pláne hogy nem vagyok gótikamónika alapból, mégis szerintem ez egy megkerülhetetlen album.
Az egyik leghíresebb punkzenekar leghíresebb és legjobb lemeze, fasza kis zene. A Sex Pistolshoz képest az a fő különbség, hogy itt nincs egy Steve Jones-féle gitáros, aki lángba tudta borítani a tufa punkot. Azért ez sem az a tipikus fakezű háromhangozás, jól megírt dalok vannak, virtigli módon eljátszva. Tény, hogy a Buzzcocks sem hallatszik olyan nagyon veszélyesnek lemezen, na de a Pistols kivételével az első hullámos punkzenekarok ehhez hasonlóan szóltak. A másodgenerációsok, na azok voltak az igazi gecik. A Buzzcocks szimplán csak jó. 10/7
Tristania - Beyond The Veil
A szokásosnál is kevesebb új zenét hallgatok, inkább sorra veszem a régi kedvenceimet, így aztán ez is előkerült épp a múlt héten (továbbra is gyanús nekem ez a Gép). A Tristaniától kb. ezt az egy lemezt szeretem - talán még az elsőt is -, még a Madder Mortemmel, Vintersorggal közös koncertjükre is elmentem nem sokkal a megjelenés után, persze inkább a másik két fellépő miatt.
Viszont most ugyanaz történt, mint Divcsyvel, kevésbé tudott elkapni. Egy kicsit ósdinak hatott ez a fajta teátrális gótikus metál az erőltetett monumentalitással, a hatalmas kórusokkal, a túlzó gesztusokkal. Mintha csak játszadoztak volna, és nem éltek benne igazán a sötétségben. De ha úgy tekintünk rá, mint egy szórakoztató színházi előadásra, akkor egy szavam sincs. 10/8, mert tudom hogy lesz még hozzá megfelelőbb hangulatom is.
Volt egy talán E-klubos koncert, amin hasonló esett esett meg, el is álmélkodtunk, hogy egy ütéstől hogy kifeküdt a nagy benga állat. De hogy ez tényleg Replika lett volna, az azért már nincs meg tisztán, csak így ahogy leírtad, egyből ez ugrott be.
Hát voltak csuda esetek... főként az 1999 (vagy 2000?) decemberi Replika/Mantra turnén. Mantráék a műsoruk legvégén eltolták a Cro-Mags "Life of My Own" örökbecsűjét, ahol a technikusuk énekelt. Ott aztán elszabadult a pokol, inkább hagyták két és fél percig dühöngeni a népet a rendfenntartók is.
Ez a Buzzcocks név ismerős volt, mintha valami 80-as évekbeli angol nyelvkönyvben szerepelt volna, de lehet, hogy csak hallucinálok. Az jut eszembe még, hogy így lett new wave a punkból: a Sex Pistols nyersessége, vadsága, veszélyessége csak nyomokban köszön vissza, de szintetizátorok még nincsenek. A youtube music-os profilképen is öltönyös-nyakkendős arcok vannak, nem irokéz frizurás, bőrdzsekis, biztosítótűs figurák.
Ezt a vonósos AA elég érdekes, ugyanakkor nem könnyű megkedvelni egy ennyire nyomasztó feelinget. Ambient-ből eddig max a zseniális Brian Eno néhány albumát bírtam elviselni. Itt meg ugye még chamber music-ról is lenne szó.... de majd a következő kataklizma után lehet nagy keletje lesz az ilyesfajta zenéknek. Nem is nagyon tudom már mi a jobb, ha mégis megússzuk vagy ha mégsem.
Szóval nyilván semmi extra, de a The Vintage Caravan óta az első AOTD amit végig tudtam hallgatni. Ez is valami. Kissé ugyan egyenetlen a színvonal, de a gothic részek illetve a vokalisták teremtenek egy többnyire jólesően kellemes hangulatot számomra. Anno talán jobban beindított az ilyesmi, mai füllel már kevésbé tudtam menni vele. Ugyanakkor még mindig inkább ez, mint bármi újdonság amit mostanában hallottam. Az e heti Sanhedrin-re viszont fellettébb kíváncs leszek.
Életem egyik legnagyobb koncertélménye egy Replika-koncerten történt, máig nehezen tudom elhinni, hogy egy kb. 60 kilós srác kiütötte a kidobó méretű kidobót.
Nem volna rossz, ha jó volna. Elég eszköztelen ez a stílus, és a Buzzcocks se erőlteti meg magát, hogy valami színt vigyen a zsánerbe. Amúgy rövid, velős, egyszer-kétszer végig lehet tolni, csak hát minek. 100/55.
B.E.M. – megvan még? Brutális, extrém, modern, ahogy anno Az Újságban emlegették az efféléket. Sokan hypolták őket akkor, mások meg már akkor is elintézték egy legyintéssel, hogy Machine Head kópia (valószínűleg Csató akkoriban viselt MH pólója sem a véletlen műve volt). Én imádtam a két demót, a Nem leszek áldozat ridegebb gépies világa annyira nem feküdt, ez viszont elsőre telitalálat volt nálam. Jó dalok, brutál hangzás… nagyon szerettem és szeretem mai napig ezt a lemezt, örülök, hogy annak idején a „lemezbemutató turné” két állomásán is láttam őket. Meg hogy a CD-t is sikerült pár éve behúzni eredetiben, még nem a mostani tizen-huszonezer körül futó áron. (Ja és ezen a lemezen már nem K.Árpád dobolt, hanem Hargita Gábor) 10/9,5
The Vintage Caravan – Arrival
Kicsit meglepő volt, hogy izlandi ficsúrokról van szó, valami szőrös tökű amcsi brigádra gondoltam. Sebaj, tetszetős borító, mi baj lehet… a középszert nem láttam jönni. Kellemesen elprüntyögtek a délelőtti klimpírozásom mellé, de kötve hiszem, hogy a közeljövőben magamtól újra meghallgatnám a tipikus, valahol kellemes stoneres dohogást. Minden fogást elsajátítottak, nagy pillanatok viszont kizárva. 10/5
