Nem kifejezetten szinonímákról van szó, hanem rokonítható szavakról.
Pont az a lényeg, hogy eltérő jelentésű szavak keletkezhessenek.
Ugyanaz a gyökük. A lágyított szóvégi képzés miatt rövid az első magánhangzó.
Vész - vész-el
Vesz- ély
CzF: VESZÉLY, (vesz-ély) fn. tt. veszély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Körülbelül azt jelenti, mit a ,vész szó, azaz részint am. veszedelem, vészes állapot
Ha elveszik a nyom, az ugyanaz, mint ha elvész a nyom.
Ebben a szócikkben C-F szépen felsorolta a B(O) ősgyököt tartalmazó szavakat, függetlenül a jelentésüktől.
Remélem egyetértesz azzal, hogy a BEL-BÉL, BAL, BÁL, BÓK, BOLha, BILLeg, BILLog, gyökök jelentése köszönő viszonyban sincs egymással. A kapcsolat közöttük csak a B hang jelentésének köszönhető, amit úgy tűnik észre is vettek: "Hajlást, görbeséget jelent" ami a a B hangutánzó jelentéséből fakad, ugyanis a buggyan, buborék hangját, alakját ismerhetjük föl benne.
Lásd még burok, búra, búb, bukkan bújik, bús, bukik bog, boly, bólya, bogár, bolt(ív) borul, botlik, bokor, bozont...
Ugyan az a gyök kétféle toldalékkal, kétféle jelentéssel!!! Az első egy ragozott szó, - ige - (1. sz 3. személy), a másik pedig egy -ély képzővel ellátott gyök - főnév!!!
susog - szusog (halk szálló hangból) - zendülő zsongó (erős szálló hang válik) - pl. a szuszogásból rázendít valaki a ziháló horkolásra és zajjá válik.
A halk s-sz szókezdés fokozása a suttogástól egészen a z-zs zajongásig terjed. Ez tudatos felhasználása, fokozása a hangoknak. Fokozódó rendszerbe vannak fűzve az ezekkel képzett rokonértelmű szavak.
Ez a szókezdés tudatos felxiójával létrejövő szóképzés tipikus példája ez, mivel nem elválólagosak egymással ezek a szavak, hanem összefüggőek. Így nem is lehet őket elválólagos gyököktől származtatni. Rokon gyökök ezek, mégpedig azért rokonok, mert szókezdő flexióként használatosak.
"Ezzel pont azt mondtam ki, hogy az ősi gyök a TOL, aminek ellágyulásával új szavak keletkezhettek."
Ennek szabályszerűségére jónéhány példát kellene írnod, de attól tartok, nem fogod tudni általánosítani ezt a megállapítást.
Ugye, a TÁJ nem a TÁL lágyított formája, ahogyan a FEJ sem a FEL lágyított alakja. De sorolhatnám: FAJ-FAL, KÉJ-KÉL, MÁJ-MÁL(ik), HÁJ-HÁL, HAJ-HAL, BAJ-BAL, CSAJ-CSAL,
A szavak nem így keletkeztek. A szavakat az őket alkotó hangok jelentése alapján rakták össze, mint ahogy ma is tesszük az összetett szavakkal, vagy a mozaikszavakkal. A képlet ugyan az.
Vegyük észre a kezdőhangi felkxiót is a szóképzésnél. A magyar nyelvre nagyon jellemző szóképző módszer.
Mire gondolsz? Az SZ és a Z különböző hangok, különböző jelentéssel. Nincs itt semmiféle flexió...
Tudod mi a különbség a két hang jelentése között? Elmondom:
Mindkettő hangutánzó, s mint ilyen, alkalmas volt a beszéd kialakulása előtt a tárgyak, vagy a jelenségek (melyek kiadták ezt a hangot) "megnevezésére".
Tehát a hang egykor kommunikációs eszköz volt.
Az SZ hanggal az áramló levegőt utánozhatták, ezért a SZél, SZellő, SZiszeg, SZipog, SZagol, SZelep szavak/gyökök kezdő hangja
A Z hang pedig könnyebb tárgyakat, repülő rovarokat és azok mozgását utánzó hang: Zizeg, Zümmög, kiterjesztve más hasonló jelenségekre: Zihál, Zaj, Zargat, Zendít, Zene...
Ezek a hangok - mint ősgyökök - a jelentésük alapján kerültek be a gyökökbe.
"Ezért a fúvás l végződésű változata nem terjedt el önállóan, csak a dúl-fúl ikerpár szóban maradt fent."
Nézzük még egyszer: Ha a dúl-fúl szóban fennmaradt, akkor nyilván léteznie kellett, mint a fúj ige L-es változata. Amikor megalkották, nem volt zavaró, hogy más értelmet kapott a szó?
Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy a fúj ige L-es alakja van a szópárban, ugyanis aki nagyon mérges, nem találja a szavakat, kapkodja a levegőt, mint egy fuldokló, ezért is legyintünk rá: fulladj meg (a mérgedben).
Amúgy a szél (v.minek a széle) nem azonos a széjjel szóval sem tartalmát, sem alakját illetően. Csak megjegyeztem, mielőtt az L hangból indulnál ki a széllyel kapcsolatban...
Számos szavunk van, amik lényegében ugyan arra a dologra vonatkoznak, de más ősgyökökből épülnek föl, teljesen más hangsorból, s ez a jellemző a szinonim szavakra. Ezeket nem képeztük, hanem más hangokból (ősgyökökből)l raktuk össze.
Nem is igazán értem, milyen szinonima-képzésről írsz
"Rokonítható hangutánzó eredetű szavainknál önállóan is szinonímaképző az j hangú végződés."
Ezt sem értem példák és magyarázat nélkül.
Nota bene, a szél - száll - zúg, zöng/zeng - zene - zaj nem egymás szinonimái, a zajong - zúg kivételével.
Egyébként sem értem, miért szinonimaképző a J hang...?
Odáig még rendben is lenne a dolog, hogy csobog-csobaj, robog-robaj, morog-moraj szópárokban egymás szinonimáit véled felfedezni, de a sóhaj, óhaj, szilaj, paraj, taraj szavaknak is ugyan ez a végződése...
Jelzem, a morog és a moraj nem egymás szinonimái, a csobog-csobaj sem és a robog-robaj sem.
Ez a gyök a teltséget, boltozatos, félgömb alakot jelenti, míg a
"bolyong - bolygó" boly, boly-h-os, boly-gat a rendszertelen, vagy rendszertelenül mozgó dolgokra vonatkozik.
Lét különböző gyök, két különböző jelentéssel."
--
CzF:
BOL, elvont gyök. 1) Oly származékok gyöke, melyek mozgásra, menésre, bolyongásra vonatkoznak, s rokon a boly gyökkel. Ide tartoznak: bolha, (mint a német Floh a fliehen-től), bolcsát, bolyog, bolygat. Változattal:bel, bal, bil, úgymint a bellöke, ballag, billeg stb. származékokban. Ugyanezenbol öszvehúzva rejlik a bódorog, bóklász (boldorog, bolklász) szókban. 2) Hajlást, görbeséget jelent ezekben: bolt, bolda, megnyújtva ból, a bólint bólogat igékben. Ide tartoznak: bócz (bolcz), bók (bolk), bóka (bolka) bóda (bolda). 3) Átv. ért. bolond, akinek esze tébolyog, eszement, változattal bel, a belindek származékban. Öszvehúzva ide tartoznak: bódúl (boldúl), bódít (boldít), bódi (boldi). 4) l. BOLDOG.
Elismerem, csábító gondolat a toj, tol gyököt a jelentésbeli hasonlóságuk alapján egymásból eredeztetni, azonban a segédhang-elmélet sántít, hiszen más példa ezt nem támasztja alá, tehát ezt a lehetőséget inkább el kell vetni.
--
Tovább példák:
fúl - fujt/fojt. (megfoitac) Vegyük észre!
Nem csak az l-j lágyítás, hanem az ikes igék végződése és az it-ít átható igéket képző rag is - "j" segédhang keletkezését valószínűsíti természetes úton a magyarban.
"l nem lehetett a vége, mert más értelmű lenne a szó - kellett a lágyítás - a dúl-fúl szópár azonban megőrízte a fúvás l hangos változatást is"
Olvasd el még egyszer, amit leírtál... Ui. a mondat első felével tagadod a második felében írtakat.
---
Te olvasd el még egyszer.
A fúj szavunk keletkezéséről van szó. Ha nem lágyulna el a vége (j-re), és fúl alakja lenne, összekeverhető lenne a (vízbe) fúl szóval. Ezért a fúvás l végződésű változata nem terjedt el önállóan, csak a dúl-fúl ikerpár szóban maradt fent.
Vagy nem képeztük sehogyan sem... Két különböző hang, két különböző gyök és jelentés.
A TO- ősgyökhöz több más hang (ősgyök) is kapcsolódik az L és a J hangon kívül: TO-Va, TO-K, TO-P-og, TO-R, TO-CS-og... Ezek is a TOL gyökből "képzettek"?
"Ha ragozzuk a tol gyököt, kell egy lágyító segédhang pl. a tojik esetében."
A mállik, válik, telik esetében miért nem kell???
Elismerem, csábító gondolat a toj, tol gyököt a jelentésbeli hasonlóságuk alapján egymásból eredeztetni, azonban a segédhang-elmélet sántít, hiszen más példa ezt nem támasztja alá, tehát ezt a lehetőséget inkább el kell vetni. Annál is inkább, mert a TOJ-ás, TOJ-ta, TOJ-na, stb. esetében nem a TOL gyököt , hanem a TOJ gyököt toldalékoljuk.
"A magyar nyelv nem nagyon tűr ilyen hangi kapcsolatokat, mind tol()ik,"
Miért ne tűrne? Ott a példák sokasága: mállik, válik, telik, zajlik, botlik, vedlik, törlik, feslik, stb...
Nem érted. Főleg szinonímákon alapuló szóképzésekhez kellett a lágyítás.
Szóvégi denominális -ly névszóképző lett főleg belőle, aztán később sima névszóképzőként is funkcionált.
A tojás szavunk rávlágít arra, hogy nem csak szóvégi helyi értékkel is hozzájárult új névszó képzésében:
tol - tolás.
tojik - tojás.
---
bol - bolond
bolyong - bolygó
---
fú - fú - fúj ( l nem lehetett a vége, mert más értelmű lenne a szó - kellett a lágyítás - a dúl-fúl szópár azonban megőrízte a fúvás l hangos változatást is)
"CzF.: "BOLY, (1), elvont gyök - Ideoda járást kelést jelent ezekben: bolyog, bolygat, s nem egyéb, mint a hasonérteményü bol, bal, bil gyökök lágyított mása.""
Badarság! Miért kellett lágyítani?
"Egyszerűen a magyar nyelvnek van egy törekvése az l véghangzó lágyítására."
Valóban? Akkor magyarázd meg miért van kétszer-háromszor annyi L -re végződő szavunk, mint Ly végű? Ezt a rengeteg (több-száz) L végű szót miért nem kellett lágyítani?
A máshol előforduló L hangokról nem is beszélve... Szó eleji L hangos szavunk még több van, viszont LY kezdetű csak egy-kettő.
"Ennek az is lehet az oka, hogy az ikes igégnél l-i kapcsolatból természetes módon a j hang felé lágyul a szó."
Mondanál rá példát? - Mert én nem találkoztam ilyen lágyulással. Még mássalhangzó torlódás esetében sem! VEDLIK, KÖDLIK, HAJLIK, ZAJLIK, DÖGLIK...
