Krónika-topik az egyik legnagyobb tudományos felfedezésről.
Az "Én nem tudom elfogadni a relativitáselméletet"-mondanivalójú szurkolókat kérjük a szomszédos pályákon drukkolni.
A specrelben végtelen kiterjedésű és egymáshoz képest egyenletes sebességgel mozgó koordináta-rendszereink vannak. Tapasztalat szerint mindegyikben egyforma a fénysebesség, így mindegyikben úgy mérhetjük a távolságot, hogy kiküldünk egy fényjelet a mérendő pontig, és a saját óránkon megmérjük a visszaérkezésig eltelt időt. Ám gravitáció jelenlétében ez az egész konstrukció már nem alkalmazható nagy távolságokra. A lokálisan inerciális koordináta-rendszerek nem terjeszthetők ki messzire, mert a fényjel indulási pontjának és a tükörnek a téridő koordinátái már elfordulnak egymástól, és a távolságot már nem lehet úgy kiszámolni, mint egy nagy közös görbületlen rendszerben. Mert ha így tennénk, akkor egy külső megfigyelő mindig végtelen távolságúnak vélhetné a horizontot, hisz a kiküldött fényjel sohasem ér vissza onnan. De nem vagyunk ennyire ostobák, és nem mondjuk, hogy a világunkban fellelhető fekete lyukak mind végtelen távol lennének tőlünk.
Például arra, hogy sokkal nehezebb állni. Sokkal erősebb rakéta kell hozzá. Ez meglehetősen markáns különbség, egy egyszerű fürdőszobai mérleg kimutatja számszerűen.
Jelzem találkoztam (más fórumon) olyan felfogással, hogy a feketelyuk tömegközéppontjához képest álló megfigyelő számára az eseményhorizont végtelen távol van, azzal indokolva ezt, hogy lefele küldött fényjel egy lentebb nyugvó tükröt hosszabb ("nyújtott") úton ér el, mint tenné ezt gravitáció-mentes esetben.
Akkor más fórumokon összevissza beszéltek. Az a lentebb "nyugvó" tükör örülhet, ha össze nem törik a nagy inerciális gyorsulástól.
Jelzem találkoztam (más fórumon) olyan felfogással, hogy a feketelyuk tömegközéppontjához képest álló megfigyelő számára az eseményhorizont végtelen távol van, azzal indokolva ezt, hogy lefele küldött fényjel egy lentebb nyugvó tükröt hosszabb ("nyújtott") úton ér el, mint tenné ezt gravitáció-mentes esetben.
Igen, mindenképpen állíthatjuk, hogy közelebb van hozzánk.
Sőt, ha nem állok meg, hanem folyamatosan zuhanok, akkor a saját rendszeremben mérve, véges idő alatt e is érem, és ott se tapasztalok semmi különöset, csak zuhanok tovább, mindaddig míg halálra nem spagettizálódok a tér óriásira növekvő árapálytorzulása következtében.
Ám egy távoli megfigyelő a saját koordináta-rendszerében úgy méri, hogy csak végtelen idő elteltével érem el a horizontot. Közben persze egyre halványabban is lát engem, hisz a rólam induló fény egyre hosszabb időre elosztva ér hozzá.
Ha elindulunk egy statikus gravitációjúnak talált feketelyuk tömegközéppontja felé, majd később még jókor) lefékezünk, állíthatjuk-e, hogy az eseményhorizontja immáron közelebb van hozzánk, mint volt korábban?
Az áltrel. szerint a tér annál kevésbé görbül, minél messzebb vagyunk a forrástól (a tömegtől). Az Einsteini és a Newtoni gravitáció annál közelebb kerül egymáshoz, minél nagyobb a távolság. Legalábbis statikus forrás esetén, mert pl. gr.hullám csak Einsteinnél keletkezik. Statikus gravitációban nagy különbség éppen a közel-térben van, ahol nagyon kicsi a sugár, így nagyon nagy a Newtoni erő, illetve az Einsteini görbület. Itteni kizárólagos áltrel. effektus pl. az eseményhorizont.
Mint az egyenletből látszik, az amplitudó dimenzió mentes. (nincs mértékegysége)
Ez annyit jelent hogy ez egy arányszám. A képeken látható próbatestekből álló kör torzulásának mértékét adja meg. Tehát ha van egy h=10^-21 amplitudójú hullámunk és egy 4km nagyságú detektorunk akkor a hosszváltozás amit mérnünk kell h*4000= 4*10^-18 méter.
Egyébként aki angolul is tud, az énnél sokkal részletesebb információt talál a neten.
Azt írtam buborék. A fekete lyuk nem igazán hasonlítható buborékhoz sem golyóhoz (tömör gömbhöz), mivel a buborék tömege a felület nagyságától függ a golyóé pedig a térfogatától. Más szavakkal a sugár négyzetétől vagy köbétől függ a tömeg.
A fekete lyuk tömege a sugarával egyenesen arányos. Tehát ilyen szempontból leginkabb egy húrhoz hasonlít.De ez a hasonlat is sántít, hiszen a húrnak nincs akkora felülete mint egy térbeli gömbnek.
