Nagyon érdekes és tanulságos volt olvasni a Rolling Stones-fanek homepage-ét. Nem akarok "ellenlábaskodni", vagy fölemlegetni holmi ostoba "Beatles kontra RS" vitát (mellesleg ez a vita nem, vagy legföljebb RS-oldalról létezik), mindenesetre azt javaslom: nyissunk mi is itt egy oldalt, azaz írjon mindenki, aki vonzalmat érez a Történelem Legnagyobb Zenekara, a BEATLES iránt! Kicserélhetnénk egymással a véleményünket, információinkat stb. Profi rajongók, figyelem! Máris a figyelmetekbe ajánlok egy hasznos weboldalt: www.rarebeatles.com
Magyar online rádiók közül a poptarisznya oldies-on naponta 5-6 Beatles szám is lemegy, viszonylag változatos rotációval. Itt a 60-as évek mellett még az 50-esből is nagyon sok megy.
Igen, a Dankó és a Kossuth közpénzen fenntartott rádiók, amelyek elsősorban propaganda célokat szolgálnak, kifejezetten a nyugdíjas korosztályok számára. Nem hasonlíthatók össze a kereskedelmi adók működésével.
Meg a Kossuthot is már leginkább a nyugdíjasok hallgatják (gyakorlatilag a középhullám mostanra a nyugdíjasok sávja lett), bár az meg inkább beszélős, és ott már tényleg a politikai befolyás a fő szempont (mondjuk a Dankó Rádió is átveszi egy az egyben a Déli krónikát, miközben az a műsorsáv adná magát a Jó ebédhez szól a nótához, ami így később kezdődik).
Tévedés. Kivételesen erre nem igazán jellemző a politika befolyása. A retró kereskedelmi rádiók célközönsége mindig az 50 év körüli korosztály. Jellemzően biztos anyagi háttérrel rendelkező hallgatók, akik vásárlóerőt jelentenek. Anno a Calypso és a Sláger Rádió kezdetekor a 60-as 70-es évek zenéje szólt nekik. Ma elsősorban a 80-as 90-es évek zenéi célozzák ezt a korosztályt. A 60-as évek zenéje a mai 70+-os korosztálynak szólna elsősorban, de a nyuggereknek nem csinálnak rádiót. Nincs mögöttük vásárlóerő, illetve a demográfiai tényezők miatt üzletileg nem éri meg. Magyarországon a várható átlag életkor 74 év, tehát ez a korosztály ma gyorsuló ütemben fogyatkozik.
A Beatles zenéje pesze kicsit más, generációkon átívelő, nem egy korosztályhoz kötött szigorúan véve. De egy rádió, pláne egy nosztalgia adó a profilt általában évszámok mentén alakítja ki, ezért a Beatles 99%-ban kiesik, mivel az szorosan a 60-as évekhez kötődik.
A 60-as, 70-es évek magyar slágerei mostanra a Dankó Rádión kaptak helyet, hétköznap délelőtt az Aranylemezek műsorban például kifejezetten ilyenek kerülnek terítékre.
Külföldieket viszont ott nem adnak. A rockrádiók, amelyel eleve lokálisan vagy online foghatók, megint csak ritkán szoktak a hetvenes éveknél régebbre visszanyúlni.
A Slágerrádió se volt jobb, pedig annak amerikai tulajdonosa volt. Pár évig villogtak, aztán ment a színvonal le a béka segge alá. De mondhatnám az Est FM-et, hogy milyen lejtmenetbe ment át 1-2 év után. Mindegy, hogy ki diktál, a marketing mindig az, hogy egy rövid beetetési időszak után minél konzumabbra húzzák a választékot.
Mondok most egy meglepőt: eddig mindegyik magát retrónak kiadó rádió ezt csinálta, többek között a Slágerrádió is. Lehet meglepődni. (Ez van, a hallgatottság fontosabb, mint a régi zenék, pedig én is örülnék régi zenéknek, Beatles, Doors, régi Stones, Toto, régi Queen (tőlük is azt a szar We Will Rock You erőlködést adják vmi szar londoni bojbandával), Bee Gees, stb...
Tina Turner lassú verziójú Help-je szerintem egész szépre sikeredett a Private Dancer albumán.
Apropó Help.
Az azért egészen elképesztő, hogy egy magát RETRÓ-nak nevező, magát "MINDEN IDŐK legnagyobb slágerei" szlogennel hirdető rádió, nem az eredeti , klasszikus és mindenki által ismert eredeti dalt játssza a történelem legnépszerűbb együttesétől, hanem rendzseresen a Bananarama verzióját a nyolcvanas évekből.
Se Elvis, se Beatles, se Stones. Se Illés, se Metró, se Omega. Semmit a régiek közül... Helyettük mennek ezerrel a pár évvel ezelőtti förmedvények. Pedig pár éve még Beatles hétvégét tartottak.
Kérdem én mi változott azóta?
Az ötvenes-hatvanas évek dalait kb. 4 éve nem halljuk ezen a rádión, és ezek után megtehetik azt, hogy évek óta egy ordas nagy hazugságot szajkoznak a szignáljukban ezzel a " Minden idők..."-kel.
Mondom egy retró rádióban.
Már rég nevet és szignált kellet volna változtatniuk.
Dave Grohl (Nirvana dobosa, Foo Fighters énekese) hosszú írása arról, amikor 2002-ben találkozott Dhani Harrisonnal, VIP jegyet kapott a Concert for George-ra és először találkozott Paullal és Ringóval:
Az ekkora sztárok közül benne és Bonóban érzem azt, hogy a saját sztárságuk tudata nem homályosítja el bennük a rajongó énjüket és a mai napig olyan hévvel írnak a kedvenceikről, mint egy tini. Lelkesítő és szívmelengető és nagyon át tudom érezni. :)
A legtöbb esetben tényleg olyasmi ez az emberek szemében, hogy a "dobos a negyedik/utsó"... Az ember felsorolja az Illés tagjait... öööö, de ki is volt a dobos? A Metróban...? Az Omegában...?... Még Charlie Wattsot is kevesebben ismernék fel, mint bármelyik más RS-tagot...
Ugyanakkor:
Gyakran nézem a Beatles 1964-es Washington Coliseum-beli koncertjét. Mondanám, hogy ez a legjobb koncertfelvételük - de ehhez legalább egyszer az összes többi koncertjüket is látnom kellene, ugye :)
Ez az a koncert, ahol a közönség körben van, a zenekar minden második szám után átcuccol a másik irányba, Ringo egy ingó-bingó :) pódiumon ül, amelyet forgatni kell, a többiek húzzák ide-oda a zsinórokat, zenélés közben beleakadnak, néha ők maguk állítanak valamit az erősítőn stb. Szóval a hőskor.
Szerintem itt volt az, hogy MÁR elég profik voltak (nagylemezeken túl), de MÉG nem unták annyira a koncertezést, a naaaagy turnédarálás még ezután jött - ezért olyan jó az egész.
[Maccáról itt is folyik a víz :) Még a Hard Days-ben is, ahol a teremben játszanak... De úgy látszik, az még nem volt divat, hogy adnak neki egy törölközőt...]
Szóval itt Ringo eléggé a középpontban van. Gyakran mutatják külön csak őt; amikor a vadabb számoknál George szólózik, tulajdonképpen Ringo is kavar istenesen a dobverőkkel, kvázi szólózik. Nem ritka, hogy ilyenkor mindhárman körbeveszik, felé fordulnak, hozzá igazodnak.
Az eredeti LGT-ben is volt három énekes-szerző, nem lehetett egyetlen frontembert kiemelni (bár igazán jó énekhang Somló érkezésével lett a bandában). A különbség annyi volt a későbbihez képest, hogy Laux nemcsak szimpla dobos volt, hanem egyfajta menedzser is.
"Saját elmondása szerint Deaconnak nincs jó énekhangja, ezért ritkán hallani énekelni a felvételeken. Az albumborítókon sosem jelölték az énekes közreműködéseit, de különféle nyilatkozatokból ... kiderült, hogy elvétve hallható a hangja a felvételeken, bár jobbára akkor is eltűnt a kórusban. A koncertek felvételein később kivágták a háttérvokálját."
Végülis a Queen-nél összejött, hogy mind a négy tag szerző is volt, ráadásul slágerszerző, tehát nem Don't Pass Me By-szintű dalokat írt a dobosuk sem (hanem pl. a Radio Gagát). Viszont csak hárman énekeltek szólót (tudtommal legalábbis Deacon csak vokálozott).
Ha belegondolunk, az a tény, hogy egy (nem szupergrup) együttes négy tagjából három nemcsak nagy előadó, hanem teljes jogú dalszerző is, már önmagában egy nagy dolog.
Mennyi az esélye annak, hogy mind a négy tag önálló dalszerző is legyen...?
(Lehetetlen, hogy ne jusson eszünkbe az LGT: három nagyszerű énekes és dalszerző + "egy szimpla dobos" ... de EZ az LGT már egy folyamat során létrejött szupergrup... És "mindenki Jánoskája" pont ugyanolyan "sarokpont", mint Ringo...)
. . . aztán vendéglátózni kezdtem, ott dolgoztam, ahol a Beatles kezdett, a The Cavern Clubban. Iszonyatos nagy erőt adott ennek a helynek az energiája, ahonnan egy ekkora dolog indult el; a Queen gitárját sikáltam, nulla-huszonnégyben Beatlest hallgattunk, és hülyére dolgoztuk magunkat.
Persze,nem erről szól a teljes cikk,de jellemző,bárhol bármikor bele lehet futni egy kis Beatlesbe.
